Fókuszban az utánpótlás - de sok más egyéb...

2014.07.26 11:31

Mielőtt belekezdenék a hét eseményeinek taglalásába, szeretnék válaszolni „Papa” szurkolótársunk „kritikájára”. Abban valóban igazad van, hogy megígértem: utánajárunk az utánpótlással kapcsolatos problémák hátterének, le is írtad a kérdéseket, amiket ezúton is köszönök. Más fórumon is kaptam már megkeresést, hogy próbáljak már utánajárni annak, hogy a gyerekek mikor jelentkezhetnek edzésre, hogy fog átalakulni az utánpótlás-rendszerünk. Nos, való igaz, hogy elfelejtettem közölni veletek, hogy folyamatban van a dolog, tényleg leírhattam volna, mert így valóban úgy néz ki, mintha nem foglalkoztunk volna a kérdéssel.

A helyzet pillanatnyilag úgy áll, hogy tegnap történt egy mindent eldöntő egyeztetés a felek között (értsd: a KBSC és a Sajóvölgye prominensei), ennek eredményéről azonban még nem mindent tudunk. Amit eddig sikerült kibogoznunk az az, hogy a két „idősebb” korosztályt (U21, U17) a „mi javunkra” szeretnék megerősíteni, azaz: a komolyabb spílerek Putnokról Barcikára költözhetnek, akinek viszont itt nem jutna szerelés, az Putnokon folytathatja. A mai napon a két klub U21-esei Múcsonyban közös edzésen vesznek részt, amely egyben szintfelmérő is. A nap konklúziója az lesz, hogy a szakmai stáb kialakít egy A és egy B csapatot. A két klub közös elvek mentén folytatja a jövőben az utánpótlásnevelést. Kádár Zsolt szakmai vezetőként felügyeli a jövőben a teljes utánpótlást, de alulról kezdve 4 korosztályonként önálló szakmai vezető is lesz. A két klubban összesen 33 edző látja el majd az utánpótlással kapcsolatos feladatokat. Az edzések ideje és helyszíne az eddigiekhez képest fokozottan meghatározott lesz, azaz a jövőben nem fordulhat elő, hogy több csapat egyazon időben vegye igénybe valamelyik játékteret. Az edzések a jövő héten kezdődnek az alsóbb korosztályoknak, aki esetleg nem tudja, pontosan mikor (szülőkre gondolok), azt javaslom, érdeklődjön a klubnál, mert pontosabbat egyelőre nekünk sem sikerült megtudnunk.

Az U21 mestere Vincze Ricsi lett, ez most már hivatalos, Mátyás József nem folytatja klubunknál a munkát. Hogy miért, azt most inkább nem írnám le, egyébként kiváló szakemberről van szó, de nyilvánvalóan köze van ahhoz a négy pontocskához, amit levontak U21-es csapatunktól, és ezzel buktuk az ezüstérmet…

 Az U17-nek Kálmán Vili bácsi lesz a következő idényben is a mestere. Az U15-től távozó Balogh Józsi a Sajóvölgye NB 1-es utánpótlását veszi át, helyette tavalyi segítője, Harnócz Robi vezényli majd a gárdát. Az is biztos, hogy az ovisoknak továbbra is Erdei János tartja az edzéseket, az efölötti korosztályokban Nagy Péter, Kovács Peti és Komlósi Ádám is belép trénerként, valamint kapusedzőként Szabó Ádám és Miski Zoli is bekapcsolódik a fiatalok trenírozásába. Információink szerint egyetlen gyerek sem lesz erőből átvezényelve a szomszédokhoz, aki itt akarja látogatni az edzéseket, megteheti, más kérdés, hogy bekerül-e a gyerek a csapatba. Nyilvánvalóan ez egy nagyon komoly érzelmi kérdés, és mindenkinek jól át kell gondolnia, mit is lépjen, mert tudok sok szülőről, aki már csak elvből sem szeretné csemetéjét a szomszédvár csapatában látni, de a racionális oldala mégiscsak az a dolognak, hogy lehetőleg minden korosztályban a legjobbak szerepelhessenek. Tudom, hogy ez fájó dolog lesz jópár szülőnek-gyermeknek, de hát, az élet már csak ilyen sajnos, sokszor a fejünk fölött döntenek, és lehet, hogy a saját gyermekünk válik létszámfölöttivé. De ez – ha tetszik, ha nem – versenysport, ahol – remélhetőleg – a legjobbak kerülnek kiválasztásra, bár nem csinálok úgy, mintha nem tudnék a magyar utánpótlásban „megszokott” válogatási „elvekről”.

