Iron Man-képzés a Petében...Alapozás II.

2013.07.19 17:14

Nos, lassacskán alakul a keretünk a következő idényre, több biztató(nak tűnő) játékos is Kazincbarcikán készül a napokban, na és visszajött a két spanyol. Habár tény, hogy honlapunk volt az, amely közzétette a hírt, miszerint keretünk „spanyoltalanítva” lett, de higgyétek el, hogy maga David volt az, aki személyesen nyilatkozta le, hogy nem jönnek vissza. Mindenesetre nyilvánvalóan örülünk a pozitív fejleménynek, hogy érdemesnek tartották a KBSC-t arra, hogy a harmadosztályban is vállalják segítését, azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: sokat erősödött a keretünk velük.

A héten beindult a kőkemény alapozás, és ez nem afféle szokásos szócséplés, a Kiprich-féle nyugdíjas mozgatás helyett ezúttal rendesen meg vannak terhelve a játékosok. Talán ha télen is ilyen intenzitású foglalkozásokat vezényeltek volna a tavaszi keretnek (ráadásul napi két edzéssel készülnek fiaink), akkor nem kellett volna 4-5-6-7 gólokat kapva lekullogni a holtfáradt játékosoknak a pályáról.

Salvadoron és Davidon kívül Fótyik úr is nálunk edz, értesüléseink szerint sikerült kivásárolni élő szerződéséből (emlékeztetőül: a kölcsönadási szerződés tartalmazta a futballista kivásárlási árát, és a KBSC opciós joggal rendelkezett a megvásárlására – magyarul nekünk volt lehetőségünk megtenni az első ajánlatot). Az öröm azonban kicsit felemás, hiszen Dominik várhatóan nem marad sokáig, és még a nyáron „feljebb szerződik”, ugyanakkor a málna, amit érte kapunk, valószínűleg nagyságrendekkel nagyobb lesz, mint amennyit kipakoltunk érte. Azt hiszem, már ez is jó hír…

Több játékosnak szerződést ajánlott klubunk, ezt ne úgy értsétek, hogy már alá is van írva a kontraktus, egyelőre ezek csak ajánlatok, amiket vagy elfogadnak, vagy nem. Mindenesetre a megcélzott játékosok valószínűleg tényleg erősítést jelentenek, nézzük, mit lehet róluk tudni (pár játékost már bemutattunk ezeken a hasábokon, mint lehetséges érkezőket, hogy kompakt legyen a bemutatás, egyszerűen copy/paste-elem a korábbiakat, ha nem baj…).

Nagy Péter: 24 éves, jobbhátvéd: Nagy Peti játszott már nálunk 2011 tavaszán, nem rossz játékos. 2011 augusztusától a matyókat szolgálta, Véber 8 meccsen vetette be, 2-szer le-, 3-szor becserélte. Gólt nem rúgott, 4 sárgát viszont összeszedett, 455 játékperce volt.


Molnár Gábor: 19 éves, középpályás/csatár: Molnár Gabit ismerjük, 9 meccsen játszott csapatunkban 2012 tavaszán, nem voltunk elájulva…Habár hatalmas tehetségnek volt kikiáltva a fiatal játékos, tavasszal már Tiszaújvárosban játszott. Kíváncsi fogok lenni mennyit fejlődött…

Szabó Viktor: 26 éves csatár, aki 192 centijével komoly ugrabugrára késztetheti az alacsonyabb védőket. Viktor is a BKV Előrében futballozott az előző idényben, 23 meccsen lépett pályára (3 gólt szerzett), igaz, csupán 7 alkalommal játszotta végig a 90 percet, hiszen 4-szer le-, illetve 12-szer becserélte edzője. Viktor 57 NB 1-es meccset tudhat maga mögött, a Vác és a Diósgyőr legmagasabb osztályban szereplő gárdájában is pályára lépett, apró szépséghiba, hogy NB 1-es játékosmúltját mindössze egyetlen árva gól fémjelzi. Az NB 2-ben (Vác, Mezőkövesd, BKV)  140-szer kapott szerelést, 36 találatnál jár.


