Az ősz 14 pillanata...

2014.11.29 15:03

Aki nem tegnapelőtt kezdte a weboldalt olvasgatni, tisztában van vele, hogy a pihenés a holtidőszakokban sem az erősségünk, és amíg a csapatok lazítanak, majd készülnek a folytatásra, addig mi összeszedjük azt, amit tudni érdemes a félszezonról, illetve megosztjuk veletek meglátásainkat. Az is tudvalévő, hogy a futballmeccsek nélküli hónapok is tartogatnak jócskán izgalmakat, hiszen elindul a játékoskeringő az átigazolási ablak kinyíltával, és nem hiszem, hogy bárkinek is bizonygatnom kellene, hogy aki a legfrissebb hírekkel szeretne szembetalálkozni csapatunkkal kapcsolatban, az ide kattint.

Augusztusban múlt két éves az oldal (anno még a hajrabarcika.blog.nepsport.hu webcímen), és elmúlt már másfél év is azóta, hogy önálló weblapot hoztunk létre itt, ezen a felületen. Az olvasótábor – pökhendiség nélkül mondhatom, hogy – egyre duzzad, ráadásul írásainkat rendre közlik a harmadosztály hivatalos és nem hivatalos weblapjai is, biztosan találkoztatok is már néhánnyal különböző felületeken (olykor még a várdaiak honlapja is közöl a publikációk közül, persze jó zsíros jogdíjért cserébe…). Csak azért vezettem fel ezt a kis gondolatsort, mert mindenféleképpen tervünk, hogy a januárt már másik honlapon kezdjük el, amely sokkal átláthatóbb, rendszerezettebb, sőt: szebb lesz, mint ez a mostani, olyan szurkolótársunk segédkezik a külcsínben, akinek ez a szakmája (én tényleg csak műkedvelő vagyok – „ahogy látszik is” - hallom a rosszmájúak felharsanását), és nagyon remélem, hogy mindenkinek el fogja nyerni a tetszését. Tudom, egyszer már be lett lengetve a „költözés”, de az a terv ilyen-olyan (elsősorban technikai) okok miatt dugába dőlt.

Ahogy „régi” olvasóink megszokhatták, az idény zártával elsőként mintegy rezüméjét szeretnénk közzétenni a mögöttünk hagyott idénynek, előhozva az emlékeket, amelyek közül némelyik már csak halványan pislákol, némelyik viszont örökké belénk égett, és megtartja őket a szurkolói emlékezet.

A nyár történéseiről:

Igazából nem zártunk rossz szezont a 2013/14-essel, ezüstérmesek lettünk, és azt kell mondanom, a Létavértes kompaktabb, energikusabb brigád volt, mint a miénk, de ami a legfontosabb: sokkal hosszabb volt a kispadjuk. Míg nálunk a középpályás cserelehetőség kimerült a nem éppen csúcsszezont futó Kovács Bencében (kis túlzással), addig ott olyan játékosok jelentették a változtatási lehetőséget, akik ebben a szezonban is jegyzett csapatokhoz tudtak igazolni (gondolok itt például Oroszra, Szabóra vagy éppen Angyalra). A csatársorban ugyanez volt a helyzet, Szabó Viktor maradt tavaszra az egyetlen klasszikus támadónk, Kész is csak ritkán szállt be, akkor is többnyire balfutónak.

Én azt mondom, hogy abból a keretből ez volt a maximum, amit ki lehetett hozni, és habár értünk el nagy gólarányú győzelmeket (Veresegyház 7-0, Hajdúböszörmény 6-2, Ebes 7-3), azért pontjaink zömét masszív védekezésünknek köszönhettük. Na meg, ugye, egy edzőnek, akit Borbély Péternek hívtak…

Borbély mester azonban megunta az ingázást, vette nyáron a kalapját, ahogy László tulajdonos úr is, az ő megítélése meglehetősen vegyes szurkolói körökben, így nem fejteném ki bővebben a véleményemet, ami nagyjából egybecseng azokéval, akik azt állítják: inkább kárt, mint hasznot jelentett jelenléte a barcikai labdarúgásban, de nem ennyire fekete-fehér a dolog.

