Egy igazi kihívás...

2015.02.06 16:33

Tengermély sajnálatunkra nem láttuk a DEAC, illetve a Tiszaúj elleni pre-season game-eket, így hát arra kell hagyatkoznunk, amit másoktól hallottunk. A DEAC ellen az első félidőben kifejezetten jól mozogtunk, ötletesen futballoztunk, ahogy kell, aztán a második felesben olyan „játékot” mutatott be a 11, pályára lépő (közte több sérüléséből visszatérő) játékos, hogy Gálhidi mesterhez villanyszerelőt kellett hívni, mert a látottak kicsapták nála a biztosítékot. Tulajdonképpen csak a szünet utáni produkciót figyelembe véve még örülhetünk is neki, hogy nem kaptunk ki, hiszen a vendéglátók büntetőt is hibáztak. Én azt mondom, jó, ha hibák is kijönnek a felkészülés során, és nem pörgik csúcsformában végig a srácok ezt az időszakot, pláne nem biztos, hogy jó, ha abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy a bajnokság toronymagas esélyesei lettünk, csak azért, mert a lejátszott három edzőmeccsen 16 gólt rúgtunk.

A Tiszaújváros ellen aztán megint csak azt láthatta a szakmai stáb, amit szeretett volna: nagy svunggal, dinamikusan, sebes tempóban futballoztak fiaink, állítólag az újvárosiak meg is kérdezték, hogy hol lehet ezt a fajta Duracell-t venni az év ezen szakában.

Aminek én kifejezetten örülök, hogy láthatólag minden játékosunk pörög, teszi a dolgát, de hát nem is nagyon van választásuk. Jelenleg 23 fős a keret, amennyiben ez 22-re szűkül, nem kell majd meglepődni, de egyelőre szó sincs arról, hogy bárkitől is megválni készülnénk.

A múlt héten már utaltam rá – konkrétan nem írhattam le – hogy az öt csatárból (Nehéz, Montvai, Bene, Ondó, Elek) egynek mennie kell, nos, Ondó Janira esett a választás, mert habár meggyőző teljesítményt nyújtott mind a felkészülési meccseken, mind az edzéseken, Gálhidi mester úgy látta, hogy ő az, akit leginkább nélkülözni tud a tavaszi szezonban. Híreink szerint abban maradtak, hogy a nyáron visszatérnek a tárgyalóasztalhoz… Kerék meg visszament a Tárkányhoz kőcsibe…

Barzsó és Kasza már a mi játékosunk, ahogy Elek Bencét is leigazoltuk, a többieket ismerhetitek. „Menü” tényleg csak a vezetőedző engedélyével edz nálunk, szó nincs a leigazolásáról, bár holnap akár pályára is léphet.

És ha már holnap: 11 órától a Rimaszombat csapatát fogadjuk, őszintén szólva nem is emlékszem, mikor játszottunk utoljára nemzetközi edzőmeccset, lehet már az Eurépa-ligára készülünk…

A rimaszombatiak a szlovák másodosztály hatodik helyén tanyáznak, minden eredményből 5-öt értek el az eddig lejátszott 15 bajnokijukon, ráadásul a gólarányuk is nullás, 14-14. Ez a 14 rúgott gól a 15 meccsen nem éppen világrekord, ennél csak egy csapat szerzett kevesebbet, a tökutolsó. Amúgy a tótok második ligája 12 csapatos, csak szólok…

A szlovákok (tényleg elnézést a revizionistáktól, de nem nagyon láttam magyarajkú fiatalt a keretben) játszottak már idén a „nagy” Diósgyőrrel is, és csak 2-1 arányban maradtak alul, Szivacs (bocs!) mester is kifejezetten dicsérte a vendégcsapatot.

Múlt héten a Putnokkal is megmérkőztek a szlovik, és 2-1-es győzelmet arattak, nem pont ezért, de úgy érzem, jó csapat ellen, komoly szintfelmérő lesz a holnapi meccs, én azt javaslom mindenkinek, öltözzön jól alá, és jöjjön ki a tundrára! Sebváltó, kenőanyag, vérforraló kifejezetten ajánlott a meghűlés elkerülése érdekében…

Ahogy az lenni szokott ebben az időszakban, azért lesz néhány játékos, akik sérülés-betegség miatt nem lépnek pályára holnap, így Irhás, Lakatos, Zimányi és Sárközi játékára annyi az esély, mint hogy a Putnok megtartja vezető helyét tavasz végére… Nehéz és Czető játéka is kérdéses, előbbi influenza-szerű tüneteket produkál, utóbbi a mai edzés után a lábát fájlalja. Jobbulást és gyors felépülést mindannyiuknak!