Menyhért Gergő: 23 éves középhátvéd, 190 centijével éppen a védelem közepére termett, ábrázatától pedig igazán megriadhatnak a támadók. Gergő az előző idényt a BKV Előre csapatánál töltötte, ahol 13 meccsen szerepelt, 1 gólt szerzett. Érdekesség, hogy a játékos a tavaszi szezonban egyetlen játékpercet sem töltött a gyepen, hogy sérülés miatt, vagy a BKV őszi vesszőfutása eredményeképpen, őszintén szólva nem tudom. 5 NB 1-es meccsen is szerelést kapott a Diósgyőrben, igaz ez még a 2006/07-es (2-szer), illetve a 2008/09-es (3-szor) szezonban volt. A köztes bajnoki idényt Bőcsön töltötte. A diósgyőri éveket követően a Kaposvölgyénél, majd a REAC-nál szerepelt, tavaly augusztusban igazolt a fővárosi kék-sárgákhoz.

Czető Márk: 20 éves védő, diósgyőri nevelés. Az előző szezont a Bükkábrány csapatában töltötte, az NB 3. Mátra csoportjában 11. helyen végeztek, Márk két gólt szerzett az idényben. A fiatal játékos a Diósgyőr második csapatában lépett még ezen kívül felnőtt bajnokin pályára.

 

Treznai Márk: A „másik Márk” 21 éves, a Loki neveltje, középpályás. Korábban a Létavértes csapatában futballozott, az előző szezont a Diósgyőr második csapatában játszotta végig. Egyetlen statisztikát találtunk a fiatal játékosról, miszerint a 2011/12-es idényben a Loki második csapatában 12 meccsen 2 sárga lap fűződik a nevéhez. Habár a Diósgyőr második csapata tökutolsó lett csoportjában a harmadosztályban, Márkot edzője a csapat legjobbjaként emelte ki.  

 

Vannak még próbázók a csapatunknál, nézzük, kik ők:

Szőke Andrej: A szlovák-lengyel nemzetiségű kapus 35 éves, idén márciusban szerződött az NB 3 Mátra csoportjában sereghajtó Ózd csapatába, így a 79 kapott gól a szezonban nem elsősorban az ő nevéhez fűződik. Igazi bravúrkapus, az Ózd vergődése ellenére szinte mindig a csapat legjobbjának választották. Andrej Pozsonyban született, és a Slovan korosztályos csapatában kezdett el védeni, később megfordult a Zsolna és a Nyitra csapatában is.

Kádas István: (Alighanem róla lehet szó): Éppen a mai napon 18 éves középpályás, a Loki neveltje ő is. Többet, ha megfeszülök sem sikerült találni róla, meglátjuk…

Csák Károly: 23 éves jobbhátvéd, abban a pozícióban – bizony – szükségünk van emberre. Károly Szigetszentmiklóson mutatkozott be a felnőttek között, 47 mérkőzésen 1 gólt lőtt, és mindössze 7 sárgát gyűjtött be. Az előző szezont a Diósd csapatánál töltötte kölcsönben, a csapat az osztályozó sikeres megvívása után az NB 3-ban maradt. (A cikk megírása után derült ki, hogy a futballista Torontóban van, ha van is ilyen nevű játékos a próbázók között, bizonyosan nem ő.)

Vécsei Márk: A „harmadik Márk” a Diósgyőr korosztályos csapatában futballozott ezidáig, jó találati aránnyal rendelkező, technikás futballista.

Illés Richárd: 22 éves, szlovákiai születésű középpályás. Pályafutását a Diósgyőr U19-es együttesében kezdte, 2012. februárja és júniusa között nálunk szerepelt a miskolci csapat kölcsönjátékosaként. Tavaly júliusban szerződött Putnokra, de nem látták szívesen, így most csapatot keres. Egyszer az NB 1-ben magára ölthette a diósgyőri mezt (2010 májusában a Fradi ellen 18 percet kapott), az NB 2-ben 38 mérkőzésen lépett pályára, 10-szer a Diósgyőr, 16-szor a Putnok, 12-szer pedig a szent kék-sárga mezben. Nálunk nem volt eredményes, az előző idényben a narancssárgáknál (jó, nem az a színük, de értitek…) viszont 2-szer is feliratkozott a góllövők közé, az Orosháza és a 400 millás matyóhímzés kapuvédője is maga mögé nyúlt Ricsi találata után.