A Sztupák-Milicz-Gulyás trió szerepvállalásával szemben eleinte némi szkepszis jelent meg gondolatainkban, mert nem tudtuk, mit várhatunk a jövőben: prosperitást, innovációt, befektetéseket, avagy ezzel zárul le a barcikai labdarúgás „befektetői korszaka”, és eljön a kis pénzből üzemeltetett, az eredményességet némiképp háttérbe szorító, inkább építkező klubmodell időszaka. Nos, a történéseket így utólag szemlélve, azt kell mondanom, sokkal jobbat tett a váltás a klubnak, mint azt elsőre gondoltuk volna, és habár jelentős veszteségeket könyvelhettünk el a nyári időszakban (elsősorban Molnárra gondolok), megújulva, felfrissülve, megizmosodva jöttünk ki az átigazolási szezonból.

Természetes, hogy egy bajnoki idény végén vannak kegyvesztettek, és vannak, akik máshol képzelik el a jövőjüket, esetleg jobb, komolyabb ajánlatot kapnak. Ez utóbbi kategóriába tartozik Molnár Gabi, aki az idény végére stabil kezdővé vált Mezőkövesden, a többiek viszont egytől-egyig az előbbi skatulyába férnek bele. Tarr Tibi – habár továbbra is jó kapusnak tartjuk – Felsőzsolcán kapott szerelést, Tóth Andris – mivel „kinőtte” az U21-es kvótát, mennie kellett: Ózdon örömmel látták. Treznainak – tudomásom szerint – továbbra sincs csapata (kár a tehetséges fiatalemberért, de ő is „túlkorossá” vált), Halász és Kovács Bence Tiszaújvárosba igazolt. Szabó Viktor Monorra került, Kész pedig Komlóra, a Megye I-be.

A szakvezetésnek az első dolga természetesen az volt, hogy kiválassza a megfelelő vezetőedzőt a feladatra, ami immár kimondottan is a bajnoki cím elérése volt. Biztos forrás(ok)ból tudom, hogy több „csatornán” keresztül is puhítani kellett Koleszár Györgyöt, hogy elvállalja a megbízatást, most már azt kell mondjam: bár ne tették volna. Anélkül, hogy kitérnék most itt a részletekre: nem tudom, mi lett volna, ha nem a bajszos mesterrel kezdjük meg az alapozást, de aligha hívnák most Gálhidi Györgynek a vezetőedzőnket. Abban az időben még csapata volt, így csak álom marad, hogy „mi lett volna, ha Gálhidi Gyuri vezényli a srácokat a nyári felkészülésen is”-teória, a valóság az, hogy ez a forgatókönyv nem jöhetett volna létre.

A transzferidőszak kezdetéhez kötődik az a hír, miszerint a Puebla lehúzta a rolót Putnokon (Tarjánra koncentrálták „erőiket”, de már nem sokáig…), így a szomszédok gyakorlatilag pénz nélkül maradtak. Aranyos volt a múltkor a putnoki „kolléga”, aki az én cikkemet idézte be annak alátámasztására, hogy a Barcikának nyernie „kellett” a gömöriek ellen, de ki kell ábrándítsam, ez az együttműködés szemmel láthatóan gellert kapott az ősz folyamán. Az együttműködési megállapodás arról szólt, hogy a két település kialakít egy egymást támogató, játékoscseréken alapuló konglomerátumot, amelynek egyik tagja (ez lettünk volna mi) a másodosztály felé prosperál, másik tagja amolyan nevelőegyesületként „alulról turbózza fel” a „nagytestvért”, játéklehetőséget biztosít a barcikai keretben számításba (ideiglenesen) nem vett labdarúgóknak, valamint utánpótlást biztosít az U17-es korosztálytól kezdődően felfelé. Magyarul: aki segítséget jelenthet az NB 2. elérésében, az idejön, aki itt létszámfölötti, az odamegy. Utánpótlás szinten: U21 és U17 szintjén – aki nagyobb formátumú tehetség, az itt kap szerelést, U15 és U14 korosztályokban – akiben több kraft mocorog, az a Sajóvölgye elsőosztályban szereplő csapataiban kap lehetőséget.