Jó hír - hogy az utánpótlás-témánál maradjunk – hogy a klub 170 darab egységes mezt és melegítőt vásárolt az utánpótlás-korú játékosok számára (TAO-s forrásból), most már minden korosztály ugyanolyan szerelésben fog „pompázni”, úgy gondolom, ez nagy előrelépés. Ehhez kapcsolódik, hogy a felnőtt csapatnak is új meze lesz, mégpedig a Joma által. A hazai mez kék-kék-sárga színű, idegenben viszont egy meglehetősen egyedi türkizkék mezünk lesz.

Az MTK-val (illetve a Fotex-csoporttal, amelynek Várszegi Gábor a vezére) nem sikerült megegyezni a centerpályánk megvételéről, így biztossá vált, hogy a „felső pálya” lesz hazai meccseink lebonyolításának színhelye, de erre az őszi szezon végéig, a tavaszi szezon elejéig még várni kell. A mostani pályánk a hírek szerint hétfőre már használható állapotban lesz, az őszi szezon meccsei (vagy azok nagy része) még itt kerülnek megrendezésre, de szeptember körül elkezdődik a felső pálya rekonstrukciója. Beszámoltunk már arról, hogy ehhez elegendő mennyiségű TAO-s pénz áll rendelkezésünkre, és információink szerint az ehhez szükséges önrész is meglesz, amikorra kell. A munkálatok nyilvánvalóan a játéktér felújításával kezdődnek, először az élőfüves pályacsere fog megtörténni, és az öntözőrendszer kiépítése. Ez az, aminek ősz végére, tavasz elejére kész kell lennie, és akkor át is költöztethetjük a hazai találkozóinkat. A mobillelátó építése a következő szezonra marad, ez a pálya felső részén, tehát a mostani „fedett lelátóval” szemben fog megépülni, és mivel az MLSZ minimum 600 fő befogadására alkalmas mobillelátó építését kéri szabályzatában, így ennél kisebb biztosan nem lesz. Elég is az nekünk…egyelőre… Ennek „üzembe helyezése” – ahogy már említettem – a következő idényre várható, ha esetleg feljutunk, már újabb követelményeknek kell megfelelni (például: orvosi szoba kiépítése a nézők számára), de ne rohanjunk ennyire előre. Az azonban biztos, hogy az MLSZ 2017-re már olyan követelményeket fog állítani a harmadosztályú klubok felé is, aminek nem lesz egyszerű megfelelni, így érdemes minél előbb lépni. Jómagam kicsit sajnálni fogom, hogy nem látunk már meccseket jól megszokott centerpályánkon, de ha a régi-új helyszínre végre „beköltözik” Európa, hamar túl fogjuk tenni magunkat ezen.