Lehet, hogy érkeznek még próbázók a következő időszakban, mindenestre a vezetés még egy kapust, illetve 2-3 mezőnyjátékost szeretne kék-sárgában tudni, mielőtt nekiugrunk a feljutásért vívott küzdelmeknek.

A tavasszal nálunk szerepelt játékosok közül még nem volt biztos a sorsa Nagy Krisztiánnak, illetve Privigyei Ádámnak, nos, Krisztián Kozármislenybe szerződött, Ádámot pedig a Sopron teszteli.

Néhány szót ejtsünk az NB III. 2013/14-es versenykiírásáról, hogy tudjuk, mire számítsunk. Az NB 3-ban tehát ősszel 3 csoport indul, egyenként 16 csapattal. A pontszám mellett az elsődleges a helyezések tekintetében a több győzelem, a gólkülönbség csak ezután rangsorol. Három kieső van csoportonként, plusz a három csoport legrosszabb mutatókkal rendelkező 13. helyezettje is a megyei bajnokságban indul jövőre. Csak az első helyezett jut fel a három csoportból az NB 2-be, értelemszerűen a másodosztály 14.-16. helyezettje alámerül a harmadosztályba. Jövőre 10 megyei első jut fel, a 20 bajnokságot megnyerő csapat osztályozón dönti el, ki lép magasabb osztályba. A tarcsik nem kerülhetnek feljebb. A mérkőzésekre legalább 4 fő 1992.01.01. után született labdarúgót kell nevezni, közülük kettőnek végig pályán kell lennie. Külföldi játékosok tekintetében: EU állampolgár külföldi korlátlan számban, egyéb kategóriában maximum 3 lehet egyszerre pályán (ez minket – úgy tűnik – nem nagyon fog érinteni).

Fiatal játékosok dolgában tehát össze kell szednünk magunkat, mert szép lehet mondjuk egy: Szabó – Nyitrai, Komlósi, Nyisalovits, Horváth – Halgas, Kovács, Maicon, Tátrai – Salvador, David felállás, de ez sajnos nem kivitelezhető. Azt kell megtalálni, kik azok a fiatal, 20 éven aluli játékosok, akik kezdőbe állíthatók, és ha nem is iszonyat pengék, de hova lehet őket egyáltalán tenni, hogy ne romboljuk a csapatteljesítményt. Úgyhogy ne ekézzük a fiatal focistákat, hogy nem ismerjük őket, ha nem is váltják meg a világot, a kezdőbe kell tenni némelyiküket, ha kell, ha nem…

 

Kicsit szétnéztünk a „konkurenciánál” is, mi újság csoportunk egyesületeinél:

Putnok: A megváltóként érkező Dan Manaila vezetőedző munkához látott, igaz, a csapat még nem körvonalazódik, hiszen 20-22 játékos minden edzésen mezt kap, de hogy kik ők, és tulajdonképpen hogy is kapnak szerelést a szertárostól, senki sem tudja. Horváth Benő mindenesetre kölcsönködik a narancsoknál, egyelőre túl sok információ nincsen a „szomszédról”.

Cigánd: A cigándiak még július elején elkezdték a felkészülést, 6 új játékos is szerelést öltött, íme: Varga Krisztián és Ur László Nyíregyházáról, Monyók Péter Putnokról, Pócsi Balázs Tiszakanyárról, Vasas Viktor Bükkábrányból, Bákonyi Norbert pedig Hajdúszoboszlóról érkezett. Szerdán le is játszották első edzőmeccsüket a Hajdúböszörménnyel az abaújszántói edzőtáborban, 1-1-es döntetlenre végeztek a csapatok. A Cigánd a következő formációban vette fel a kesztyűt: Bákonyi (Sánta 46') – Ludescher (Tudja 46'), Ur, Tempfli, Varga K. (Varga Z. 46'), Módis (Monyók 46'), Baksa, Vasas V., Vicickó (Roszel 46'), Kovács, Ondó. A cigándiak gólját Vasas Viktor szerezte.

