Ahogy az lenni szokott: ütni a Putnokot!

2013.08.23 17:48

Az előző idényben a Putnok volt az egyetlen a csoporttársak közül, akiket oda-vissza ütöttünk, így nehezen belátható, hogy miért ne sikerülhetne ez ebben a szezonban is?! Persze, mondhatjuk, hogy az egy másik Vegyész volt, de tegyük hozzá, az egy másik Putnok is volt, és hogy finoman szóljak: nem úgy néz ki, hogy hatalmasat erősödtek volna, sőt! Igaz, mi sem állíthatjuk, hogy a tavalyi „bravúr-csapat” után idén egy jelentősen megerősített gárdával vágtunk neki a harmadosztály küzdelmeinek, de talán ezek a játékosok motiváltabbak a sikeres szereplést illetően.

A motiváció hiányával éppen a Putnok ellen nem volt gond az előző szezonban sem, hiszen, aki ott volt, megerősítheti, hogy már nyár végén is iszonyatos energia-befektetéssel kényszerítettük féltérdre a hazaiakat (3-2), a tavaszi (tél végi) meccsen viszont szinte gálaelőadás keretében oktattuk - az inkább a harmadosztályba való - ellenfelünket (3-0), azt hiszem, ott, azon a meccsen sikerült annak a csapatnak az egyik legjobb formáját nyújtania. Aztán, tudjuk mi lett a vége, a Putnok is leves, meg mi is.

Komolyan – imádom a Putnok VSE honlapját! Amióta (áprilistól) új brigád csinálja a webpage-et, öröm lehet putnoki szurkolónak lenni. A honlap olyan, mintha az M1-M2-Duna Tv-t összedolgoznánk kicsit a Kossuth Rádióval, a Hír TV-vel és a Magyar Nemzettel: csupa győzelmi ének, probléma egy szál se, szárnyal a csapatunk. A bibi az egészben, hogy a vereségek is ezzel az attitűddel vannak megénekelve, egyszóval: „Magyarország jobban teljesít”, mégha a számok nem is ezt mutatják. A pont az i-re, hogy a szurkolók „természetesen” nem nyilváníthatnak véleményt – nehogy a ballibsi, örök elégedetlenkedők lehurrogják a „kétségtelenül szenzációs” teljesítményt – aminek eredményeképpen már honlapunkat is „megfenyegették” a putnoki szurkolók, hogy itt fognak véleményt nyilvánítani. Természetesen a lehetőség adott… Nálunk mindenkinek…

Ezt a kis mellékzöngét csak azért pendítettem meg, hogy bevezessem a Putnok nyári, illetve futó szezonbeli eredménysorát, ami meglehetősen változatos. Nézzük a felkészülési meccsek eredményét, és a hivatalos honlapjuk kommentjét:

Balmazújváros 0-0 („Összességében a mérkőzés megfelelt az elvárásoknak” – ez még visszafogott)

Felsőtárkány 0-1 („Hasznos vereség” – no comment)

Szolnok 1-2 (gól: Szabó) („Jó játék a melegben – A mezőnyben felülmúltuk a magasabb osztályú riválist” – kár, hogy megint vereség lett a vége)

Magyar Kupa 1. forduló:

Cegléd 0-2 („Nem volt szerencsénk – egy kis szerencsével csapatunk megnyerhette volna a találkozót” – na, most meg szerencse nem volt)

Az első fordulóban a keret teljes kicserélésével próbálkozó Eger tette tiszteletét a putnoki stadionban, és végre megszületett a gömöri gárda első győzelme, 1-0-ra győzték le (gól: Puscas) a hevesieket. Mi láttuk az egrieket csapatunk ellen felkészülésin (3-2), nos, ha csak annyit mondok, hogy gólokkal kellett volna megvernünk őket, akkor nagyon finom vagyok, tulajdonképpen azért lett szoros 3-0 után, mert Komlósi beügyetlenkedett egy öngólt, Horváth Szabi meg éppen a kávéját szürcsölte, amikor az egri szélső elszaladt mellette. Egyébként számtalan kihagyott ziccer, nyomasztó mezőnyfölény. A putnoki honlap szerint „az egri csapat ellen nagyon sokan meg fognak szenvedni a bajnokságban” – nos, mi azért annyira nem trassoltunk be tőlük.

Putnokon idén perspektívát váltottak: már nemcsak a gyermekeinket viszik, hanem az érettebb játékosokat is édesgetik. Oda igazolt Poszuk, Lengyel és Komlóssy is, ráadásul az utóbbi időben sok szerepet nem kapó Horváth Bence is kölcsönbe holnapi ellenfelünkhöz került. Nyitrait is megkörnyékezték, de helyette csak a fél utánpótlásedzői gárdát kapták (kis túlzással!). Érkezett még Diósgyőrből Szemere, és a nálunk egyáltalán nem ismeretlen Sebők Tibi, Szeleczki a Videoton II-től, valamint a Puebla vándorcirkusz legújabb felfedezettjei, a kapus Manisor a félelmetes hírű Chisine Cris csapatától, Badea a jó nevű Plimob Sighetuból, a spanyol Anselmo, aki hazájában utoljára a Gramenet nevű együttesben rúgta a bőrt, a brazil Gomes, és ott van még Puscas és Pistol is, van-e, aki e neveket nem ismeri?

