Fékezett habzás...

2013.08.08 05:35

Az utóbbi felkészülési meccsek eredménytelensége után végre egy üdítő győzelem, igaz, az ellenfél ezúttal a Megye I.-es Bőcs volt. Az mindenképpen elmondható, hogy hasznos volt a meccs, hiszen az önbizalom-növelő eredmény jótékony hatása mellett új variációkat is ki tudtunk próbálni, amik bizonyosan hasznunkra válnak a bajnoki idényben.

Ezúttal „Barcika” nicknevű szurkolótársunk kitűnő beszámolóját olvashatjátok, íme:

Csapatunk a következő összeállításban kezdte a mérkőzést Bőcsön: Szabó Á.- Treznai, Komlósi, Nyisalovits - Kovács P., Illés R. - Nyitrai, Kovács B., Horváth Sz. - Salvador, Szabó V. A viszonylag késői kezdés ellenére a nagy meleg valószínűleg még rányomta a bélyegét a látottakra, de ennek ellenére is látható volt, hogy csapatunk elég fásultan mozgott az első játékrészben. Irányítottuk a játékot - ami azért elvárható egy alacsonyabb osztályú csapat ellen - de sok helyzetet nem tudtunk kialakítani a lelkes bőcsiek ellen. Érdekes volt felfedezni a kezdésnél, hogy csapatunk 3 védővel kezdte az összecsapást. Nem rossz elgondolás ez, hogy a középpályán létszámfölénybe kerüljünk, de sajnos -  ahogy várható volt - elég hamar bebizonyosodott, hogy nem nagyon megy ez nekünk. Komlósi és Nyisa nem a gyorsaságáról híres, az első félidőben több alkalommal is lefutották őket. Megpróbáltuk, nem ment, inkább most derüljön ki , mint élesben a bajnokin. A vezetést a bőcsiek szerezték meg, egy az előbb említett szituáció végén. Komlósi és Nyisa közé lőttek be egy labdát, a támadó lefutotta Donátot és Szabó Ádám mellett a kapuba passzolt. A folyamatos támadgatásaink az első félidő vége felé hozták meg az eredményt. Egy az alapvonal közeléből visszagurított labdát Nyitrai tört el, a nem túl életerős lövés a kapus keze mellett a jobb alsóba vánszorgott. A félidő második részében már ismét 4 védővel játszottunk, Horváth Szabi lépett vissza a bal oldalra. Az első felesben pályára lépett játékosokról egy-két gondolat. Jobbhátvédben Treznai nekem nem nyerte el a tetszésemet. Mintha el akart volna bújni, akkor sem kérte a labdát, hogyha üresen volt, ha véletlenül hozzá került, akkor szinte csak hátra passzolt Komlósinak, nem segítette a támadásoknál Nyitrait. Cseréje abszolút indokolt volt félidőben. A helyére érkező Nagy Peti lesz a megoldás jobbhátvédként, sokkal magabiztosabban látta el feladatát, mint elődje, és a támadásokat is többször segítette. Középen Kokó és Illés Ricsi ellátta a rájuk bízott feladatokat, ideális párost alkothatnak a bajnokságra a középpálya közepén. Elől Szabó Viktor játéka nem nyerte el a tetszésünket. Egy ilyen felépítésű csatártól sokkal többet várna el az ember, reméljük, a bajnokságra belelendül. Egyetlen helyzeténél egy előrevágott labdánál elvitte a lasztit a kapus mellett, de az oldalhálóba helyezett, pedig már gólt láttunk. Mellette Salvador sem nagyon találta a helyét, többször is visszalépett a középpályára labdáért. Sokkal jobb teljesítményt nyújtott Chupe a 2. félidőben, amikor ő szerepelt Szabó Viktor helyett a tipikus ék pozícióban. Összességében elmondható, hogy nagyon hiányzott egy jól irányító Molnár Gabi, és egy jó formában lévő David Casado az 1. félidőbeli csapatunkból. A második félidőben több alkalommal is cserék történtek. Pályára lépett Tóth András a kapuban, Nagy P., Kleiber, Kádas, Demkó Balázs, és több, általunk nem beazonosítható fiatal. A második félidőben az egyre jobban fáradó bőcsiek ellen - főleg fiataljaink vezérletével - egymás után vezettük a támadásainkat. Demkó szűrő pozícióban szerepelt, jól kapcsolódott be a meccsbe, jól kihasználta erős testfelépítését a párharcok során, nem lenne hülyeség a leigazolása. Külön kiemelendő Kádas dinamikus játéka a bal szélen, több gólpasszt is jegyzett ennek köszönhetően, és rúgott egy szép gólt is, amit les címén nem adtak meg. Kovács Bence a második félidőben 3 gólt szerzett, mindannyiszor higgadtan fejezte be a kínálkozó lehetőségeket. Született még egy öngól is egy újabb Kádas elfutás után, és egy szöglet utáni fejesgól, amit egy - a második félidő végére beálló - fiatal balhátvédünk szerzett. Így alakult ki a 6-1-es végeredmény. Mérkőzés utáni infó, hogy David megfázással bajlódik, reméljük legkésőbb jövő hét végére rendbejön. Állítólag a vezetés tervezi még egy szerb légiós leigazolását, aki korábban Mezey dr. csapatával bajnokságot nyert. Nem tudom Mezey korábban hol edzősködött, és nyert bajnokságot a Vidin kívül, mindenesetre nem lenne rossz egy komoly név érkezése csattanóként. Na, de majd ha itt lesz, meglátjuk.