A csapatra visszatérve: Kádas és Krajnc Putnokra lett átvezényelve, ahogy Nótás Attila is, információink szerint helyére Meskó Tamás érkezhet a gömöriektől. Tamás barcikai nevelésű hálóőr, tőlünk került Diósgyőrbe, majd onnan Putnokra. Ő lenne az U21-ünk portása, és ha szükséges, Szabó vagy Miski sérülése-eltiltása esetén lehetne a megfelelő beugró. Nótással semmi probléma nincs, csupán annyi, hogy „kinőtt” az U21-ből (a nagycsapat U21-es kritériumának egyébként még megfelelt volna), Tamás viszont mindkét előírásnak megfelel. Ja, és ügyes gyerek is…

Molnár Tamástól elköszöntünk, miután Rubik Ernőnek sem sikerült megfejtenie, hogy miként írtak az előző szezonban 14 gólt a neve mellé, a hírek szerint még edzésen sem rúgott nálunk ennyit, hat méterről, üres kapuba. Ha igaz, hogy Cigándon folytatja, sok sikert neki, remélem, kezdő lesz ellenünk…

A nagy gólérzékenységű csatár keresése még mindig folyamatban van. Óriási probléma, hogy azok, akikre nekünk szükségünk lenne, egyszerűen nem hajlandóak NB 3-as csapatban játszani, úgyhogy ez már nem is pénzkérdés. Hiába kapnák meg azt az összeget itt is, amit esetleg egy másodosztályú gárdánál, nem „ereszkednek le” az NB 3-ba. Innentől ez egy ördögi kör, mert ha nem jutunk fel, nem tudunk csatárposzton megfelelően erősíteni, ha meg nincs full gólérzékeny ékünk, akkor nem biztos, hogy sikerül kiharcolni a feljutást. A gordiuszi csomó…

Lenyomtunk két edzőmeccset a héten, előbb a diósgyőriek U21-ével szemben értünk el egy vérszegény 1-1-et, majd a másodosztályú Szolnok otthonában vívtunk ki egy 2-2-es ikszet, szerintem ez az eredmény már felvillant valamit csapatunk erejéből (pláne, hogy Irhás még büntetőt is hibázott). Egyébként a 11-es rúgáskora jó lenne odafigyelni, a Rákosmente ellen is kihagytunk már egyet, most is, pedig borítékolom, hogy viszonylag sok büntetőt rúghatunk majd a szezonban, ha gyors embereinket a védők már nem tudják szabályos eszközökkel szerelni. Tényleg jó lenne ezt is gyakorolni!

Keretünk – a várható mesterlövész kivételével – végleges, úgy érzem, méltán nagy reményekkel vehetjük fel a harcot az új idényben, a védősorunk és a középpályánk parádés, elől meg remélhetőleg megtörténik az erősítés napokon belül. Bakonszegivel lett teljes a keret egyébként, a középső védő teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot. A felnőtt keret oldalunk megfelelő szegletében (A CSAPAT) hamarosan böngészgethető lesz.

A keret tagjai közül egyébként többen is sérüléssel bajlódnak, így Szabó Ádám, Horváth Bence, Czető Márk és Dávid Feri is. Szabó II. Ádámnak (azt javaslom, nevezzük így, mert mégiscsak a kapus Ádám van itt régebben – na, szóval a középpályásról beszélek) három hét teljes pihenést írt elő a sportorvos, így őt legkorábban majd a bajnoki nyitány környékén láthatjuk. Nagy kár! Czető csigolya-problémákkal küzd, de nem tiltották el az edzésektől, így nyilván edzőmeccsen is szerepelhet. Horváth Benőnek 4-5 nap pihenést javasolt az orvos.

A hétfői edzésre remélhetőleg megérkezik Sárközi Tamás Mezőkövesdről, a fiatal szélső, aki már az NB 1-ben is bemutatkozhatott a Fradi ellen. Tamás 1994-es születésű, Kisterenyén kezdett futballozni, de hamar a Salgótarján labdarúgója lett. A nógrádi gárdától Kecskemétre vezetett az útja, onnan igazolta le tavaly nyáron a matyóegylet, az U21-ükben 24 találkozón 15 gólt szerzett. Úgy gondolom, érdemes kipróbálni.