Senkinek nem kell elmesélni, hogy a gömöriek milyen mértékben „szálkásították le” az utóbbi években az utánpótlásunkat, nevelőedzői garnitúránkat, így adva volt a lehetőség, hogy a fizikai (játékosok) és a szellemi (edzők) energia végre újraegyesüljön. Más kérdés, hogy ez a gyakorlatban hogyan valósult meg, és erről a későbbiekben külön is értekezünk, lehetőség szerint bevonva az érintetteket is a problémák feltárásába.

A frissen született megállapodás folyományaként érkezett hozzánk Putnokról Zimányi, Bene, Szabó Ádám, Szemere, Kerékgyártó és Horváth Bence. Mindannyian nálunk csinálták végig a felkészülést, de már csak hárman viselték (viselhették volna) a KBSC-címeres mezt a bajnokság második felében. Putnokra került kölcsönbe a nyáron Krajnc Balázs, Nótás, Szemere, Kádas, Süttő és Kazvinszki is, na meg, kicsit később Nyisa, akire a védőbőség miatt nem számított az edzői stáb (hogy erre szükség volt-e, nem tisztem eldönteni, tudom, hogy meglehetősen vegyes a szurkolói megítélés ennek kérdésében). Bakonszegit a Rákosmente ellen láttuk először játszani próbázóként, és vessetek meg, de nekünk tetszett a teljesítménye a védelem közepén, de róla a Cigánd-meccs kapcsán lesz szó. Miski Zolinak nagyon örültünk, mert végre brutálisan erős konkurenciája lett Ádámnak, Illés Gabi is viszonylag hamar a keret tagja lett, ő a Felcsúttól érkezett, és tudtuk, hogy a baloldal bármely szegletében jó lehet, plusz megfelel a kvóta-szabálynak is. Two in one!

A nagy dobást (addig) Lipusz (Cegléd) és Irhás (Várda) ideigazolása jelentette, bár tudtuk, hogy a két játékos nem lesz a keret benjáminja, de tudásukat maximálisan ismertük/elismertük, és alkalmasnak tartottuk őket arra, hogy az NB 2-be igyekvő csapat húzóemberei legyenek.

Dávid Zolit Koleszár mester „hozta magával”, gondoltuk, hogy van egy ideális cserecsatárunk, aki a padról beszállva képes lehet meccseket eldönteni, ráadásul ismerősként köszönhettük, fájó, hogy a sors végül máshogy írta a forgatókönyvet.

Egy vérbeli csatárra még mindenképpen szükségünk volt, így került képbe Nehéz Máté, aki habár súlyos sérülése miatt tetemes időt kihagyott az előző szezonból, tudta mindenki, hogy egy igazi gólvágó, ráadásul a kora miatt a tipikus „két legyet egy csapásra”-sztorinak tűnt, és be is váltotta a reményeket. Sárközi kölcsönvétele jelentette a kezdés előtt az utolsó igazolási eseményt, rá többnyire azért volt szükség, mert meglehetősen rosszul álltunk mind a kvóta szempontjából, mind a jobbszellő dolgában.