A beszámolóhoz hozzátennénk, hogy David mellett a maródiak listáját gyarapította Molnár és Menyhért is, mielőbbi gyógyulást kívánunk nekik!

Demkó Balázs 26-án lesz 21 éves, posztja szerint középpályás. 2009-ben mutatkozott be nevelőegyesülete, a Diósgyőr U19-es csapatában, ahol rögtön alapemberré vált. Az előző szezonban a Bükkábrány csapatában játszott – az általunk már leigazolt fiatal Czető Márk csapattársaként.

Az általunk az első félidőben alkalmazott 3-5-2, vagy még inkább 3-2-3-2 elsősorban a mérkőzések azon periódusaiban használható taktikai hadrend, amikor vesztésre állunk, és szükség van arra, hogy az offenzívát létszámfölény kialakításával erősítsük (reméljük, sokszor nem kell alkalmaznunk). Ebben a rendszerben az egyik szélsőhátvéd a középpályára tolódik, a megmaradt 3 hátvéd pedig széthúzza a védekezést, illetve nagyobb szerep hárul a középpálya szűrőire, hogy besegítsenek a szórványos ellenakcióknál. A szélső – akinek a helyére előretolul a szélsővédő – beljebb húzódik, így a szerkezet masszívabbá válik, a két ék mögött máris 3 – elsősorban a támadásokért felelős – középpályás tolja az ellent kapuja elé, plusz az egyik szűrő is beszállhat a támadásépítésbe. Ehhez a rendszerhez gyors védőmunka szükséges, fokozott koncentráció, mert az ad hoc bevezetett felállás-módosítás hamar újabb gólt eredményezhet, akkor meg megetette a fene az egészet. Nyilvánvaló, hogy ezt a szerkezetet nem alapfelállásnak képzeli el a vezetőedző, de mérkőzésszituációban való kigyakorlása véleményem szerint jó ötlet volt. Bárcsak ilyen dolgokat figyelhettünk volna meg tavasszal…

Kicsit utánanéztünk ennek a Mezey-féle szerb játékos-pletykának. Nos, Mezey dr. kétszeres bajnok edzőként, aligha hiszem, hogy az 1991-ben bajnok Bp. Honvéd csapatából maradt volna pályán még labdarúgó, ráadásul emlékeim szerint abban a csapatban szerb sem volt. Nem, ez csakis a 2010-2011-es bajnokságban nyertes Videotonra vonatkozhat, a keretben 3 szerb labdarúgó volt, név szerint: Marko Andic, Dusan Vasiljevic és Nemanja Nikolic. Nikolicot és Vasiljevicet nyugodtan elfelejthetjük, a Videotonnal és az Újpesttel készül a két játékos. Andic bal-, illetve jobbhátvédként is bevethető, a hírek szerint jelenleg az Anorthoszisz Famaguszta játékosa. Ha nagyvonalúak vagyunk, és feltételezzük, hogy a hír terjesztője beleesett abba a hibába, ami sokszor jellemző, hogy a volt Jugoszlávia területéről származókat egységesen „szerbként” aposztrofálják, ott volt még a Vidi bajnoki keretében a montenegrói Bozovic és Vujovic, valamint a horvát Milanovic. Bozovic most szerződött a Tom Tomszkhoz, egyébként sem életszerű ötlet. Milanovic és Vujovic viszont a legelképzelhetőbb, ha van bármi alapja is a történetnek. Milanovic tavaly augusztusban Tatabányáról igazolt a jelenleg a horvát másodosztályban szereplő HNK Goricába, ami ellene szól, hogy védekező középpályás, illetve, hogy már betöltötte a 31. életévét. Nem hiszem, hogy szűrőbe keresnénk még embert, inkább csatárt nézegetünk – szerintem. Vujovicra ráillene ez a leírás, hiszen ő vérbeli támadó. Mivel volt klubja, a Videoton, tavaly júliusban nem tartott igényt a szolgálataira, szabadon igazolhatóvá vált, igaz, szeptemberig ki is tartott, akkor az Eger igazolta le. Január 1-el a hevesiek is megköszönték a szolgálatait, februárban tudott „elhelyezkedni” a montenegrói Lovcen Cetinje csapatánál. Nos, ismétlem, ha van valami alapja ennek a pletykának, akkor én rá tippelnék.  

