Hétközi adok-kapok (30. forduló)

2013.05.03 15:41

Őszintén szólva nem tudom, miért hozta az MLSZ előre a 30. fordulót, biztos valamelyik csapat indul a klub-világbajnokságon. Persze, biztosan az osztályozók miatt, az a két hét, ami alatt le lehetne bonyolítani a meccseket, ennyit nyom a latba. Mindegy, nézzük, milyen eredmények születtek az utolsó - mégis csupán a 25. - játéknapon.

KBSC-Honvéd II.-MFA 1-1

"Az egy pont kevés". Ezt mondja Kiprich mester is, szerintünk is így van. A hozzáálláson mindenképpen javítani kell, mert már csak pár göröngy van, ami megállíthatja a lejtőn a szédületes sebességgel robogó szekeret...

Mezőkövesd-Újpest B. 2-2

Ezt - azt hiszem - nem sokan várták, hogy a halványlilák megtréfálják a matyókat, de bekövetkezett. Az újpestiek sokáig vezettek is Litauszki góljával, amit George egalizált a 62. percben, majd a vezetést is megszerezte a mindent egy lapra feltévő kövesdi brigád. A végén jött azonban a slusszpoén, Zamostny a 92. percben jelezte, hogy az újpesti tarcsiban is van tartás, és nem akarják a klub presztízsét rombolni gyenge eredményekkel. Szombaton is erre kell készülnünk. A kövesdiek hátránya 3 pontra nőtt a szabadnapos Vasassal szemben, ráadásul a Honvéd tarcsi is kemény diónak tűnik idegenben...

Békéscsaba-Putnok 4-2

Kicsit meghűlt bennünk a vér, amikor értesültünk róla, hogy a Putnok 2-0-ra vezet Békéscsabán, de reménykedtünk, hogy a tabella harmadik helyezettje meg tudja fordítani az eredményt. Így is történt, köszönhetően elsősorban az eddig kissé lesajnált kolumbiai Mosquera-nak. Koszta Péter mégsem mondott le a héten, nyilván Putnokon is az a cél, hogy most már fejezze be a vezetőedző "művét", és ne egy új edzőt hozzanak kellemetlen helyzetbe.

Balmazújváros-Orosháza 2-1

Híres Gábor szerint nagyon jó ellenfelet győztek le, igaz, az ősszel jó formában futballozó vendégek tavasszal még csak 7 pontot gyűjtöttek össze. Ennyi még a katicabogárnak is van. Habár vezetett az Orosháza az első félidőben, de a végére kijött a tudáskülönbség, és a hazaiak a maguk javára fordították a mérkőzést. Sándor  tavasszal ihletett formában futballozik, már 4 gólt lőtt, ősszel egyet sem, így kijelenthető, hogy Urbin mellett cipeli a hátán a csapatot. A Balmaz végleg kiszállt a kiesés elleni versenyből, az Orosháza viszont egyre nagyobb bajban van...

Szeged-DVSC-DEAC 3-1

Várható volt, hogy a Szeged lenyomja a loki-tarcsit, a debreceniek kétségkívül a leggyengébbek a tartalékcsapatok közül. A Szeged még tökéletesen nem nyugodhat meg, mert egy gyengébb szériával akár be is érhetők, és ne feledjük, ők még látogatnak hozzánk...

Szolnok-Ferencváros II. 3-2

A Fradiból kettesével küldik ki a játékosokat ezen a tavaszon, ebben az évszakban ez volt már a harmadik (!) kettős kiállításuk. Nem hiszem, hogy különösképpen utaznának a bírók a zöld-fehérek játékosaira, inkább azt gondolom, ahhoz az agresszivitáshoz, állandó hőbörgéshez, reklamáláshoz van köze a dolognak, amit Lipcsei kapitány a kispadon művel, és a tanítványaiba belenevel. Nem bántuk volna, ha a Szolnok pontot/pontokat veszít ezen a meccsen, sajnos így már 4 ponttal mennek a szolnokiak előttünk...

Nyíregyháza-Cegléd 0-2

Pofám leszakad... A Nyíregyháza lassan minden vetélytársunktól vereséget szenved, miközben minket egy négyeskolbásszal zavartak haza. Na most: vagy ellenünk jön ki egyedül a nyíregyiek taktikája, vagy velünk akarnak kiszúrni, vagy egyszerűen gyengék vagyunk. Mindenki döntse el vérmérséklete alapján. Sajnos így már a Cegléd is 4 pontra van tőlünk, lehet, hogy ők bent akarnak maradni?

Következik a 25. forduló, szombaton 4, vasárnap 3 meccset rendeznek a Keleti csoportban. Kíváncsian várjuk, a Vasas mire megy Szegeden, nehogy már a bajnokesélyest is bedarálják a csongrádiak! A Nyíregyháza megtehetné végre azt a szívességet, hogy nem kap ki egy közvetlen riválisunktól, Orosházára látogatnak, reméljük, összeszedik magukat! A Putnok-Cegléd meccs az, ami a miénken kívül a legjobban érdekel, nem is tudom, mi lenne a jó, azt hiszem, az iksz. Vasárnap tulajdonképpen már csak olyan meccseket játszanak, amiknek a végkimenetele kissé indifferens lett számunkra, őszintén szólva nem hinném, hogy a Loki elveri otthonában a Szolnokot, bár örülnénk neki. A Balmaz-Békéscsaba meccs csak azért fontos, mert mind a két csapat meg szeretné szilárdítani a helyét a rájátszás nélkül bentmaradók között, a Kövesd meg szerintem elvérzik a Bozsikban.

Nem érdektelen ránézni, kik azok a játékosok, akik biztosan kihagyják a fordulót: Kiss (Balmazújváros-5 sárga lap), Batik (FTC II.-piros lap), Kunsági (FTC II.-piros lap), Vattai (FTC II.-5 sárga lap), Futó (Honvéd II.-10 sárga lap), Fehér (KBSC-5 sárga lap), Minczér (Nyíregyháza-5 sárga lap), Pákolicz (Nyíregyháza-piros lap), Bajzát (Nyíregyháza-5 sárga lap), Durovic (Nyíregyháza-piros lap), Szabó N. (Orosháza-5 sárga lap).