Kis barcikai oknyomozás II.
Mielőtt folytatnánk tegnapi eszmefuttatásunkat a taktika körül, pár szó az osztályozókról. Szóval, tegnap lejátszották az egycsoportos NB 2-ért lefolytatott idényzárókat, a Szegednek sikerült a "bravúr", hazai pályán szenvedtek 3 gólos vereséget a Várdától, így - ha sikerül elindulnunk - minden bizonnyal csoporttársaink lehetnek a harmadik vonalban. Persze, minden az MLSZ pökhendi urain múlik, hiszen 3 csoportban folynak majd a küzdelmek, lehet, hogy minket besorolnak a mecseki csoportba, a Szegedet meg mondjuk az Alpok-aljaiba. Semmi sincs kizárva. A Cegléd gyötrelmes meccsen biztosította mákos NB 2-es létét, a Szolnok meg 10 gólt rúgott a várhatóan mégis feljutó Felsőtárkánynak. Azért brutál, nem? 1-11-es összesítéssel is fel lehet jutni az Eger és a Dorog licenszproblémái miatt.
Azt egyelőre - amíg nem ismert, melyik osztályban tudunk elindulni - nem nagyon érdemes vizslatni, kik lehetnek az ellenfeleink ősztől, mindenesetre a hozzánk földrajzilag legközelebb eső Tisza-csoportos csapatok taroltak tegnap, a Létavértes (Tisza 5.) 17-0-s összesítéssel jutott túl a Tiszafüreden (Jász-Nagykun-Szolnok 1.), a Cigánd (Tisza 4.) 5-0-val a Tápén (Csongrád 1.), a Tiszaújváros (Tisza 3.) pedig 13-4-el a Szikszón (Borsod 1.). De mondom, többösszetevős még, hogy kikkel is csapunk össze a következő idényben, ráérünk majd akkor kielemezni, mi várható, ráadásul jelenleg még csak pénzünk, edzőnk és csapatunk nincs. A többi stimmel.
Nos, ahogy azt várni lehetett, semmi sem történt tegnap sem, elmaradt a nagy bejelentés, így aztán kivárjuk a sorunkat, mert többet nem tehetünk.
Na de, folytassuk, amit elkezdtünk, nézzük, mi is vezetett (vezethetett) a csúfos tavaszi kudarcokhoz. A középpálya tehát részünkről senkiföldje, úgy rohantak át rajtunk az ellenfelek, mint kés a vajon. Ne mentsük fel azért teljes mértékben védelmünket sem. Jobbszélen még nem is éreztem komolyabb szívritmuszavarokat, ha védelmünkre vezette az ellenfél a labdát, igaz, Kiprich az első meccseken mintaszerűen védte a területet, mindegy volt, milyen eszközzel. Aztán sérülések és eltiltások miatt ide-oda került a mezőnyben, Privigyei meg már csak ímmel-ámmal tudta hozni azt a szintet, amire tartósan szükség lett volna. A bal oldalon - ahogy ősszel is - sokkal nagyobb problémák voltak, rengeteg gólt kaptunk az ellenfél jobb oldali akciója után. Sem a kiválóan bemutatkozó Horváth Szabolcs, sem a "rehabilitált" Szala nem emelkedett Marcelo-i magasságokba, hogy finoman szóljak. A középhátvédben leggyakrabban pályára lépő Komlósi-Fótyik páros sokkal bizonytalanabb volt, mint ahogy azt ősszel láttuk, nem tudták úgy tartani a támadókat, és ügyetlenebbül váltottak ki sokszor, mint az őszi szezonban.
A középpályán szűrőben borzasztóan gyengék voltunk, Maicon eközben legtöbbször a padon, a francia másodosztályba kellő, de nálunk kitaszított Messi a lelátón. Az, hogy Bogáti és Halgas (!) is megfordult ezen a poszton egyrészt vicckategória, másrészt jelzi: nagy volt a tanácstalanság idény közben. Tudom, szentségtörés, de akkor sem voltam nyugodt, ha éppen sikerült a Balu-Kokó párost a középpálya közepére állítani. Kevés ütközés, távolról követés, rossz helyezkedések: sajnos két edzett harcosunknak sem élete idénye volt ez. A két szélen is váltogattuk az embereket, elég lesz annyival letudni, hogy nagyon visszafogott vagyok, ha azt mondom, hogy sem Bogáti, sem Jeremiás, sem Nagy Krisztián nem váltotta meg a világot a széleken, Tátrai és Horváth Bence pedig sok időre kiesett. A szélsőnek nem csak az a feladata, hogy meghúzza a szélt, és lehetőleg minél gyorsabban az alapvonalig vezesse a labdát, hanem az is, hogy labdavesztés után minél hamarabb visszazárjon, és próbálja szerelni, vagy feltartani "árnyékát", az ellenfél vele azonos oldalon szaladgáló játékosát. Ez nem nagyon ment, őszintén szólva, ezért is nehezedett hatalmas teher szélsőhátvédjeinkre.