Cigánd – KBSC 2-0: Habár az előző szezonban is jártunk már Cigándon, most kétség sem férhetett hozzá, hogy meg kell néznünk, mire képes újjáalakult csapatunk a csoport egyik legmasszívabb brigádja ellen. A felkészülési meccsek nem alakultak rosszul, többnyire győztünk, ha nem, akkor arról szóltak a hírek, hogy abszolút partiban voltunk magasabb osztályú ellenfelek ellen is, így el sem tudtuk képzelni, hogy iksznél rosszabb eredményt érünk el. Emlékszem: nagyon jó érzés kerített hatalmába, amikor új csapatunk vadonásúj mezében ballagott ki a cigándi játéktérre, és joggal bizakodhattunk az első 20 percet átélve is, hiszen a kezdeményezés a mi kezünkben volt, igaz, helyzetekig egyik csapat sem jutott. A nyáron is gyakorolt 3-5-2-vel álltunk fel, ami kiderült, hogy ebben a felállásban hatalmas tévedés volt, mert habár ötletnek nem volt rossz a Bakonszegi-Komlósi-Nagy hármasdaru, de a kivitelezés nagyon gyengére sikeredett. Bakonszegi vaskos hibájából kaptunk egy gólt az első felesben (már előtte is volt pár bizonytalansága a bal oldalra helyezkedő centerhalfnak), aztán még egyet a másodikban, amikor nem volt gazdája a kiugró Roszelnek, ezzel el is ment a meccs. Slusszpoénként még Zimit is kiszórta a fogalmatlanul ítélkező Sipos sporttárs, ha névrokona, Sipos Tamás kap pirosat dulakodásért, az is érthető lett volna, de a fejelő mozdulatot imitáló balszélsőnket (azt játszott) utasította a pálya elhagyására a spori. Azt hiszem, nem ilyen kezdésről álmodtunk, és ezt tetézte, hogy aki ott volt, bizton állíthatja, hogy nem tudja, mi volt a tervünk. A mai napig sem derült ki…

KBSC – Gyöngyös 1-0: Joggal várhattuk, hogy csapatunk a frissen feljutó gyöngyösieken köszörüli ki a csorbát, de a kilátogató publikum a nyűglődésen kívül nem sok minden mást láthatott. Kokó a félidő lefújása előtt vette be Csáki kapuját, a többit jobb inkább elfelejteni. A barcikai szurkolók között nagy népszerűségnek örvendő Menyus ezen a találkozón lépett (ezidáig) utoljára pályára barcikai mezben (csereként), ahogy Kerék is, de Sárközi debütálása is ezen meccshez kötődik.

Felsőtárkány – KBSC 1-2: És akkor a héten robbant a bomba: a tárkányiak három játékosa is hozzánk került. A hevesi településen elfogyott az addig támogató szponzor pénze (legalábbis a futballcsapatra – gondolom), így az addig hitegetésből élő futballisták következmény nélkül felbonthatták a szerződésüket. A már nyáron is megkörnyékezett Dobos, a rutinos középhátvéd, Lakatos, és a guruló életveszély, Montvai is aláírta a meccset megelőző napokban a szerződését, így mindhárman kezdőként vonulhattak fel kék-sárgában azon a sporttelepen, ahol előző héten még edzettek. A 3 játékossal 7 bajnoki gól is érkezett (ennyit rúgtak hárman az első két fordulóban összesen), és nyugodtan mondhatom, hogy parádésan mutatkoztak be barcikai mezben. Lakatos megbízható volt, és nem rajta (sokkal inkább Komlósin és Nagy Petin) múlt, hogy a tárkányiak a meccs első periódusában kedvükre alakították ki a gólhelyzeteket, de csak kapufákig jutottak. Koleszár mester nagy ötlete volt, hogy Nagy Petit szűrőként dobja pályára, ez a 24. percben meg is dőlt, amikor Illés Ricsi elfoglalhatta jól megérdemelt helyét Kokó mellett, és hozta a megállás nélküli robotolást – amiért szeretjük – ráadásul ki is állíttatta magáról Kaszást. De ekkor már túl voltunk egy Montvai gólon – bemutatkozásképpen, volt csapata ellen, nem kis teljesítmény, és egy Nehéz találaton – neki is az első volt kék-sárgában. Miski elnézte még a 86. percben Fügedi szitáló lövését, de ha megfeszülök sem nagyon tudok mondani másik hibáját a szezonból. Gyönyörű a pálya fekvése, vendégszerető volt a helyi nézősereg, ráadásul láttunk még a tárkányiaknál komolyan használható spílereket, akikről lehet, hogy még hallotok. Katona lejátszotta búcsúmeccsét tárkányi színekben…