Nem kizárható, hogy ezen játékosok személyében az aranytojást tojó tyúkot fogták ki a putnokiak, de hogy is mondjam, ismerjük már mi a Puebla „áldásos” tevékenységét.

A putnokiak kerete elvileg tele van sérülttel, Pistol és Anselmo a múlt héten még nem volt bevethető, Horváth Benő és Zimányi lábadozik, de már pályára léphetnek, a többit csak a román származású vezetőedző tudja. Mindenesetre a múlt héten így álltak fel: Manisor – Szemere B., Szeleczki, Kovács R., Sebők – Kelemen (Ukrainets, 55.), Kerékgyártó, Zimányi, Komlóssy (Horváth B., 32.) – Szabó Á. – Puscas (Balog B., 81.).

Nos, ezt a csapatot alighanem meg lehet ütni, ne is kerteljünk, egy Nyitrai-Sebők, vagy méginkább egy Kleiber-Sebők versenyfutásra kíváncsi leszek a (nekünk) jobb szélen. Mivel klasszikus bal szellőnk – egyelőre – nincs, ha holnap is Salvador játszik ebben a pozícióban (én inkább Davidot, vagy éppen a gyalogkakukk Kádast favorizálnám), a befelé tolódás alap kell, hogy legyen. Középpályán egyértelműen mezőnyfölényt kell kialakítani, ez nem is kérdéses, az éppen Putnokról igazolt Illés és Kokó szilárdan kell, hogy tartsa a védekező pozíciót, Molnár meg szlalomozhat kedvére. Úgy érzem, Szabó Viktor holnap fogja bemutatni a barcikai közönségnek, miért szerződtettük, de ha egészen véletlenül egy klasszikus csatárral kezdenénk, Salvador és David bármikor kiválthatja (de ne kezdjünk egy csatárral!). A védelemben nincs sok kérdés, bár én a múlt héten meglehetősen indiszponált Czető helyett valószínűleg Horváth Szabinak adnék lehetőséget (amire mindig kell figyelnünk – a két 21 éven alulink Molnárral és Nyitraival meglenne a kezdőben). Szóval, az én kezdőm: Szabó Á. – Nagy P., Komlósi, Menyhért, Horváth Sz. – Illés – Nyitrai, Kovács P., Molnár, David – Szabó V. lenne. Hogy akkor miért írtam, hogy ne játsszunk egy csatárral? Mert ha nem öt középpályással játszunk, akkor hová tesszük Molnár Gabit? Őt semmiképpen nem hagynám ki a csapatból, ha viszont Salvát vagy Davidot ékként játszatjuk, akkor nincs balszellőnk. Fogós kérdés. A megoldás csakis az lehet ebben a játékrendszerben, ha David balról indul, és Horváth Szabi ezekben az esetekben felzárkózik, hogy az esetleges ellentámadásokat már a felező környékén megszűrje. Nyilván ilyenkor Ádámnak kell kiváltania a bal oldalra, ha lehet, esetleg Kokónak vagy Illés Ricsinek.

Ha van valami más ötletetek, írjátok meg nyugodtan, igaz, nem a mi dolgunk, de azért egy kis ötletelésbe még nem halt bele senki. Azért amondó vagyok: bízzuk a mesterre, biztos vagyok benne, hogy tanult a múlt hétvégi, Tárkány elleni meccs hibáiból, és rendbe rakta a felállást és a srácokat.

A fiúk egyébként a hét elején elég komoly terhelést kaptak az edzéseken, a hét második felében már főként a taktikai repertoár gyakorlásán volt a hangsúly. Jó hír, hogy Tátrai egyre komolyabb edzésmunkát tud végezni, lassan ideje is lenne, hogy a bal oldalunkon versenyhelyzet alakuljon ki.

Volt egy elejtett mondatom a tárkányi meccs tudósításából, ami némi magyarázatra szorul. Elterjedt a városban, hogy elképzelhető, hogy a Putnok elleni meccsre fel kell cserélnünk a pályaválasztói jogot a Pete centerpályájának kritikus állapota miatt. Nos, a hír nem volt kacsa, bizonyosan jól átgondolták a vezetők, mi is lenne a legjobb, meggyőződésem, hogy nem pont a Putnok elleni derbit akarták „megvariálni”. Ennek ellenére a pálya iszonyatosan gáz állapotban van, ha jön egy eső, a kapusok minimális mértékben tudják ellátni feladataikat, de az egészről inkább jót, vagy semmit, mivel az előbbit nem tudok, az utóbbit választom. Hatalmas ködösítés folyik az ügyben, kinek is a felelőssége a kialakult helyzet (azért ne egyből a tulajdonost aknázzátok, nekem más infóim vannak), mindenestre elkeserítő. Nem hiszem, hogy ezen a talajon még egy hazait le fogunk játszani…

Azt hiszem, akit csak minimálisan is érdekel a KBSC, ezen a meccsen ott kell, hogy legyen. Mindenki tudja, hogy ez nekünk nem csak egy meccs a sok közül, nem csak 3 pont a tét, hanem annál sokkal több. Aki barcikai, annak felesleges lenne elmagyarázni, mekkora barátság fűz minket az újonnan járási székhellyel is büszkélkedő kisváros garnitúrájához. „Mindenki hozzon magával még egy embert” – ismerős a jelszó? Nos, azt hiszem, most tényleg megfontolásra méltó. „A haza nem lehet ellenzékben” – Barcika a mi hazánk. Itt ebben a bajnokságban senki sem nyerhet. A Putnok főleg nem…

Hajrá Barcika!

