Kezdődik! - avagy a romok alól való kikászálódódás minősített esete...

2013.08.17 06:26

Szóval ez a nap is eljött, újra bajnokin izgulhatunk szeretett csapatunkért. Habár a „szeretett” jelző az előző szezonban – sokak számára – némileg megkopott, kiüresedett, dehát a vérbeli szurkoló már csak ilyen: ha beleszagol a levegőbe, és meccsszagot érez, ott kell, hogy legyen a stadionban. Nyilván sokan vannak úgy, hogy a tavalyi vesszőfutás után megfogadták: akkor lássák újra ezt a csapatot, amikor a hátuk közepét, talán olyanok is vannak, akik akkor ígérték meg otthon a családnak, hogy megszűnnek a szombatonkénti kiruccanások, amikor nyilvánvaló lett, hogy az NB 3-ban folytatjuk, de bízunk benne, hogy – ahogy bennünk is – bennük is megszólal(t) a mai nap, ébredéskor egy aprócska hang: „hoppá, ma meccs van, kezdődik a bajnokság!”

Utoljára a 2004/2005-ös szezonban játszottunk a harmadosztályban,  igaz, azt akkor úgy hívták: NB II. Keleti (Winner sport) Csoport, de ez valójában a harmadosztályt jelentette, hiszen – ha valaki még emlékszik – a másodosztály az NB I/B. volt. Nos, az idény végén az ötödik helyen végeztünk, de az átszervezések, visszamondások miatt végül eggyel fentebb folytathattuk.

Mai ellenfelünk, a Felsőtárkány, sem olyan hosszú, sem olyan dicsőséges múltra nem tekinthet vissza, mint mi. Egészen 2010-ig a hevesi Megye I.-ben próbálták meg kiharcolni a feljutást az NB III-ba, ez abban az évben összejött nekik, idén pedig már az NB II.-ért vívtak osztályozót. Látszik egyfajta fejlődési tendencia a csapatnál, hiszen az első harmadosztályban töltött idényben még csak 12.-ek, egy évre rá 9.-ek lettek, és az előző szezonban sikerült megnyerniük a Mátra csoportot. Pechjükre éppen ebben az évben döntött úgy az MLSZ, hogy legyen egycsoportos NB II., így osztályozni kellett… A Tárkány mindössze egyetlen ponttal előzte meg a Hatvan csapatát, 17 győzelem és 6 döntetlen mellett 3 vereség is becsúszott, gólkülönbségük 55-24 volt. Az osztályozón aztán kiderült, kinek hol a helye, hiszen a Szolnok az idegenbeli 1-0-ás győzelem után otthon 10-1-re elnáspángolta a hevesieket. Habár még így is nyílt egy surranópálya a tárkányiak előtt, hiszen az MLSZ versenyszabályzata szerint a legjobb százalékos eredménnyel rendelkező, osztályozón vesztes NB III-as csapatnak kellett volna feljutni a licenszre hiába ácsingózó egriek helyére, de végül az előző idényben is másodosztályú Sopron kapott lehetőséget. Volt itt pedig megállapodás az Egerrel a fúzióról, miegyéb (nagyon szerették volna Tárkányban a másodosztályt), de az MLSZ kedélyesen felmutatta középső ujját, így a 3 és félezres település lakosainak be kell érniük a harmadosztállyal.

Mai ellenfelünk egy héttel korábban, már július 8-án megkezdte a felkészülést, mint mi, és hozzánk hasonlóan edzőmeccsek sorát vívta a nyáron. Nézzük az eredményeket:

DVTK U21           2-0 (gól: Demkó, Laurinyecz)

Pétervására       5-2 (gól: Strancz, Hajdú, Dér, Montvai 2)

Eger                       3-2 (gól: Hajdú 11-es, Elek, Felföldi)

KBSC                     1-3 (gól: Hajdú)

Ecséd                    7-1 (gól: Laurinyecz 2, Dér 2, Barzsó, Felföldi, Hajdú)

Putnok                 1-0 (gól: Laurinyecz)

Markaz                4-0 (gól: Montvai 2, Barzsó, Dér)

Egerszalók          5-0 (gól: Montvai 2, Dér, Laurinyecz, Kasza)

 Hozzánk hasonlóan, a Tárkány is érdekelt volt a Magyar Kupa első fordulójában,  a Szikszó-Tomor-Lak csapatát meglehetősen simán, 5-1-el búcsúztatták (gól: Montvai 2, Katona, Kasza, Dér).