Ugyancsak próbajátékra érkezik a jövő héten Domokos Imre, aki vérbeli támadó, az előző szezont osztrák negyedosztályú csapatnál töltötte. Előtte megfordult Kecskeméten, Karcagon, Szolnokon, Püspökladányban, Hajdúszoboszlón és Ebesen is, ez utóbbinál például úgy vette ki a részét az NB 3-ba való feljutásból, hogy 29 meccsen 38 gólt vágott (de Szoboszlón is 29/21-es átlaga volt). Azt hiszem, nem vesztünk semmit, ha kipróbáljuk a 30 éves támadót, aki valószínűleg pályára is lép kedden, a Petében a Mád ellen pályára lépő KBSC-ben.

Egy pár szó a „többiekről”:

Putnok: Mivel a gömöriek tavaly meglehetősen harsány honlapja egyelőre „néma”, így gyakorlatilag annyit tudunk róluk, ami velünk is kapcsolatos. Odakerült tőlünk Krajnc, Kádas és Nótás, a magyar nemzetiségű játékosok nem hozzánk szerződő része nagyjából maradt, Szeleczki Alexet a Cegléd próbálgatja talán, úgyhogy túlzottan nem bő a keretük. Tiszaújvárosból tette át a székhelyét Fehér Balu, Sápi és Nagy Csaba, ők mindenképpen erősítések. Az biztos, hogy a légiósok a szélrózsa minden irányába szétszéledtek. Úgy hírlik, hogy a tavaly a Bükkábrány gárdájában egészen jó mutatókat hozó Kerényi Márk (15 meccs/11 gól) és Szeberin Patrik (30/20) is Putnokon van, nos, ők mind a ketten megfelelnének nálunk az U21-es kvótának (’93-as születésűek), így ha jók lesznek, akár még arra is lehet esély, hogy „szünetben” valamelyikük hozzánk költözzön.

Tiszaújváros: Az újvárosiaknál Bocsi Zoltán lett az edző, 9 játékos elhagyta a keretet (Fehér, Sápi és Nagy Csaba – Putnok, Dávid – KBSC, Subert – Tomor-Lak, Gaál, Horváth Szabolcs, Hamar és Stefán új állomáshelye még bizonytalan), de vannak új fiúk is szép számmal. A kapus Tóth Csaba a létaiaktól érkezett (illetve maradjunk annyiban, hogy tavaly ott védett, de a DEAC játékosa volt), a tőlünk távozó Halászt és Kovács Bencét is leigazolták, de aláírt Hajdu és Patalenszki is. Jelenleg próbázzák még a nálunk is megfordult középső védőt, Czégel Mátét, valamint az ugyancsak diósgyőri utánpótlásban szereplő Nagy Leventét és Tóth Tamást. Ezidáig három felkészülési találkozót játszott az újvárosi brigád, minden lehetséges eredményt kipróbáltak, előbb beleszaladtak egy kínos, 7-2-es vereségbe a Tárkány ellen, majd toltak egy cseppet sem bravúros 1-1-et a Máddal. Hogy a felkészülés színvonalának eredménye-e, vagy a Böszi ilyen szánalmasan gyenge, azt nem tudom, mindenesetre közös csoporttársunkat egy eléggé megalázó 5-2-vel lépték le.

Hajdúböszörmény: Ha már a böszörményiekről volt szó: Igorunk (mármint Bogdanovic) végleg (?) feladta a futballt, immáron teljes erőből a vezetőedzői feladatokra koncentrál. Tavalyi ékpárja, Milovac, a Kisvárdához szerződött, Andorkó és Sigér pedig a Balmazújváros mezét öltötte magára. A hajdúságiak is három edzőmeccsen vannak túl, és ezek alapján nem állítható, hogy bizakodniuk kellene az új szezont illetően, ugyanis a Várda elleni 0-3 után csak egy 3-3-as döntetlenre voltak képesek a Tiszavasvári ellen, míg az Újváros elleni „bravúros” 2-5-jüket már említettük. Igaz, a második felest kihozták 2-2-re, így jó Igorunk már elégedett volt, lelke rajta. Nem félünk!

