Mi újság a hátországban? Utánpótlás-gondok...

2013.08.13 04:36

A fórumon pár héttel ezelőtt komoly aggodalmak jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy vajon mi újság a híres kazincbarcikai utánpótlással, egyáltalán ki tudjuk-e állítani a kiállítandó korosztályokban csapatainkat, vagy fenyegethet esetleg minket a pontlevonás réme. Nos, a mendemondák megelőzése érdekében átrágtuk magunkat az MLSZ 2013/14-es versenykiírásán (higgyétek el, nem volt könnyű olvasmány…), így hát kezdjük a száraz tényekkel, és az ide vonatkozó passzusokkal:

Nos, a Versenyszabályzat 54. § (1) bekezdése szerint, ha egy csapatban hét játékosnál kevesebb van játékra kész állapotban, a mérkőzést el sem kezdik. Ha 7-en megvannak, elkezdik a meccset, de amennyiben a létszám időközben (kiállítás, sérülés) 7 fő alá csökken, lefújják a találkozót. A 7 fő alatti csapatot nevezzük létszámhiányos csapatnak. Ha az utánpótlás-csapat létszámhiányosan áll ki, első esetben írásbeli megrovásban részesül, második esetben az ő pontjaikból vonnak le 1-et, harmadik esetben a felnőtt csapat pontjaiból vonnak le 1-et, negyedik alkalommal viszont, és minden további alkalommal 3 pontot vesznek el a felnőtt csapat összpontszámából. Amennyiben az utánpótlás csapat nem áll ki a mérkőzésre, akkor az első esetben így is írásbeli megrovás a retorzió, második esetben mínusz 3 pont az érintett utánpótlás-gárdától, harmadik esetben ugyanez a felnőtt csapattól, negyedik esetben viszont már mind a vétkes csapatot, mind a nem hibázó felnőtteket taccsra teszik, és próbálhatnak elgondolkozni, hogy (mi az a Sajóvölgye?) mit rontottak el az utánpótlás-csapatoknál?

A Verenykiírás szerint az NB 3-as csapatoknak U-21, U-17, U-15 és U-14 csapatokat kell indítani a bajnokságban.

Nos, nézzük, ezzel szemben mi történik nálunk, illetve mit tud erről velünk megosztani a klub egyik szakembere:

„Az mindenki által köztudott, hogy az utánpótlásunk komoly gondokkal küzd, hiszen, a Diósgyőr és a Sajóvölgye mindent megtett, hogy elszipkázza tőlünk fiatal tehetségeinket. Ennek elsősorban anyagi vetülete van, amihez természetesen ezer szállal kötődik a politika is. Igazából nem tudom, mivel fűzik meg a szülőket, ígérnek felszerelést, egyebeket, ezekkel az ígéretekkel mi nem tudunk versenyezni. A másik folyamat, ami idén érte el tetőpontját, hogy a gyerekek mellett tehetséges utánpótlásedzőinket is elcsábítják, ennek folyományaként került például Szabó János is Putnokra, aki az utánpótlás-nevelés meghatározó arca volt Kazincbarcikán.

Jelenleg úgy állunk, hogy az U21-ben (1993. január 1.-1997. december 31. között születettek) megvagyunk, talán 18 játékos is lesz a keretben. Az U17 (1997. január 1.-1999. december 31. között születettek) még nem teljes, jelenleg 11 bevethető játékosunk van, szombaton pedig már Kisvárdán lép pályára a csapat. Én mindenképpen úgy számolok, hogy legalább 12-en meglesznek, ez jelenleg csak úgy működik, hogy szólunk a csapattagoknak, ismerősöknek, hogy vegyék rá barátjukat, ismerősüket, hogy jöjjön el, és meg is kapja a mezt. Az U15 (1999. január 1.-2000. december 31. között születettek) és az U14 (2000. január 1.-2001. december 31. között születettek) hasonló problémákkal küzd, de én bízom benne, hogy a kezdésre megoldódnak a gondok, de szeptemberre már biztosan mindenhol megoldott lesz a helyzet. Az nyilvánvaló, hogy ezek a létszámproblémák minőségbeli gondokat is fognak okozni. Senki ne számítson arra, hogy utánpótlás-fronton olyan eredményeket fogunk elérni, mint akár az előző szezonban, hogy mást ne mondjak, az U17 a 2012/13-as bajnoki évben bajnok lett korosztályában, most meg – ugye – még a csapat sincs ki. Tiszta korosztályt szinte egyik gárdánknál sem tudunk kialakítani, úgymond „alulról” kell feltölteni a kereteket, de ezen az életkori szinten még egy fél év is nagyon sokat számít, egy 14 éves gyereket nem lehet betenni, hogy versenyezzen a 17 évesekkel. Természetesen mindent el fogunk követni, hogy csapataink – a lehetőségekhez mérten – megfelelően szerepeljenek, minden korosztályban szeretnénk csapatot kiállítani az ovisoktól az U21-ig, de most a fő problémánk a keretek feltöltése. A Kazincbarcikai Sport Club mindig is híres volt kiváló utánpótlás-nevelő munkájáról, már csak a tradíciók miatt is kötelességünk mindent elkövetnünk a sikeres szereplésért.”