Az eredményekből is kitűnik (8 győzelem, 1 vereség), hogy nincs okunk hatalmas mellénnyel a pályára lépni (az előző szezon után miért is lenne?), hiszen a Felsőtárkány egységes, jó csapat benyomását kelti. Igaz, nagy arányú győzelmeiket alacsonyabb osztályú csapatok ellen szállították, de az Eger és a Putnok legyűrése tiszteletre méltó. A tárkányiak a bajnoki cím megszerzése után jelentős vérfrissítésen mentek keresztül, és bátran kijelenthetjük, hogy sokat erősödtek. Távozott a csapattól Besenyei, Szűcs, Nagy Cs., Sápi, Illyés, Erdős, Baji, Dorogi, Kovács Sz. és Sebők, viszont az érkezők listája is hasonlóan hosszú.  A Sárkányok mezét öltötte magára a nyáron Laurinyecz (Gyula), Dóczi (Gyöngyös), Nótás, Kasza, Katona (mindhárman Eger), Roza (Salgótarján), Hajdú (Jánoshida), Barzsó (Létavértes), Olasz J. (REAC), Szurkos (MTK), Béres (osztrák alacsonyabb osztály) és Montvai (Jászapáti). Főként az utoljára említett 34 éves játékost emelném ki az érkezők közül, Montvai 179 NB I-es mérkőzéssel büszkélkedhet, amiken 52 gólt rúgott. Játszott az NB I-ben a Zalaegerszeg, a Paks, a Kecskemét csapataiban is, majd Nyíregyházára igazolt. A téli átigazolási szezonban általános elképedést váltott ki, hogy Jászapátin kapott mezt, 9 góllal vette ki a részét a csapat góltermeléséből. Úgy tűnik, nyártól már csak kettesével hajlandó rugdalni a gólokat, a védelmünk egyik legfontosabb feladata lesz elvenni a játékos kedvét a fickándozástól.

Az bizonyos, hogy a sérült Kálmán József nem léphet ma pályára ellenünk, és a felkészülésiken gólerős játékot produkáló Dér Alex sem lesz ott a pályán egyéb elfoglaltsága miatt, de nekünk tulajdonképpen mindegy is, fontos lenne a jó szezonkezdés, így győzelmet várunk.

Csapatunkban – úgy néz ki – a régóta sérült Tátrain kívül mindenki tudja vállalni a játékot, a szerdai, Bükkábrány elleni edzőmeccsen már Molnár Gabi és David is tudott játszani egy félidőt, bízunk benne, hogy vannak olyan erőállapotban, hogy számolhatunk velük. Amennyiben ez így van, valószínűleg a Szabó Á. – Nagy P., Komlósi, Nyisalovits, Czető – Illés – Kovács P., Molnár – Nyitrai, Szabó V., Salvador egység veszi fel a harcot a tárkányiakkal, de – úgy tűnik – minden pozícióban van alternatíva, így a padon is meglehetősen használható játékosok fognak ülni (Tarr, Treznai, Horváth Sz., Kovács B., Kleiber, David). Mindig tartsuk észben, hogy két 21 éven aluli játékosnak folyamatosan a pályán kell lenni, az elképzelt kezdőben mi ugyan hármat is szerepeltetünk (Czető, Molnár, Nyitrai), de ne követeljük le ész nélkül fiatal játékosainkat a pályáról!

Nyilván fontos lenne a jó kezdés, és egy győzelem ma Egerben, annál is inkább, mert a Felsőtárkány – Putnok – Létavértes kombó nem ígér valami könnyed rajtot. Ezt a három csapatot mindenki az élmezőnybe várja, így túl sok lehetőség nincs az összeszokásra, a formába rázódásra, mert már az elején nagy hátrányba kerülhetünk egy gyengébb rajttal. Bízunk benne, hogy mind a vezetés, mind a játékosok átérzik a tét komolyságát, illetve az egész idényben azon lesznek, hogy közös erővel visszajuttassuk csapatunkat oda, ahová való, a magyar labdarúgás másodosztályába. Kérlek benneteket, szurkolókat is, hogy támogassuk fiatal gárdánkat, próbáljuk meg elnézni, ha becsúszik egy-két hiba, hiszen ez egy új egység, akik vállalták, hogy a harmadosztályban veszik fel a küzdelmeket kék-sárgában, és próbálják minden erejüket beleadni a meccsekbe. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy szurkoljunk nekik, űzzük-hajtsuk a csapatot, ha lehet, kísérjük el őket a közelebbi idegenbeli meccsekre is, hogy együtt érjük el a sikert, a feljutást.

A KBSC minden vezetőjének, alkalmazottjának, futballistájának és szurkolójának sikerekben gazdag, derűs idényt kívánunk, büszkén üvöltsük az éterbe:

Hajrá Barcika!

Téma: Kezdődik! - avagy a romok alól való kikászálódódás minősített esete...

Dátum: 2013.08.17

Feladó: Bence

Tárgy: -

Nyerni kell, mi ott leszünk, ha élünk.

Kérdés: mi van akkor, ha egy 21 éven alulit kiállítanak és csak egy marad a pályán(mondjuk azt csere sincs)? Biztos meg lehet valahol találni a szabálykönyvben, csak nincs kedvem:)

Dátum: 2013.08.17

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:-

Bence: A mérkőzésekre legalább 4 fő 1992.01.01. és
utána
született
magyar
állampolgárságú
labdarúgót
kell
nev
ezni
, akik közül
2 fő labdarúgónak végig a
pályán kell lenni, kivéve, ha a labdarúgót kiállították, vagy a korosztályos
cserelehetőségét kimerítette, majd ezt követően fogyatkozik 10 illetve 9 főre
oly módon, hogy 1992.01.01. és
utána
született labdarúgója
esetében 2 főnél
kevesebb van a pályán!

Dátum: 2013.08.17

Feladó: Bence

Tárgy: -

Köszönöm:)

Dátum: 2013.08.17

Feladó: szupergo

Tárgy: kezdő

Nem tudom, hogy ki helyett, de (ha egészséges) nálam David kezdő lenne.
Salvador pedig semmiképpen sem balszélső.

Tételek: 1 - 4 ból 4

Új hozzászólás hozzáadása