KBSC – Veresegyház 2-0: A meccs hetében elhoztuk Katonát is, és kölcsönadtuk a hevesieknek Menyust, Nyitrait és Kerékgyártót. Megoszlottak a vélemények a szurkolók között, Kerék többnyire kevés kommentet kapott, Nyitrait sajnáltuk, de meg kell erősödnie hosszú sérülése után, Menyust egyöntetűen „itthon” tartotta volna az ezerfejű cézár. Két pontrúgás után szereztük góljainkat, egyet Nehéz Dobos szabadrúgása után, egyet Irhás a 90. percben, szögletrúgás befejezéseként, de leginkább arról marad emlékezetes a meccs, hogy itt kezdte először a barcikai közönség kórusban szidni Koleszár mestert. A Montvai-Nehéz csatársor a 70. percre semmivé vált, ráadásul a balszellő Lipusz helyére is a bemutatkozó Katonát rendelte hátra a mester, és ez nem nagyon tetszett a Vegyész-szurkolóknak. Joggal. Egy-nullás állásnál elkezdtünk berendezkedni arra, hogy húzzuk ki a meccs végéig, miközben első két hazai meccsünkre érkező ellenfelünk olyan pofonok után érkezett hozzánk (Gyöngyös-Hatvan 0-5, Veresegyház-Hatvan 0-4), hogy mi is joggal várhattuk, hogy erőt demonstrálunk. Nem így lett. De legalább a 3 pont megvolt, és nem volt következménye a dilettáns edzői húzásnak. Egyelőre…

KBSC – Hatvan 1-2: Az ötödik fordulóban volt szerencsénk pihenni, hiszen a Létavértes időközben úgy döntött, hogy inkább mégsem védi meg bajnoki címét, azt is hihettük, hogy Koleszár mester összerántja a csapatot a kényszerszünetben. Aztán mondhatnám, egy klasszikust idézve, hogy „ez lett a veszte, mind a kettőnk veszte”, de maradjunk a tényszerűségnél: csak az övé. A Hatvan Sárközije, Szabolcs (akit Putnokon kiállítottak, és azért tiltottak el jócskán, mert levonulás közben leköpte a bíró autóját – tegye fel a kezét, aki tudja, hogy hogy lehet levonulás közben kiköpni a Váradiból), a 17. percben betalált, Koleszár mester pedig a 25. percben (!) kettős cserére szánta el magát. Lehozta a középpálya motorját, Irhást, és a mindig veszélyes Nehézt, helyettük behozta az addig semmit nem mutató Sárközit és a továbbiakban meglehetősen „béna kacsaként” mozgó Montvait. Hogy mi ragadtatta erre a lépésre a sok csatát megélt edzőt, máig rejtély, mindenesetre a barcikai publikum a csere pillanatától ostorozta a trénert, aki a meccs után felajánlotta lemondását. A találkozón egyébként Lipusz szabadrúgásból egyenlített, de Kelemen góljának köszönhetően alulmaradtunk. Pedig hétközben varázslatos játékkal vertük a REAC-ot a kupában… Ezen a meccsen láttuk Komlósi Ádámot utoljára az őszi szemeszterben.

Jászberény – KBSC 2-1: Alighanem Koleszár mester is meglepődhetett, amikor a vezetőség elfogadta a lemondását, ugyanis csinált ő ilyet már többször korábban egyik-másik csapatánál, de alighanem ennek csak megerősítő célzata volt, hogy ő mindent jól csinál. Nos, nem, itt egy másik időszámítás kezdődött, a vezetőség halotta és értette a közönség „mondandóját”, és útilaput kötött a mester talpa alá (bajnoki eredménye: 3 győzelem, 2 vereség, 6-4-es gólkülönbség), ideiglenesen Vincze Richárd, másodedző vette át a karmesteri pálcát. A Csákvár elleni kupameccsen nem is mozgott rosszul a csapat, de az utolsó pillanatban esett góllal kiestünk, abszolút nem megérdemelten. A berényi meccs viszont maga volt a pokol. Ricsi Borbély mester alatt megszokta a 4-5-1-et, így ezúttal is ezt a felállást preferálta, ennek ellenére sorra alakítottuk ki a helyzeteket, aztán ki is hagytuk őket, ahogy kell. A jászberényiek előnybe kerültek, de Illés Gabi fogást talált a hazai kapuson, ráadásul a 83. percben létszámban előnybe kerültünk. Négy perc múlva mégis mi kaptunk gólt, és ez betetézte az utóbbi hetek szerencsétlenkedését. A hazaiak edzője, Németh Gyula is szerencsés győzelemről beszélt, Vincze kinevezett edző viszont azt emlegette, hogy gödörben van a csapat. Mi is éreztük…