Katonát nem sokszor lehetett mostanában felfedezni a csapatban, Tiszaújvárosban sem lépett pályára, nos, ő még a DEAC ellen szenvedett sérülést a lábfején, de holnap minden bizonnyal ő alkotja majd Komlósi mellett a középső védelmet (cserében minden bizonnyal Nagy Peti és Kasza várható).

A kerettel kapcsolatban, úgy érzem, elég erősek leszünk tavasszal, hiszen minden poszton legalább ketten vagyunk, de mivel több játékos is „többfunkciós”, így még abban az esetben sem lehet gondunk, ha sérülés-eltiltás miatt az első- második választás nem állna rendelkezésre.

A Miski-Szabó páros minden bizonnyal csoportunk legerősebb duója kapusposzton, mondom ezt a Vasas-Szécsi duó ellenére is, de Szécsit egyébként is csak nagy önuralommal írom nagy kezdőbetűvel.

Középhátvédként a Lakatos-Katona-Komlósi trió az alapvetés, de Nagy Peti, Kasza Dani, sőt még Czető is be tud ugrani, ha szakad a kötél. Jobb-bunkóban szerintem Nyitrai lesz a megfejtés, de Nagy Peti és Czető is alternatíva, a baloldali védekezésért Zimányi és Czető futhat versenyt, de Illés Gabi is pótolhatja őket.

Jobbszélen Dobos, Barzsó, Nyitrai, Sárközi, Bene is bevethető, ott még túlkínálat is van, a bal oldalon Lipuszon kívül Illés Gabi kaphat szerepet, esetleg – ahogy a Putnok ellen is láttuk – Szabó II. és Irhás is kitolódhat, de Barzsó sem lenne meglepő választás.

A középpálya védekező szekciójában a Kokó-Illés Ricsi-Kasza trió brutálisan erősnek tűnik, de ősszel láthattuk, hogy Irhás és Dobos sem rakodja tele a nadrágját, ha éppen ebben a pozícióban van rájuk szükség.

A támadók irányítását Irhásnak és Szabó II.-nek kellene kiviteleznie, de Kokó is képes rá, tudjuk.

Csatárban meg a Bene-Nehéz-Elek-Montvai négyesből a pillanatnyi forma fog dönteni, Bene inkább gyors, Nehéz és Montvai inkább kreatív, Elek inkább magas. Bízom annyira Gálhidi mesterben, hogy meg fogja találni a „dupla dinamitot”, ami az éppen aktuális ellenfél ellen robban…

 

Pár hír még a csoporttársainkkal kapcsolatosan:

Ahogy a múlt héten felvezettük, írtunk minden csoporttársunk klubvezetésének, legyenek kedvesek válaszolni a kérdéseinkre, jó hír, hogy az Újváros és a Hatvan után a jászberényiek is „életjelet adtak magukról”. Íme:

HB: Hogyan értékeli a mögöttünk hagyott őszi szezont, mennyire elégedett a csapat helyezésével, mennyire mutatja meg a helyezés a csapat igazi tudását?
Dr. Gottdiener Lajos – klubelnök: Újoncként azt gondolom alapjában véve elégedettek lehetünk a 8. helyezéssel. Persze maradt hiányérzetünk néhány mérkőzéssel kapcsolatban, de azt is el kell ismernünk, hogy volt olyan mérkőzésünk is, ahol kis szerencsével jutottunk 3 ponthoz. Tudásunk alapján véleményem szerint az 5-9. hely között volt a helyünk, így helyezésünk elfogadható.

HB: Kik azok a játékosok, akikkel maximálisan elégedett, illetve kik azok, akiktől többet vártak?
Dr. Gottdiener Lajos: Nem kívánok kiemelni senkit, az eredményeinket együtt értük el.

HB: Milyen korrekciókat szeretnének végrehajtani télen a játékoskeret tekintetében (ha vannak konkrétumok távozók-érkezők tárgykörben, kérem, azokat is írja meg!)
Dr. Gottdiener Lajos: Egyelőre 4 játékossal állapodtunk meg, őket posztra igazoljuk. Ludánszki István és Dajka László a védelmünk megerősítésére érkezett, Kiss Károly és Varga Attila pedig a középpályás sorunkat erősíti majd. Tárgyalunk még két labdarúgóval, ugyanakkor többen távozhatnak, erről a végső döntés a jövő hét folyamán születik meg.

HB: Milyen helyezéssel lenne elégedett a bajnokság végére?
Dr. Gottdiener Lajos: Minimális tervünk a jelenlegi 8. helyünk megtartása, de szeretnénk egy-két helyet még javítani ezen. Személy szerint egy hatodik hellyel már nagyon elégedett lennék.