Ebes: Az ebesi alakulat már július 2-án elkezdte a felkészülést, a tréningeket immáron Feczkó Tamás irányítja. Bojan Brnovic és Nagy Zsolt távozott a csapattól, ahogy Kanál, Domokos A. , Kelemen, Varga, Domokos R. és Mészáros is (van-e, aki e neveket nem ismeri?), érkezett viszont Jeremiás Gergő (legalább tudjuk, hol alibizi végig a következő idényt volt szélsőnk), Cigan (Gyula), Bakonszegi (Hajdúszoboszló), Hadházi és Nagy (Nyírbátor), Markos (Dabas), Szűcs (Felsőtárkány) és Horváth (Jászapáti). Az Ebes megmérkőzött szombaton a Cigánddal, összeállítások: Ebes KKSE:  Changelya (Szalánczi 46') – Bakonszegi, Markos, Fülöp (Horváth 14'), Szűcs (Szabó G. 46’), Nagy I., Bácsi (Nagy T. 46’), Karacs (Leiter 46’), Jeremiás (Szabó M. 46’), Cigan, Nagy D (Rybalchenko 46’). Cigánd SE: Bákonyi – Ludescher (Ondó 46'), Pócsi, Tempfli, Varga K., Módis, Baksa (Bohus 60'), Tudja, Monyók (Vicickó 60'), Vasas (Kovács 60'), Varga Z. (Roszel 46'). A gólokat Bakonszegi, Rybalchenko, illetve Monyók és Ondó szerezte.

Eger: Az egriek nyilván fel szeretnének jutni, azonban épkézláb játékosaiknak nagy többsége már a kilincs után nyúlt. Horváth Zoltán a Lokihoz, Farkas Ádám Nyíregyházára, Pavlov a Várdához, a közben már hűsölő Németh Norbert a matyókhoz (mekkora igazolás volt…), de elhagyta az egrieket Albert, Balog, Preklet, Tanque, Kabele, Vidovics, Kasza, Mecsinovics és Lasimant is. Az érkezők oldalán egyelőre csak a kölcsönből visszatért Hrisztov szerepel, így Vojtekovszki edzőnek igencsak törnie kell a fejét, hogy mi is lesz a feljutásról szőtt tervekkel. Jelenleg 13 labdarúgója van az Egernek, ebből 6 U18-as. No comment…

Hatvan: A hatvaniak július 8-án kezdték a felkészülést, Szabó R., Németh P., Vajda és Matolcsi távozott a csapattól, érkezőről még nincs hír, a felkészülési program azonban már kész van. Eszerint júliusban a hatvaniak játszanak a Vízművekkel, a Dunaharasztival, a Budaörssel és a Gyöngyössel, augusztusban pedig a Vasassal, a Cegléddel és a Sashalommal.

Tiszaújváros: Koleszár Gyuri 8-án elkezdte az edzéseket a tiszaújvárosi kerettel, egyelőre csak Daru István távozott a csapattól. A próbázók között számos név szerepel, így Bussy (Létavértes), Berecz (DVTK), Molnár (Nagyvárad) és Sápi (Felsőtárkány) is a tiszaújiakkal készül. A napokban még új próbázók érkezését is várják, hátha köztük lesz Husanik Patrik is… Holnap a csapat a DVTK U21-es csapatával méri össze az erejét, majd a Balmazújváros, a Várda, a Nagykálló és a Hajdúnánás is ellenfél lesz a felkészülés során. Szerdán csoportbeli ellenfelünk egyébként már le is játszotta első felkészülési meccsét, és hazai pályán 4-3 arányban felülmúlták az NB 2-ben maradt Békéscsabát. A Tiszaújváros a következő felállásban játszott: Hamar – Polényi, Fodor, Lippai, Molnár F., - Molnár L., Kerekes, Török, Sápi – Kovács, Dávid. Csereként pályára lépett Kőrösi és Bussy is, a gólokat Dávid, Lippai, Kovács és Bussy szerezte.

Felsőtárkány: Tárkányban is 8-án kezdődött az új évad, múlt szombaton már le is játszották első meccsüket a Diósgyőr U21-esei ellen, és 2-0 arányban diadalmaskodtak (a gólokat Demkó és Laurinyecz szerezte). Tegnap újabb meccsel hangolt a tárkányi csapat az NB 3-ra, ezúttal a Pétervásárát győzték le 5-2-re, Montvai 2 góllal tette le névjegyét. A felsőtárkányiakhoz érkezett Demkó Bükkábrányból, Laurinyecz Gyuláról, Dóczi Gyöngyösről, Nótás és Kasza Egerből és Roza Salgótarjánból. Távozott Besenyei (Jászberény), Szűcs (Ebes), Nagy Cs. (Tiszaújváros), Baji (Egerszalók), illetve Illyés és Erdős, akik csapatot keresnek maguknak.