KBSC – Hajdúböszörmény 4-2: A Böszi úgy érkezett hozzánk, hogy 6 meccset játszott (mindet idegenben – pályájuk felújítása miatt, ne feledjük: ezt még tavasszal „vissza kell adjuk” nekik), és mind a hatot elvesztette. Kell ennél önbizalomnövelőbb párosítás egy „gödörben lévő” csapatnak? Nos, talán a védőink voltak a legnagyobb gödörben, és ki sem tudták még ásni magukat, amikor a magát ezen a meccsen reaktiváló Bogdanovic a hálóba lőtt az 5. percben. Három perc múlva kicsit megnyugodhattunk, mert Nagy Peti büntetőjéből egyenlítettünk, sőt, Szabó Ádám is megszerezte első gólját barcikai mezben – még az első felesben. Montvai büntetőből állította be a 3-1-es félidő végeredményét, de a szünet után fejjel is eredményes volt, így már három gólos volt az előny. Bogdanovic második gólja már nem érdekelt tulajdonképpen senkit, hoztuk a kötelezőt, viszont vezéráldozatot követelt a meccs: habár Kokó csereként állt be, de sérülése nem tette lehetővé, hogy az ősszel ezután pályára lépjen…

KBSC – Nyírbátor 1-0: A mérkőzés előtti héten Gálhidi mester vette át a csapat irányítását, és ugyan nem parádézott a csapat, de Nehéz góljával csak behúzta a fontos 3 pontot. A 18-5-ös kapura lövési arány azért beszédes, de ha a vendégek pontosabbak, akár egyenlíthettek is volna az utolsó percekben. Nem így lett, így hát az új mester győzelemmel mutatkozhatott be a barcikai közönségnek.

DVSC-DEAC – KBSC 1-1: A meccs, amely után a vezetőedző bejelentette, hogy „túltolta” a játékosokat. Ami annyit jelent, hogy túledzette őket, nem voltak elég harapósak, hogy ne mondjam: fáradtak voltak. Azért is emelném ki ezt az önkritikus, magára vállaló attitűdöt, mert ilyet jómagam nagyon-nagyon régen hallottam barcikai edző szájából. Az utóbbi években én inkább azt hallottam, hogy minden szar volt, a körülmények, a pálya, a keret, a játékvezető, csak egy valami volt tökéletes, a mester maga. Azóta is megfigyelhető, hogy Gálhidi CSAPATban gondolkodik, idegen tőle a favorizálás, annak elnézése, ha klikkek alakulnak ki, hisz a közösségben, amelynek ugyanolyan szerves és elidegeníthetetlen része ő maga is, mint a kapus, a centerhalf, a szélső vagy a támadó. Ha porszem kerül a gépezetbe, akkor megpróbálja átgondolni, hol hibázott a csapat, ezzel együtt ő is, önkritikusan bevállalja, ha valami nem úgy sikerült, és nem terel, nem beszél mellé, élvezet olvasni/hallani a nyilatkozatait. Nos, tehát a mester magára vállalta az ikszet, mondván: kicsit túledzette a csapatot, de képzeljük el, milyen állapotban lehettek a keret tagjai, ha kvázi alapozás-szintű munkát kellett végezni a mérkőzést megelőző héten. Nehéz ugyan vezetést szerzett az első negyedóra végére, de Sós még az első felvonásban egyenlített, és amire Gálhidi is utalhatott: a második játékrészben sokkal frissebben, dinamikusabban vezették a hazaiak a támadásaikat, mint mi, így tulajdonképpen elégedettek lehettünk az egy ponttal. Más kérdés, hogy a Várda 12 pontos előnyre tett szert velünk szemben…