HB: Kit tartanak a Keleti csoport legjobb játékosának?
Dr. Gottdiener Lajos: Szatmári Zoltánt, Szilágyi Norbertet és Farkas Jánost, mindhárom a mi labdarúgónk! :-)

 

Ez utóbbi persze kac-kac, de ennek ellenére nagyon köszönjük, hogy hajlandó volt az elnök úr válaszolni, a szuperprofi várdaiak például ezt még nem tették meg, sebaj, majd az NB 2-ből küldünk nekik egy üdvözlő táviratot, amire nem is kell válaszolni…

Veresegyház: A Pest megyeiekkel nem foglalkoztunk a múlt héten, épp itt az ideje, hiszen tudjuk, hogy ők tavasszal szoktak megtáltosodni, és tavaly is volt pofájuk ponttal távozni a Petéből…

A férfikórus már január 5-én elkezdte a felkészülést, hiába, jó munkához idő kell! Első három edzőmeccsük – mit ne mondjak – parádésra sikeredett, hiszen amellett, hogy a félelmetes Nagykőrössel 1-1-re voltak képesek, 2-1-re kikaptak a méltán nagyhírű Tököltől, de a váci U21 (0-1) is kemény diónak bizonyult. A Vecsés ellen már rúgtak két gólt a veresiek, de pechjükre 3-at kaptak, viszont a monoriakat már 6-5 arányban sikerült elnáspángolniuk, lehet, hogy ez vízilabda-meccs volt, ha igen, elnézést… Szerdán a Jászberény ellen léptek pályára, ki is kaptak 3-1-re, „jó hír”, hogy a „felkészülés leggyengébb játékát” sikerült produkálnia a csapatnak (idézet „tőlük”), tehát rossz kezdés után erőteljes visszaesés…

Egyébként bőven van cserélődés a keretben, hiszen távozott Pénzelik (REAC U21), Csendom, Farkas, Deák (Dabas), Novák, Sándor (Vecsés) is, de egyelőre Foró, Pádár és Csánki veresi jövője is kérdéses. A Sipeki érkezéséről szóló hírek viszont nem voltak alaptalanok, hiszen a korábbi NB 1-es játékos aláírt a csapathoz. Karácsony Dávid Vácról igazolt Egyházára, az előző bajnokságból emlékezhet rá néhány vájtszemű (az meg mi?), akkor a Jászapáti csapatában játszott. Sorecz is a bajnoki címre készülő váciak keretét hagyta ott Veresegyházáért, nyilván tudhatjátok, hogy egyikük sem töltött be komoly szerepet a váci őszben. Gulyás Máté ugyancsak Vácról szerződött külföldre (gyanítom: Ausztria, amatőr-líg), innen tért haza a honkytankwoman-hez. Dobray Dabasról érkezett, van-e aki e nevet nem ismeri? Szurkoló- és fórumtársunk, Bence beszámolójából tudhatjuk, hogy Kiss Róbert is veresi színekre cserélte a piros-kék Vasas-mezt, mestersége címere: Bence kolléganőjének férje. A „barcikai kötődés” miatt látatlanban is a legkomolyabb igazolásuk…

Cigánd: Első tavaszi ellenfelünk Tállya elleni meccse elmaradt, tegnap viszont ők is elverték az Újvárost 2-1-re, Reznek két góljával. Keretük nagyjából teljes, egy érkező lehet még.

Kisvárda: A várdaiak mielőtt elhitték volna, hogy verhetetlenek, a Balmaztól kaptak otthon egy 4-0-s zakót, szó mi szó, xxxl-nek tűnik, varrjanak rá gombot! Mivel hivatalos honlapjuk az eredményen, illetve a gólszerzőkön kívül néma maradt, így további kommentárt mi sem fűznénk a találkozóhoz, csupán annyit, hogy higgyétek el: ha történetesen bármelyik hazai felkészülésin bránerre futnánk, ugyanúgy beszámolunk róla, mintha győztesen hagyják el a fiúk a pályát! De jó hír (és itt kezdőcsapat, miegyéb is van), hogy az U14-ük 12-1-re verte a Dombrád hasonló korúit! A DVSC U21-jeit 2-1 arányban legyőzte a várdai alakulat. A brazil Lucas gólt is szerzett a találkozón, ő már hivatalosan is a szabolcsiak labdarúgója, de szó van az eddig Kaposváron futballozó Földes (szélső védő), a Haladásnál alkalmazott Farkas (balhátvéd), illetve az őszt a Csákvárnál töltő Barcsay szerződtetéséről is. Holnap ők is nemzetközi meccset vívnak, hiszen a román másodosztályban szereplő, Szatmárnémetit várják. A honlapjukon még mindig negyedikek vagyunk, HAHÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!

Felsőtárkány: Tárkányban már az is jó hír, hogy elkezdődtek az edzések, sőt, már egy felkészülési találkozón is pályára léptek, 5-2-re verték a Mádot. Kerék is pályára lépett, ahogy játékosuk, Kálmán József öccse, Richárd is (Somoskőújfalu), valamint a Maklárról érkező Debreczeni Csaba. Mindketten próbáznak, így még bizonyítaniuk kell rátermettségüket. Jó hír azért, hogy úgy tűnik, végigtolja a bajnokságot a hevesi brigád!

