Eddig OK!

2015.01.24 15:47

„…nem mondható, hogy egy kabaré-brigáddal mérjük össze az erőnket holnap, de persze, nem is az eredmény a fontos az első felkészülésin, de talán még a szép, összecsiszolt játék sem igazán elvárható”.


Ezt írtam tegnap, ma meg ezt: mea culpa, mea maxima culpa! Megvallom, azt hittem, a felkészülés második hetében egy leszedált, fáradt gárdát látok majd kék-sárgában, de tévedtem. A helyzet az, hogy játékosaink olyannyira pörögtek, amilyet nem láttam még téli felkészülési időszakban, pedig láttam már pár winter-game-et. Ügyesen, ötletesen, szervezetten játszottak, mindenki tudta, hol a helye, hová kell bemozognia, és ez alól nem voltak kivételek a próbázók sem.

Csóka bemondta az unalmast, tegnap elköszönt tőlünk, mondván: Tárkányban minden rendben van, így hát nem is jelent meg ma az edzőmeccsen. Sámli legyek, ha nem fogja megbánni tavasszal, amikor kölcsön kell kérnie ennivalóra…

 

Két játékos volt nálunk, akik teljesen feleslegesen léptek ma pályára, akár otthon is maradhattak volna, Szabó I. Ádám és Miski Zoli. A bogácsiak nem voltak hajlandóak tesztelni őket, így formájukról mit sem tudunk, de alighanem kibékülnénk ezzel a helyzettel a bajnokság végéig.

A védelmet sem mondhatni, hogy sok feladat elé állították a vendégek, de a Lakatos-Nagy Peti páros meglehetősen magabiztosnak tűnt, ne feledjük, hogy Katonát 3 meccsre tiltották el, így meg kell találni a helyettesét a felkészülési meccseken. Komlósi (most) betegeskedik, így ez az opció jónak tűnt, főleg, hogy a két szélső védő gyakorlatilag a felezőt csak ritkán kellett, hogy átlépje – visszafelé. Czető és Nyitrai ügyesen játszott a vonalak mellett, hogy mást ne mondjak, Nyiti visszatérése alkalmából adott két gólpasszt az első felesben, és habár kevesebbet láttuk nyargalászni, de remekül adta be a bogyót, és már ez is haladás az őszi meddő széljátékhoz képest.

Nekem nagyon tetszett Illés Ricsi megalkuvást nem tűrő, fegyelmezett szűrőjátéka, ő az, akit nem érdekel, hogy „bajnoki döntőt” játszik-e a csapat, vagy az utcák-terek bajnokság előselejtezőjében lép pályára, mindig odateszi magát. Minden csellengő labdát begyűjtött, el is osztotta azokat, nagyon hasznosan játszott. Irhás (és Kokó) távollétében Dobos volt a középpálya lótifutija, nem is volt probléma ezzel, ügyesen készítette elő a támadásokat, de Ignác azért jobb ebben a szerepkörben…

Barzsó nem volt rossz a balszélen, de tud ő ennél sokkal jobb is lenni, Szabó II. néha nagyon furfangos megoldásokat vezetett elő, néha viszont eltűnt a mezőnyben. A Bene-Ondó ékpár közül az egyik volt az agilis, a másik a veszélyes. Bene gyakorlatilag minden támadásban részt vett, el is rontotta minden lehetőségét, mert minden szituációban a legrosszabb megoldást választotta (a második felesben gólt lőtt, végre, kellett is nagyon neki). Ondó kevesebbszer került helyzetbe, viszont amikor igen, akkor érezni lehetett, hogy meg fogja oldani, a második gól előtt olyan helyzetbe kerültünk, amit ősszel általában kihagytunk, nos, Jani megoldotta, azzal lett 2-0. Ennél is sokkal több van a srácban, és ha továbbra is szolgálatkészen, szerényen teszi a dolgát Gálhidi mester irányítása alatt, akkor nagyon nagy szolgálatunkra lehet tavasszal.

A második felesben láthattuk még Kerékgyártót balhátvédben (nem volt vele gond), Nehéz Mátét, aki szerintem hármat rúgott, valamint Vajda Ákost, aki az Edelény játékosa, középső középpályás. Ákos 25 éves múlt, ebben az idényben 11 meccsen 2 gólt szerzett, most, rögtön beállása után betalált. Pechje az lehet, hogy ebben a pozícióban rengetegen vagyunk, még ki is kell pakolni szélre időnként belőlük, úgyhogy nem hinném, hogy maradása lesz, pedig láthatóan nem ügyetlen pléjer. Kasza Dani nem okozott csalódást, szűrőként játszott ezúttal, és azt hiszem, nem is láttam tőle eladott labdát, kifogástalanul irányított a hátsó régióból. Nagy hiba lenne nem szerződtetni…

A tavalyi téli felkészülésikhez képest örvendetesen nagy az előrelépés. Míg tavaly ilyenkor szédelegtünk, és kerestük a felállást, most meglehetősen stabilnak tűntünk, a gyorsasággal sem volt különösebb probléma. Én a magam részéről úgy láttam, hogy szükségünk lehet a Barzsó-Kasza-Ondó trióra, de persze, ezt majd a mester dönti el.

Kifejezetten tetszett, amit ma láttam, én azt hiszem, hogy ezzel a kerettel, ezzel az elszántsággal ott lehetünk tavasszal. Hogy hol? Ez szerintem nem csak rajtunk múlik. Kezdésnek kifejezetten biztató volt a mai produkció… Ja, 8-0-ra nyertünk…

Hajrá Barcika!

Téma: Eddig OK!

Dátum: 2015.01.26

Feladó: Bence

Tárgy: -

Én a Rimaszombat ellenire leszek kíváncsi, az tökéletes erőfelmérő. Végre erős csapatok ellen játszunk majd :)

Dátum: 2015.01.25

Feladó: Kazincbarcelona

Tárgy: Bogácsi thermál

Nagyjából én is ugyanezeket a gondolatokat irnám az oldalunkra.Várakozáson felüli hozzáállás,teljesitmén mindenkitől,Gratula.Később,magasabban jegyzett ellenfelek ellen mérhető majd le mit tudunk valójában.Balmaz,Kövesdi meccseken.De ott se vallunk szégyent ,ha ezt a kombinativ,gyors,kontrákra épitő játékot ötvözve a szellemes,passzos ránk jellemző focit nyujtjuk.Összeszoktatni az uj fiukat a régiekkel,és egy jól sikerült tavaszi rajt a Cigánd ellen,és nekirugaszkodni a szezonnak,a legmagasabb célok eléréséért.IGY TOVÁBBFIUK. HAJRÁ VEGYÉSZZZZZZZ!!!!!!!

Tételek: 1 - 2 ból 2

Új hozzászólás hozzáadása