Megindul felfelé, vagy kidurran a lufi? Majális a Petében...

2013.04.30 16:30

Emlékszem gyerekkorom régi jó majálisaira. Már kora reggel ömlöttek a sportpályán a hangszórókból a mozgalmi dalok, megindult a tömeg a felállított sátrak felé, csúszott a virsli és mindenki kísérte a finom, habos nedűvel, miközben a színpadon népitáncot követett sanzonékes. Valahogy mindenki olyan derűsnek tűnt, a brigádtagokkal ünnepelte a munkát, illetve éppen a munkaszüneti napot. Ebből a jó hangulatból, ebből a felhőtlen majálisból szeretnénk, ha holnap visszaidéződne valami a Petében, és fiaink két vállra fektetnék a Honvéd tartalék csapatát, akik olyan lendületbe jöttek tavasszal, mint a lejtőn meginduló, kontra nélküli Csepel-bicikli.

A lejtőn megindulásról eszünkbe juthat csapatunk utóbbi időben bemutatott teljesítménye is, sajnos az utolsó 3 meccs maga volt a rémálom a nyíregyi és a Fáy utcai gólarzenállal, illetve a hazai, Békéscsaba elleni kapkodással, és megérdemelt vereséggel.

A Honvéd II.-MFA jelenleg a tabella 5. helyét foglalja el, 11 győzelem mellett 4-szer osztozkodtak a pontokon, és 9-szer szenvedtek vereséget. 44 rúgott góljuk önmagáért beszél, ezzel a Mezőkövesddel társbérletben vezetik a rúgott gólok tabelláját. Fontos különbség, hogy a matyóknak +17 a gólkülönbségük, holnapi ellenfelünké viszont csupán +6. Ennek megfelelően a 38 kapott gól nem illik ehhez az előkelő helyhez, bár ha Puskás Öcsi híressé vált szlogenjét vesszük ("mindig egy góllal többet kell lőni, mint az ellenfél"), legújabb kori követői valamit jól csinálnak. Tavasszal a piros-fekete együttes már 17 pontot "harácsolt össze", amivel mondanom sem kell, szó nélkül kiegyeznénk mi is. Amellett, hogy megemeljük kalapunkat a kispestiek előtt, köszönetet is mondhatunk nekik, mert futó idényben vetélytársaink közül megverték a Szegedet és a Ceglédet is, leikszeltek a Balmazzal és az Orosházával, és csupán a Putnok elleni 1-2-t róhatjuk fel nekik. Szolnokon még pályára lépnek, ott is számítunk rájuk... Mindez azonban mit sem ér, ha nem vagyunk képesek legyőzni őket saját pályánkon.

A Honvéd második csapatában ebben az idényben írd és mondd, 48 játékos lépett pályára eleddig. A tarcsik jó pihenő- és büntetőpályák az első csapat játékosainak is, így olyan - az első csapatban inkább szóhoz jutó - játékosok is benne vannak ebben a számban, mint Nagy Gergő, Kemenes, Tandia, Novák Alexisz, Ikenne-King, Vécsei Bálint, Abass, Baráth, Vernes, Lovric, Ivancsics vagy Tchami. Nos, mivel a legfelső osztályban nem játszanak fordulót holnap, így még az is lehet, hogy a Barcikára induló buszon egy büntetőszázad utazik majd, olyan kevés játéklehetőséghez jutó futballistákkal, mint Johnson, Diaby, vagy éppen a Pécs ellen Martinezzel bámulatos tizenegyes-variációt bemutató Lanzafame. Hatalmas volt, puttana!

Ennek figyelembevételével, és azt szem előtt tartva, hogy ugyanaz a tizenegy nem igazán állt még fel Honvéd-tarcsi meccsen az éljenhez, nem szívesen vállalkoznék arra, hogy megtippeljem a kezdőt, az biztos, hogy például Fejes hiányozni fog, mivel a halványzöldek ellen a kiállítás sorsára jutott. Azért azt hiszem, Szemerédi fogja védeni a kispesti kaput, de az is lehet, hogy Czuczi. Az első keretből kiebrudalt Debreceni alap a hátvédsor közepén, emellett Gengeliczki, Csontos, Kapacina, Lőrinci játékára bizton számíthatunk. A csatársorban Daru Bence lehet az ékpár egyik tagja, a másikra viszont nem nagyon mernék tippelni, kérdés, Bobál Gergely sérülése mennyire komoly, valamint, hogy Rossi mester megviccel-e minket a dühöngő olasszal. Vaffanculo!

