Átigazolás-figyelő II.

2013.07.05 18:25

Ígéretünkhöz híven újra megosztjuk veletek a legfrissebb információkat, amiknek már most jelzem, hogy 100%-os valóságtartalmát nem áll módunkban szavatolni, de természetesen nem a városi piacon árusító Joli néni pletykáit gyűjtöttük csokorba.

A Putnok turbófokozatra állította az ipari porszívót, és úgy tűnik, ezúttal az utánpótlás játékosok mellé utánpótlás-edzőket is „importálnak” tőlünk, a hírek szerint Szabó János és Kőrösi Gábor a jövőben Putnokon lát el feladatokat. Eközben a barcikai stáb többi tagja sem rendelkezik infókkal arról, vajon számítanak-e rájuk a továbbiakban. Az új vezetőedző állítólag éppen nyaralással üti el a drága időt, és olyan július közepéig nem is várható felbukkanása.

Ami jó hír, hogy Szabó Ádám marad, 2014. június végéig van szerződése, és a vezetés ragaszkodott ahhoz, hogy kitöltse azt. A rossz hír, hogy Fehér Balu viszont Ceglédre igazol, régi-új csapatához, köszönjük neki az itt töltött éveket, és további sportsikereket kívánunk neki a magánéletiek mellett.

A többiekről egyelőre nincs sok újdonság, az átigazolási piac furcsa gellert vett az átrendeződött bajnoki szisztéma miatt, hiszen a kiesett csapatok játékosai kézzel-lábbal tepernek egy NB 2-es szerződés után, viszont olyannyira telítődött a piac (és akkor ne felejtsük el a nem kevés esetben sokkal olcsóbb külföldieket), hogy jópár játékos igencsak meg fog égni, amikor hoppon marad az átigazolási szezon végén. Így aztán nem lesz se NB 2, se NB 3. De ez már legyen az ő bajuk.

Két lehetséges érkezőről viszont be tudunk számolni, íme:

Menyhért Gergő: 23 éves középhátvéd, 190 centijével éppen a védelem közepére termett, ábrázatától pedig igazán megriadhatnak a támadók. Gergő az előző idényt a BKV Előre csapatánál töltötte, ahol 13 meccsen szerepelt, 1 gólt szerzett. Érdekesség, hogy a játékos a tavaszi szezonban egyetlen játékpercet sem töltött a gyepen, hogy sérülés miatt, vagy a BKV őszi vesszőfutása eredményeképpen, őszintén szólva nem tudom. 5 NB 1-es meccsen is szerelést kapott a Diósgyőrben, igaz ez még a 2006/07-es (2-szer), illetve a 2008/09-es (3-szor) szezonban volt. A köztes bajnoki idényt Bőcsön töltötte. A diósgyőri éveket követően a Kaposvölgyénél, majd a REAC-nál szerepelt, tavaly augusztusban igazolt a fővárosi kék-sárgákhoz.

Szabó Viktor: 26 éves csatár, aki 192 centijével komoly ugrabugrára késztetheti az alacsonyabb védőket. Viktor is a BKV Előrében futballozott az előző idényben, 23 meccsen lépett pályára (3 gólt szerzett), igaz, csupán 7 alkalommal játszotta végig a 90 percet, hiszen 4-szer le-, illetve 12-szer becserélte edzője. Viktor 57 NB 1-es meccset tudhat maga mögött, a Vác és a Diósgyőr legmagasabb osztályban szereplő gárdájában is pályára lépett, apró szépséghiba, hogy NB 1-es játékosmúltját mindössze egyetlen árva gól fémjelzi. Az NB 2-ben (Vác, Mezőkövesd, BKV)  140-szer kapott szerelést, 36 találatnál jár.

Ha érkeznek az infók, azonnal osztjuk veletek…