Téma: Ahogy az lenni szokott: ütni a Putnokot!

Dátum: 2013.08.23

Feladó: shift1

Tárgy: RANGADO

Obejektív a cikked, tetszik. Holnap mindenki a Petébe! Szurkoljuk ki ismét a győzelmet, meg kell mutatni a putnoki csürhének, hogy mi vagyunk idén is a jobbak! De a posztokon változtatni kell mindenképpen! 100%-os koncentrációs és MOTIVÁLTSÁGRA van szüksége a csapatunknak, ehhez pedig sok néző IS kell! A mérkőzés megtekintése ingyenes.

Dátum: 2013.08.23

Feladó: Bence

Tárgy: -

Nem tudom mi mindig ez a nagy Putnok ellenesség, igaz most is kicsit ki..ak velünk, elvitték az ifistákat. Számomra a Barcika nagy ellenfele sose Ők lesznek, hanem a DVTK. Igaz az most egy más tészta. Bár gondolom Te idősebb vagy nálam, valószínűleg Te is jobban örülnél, ha a Diósgyőr ellen játszanánk rangadót:) Nekem szimpla meccs, na jó kicsit több.

Horváth Sz.-t én nem játszatnám, bár lehet pikkelek rá kicsit a múlt szezoni "teljesítménye" végett, adnék egy lehetőséget Czetőnek. De ne legyen igazam. A többivel maximálisan egyetértek.

Sajnos a pálya Várszegié, így nem igazán fog rá költeni se a város, se László úr, megjegyzem jogosan. :(((((((( Gondolom azokat kéne számon kérni,akik eladták. Felelős persze nincs, mint ebben az országban semmiben sem.

Mindent bele, sok sikert fiúk, csak a győzelem elfogadható!

Dátum: 2013.08.23

Feladó: shift1

Tárgy: Re:-

Nem kevés övön aluli dolgokkal próbálkoztak már a putnoki csapat vezető a Kbsc ellen az emúlt időszakban. Msot éppen a játékosainkat és az utánpótlást aprítják. Elvi kérdés, hogy győzni kell, és ha ez nem rangadó akkor mi az??? Szomszédvárak csatája a legnagyobb összecsapás!
(A putnoki csapat tulajdonosa barcikai önkormányzati képviseló. :iért más városban lévő csapatot támogat? Lehetne sorolni sok egyéb dolgot még...)
DVTK más szint.

Dátum: 2013.08.23

Feladó: szupergo

Tárgy: Csak úgy firkálgatok

Engem nem nagyon érdekel a taktika (nem is értek hozzá), csak az, hogy győzzön a csapat. Narancsfalva ellen mindig ez volt és nálam mindig ez lesz az egyetlen az elfogadható eredmény. Tényleg olyan ez mint a Diósgyőr elleni meccsek voltak. Kis túlzással: nem számít a többi meccs ha ezt megnyerjük.
De azért óvatosságra intenék mindenkit. Én eddig nem láttam, de nem is nagyon olvastam azt, hogy valami káprázatos formában lennének a fiúk.
Sem az utolsó edzőmeccsen, sem Egerben nem ezt mutatták. Hogy a Létavértes nevét már ki sem ejtsem!
Nem a Putnok lesz itt a veszélyes, hanem mi magunk. Kijön-e a lépés megint úgy mint tavaly mindkét alkalommal? Vagy pedig betlizik a csapat, hogy aztán Létavértesi bajnoki után már kieső helyen legyünk. Na, az már nagy szégyen lenne.
A pályáról. Nem tudom kié, de ha játszani akarunk rajta akkor legalább öntözni kellett volna a 40 fokos hőségben. Ugyanis locsolás nélkül kiég a fű és még jobban tönkremegy a már amúgy is tönkrement pálya. Ezt nem látták előre az illetékesek? Vagy látták, de nem volt pénz vízre? Nem volt cső, vagy olyan aki locsoljon? Mi van itt? És mi lesz, ha bejön az esős idő, elhalasztjuk a hazai meccseinket jövő júniusra?
A másik pálya sem alkalmas játékra, vagy a műfű?
(Már nem is morgolódok a mérete miatt...)
Egyelőre ennyi kérdés mára, holnap egy kicsivel okosabbak leszünk.

Dátum: 2013.08.23

Feladó: Leó

Tárgy: kbsc

Lehet fikázni Putnokot de csak előttünk végesztek.

Tételek: 1 - 5 ból 5

Új hozzászólás hozzáadása