A csatáraink - úgy érzem - kitettek magukért általában. Mindezt - persze - meg lehet vétózni azzal, hogy a legkevesebb gólt lőttük a csoportban, de nézzük meg a körülményeket is. Vólent és David nagyjából abból élt, amit főztek maguknak. David legtöbbször a bal szélről indulva, Vólent beljebbről, de a jobb oldalon próbálta meg kibrusztolni a gólhelyzetet magának, de ez igencsak fárasztó és lélekromboló feladat: magadra vagy utalva. Salvador ráadásul korából és általános edzettségi állapotából kiindulva (gondolok itt szinte konstans sérüléseire) nem is az a tipikus brusztolós csatár, őt ki kellett volna szolgálni. Jobb híján támadóink szinte egész meccsen "verekedésre" kényszerültek, kevés volt a jó beadás, a szép bepassz, a lyukra futtatás. A meccsek nagy többségén felőrlődtek a védők szorításában, ez pedig nagyban rányomta a bélyegét az eredményességünkre.
Kérdés, hogy a télen elküldött játékosok mennyit tudtak volna hozzátenni a tavaszunkhoz. George Mezőkövesden újjászületett, talán ez is jelzi, mennyit jelent, ha egy játékosnak megtalálják a pozícióját, és megfelelő edzésmunka van mögötte. Továbbra is tartom, hogy Luizt és Renant kár volt elengedni, nem állítom, hogy a tavasz az övék lett volna, de időnként (főként amikor alig voltunk meg sérülések/eltiltások miatt) besegíthettek volna. Ráadásul nagyon fiatalok, és nem hiszem, hogy Dáriusz kincséért futballoztak volna ősszel. Ngalle (ha már David-al nem számoltunk abban a szerepkörben) nagyon hiányzott a középpálya támadó szekciójából, legalábbis egy jó Zsozsó mindenképpen.
Ez volt tehát a tavaszi hadrend, egy elhibázott, ötlet nélküli és teljességgel használhatatlan formáció, az alapötlet lehet, hogy jó lett volna, de ehhez nem passzolt a keret összetétele. Az alap az lett volna, hogy ha már két szűrővel állunk fel, akkor a télen igazolunk olyan torpedórombolót, vagy akár két játékost is, akik előrefelé is ügyesek, vagy legalábbis jobban meg tudják osztani a figyelmüket a két feladat között. Kokó sérülése is fájdalmas veszteség volt.
Még egy pár szó a morálról. Ősszel az volt a baj (a nyilatkozatok szerint), és azért került sor nagytakarításra, mert nem volt kommunikáció a játékosok között. Nos, nem feltétlenül gondoltam már akkor sem arra, hogy az a gond, hogy Ngalle nem tudja ékes magyar nyelven elmondani Hornyáknak, hogy hová helyezkedjen, ha indítani akarja. Lehangoló volt látni az ebédelő játékosokat, ahogy a külföldiek egy asztalnál, a többiek külön-külön ülve falatoztak. Ja, a vezetőedző plusz egy asztal... Nem, nem hiszem, hogy igaza lenne azoknak, akik rasszizmussal vádolják meg az érintetteket. De azt igenis gondolom, hogy hiányzott az összetartás, és ezzel együtt az összetartozás érzése, a közös cél, és az ahhoz való bajtársias ragaszkodás. Tavasszal is nagyon ragaszkodtak a játékosok ahhoz, hogy ilyen csúcsszuper hangulat még egyik öltözőben sem volt, ahol csak megfordultak. Őszintén szólva nem hiszem. Lehet, hogy ez így kezdődött, de biztos vagyok benne, hogy ahogy jöttek a vereségek, egy-egy szikra is képes volt komoly tüzeket gyújtani, és ez nem lett kezelve, nem lettek csírájukban elfojtva az éledező ellentétek. Szerintem kasztokra szakadt a közösség, volt egy "külföldi kaszt" (sőt, talán ez is két részre: a félig-meddig kiebrudalt Maicon és Messi és az országos spanok: Salvador és David), egy "bevándorló kaszt" a kölcsönjátékosokkal és Kiprich-ékkel, plusz egy "hazai kaszt": Szabó Ádám, Kokó, Nyisa, Balu, Titi, Nyitrai, Benő. Nincsenek rá bizonyítékaim, ez csupán megérzés. Nem tudom, megtörtént-e, hogy a "hazai kaszt" tagjai számon kérték az odaadás hiányát a többieken, de nagyon is el tudom képzelni. Ezt a játékot viszont csapatok játszák. Az igazi csapatoknál a fogaskerekek egymáshoz illeszkednek, és úgy hajtják a nagy gépezetet. Filozofikusan ezt úgy mondanánk, hogy a struktúra határozza meg a funkciót, e kettő pedig együtt a genezist. Magyarul: a szerkezeti elemek felépítése és egymásra hatása határozza meg a működést. Ha jók az alkatrészek, egy-egy részelem megfelelően funkcionál, akkor maga az egész is működőképes lesz. A barcikai szerkezet tavasszal működésképtelen volt. Szerkezeti elemei egyenként, csapatrészei külön-külön, és ezáltal az egész csapat is összeomlott...
(Legközelebb posztonként, egyénekre lebontva vizsgáljuk meg a tavaszi teljesítményt).