Cigánd: Az előző szezonban bravúrosan szereplő borsodiak már július 3-án elkezdték a felkészülést, túl is vannak már jó pár gyakorló mérkőzésen. A Karcsa ellen 7-1-re nyertek Roszelék, a Tiszakanyárral szemben 6-0-ra diadalmaskodtak, míg a Nyírmadát 11-simával intézték el. Ebből is látszik, hogy jól kell ellenfelet választani! A Balmazújváros már egy kicsit ropogósabb falatnak tűnt, ki is kaptak 4-2-re, azóta pedig elméletileg játszottak két külhoni csapattal és a Szatmár Unióval is, de eredményt sehol nem találtunk. Lehet, hogy Molnár Tamás ott van, fogalmam sincs, de az biztos, hogy a tavalyi 20-as keretből 17-en maradtak, ami azt ígéri, hogy a következő szezonban sem lesznek kellemes ellenfelek (ráadásul Cigándon kezdünk).

Felsőtárkány: A Tárkány látszólag nagyon erős kerettel vághat neki a bajnokságnak, de vannak olyan információink, hogy egy kicsit túlvállalták magukat, és nemigen sikerül kifizetni a béreket. Márpedig ennek következményei szoktak lenni! Mindenesetre 5-en biztosan távoztak az előző szezonban igencsak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó heveseiktől: Laurinyecz, Balázs, Szabó, Radnai és Hajdú. A legnagyobb erősítés viszont az lehet, hogy – úgy néz ki – Bogdány náluk marad, bár korábban arról szóltak a hírek, hogy a kövesdi támadó Ausztriába igazolhat. Ugyancsak megszerezték az orrunk elől Dobos Attilát, azért kezdtem így a mondatot, mert úgy volt, hogy a rutinos szélső Irhással és Lipusszal együtt érkezik hozzánk, de végül máshogy döntött. Ha majd nem kap fizut, talán átgondolja… Ugyancsak reszkethet a pénzespostást várva Lakatos, Fügedi és Gallik, akik hasonlóan matyóföldről érkeztek. Csóka Pétervásáráról és Boros Létavértesről próbázik a tárkányiaknál. Első gyakorló meccsükön 7-2-re verték a Tiszaújvárost (a próbázó Csóka 4 gólt lőtt!), majd a DVTK U21-étől 4-3-ra kikaptak. A Putnokot 4-1-re verték (vajon ki játszhatott a gömörieknél?), de a Ceglédtől 2-0 arányban alul maradtak, de a jó nevű Detket 6-0-ra alázták. Sok a kérdés még Tárkányban…

Hatvan: A hatvani csapat július 7-én állt munkába, immáron az új vezetőedzővel, Híres Gáborral. Első edzőmeccsükön újdonsült csoporttársunk, a Jászberény 4-3-ra verte őket, mindezt úgy, hogy a 80. percig a hatvaniak 3-1-re vezettek. Próbán van Hatvanban Sopronyi kapus Vácról, Sárközi Balmazújvárosból, Mohácsi Csomádról, illetve Turi, a Fradi utánpótlásjátékosa és Illés Bence. Távozók is vannak: Horváth András – úgy tűnik – a Honvéd hálóőre lesz,       Bárkányi Jászberénybe igazolt, de Laczkó és Sirmán is távozik a klubtól. A második meccsen a Gyöngyöstarján már nem volt ellenfél, 5-0-ra nyertek, itt már az előző idényben Diósdon futballozó Katona is pályára lépett. Az ugyancsak újonc, Gyöngyös csapatát 5-3-ra gázolták el a hatvaniak (az első hazai találkozónk a Gyöngyös ellen lesz!), újabb 4 próbajátékossal a csapatban: Kőbányai ausztriai alsóbb osztályból, István Kecskemétről, Gulyás és Tóth a Videoton második csapatától érkezett. A felkészülés legkomolyabb mondatát azt hiszem, Híresnek köszönhetjük: „10-14 labdarúgóval nem lehet nekivágni egy idénynek”. Priceless…    

Veresegyház: A veresiekről mindössze annyit tudunk, hogy német testvérvárosuk, a Schneeberg csapatával játszottak, és 6-4-re győztek, de sem érkezőkről, sem távozókról nem tudunk beszámolni. Nem hiszem, hogy beleszólhatnának a komolyabb kérdésekbe!