A kispestiek főként a mérkőzés második 15 percében, rögtön a szünet után, illetve a mérkőzések utolsó szakaszában eredményesek. Idegenben is csupán a meccseik felét veszítették el, tehát a fiatalok nem beszari fajták. Jó lenne az önbizalmukat rögtön a meccs elején elvenni, így én arra számítok, hogy a kezdő sípszó pillanatától iszonyatos offenzívát indítunk (úgysem tudjuk kivédekezni a második félidőt).

A mérkőzést Berke Balázs vezeti, aki 29 éves, a 12/13-as bajnokságban ezidáig 3 élvonalbeli, 1 Magyar Kupa, és 4-4 keleti, illetve nyugati másodosztályú meccset vezetett. Mi még nem találkoztunk vele, ő vezette viszont a Honvéd putnoki, vereséggel végződött mérkőzését. 12 meccsen 54 sárgát, 2 pirosat mutatott fel, valamint megítélt 5 büntetőt. "Természetesen" a gyengébbik nem (ki-ki döntse el, hogy a női mivoltra, vagy a mesterségbeli tudásra gondolok-e) is képviselteti magát a bírói hármasban, ezúttal Hima Andrea próbálkozik meg a "lehetetlennel": tisztességesen lengetni egy NB2-es bajnokin.

A képen ő látható, ha kérdésként merülne fel, balra...

Szegény embert - természetesen - az ág is húzza, Kokó és Nyitrai után most már Benő is gyarapítja a sérültek listáját, kérdés az is, Komlósi és Tátrai képes-e pályára lépni holnap. A kapuban - ha a vezetőség (sic!) úgy dönt -  Szabó Ádám visszafoglalhatja helyét a kiváló formában védő Póser padra ültetésével. Kiprich Dani összeszedte a 10. sárgáját a szezonban, őszintén szólva, várható volt, hogy előbb-utóbb ez bekövetkezik. Kíváncsi lennék, ki játszana szűrőt abban az esetben, ha Balu is beszedte volna az ötödik lapját a Vasas ellen, hiszen ő is négynél jár már. Egy Hornyák-Salvador duóval meg lehetne próbálkozni, hogy ne bontsuk meg a szokásos ékpárunkat! A védelemben Privigyei, Komlósi, Fótyik, Szala négyes várható, szerintem a mester meglépi a Horváth-Szala cserét, ezúttal már a kezdő sípszó előtt. Szűrőben Balu mellett már a Vasas ellen is Bogáti szerepelt (meg is lett az eredménye), én ezúttal inkább valami mást próbálnék, mondjuk Nyisát (Maicont vagy Messit már meg sem merem említeni). Milyen jó lenne most Lengyel Gyula, akit végül nem szerződtettünk télen a kispestiektől!

Nem tudom pontosan, Nagy Krisz és Vólent szerepelhet-e egyáltalán holnap volt csapattársaik ellen (emlékeztetőül: kölcsönben vannak nálunk), ha igen, nem kétséges a Vólent-David támadószekció, én bizonyosan helyet adnék Krisztiánnak is, hogy bizonyíthasson, biztosan mindent elkövetne.

Ezeket a fiatalokat meg kell egy kicsit zabolázni, hogy ne fussák át a középpályánkat. Nem szabad a lovak közé dobni a gyeplőt, biztonságosan kell védekezni, én mégis a sokat emlegetett Kiprich-féle támadófocit várom, aminek sok meccsen a nyomát sem láttuk. Ennek megfelelően az éljen-éljen után be kell vinni egy gyors gyomrost, ezzel elvéve a fiatal csikók kedvét a fickándozástól. Természetesen nem szó szerint értem.

A tarcsik ellen eddig nagyon jól ment, hiszen 5 meccsen csupán egy döntetlent sikerült elérniük ellenünk, bízunk benne, hogy ez a tendencia a továbbiakban is megmarad. Induljunk meg holnap minél nagyobb számban a Stadion felé, legyen szép majálisunk!

Hajrá Barcika!