KBSC – Honvéd-MFA 2-0: Mindenki tudja, hogy a harmadosztályban szereplő „tarcsik” közül (Győr, Videoton, Debrecen, Kispest) a piros-feketék képviselik a legkomolyabb játékerőt, így csöppet sem tűnt könnyű meccsnek a derbi. Egész szépszámú drukker kísérte el a budapestieket, akik nem felejtettek el hangot adni Gálhidi mester iránt érzett szimpátiájuknak: ne csodálkozzunk, vezetőedzőnk juttatta vissza a Honvédot az elsőosztályba, és a mai napig nagy tiszteletnek örvend Kispesten (halkan teszem hozzá, hogy meglehetősen jó kapcsolatokkal is rendelkezik Puskás nevelőegyesületénél, így – mivel klubunk szeretne fiatal futballistákkal is erősíteni – ennek akár már télen „hasznát vehetjük”). Mivel a Honvéd felnőttcsapatában volt jelenése, így nem ült fel a buszra például Bobál vagy Prosser, de így is ütőképes kis gárdát hoztak a piros-feketék, ennek ellenére viszonylag simán gyűrtük le őket, hiszen Nehéz és Irhás góljain kívül még kapufákat is lőttünk. De ami igazán örvendetes volt: végre futballozni láttuk a srácokat, és erre a két hazai kupameccsen kívül odáig nemigen volt példa. Ősszel azon a meccsen lépett pályára utoljára Bene Attila.

Salgótarján – KBSC 0-4: A Tarján nagy reményekkel kezdte a bajnokságot, de a szokásos hétközi kérdéseinkre már fásult, nélkülöző játékosok válaszoltak. Nem is csoda, hogy gyakorlatilag lemostuk a pályáról a nógrádiakat, ha pontosabbak vagyunk a kapu előtt, még jobban kitömhettük volna őket, de Illés Gabi, Nehéz, Irhás, és a kék-sárgában először eredményes Sárközi góljaival így is gyönyörű győzelmet arattunk.

KBSC – Kisvárda 1-0: 7 pontra volt a találkozó előtt a Várda, és nagy volt a fogadkozás nálunk, hogy most aztán elkapjuk a szabolcsiakat! A vezetőedző nem átallott két csatárral a kezdőben felállni, így nem volt kérdés – tényleg a győzelemre készültünk. Zimányi kapta a bal futó szerepkört, ami nem igazán állt jól neki, de csapatunk képes volt uralni a középpályát – elsősorban hihetetlen sok mozgással, és kellő agresszivitással. Berényi sporttárs nem nagyon volt meccsben, gyakorlatilag értékelhetetlen produkciót nyújtott, nem rajta múlt, hogy a várdaiak végül nem tudták kiegyenlíteni Lipusz büntető után szerzett találatát. A mester később elmondta, hogy Nagy Peti-Montvai és Lakatos közül bárki lőheti a tizit, aki akkor éppen ingerenciát érez rá, sajnos most Bélánk érezte úgy, hogy be fogja lőni, nem így lett, még szerencse, hogy Norbi gyorsan kapcsolt, és bebombázta a labdát a végtelenül szimpatikus Szécsi kapujába. A meccs utáni csapat-szurkolói ünneplés maga volt a csoda, akkor még nem tudtuk, hogy nem utoljára ünneplünk diadalittasan a játékosokkal…

