Az első hét rezüméje...

2014.07.11 22:21

Gyakorlatilag túlvagyunk a felkészülés első hetén, a hírek szerint pörgős, intenzív edzéseket vezényelt a szakmai stáb a meglehetősen jó szelleműnek tűnő társaságnak. Ahogy már jeleztük, jó pár próbajátékos próbálja meg meggyőzni a mestert arról, hogy érdemes lenne leszerződtetni őket, de van új próbázó is, sőt, olyan is, akitől már elköszöntünk. Azt hiszem, érdemes összefoglalni, mit tudunk eddig!

A tavalyi Putnokból 5-en (Kerékgyártó, Bene, Szabó Ádám, Szemere Balázs, Horváth Bence) végzik a stáb által megszabott feladatokat, Zimányi – ahogy már említettük – rövidke szabadságot kapott, de hétfőn csatlakozik a többiekhez. Apropó hiányzók – ha valaki esetleg hiányolta volna Zotyesz első edzésről adott tudósításából Komlósi Ádámot, ő csak hétfőn nem vett részt a tréningen, keddtől ugyanúgy végignyomta az edzéseket, mint a többiek.

A tavalyi DEAC-ból vendégszeretetünket élvezi még a védő Fülöp Gergő, illetve a tavalyi bajnokság ezüstcipőse, Molnár Tamás. Irhás és Lipusz neve sem meglepetés már, ahogy azt is mondtuk, hogy Illés Gábor – aki balhátvédként és balfutóként is bevethető – ugyancsak nálunk töltötte a hetet.

Legutóbb azt is leírtuk, hogy a Diósgyőr U21-es keretéből Oláh Bálint már itt edz, de megpendítettük Mahalek Marci nevét is, nos, ő is kék-sárgában gyakorolt már a hét második felétől. Marcell a Honvéd labdarúgója, csak kölcsönben szerepelt a miskolciaknál, de mindkét említett játékosnál közös nevező, hogy szeretnének felnőtt csapatban játszani, ezt a lehetőséget viszont „anyaklubjukban” aligha kapnák meg a következő szezonban.

Ragályi Róbert kapus már elköszönt a csapattól, ő – ugye – az Újpest tartalékjában védett, nem a teljesítménye miatt elsősorban, hanem azért, mert nem szeretett volna kvázi harmadik kapusként nálunk maradni. Úgyhogy az U21-nek még mindig nincs portása, amely poszt egyben a felnőtt keret harmadik számú kapusát is jelenti.

Látható, hogy túlságosan bő a keretünk, hátul és középen már megvagyunk (itt-ott nagyon is…), elől viszont problémáink vannak. Tudom, mindenki (én is) várja a nagy csodát, hogy ideigazol egy Urbin vagy egy Hamar Ádám, de higgyétek el, ennek a legcsekélyebb esélye sincsen. Ezek a játékosok nem jönnek el az NB 3-ba, még komoly pénzekért sem tennék, de egyébként sem dúskálunk az anyagiakban, kell-e mondani? Ennek ellenére a vezetőség mindent megtesz, hogy a csatársorunk ne úgy nézzen ki, mint tavaly, több opció is van (osztályszinten jó nevekről van szó), de az idő nyilván véges, túl sokáig nem lehet próbálkozni, mert nyakunkon a szezonkezdet. Fótyik-ügyben napokon belül egyezség születhet, ezen sok múlhat, de a hírek szerint azért a keretben 3-4 használható csatár biztosan lesz. Persze nyilvánvaló, hogy a taktikai felállás nagyban attól fog függeni, kiket tartunk itt, hogy néz majd ki a keretünk, mert elsősorban a keret adottságaihoz kell a felállást megszabni. A jövő héten – ismereteink szerint – kialakulhat a végleges keret, ami huszonegynéhány játékosból fog állni, 2-3 labdarúgónkat szinte biztosan kölcsönadjuk a Putnoknak.

A centerpályánknak végre elkezdődött a „rendbehozatala”, ennek csupán egyetlen hátránya van: valószínűleg a szerdai, első felkészülési meccsünket (a Tállya ellen) Múcsonyban vívjuk meg. Ha azonban eső lesz, még az is elképzelhető, hogy a mérkőzés a Pete műfüvesén kerül megrendezésre, ez majd még elválik. Egyébként a pályánk karbantartása miatt Múcsonyban kezdik a srácok a jövő heti tréningeket is, immáron napi két foglalkozás szerepel a programban.

Még egy rövidke infó: két (immár) ex-labdarúgónk, Kovács Bence és Halász Bálint Tiszaújvárosban próbálja meggyőzni az új vezetőedzőt, hogy szüksége van rájuk… 

Téma: Az első hét rezüméje...

Dátum: 2014.12.15

Feladó: Asics GEL Nimbus 14

Tárgy: grzwlhfsx@gmail.com

Dátum: 2014.12.12

Feladó: Nike LunarElite+ 2

Tárgy: hvvtlhtcyd@gmail.com

Dátum: 2014.12.06

Feladó: Nike Air Max TN3

Tárgy: mvnshvjkrda@gmail.com

Dátum: 2014.07.13

Feladó: Barcika

Tárgy: Centerpálya

Mit jelent konkrétan a centerpálya "rendbehozatala" kifejezés? A gyepszőnyeg javítása történik ismét avagy a nézőtéren is történnek felújítások?

Tételek: 1 - 4 ból 4

Új hozzászólás hozzáadása