Hajdúböszörmény: A csapat felkészülését az újonnan kinevezett játékos-edző Igor Bogdanovic irányítja (ezt a nevet viszont bőven ismerhetitek…), a csapattól távozott Sallai, Szeles, Angyalos és Kiss A. Érkezett viszont Vasas (Ibrány), Hokk (Tiszakanyár), Nagy Zs. (Ebes), Perendic (Hajdúszoboszló), Arnóczki (Balmazújváros). Mit mondjak, nem hugyoztam tele a nacimat… Ahogy a Cigánddal kapcsolatosan már említettük, 1-1-re végeztek egy felkészülésin, a HTE felállása a következő volt: Vasas T. (Tömöri 46') – Hokk, Nagy (Entersz 84'), Buka (Sigér 72'), Hortó, Szabó, Andorkó (Kerek 46'), Arnóczki, Éles, Lovas, Milovac. A gólt Szabó szerezte. Holnap Nyírbátorban szerepel a Böszörmény, további felkészülési meccsei sorrendben: Nyíradony, Hajdúnánás, DVSC U21, Tiszafüred (2-szer), Hajdúszoboszló.   

Jászapáti: A csapat edzője a volt válogatott labdarúgó, Herédi Attila lett, az már bizonyos, hogy Dragóner nem kezdi meg a felkészülést a csapattal, ő a Fradi utánpótlásában kapott feladatot (jaj, be kár, már vártam a Petébe…). Kiskapusi, Zováth, Vén, Bardi, Tajti még kérdéses, futballozhat-e a nyugdíj mellett, Kotula mindenesetre kap mezt, ez már biztos. Hétfőn kezdték ők is a felkészülést.

Veresegyház: Semmi hír nincs a veresegyházi csapatról, de a honlapjuk egy tünemény, mindenkinek ajánlom olvasásra. Ilyen egy lelkes kis csapat honlapja… Ja, és hogy minket is kiemelnek a bajnokesélyesek között…RESPECT…a Vegyész mellett (után – nyilván) tiszteletbeli Veresegyház-szurkoló lettem. Hajrá VSK!!!

A Létavértes, a Nyírbátor és a REAC honlapja nyári álmát alussza (ahogy a miénk is – szinte), vétek lenne őket felébreszteni, pszt…

 

Ma 6-kor a Felsőzsolcával meccselünk, a Zsolca a megyében 3. lett, kevesebb győzelmével elbukva az ezüstérmet a Tállya ellen, egyébként a Szikszó nyerte a bajnokságot. Sajnos nem leszünk ott, de remélhetőleg lesz pár fanatikus, aki tudósít a meccsről.

 

Hogy tökéletesen kihasználjuk az internet előnyeit, nézzétek meg Messit Clermont-mezben:

 

Szabó Ádám a youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=LC_t6iif6xc

Téma: Iron Man-képzés a Petében...Alapozás II.

Dátum: 2013.07.21

Feladó: Vegyész

Tárgy: cumi

Szoptunk, mint a 6-hetes választási malac....

Dátum: 2013.07.20

Feladó: MÁB

Tárgy: Gagyi

LOW meccs volt. Gyenge eredmény elég szépa a bekapott gólok száma 2*3 :DD

Dátum: 2013.07.20

Feladó: Pete András

Tárgy: Re:Gagyi

Hova valósi vagy? Talán Putnoki paraszt?

Dátum: 2013.07.20

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:Re:Gagyi

Való igaz, hogy sok a bekapott gól, de a felkészülésnek ebben a szakaszában - úgy gondolom - ez belefér. Hullafáradtak a játékosok...

Dátum: 2013.07.20

Feladó: barcika

Tárgy: Re:Re:Re:Gagyi

Reméljük a következőt már mi is látjuk.

Dátum: 2013.07.19

Feladó: NB

Tárgy: mai erdmény

Felsőzsolca-KBSC 6-5

Új hozzászólás hozzáadása