Kisvárda: Mindenki azt várja, hogy a Várda és köztünk dől el a bajnoki cím kérdése, nos, a szabolcsiak mindent megtesznek a holtszezon alatt, hogy visszakerüljenek a másodosztályba. Távozott Irhás (KBSC), Bognár, Lakatos, Popovics, Nacsa, Nagy Bálint és Pavlov az együttestől, viszont érkezett Hidi Ukrajnából, Vasas és Milovac Böszörményből, Módis Szakolyból, Kovács Imre Putnokról, Tudja Nyíregyházáról, Barzó Cigándról és Fernando Brazíliából. A volt válogatott Bodnárt a Kövesd nézte ki magának, de még nem biztos távozása, a gólerős támadóé, Myke-é viszont igen, ő az MTK labdarúgója lesz, de csak a következő idénytől (avagy a tavaszi idénytől – opcionális), idén még a mi védőinket „boldogítja”. De biztos vagyok benne, hogy Komlósi vagy Menyus kirúgja a fikát az orrából. Első meccsükön a Baktalórántháza ellen 7-0-ra nyertek, de a Böszi sem jelentett nekik komoly ellenfelet (3-0). A Nyírbátor is sz…ni ment hozzájuk (6-1), de a Debrecen U21-es csapatát is 4-1-re elverték. Jó lesz vigyázni a várdaiakkal, mert szerintem jobbak leszünk, de nem örülnék, ha 10 ponton belülre engednénk őket a végén. Na jó, ez csak vicc volt, a várdai trolloknak szólt, akármi legyek, ha – mint a legyek – nem jelennek meg nemsokára a fórumon.

A Honvéd és a DEAC kerete, illetve eredményei nyilván sok mindentől függenek, mindenesetre mindkét csapat nagy erővel azon küzd, hogy legjobbjait kölcsönadja, de nekik édes mindegy, csupán annyiban játszanak szerepet, hogy odavernek egy-két tüskét. Reméljük, nem nekünk.

A többiekről (Gyöngyös, Létavértes, Jászberény, Nyírbátor, Salgótarján) egyelőre nem tudunk túl sok mindent, de nem is hiszem, hogy komoly szerepet játszanának a bajnokságban.

Egyébként hozzákezdtünk teljesen új - szebb, jobb - honlapunk fejlesztésének, remélhetőleg az öszi idényt már az új honlapon "kezdjük el". Az oldal elérhetősége így változni fog, de mindent majd időben!

Téma: Fókuszban az utánpótlás - de sok más egyéb...

Dátum: 2014.07.28

Feladó: veresi

Tárgy: Veresegyház

Kedves szerkesztő!

A veresi 6-4 az u-17-es csapatok eredménye volt. A felnőttek 3-0-ra győzték le a testvérvárost július 12-én. További meccseik: Monor- Veres 3-2 (0-1), Veres-Dunakeszi Kinizsi 4-1 (2-1), Dabas- Veres 2-1 (0-0), Albertirsa-Veres 1-8 (1-4).

Távozók és érkezők (ők vannak többen) is akadnak szép számmal.