Putnok: Azon kívül, hogy holnapi tót ellenfelünktől 2-1-re kikaptak, illetve a házi gólkirály Ongára szerződött (Monyók), nem sokat tudtunk a gömöriekről, többek között azt sem, hogy a decemberi bércédulán szereplő számsor realizálódott-e a játékosok bankszámláján. Tegnap viszont bibliai csapást mért rájuk a balmazi ellen, 6-1-re kaptak ki, már a Csabáról visszaérkező Nótással és Horváth-al a kezdőben. Kovács Bence is a narancsoknál próbálkozik jelenleg…

Tiszaújváros: Nem volt elég a Jabil-osoknak, hogy beállítottuk azt az eredményt ellenük, amit az őszi bajnokin kellett volna, még a Cigándtól is kikaptak, ráadásul az öt és fél évet Újvárosban töltő Török is kereket oldott. Shadi (Debrecen), illetve Potyka (DVTK U21) viszont szerződést kapott, sok sikert kívánunk nekik!

Hatvan: A hevesiek komoly meglepetésre, 4-1-re leamortizálták a (kiesőnek tűnő) NB2-es ceglédieket, Ficsor egyenesen három gólt vállalt a 4-ből, másnap viszont 6-3-as zakóba futottak bele a cseppet sem világverő REAC-tól. Pillanatnyilag Kovács Gergely, a Vác labdarúgója is próbál hatvani szerződéshez jutni, jövő hét szerdán, a Mezőkövesd ellen bizonyíthat…

Hajdúböszörmény: A Böszi a Tiszaújváros elleni győzelem után elverte a DVSC U21-U18-as vegyesét is 4-1-re, ahogy a jónevű Monostorpályit is sikerült 9-1-el hazazavarni. A messze földön híres Ibrány már 2-2-re volt képes a hajdúságiak ellen, így kíváncsiak vagyunk, mire jutnak holnap ismét a DVSC U21 ellen. Csak zárójelben kérdezem: nem jobb lett volna, ha erősebb csapatok ellen próbálgatják a szisztémát, amit a bentmaradás érdekében dolgoznak ki? Nem tudom, csak kérdem…

Salgótarján: A múlt héten még semmi hírünk nem volt a „stécéről”, most viszont tobzódunk. A Sólyom, mint az Airways elröpült a Pueblával együtt, ahogy az elnök, Palásthy is távozott. Az Almási-Oláh edzőpáros maradt, január 19-én meg is kezdte a felkészülést a csapat a tavaszi idényre. Első edzőmeccsükön mindjárt szédületes, 3-1-es sikert értek el saját U21-eseik ellen, aki nem látta a Sky Sports-on bánhatja, frenetikus derbi volt! A Nagybátonyban őszét töltő Birincsik, és a hosszú, 14 hónapos eltiltását letöltő Alapi mindenesetre már a fedélzeten, ez utóbbi 2 gólt is lőtt a házi rangadón. Hogy miért volt ilyen hosszú időre eltiltva? Mert megütötte az egyik szurkolóját. Total respect! Saját szurkolót megütni = menő! De ne viccelődjünk itt holmi U21 elleni meccsekkel, a Mátraterenyét már 12-3-ra verte az SBTC, a hazai közönségre bármikor veszélyes Alapi 5 góllal vette ki a részét a hentelésből (de ha nem vigyázok, szerintem engem is lerúg a lelátóról tavasszal). Az összeállítás csak nyomokban emlékeztet az őszi Tarjánra, jó ha bentmaradnak…

Nyírbátor: Azt tudjuk, hogy Dajka távozott, Farkas Márton és Oláh Dávid érkezett a csapathoz, meg azt is, hogy január 20-án 2-0-ra kikaptak a Nyíregyházától. A csapat most éppen a III. Arany Fácán Kupán vesz részt (műfüves torna), a Tarpát egészen biztosan tudom, hogy 6-1-re verték, ma pedig a Nagyecsed-el játszanak.

 

Már csak a Gyöngyösről nem nagyon tudunk semmit, de igyekszünk pótolni, a DEAC viszonylag csendben készülődik, viszont a Honvédot nagyjából széjjelhordták. Legközelebb beszámolunk erről is.

Holnap mindenki a Petébe, friss levegő, lőporszag…

Téma: Egy igazi kihívás...

Dátum: 2015.02.10

Feladó: optimista

Tárgy: Veresegy

A pontokat a bajnokin osztják nem az edzőmeccseken!

Tételek: 1 - 1 ból 1

Új hozzászólás hozzáadása