Vasárnap 17 órai kezdettel Magyar Kupa meccsen lépünk pályára Kunhegyesen, a cél természetesen a megnyugtató győzelem. Ellenfelünk az előző idényben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei II. osztályú bajnokságban a 8. helyen végzett, így idén is ott kezdhetik meg a küzdelmeket. Gólszerzés tekintetében nem álltak rosszul a 2012-13-as bajnoki évben, hiszen 78 lőtt góljukkal ebben a tekintetben a tabella második helyén végeztek. A nyári felkészülési meccsek során mindannyiszor felsőbb osztályú (elsősorban megye I.-es) csapatokkal mérkőztek, és nem is produkáltak rossz eredményeket: Túrkeve 4-2, 2-2; Kisújszállás 4-2, 2-3; Karcag 2-2 idegenben, illetve otthon sikerült legyőzniük a hétvégén a karcagiakat, a számszerű eredményről nincs információnk. Azért, hogy ne ijedjünk meg túlságosan a kunhegyesi csapattól, két mondatot idéznék honlapjukról: „Sajnos többeknél bekavart a munka, voltak olyanok, akik a korábbi 2-3 hetes edzésmunkájukat dobták el azzal, hogy 2 hétig a pálya környékére sem jöttek. Tudjuk, a pénz nagy úr, de érdemes lenne átgondolni a dolgokat, mert aki futballozni akar, az a munka után is - legyen bármennyire is fáradt - szakít időt az edzésre is.”

A felkészülésnek tehát ezennel vége, hétvégén indul a szezon, a vasárnapi kupameccs után jövő hétvégén már bajnoki Felsőtárkányban, nincs mese, el kell kezdeni a nyertes meccsek hosszú sorát.

Hajrá Barcika!

Téma: Fékezett habzás...

Dátum: 2013.08.08

Feladó: szupergo

Tárgy: fékezett habzás

Már többször is leírtam, hogy ez a csapat szerintem gyenge lesz. Olyan egy győzelem-egy vereség típusú, a középmezőnyhöz tartozó.
Azt nem értem, hogy ha valaki már ad egy információt és önként elmondja, hogy egy olyan szerb jön, aki Mezeyvel bajnokságot nyer, nem tudná elmondani, hogy mi a neve? Ezt én simán nagyképűségnek tartom, egy a saját fontosságát fitogtató embertől. Nehogymá' a sok paraszt idő előtt megtudja! Olyasmi ez, mint amikor az ember a kutyájával játszik és mielőtt eldobná a botot, azelőtt párszor megugrasztja szegény állatot.
A másik lehetőség, hogy neki sincs biztos információja, vagy nem tudja a nevét, de akkor mondja ezt.

Dátum: 2013.08.08

Feladó: szupinak

Tárgy: fékezett habzás

Kussolj már

Dátum: 2013.08.08

Feladó: szupergo

Tárgy: Re:fékezett habzás

Te kretén még egy ál nicknevet sem tudsz magadnak kitalálni. Ha meg nincs semmi mondanivalód, akkor mit ugatsz bele? Írj valami értelmeset! Persze úgysem tudsz...

Tételek: 1 - 3 ból 3

Új hozzászólás hozzáadása