Tiszaújváros – KBSC 1-0: A mámoros ünneplésnek aztán egy kijózanító pofon vetett véget Tiszaújvárosban. A szakvezetés úgy érezte, hogy frissítenie kell, így aztán bekerült a kapuba Szabó Ádám, aki a szezonban addig csak kupameccseken védett, Lipusz újra elfoglalta a helyét a bal oldalon, Czető vette át a Várda ellen kiszórt Nagy Peti jobb-bunkó szerepkörét, de Szabó II. is a kezdőbe került, mégpedig második éknek, Nehéz mellé. Nos, úgy gondolom, ma már kicsit átgondolná Gálhidi György a felállást, de az is lehet, hogy igaza volt az újvárosiak elnökének, aki arról beszélt a meccs után, hogy mintha a mieink kicsit magas lóval érkeztek volna a találkozó helyszínére. Mivel a második félidőt már teljes egészében a köd uralta, így nem láthattuk, hogy az újvárosi védők többször is a gólvonal elől mentettek az utolsó negyedórában, így hát, azt hiszem, kijelenthető, hogy habár fájó, szerencsétlen vereséget szenvedtünk, de lehet, hogy kellett a pofon. Szezonbeli negyedik vereségünket szenvedtük el, ami nem fér bele egy bajnoki címre aspiráló csapattól, más kérdés, hogy Gálhidi „regnálása alatt” először hagytuk el vesztesen a pályát.

KBSC – Putnok 4-0: A putnoki trollok már az újvárosi meccs után hangosan kárörvendtek a fórumban, sőt, tudunk arról, hogy putnoki játékos is meglehetősen obszcén módon „gratulált” egyik fiunknak a vereséget követően, de még nem tudták a gömöriek, hogy demoralizáló csapást fogunk mérni rájuk, ezzel helyretéve a nimbuszt, és parádésan zárva az őszt. Ennél tükörsimább meccset nehéz elképzelni, gyakorlatilag macska-egér játékot láthattunk a derbi egészében, ráadásul meseszép gólokat lőttünk, és például Sárközi és Szabó olyan formajavuláson ment keresztül, amire nem mertünk volna nagy összegben fogadni. Irhás megpattanó szabadrúgása még mondható szerencsés találatnak, de Montvai és Sárközi találata már inkább megalázó volt, azt meg nagyon sajnálom, hogy a Szabó Ádám egyéni akcióját lezáró gólt érvénytelenítette a játékvezető, mert ahogy a nem éppen gyorsaságáról ismert Szabó elhúzott Szemere mellett, az megérdemelt volna egy plusz találatot. Én a magam részéről éreztem, hogy Lipusz betekeri a negyediket, már amikor odaállt a labda mögé, és aztán következhetett az ünneplés, a dínom-dánom! Biztosan kíváncsiak vagytok, hogy miért állította ki a fogalmatlan Farkas spori Katonát, nos játékosunk sárgája után annyit szólt oda a fekete rigónak, hogy „Most boldog vagy?”, a jegyzőkönyvbe viszont ezt a mondatot még egy „b...d meg” kifejezés is beékelődött, ami három meccset ért. Biztos vagyok benne, hogy ha szándékosan lábat tör, kapott volna két meccset, aztán borona…

Nos, itt állunk most, félidőben a harmadik helyen, 8 pontra a Putnoktól és 7-re a Várdától. Ne feledjük, hogy a Hatvant csak több győzelmünknek köszönhetően előzzük, de a hetedik Tiszaújváros is csak 3 pontra van tőlünk!

Ami napjainkat illeti: folynak még az edzések, és december 10-ig ez így is lesz, addig kölcsönjátékosaink nagy része (Menyus, Nyiti, Kerék, Nyisa, Kádas, Szilárd) is „hazatér” még kicsit, hogy megnézze Gálhidi mester, hogy kiket szeretne marasztalni a tavaszi szezonra. Csatár szerződtetése mindenképpen tervben van, meg is vannak a kiszemeltek, de ki kell ábrándítsak mindenkit: a december tökéletesen halott hónap a magyar labdarúgásban, januártól előbb egészen biztosan nem számíthattok új hírekre átigazolási fronton. Ahogy írtam: tervben van a kvóta-képes fiatalok felturbózása is, mert nem állhat elő tavasszal olyan helyzet, hogy sérülések-eltiltások, egyebek miatt olyan fiatalok üljenek a padon, akik nem jelenthetnek érdemi segítséget.

Legközelebb a statisztikusoknak fogunk kedvezni, átvizsgáljuk az NB 3. Keleti csoportját töviről-hegyire, benézünk a legapróbb szegletekbe is, hátha sikerül levonni a tanulságokat.

Hajrá Barcika!