Dátum: 2014.07.28

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:Veresegyház

Kedves Veresi! Nagyon köszönöm, igazad van, a szurkolói honlapon is az U18 van feltüntetve, én hibáztam. Nagyon köszönjük az információkat, további jó felkészülést kívánunk a csapatodnak, ha lehet, a következő idényben ne Ti foszlassátok szét végleg a bajnoki álmainkat! :)

Dátum: 2014.07.28

Feladó: Papa

Tárgy: Utánpótlás

Köszönjük az információkat. A legkevésbé sem volt szándékomban kritizálni az oldal szerkesztőjét, sőt! Ez az egyetlen hely, ahol friss, bőséges információkat kaphatunk csapatunk háza tájáról, de ezek szerint már az utánpótlással kapcsolatban is érdemesebb itt nézelődni, mert a hivatalos helyekről valahogy nem áramlanak az információk.

A fiaink nem tudják a mai napon sem, hogy ki lesz az edzőjük, mikor kezdődnek az edzések, stb. Valaki tud valamit?

Dátum: 2014.07.28

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:Utánpótlás

Nem is úgy vettem,igazad volt. Köszönöm a kedves szavakat! Még a mai nap igyekszem válaszolni a kérdésedre.

Dátum: 2014.07.28

Feladó: petya

Tárgy: Re:Utánpótlás

Az U17-nek /1998-99-es születésűek/ kedden 17.00. 2-es öltöző és Vili bácsit kell keresni,U15-U14 /2000-2001-es születésűek/ hétfő 16.30. hogy most az U14-hez felkerül-e a 2002-es születésű korosztály azt nem tudom de ha igen akkor valószínű nekik is a mai napon kezdődik el a felkészülés.

Dátum: 2014.07.28

Feladó: Papa

Tárgy: Re:Utánpótlás

Köszönöm mindkettőtöknek az infót. Ahogy a Facebookon látom, a 2002-ben teljes a tanácstalanság...

Dátum: 2014.07.26

Feladó: szupergo

Tárgy: Csapat

Úgy gondolom kapus poszton, védelemben, középpályán álljuk a versenyt mindenkivel. De mivel a focit általában gólra szokták játszani (esküszöm, utoljára írom le!) égetően szükség lenne még támadó(k)ra.
A kihagyott 11-esek engem is nagyon bosszantanak,. Emlékszem, hogy régebben milyen "biztos lábú" büntető lövőink voltak, az utóbbi időben viszont sokkal több kihagyott mint belőtt 11-esre emlékszem. Ehhez pedig csak megfelelő higgadtság, nyugodt idegek kellenek, de évek óta nincs senki akinél a lelátón ne kellene elfordulni, ha büntetőt végez el...
Kicsit nehezebb egy erős, jól helyezett szabadrúgást végrehajtani, úgyhogy ennek hiányán már nem is csodálkozom. 5-6 éve nincs olyan játékosunk, aki ilyesmit tud. (Molnár G. sem volt ilyen, bár néhány "kifli szabadrúgása" kapushiba miatt bement.)
A Kisvárda a legesélyesebb a bajnoki címre, nagyjából együtt maradtak és pénzük is van. Ahogy a honlapukon nyilatkoztak, egyáltalán nem érdekli őket, hogy kik vannak a csoportban, nem foglalkoznak az ellenfelekkel, foglalkozzanak azok velük. Ezt egyébként jó jelnek tekintem, mert nemrég egy Kiprich nevű emberke mondta ugyanezt, aztán simán kiesett a csapata...
A sorsolás szerint 3 nagyon nehéz idegenbeli meccsel kezdünk, közte 2 könnyebb hazaival, amin legalább 12 pontot kell szereznünk. Össze kell tehát állni a csapatnak már az 1. meccsre is, annál is inkább, mert én a Cigándot a Várda mellett a legkomolyabb ellenfelünknek tekintem.

Dátum: 2014.07.26

Feladó: pumukli

Tárgy: honlap

Tudomásom szerint a putnoki honlapot Kerékgyártó üzemeltette több kevesebb sikerrel,talán ezért néma.......

Tételek: 1 - 8 ból 8

Új hozzászólás hozzáadása