Az utánpótlás-csapatok trénerei a következő szezonban:

U21: Mátyás József

U17: Kálmán Vilmos

U15: Balogh József

U13: Harnócz Róbert

U12: Dávid Zoltán

U11: jelenleg nincs edző, mivel Fehér Balázs Ceglédre igazolt

U9: Darai Tamás és Simon László.

 

Nagyon szeretnénk segíteni a magunk eszközeivel, hiszen az utánpótlás-nevelés kiemelkedően fontos stratégiai kérdés egy futballklubnál, ezért arra kérünk minden kedves olvasót, hogy amennyiben hasonló korú gyermeke, rokona, szomszédja, ismerőse van, fogja meg a kezét, és vezesse le a Pete András Stadionba! Lehet, hogy ő klubunk jövőjének letéteményese, csak éppen még nem gondolt rá, hogy versenyszerűen futballozzon. A labdarúgás alapjait kiváló szakemberektől sajátíthatja el, közösségben van, és nem utolsó sorban edzi a testét, ami nélkülözhetetlen az egészséges élethez!

 

Téma: Mi újság a hátországban? Utánpótlás-gondok...

Dátum: 2013.08.13

Feladó: ZORRO

Tárgy: UP

Az biztos, hogy azok a srácok akik itt maradtak,a szívüket ki fogják tenni a pályára a KBSC és saját becsületükért !

Dátum: 2013.08.13

Feladó: szupergo

Tárgy: UP

Hát ez elég szörnyű helyzet. Nem is nagyon lehet semmit hozzátenni.
Talán csak annyit, hogy a fiatalok itt tartásának érdekében legalább felszerelést mi is ígérhetnénk, nem? Ezen kívül szerintem egyszerűen ügyetlenek az illetékesek, akik orra elől el lehet csábítani egy Putnokhoz (!) a KBSC-től a fiatalokat, akiknek még oda vissza utazniuk is kell. (Az mindegy, hogy a szállítás megoldott.)
Kellene egy agilis szervezőt találni, és persze áldozni kellene egy kis pénzt is a dologra! A sült galamb kicsit késni fog...

Dátum: 2013.08.13

Feladó: Papa

Tárgy: Sepregessünk egy kicsit a saját portánkon is!

Az tényleg igaz, hogy számos külső ok nehezíti az utánpótlás életét.

De: valahogy nem érezzük az egyesület vezetése részéről azt a baromi nagy elkötelezettséget az utánpótlás iránt. A mai napig nem sikerült a szülőket hivatalosan tájékoztatni a jövőről, így ne csodálkozzunk, ha egyesek elcsábulnak. Ha a nyáron - amikor már kialakultak a dolgok - összetrombitálták volna a szülőket, talán elébe lehetett volna menni a problémáknak. De eddig még senki nem mondott annyit sem, hogy bú...

Még egy érdekes dolog: ha jól tudom, Borbély Péter az utánpótlásért is felelős szakember. Ez tök jó, csak még egyetlen egyszer sem sikerült vele találkozni a kisebbek edzésein...

Az meg különösen irritáló, hogy annak a 2002-es korosztálynak nincs edzője, amelyik a kisebbek közül az egyik legeredményesebb, és a tavaszi kerethez képest senki nem igazolt el tőlük (még)...

Dátum: 2013.08.13

Feladó: 1szülő

Tárgy: utánpótlás

Sajnos Papa igazad van. A "vezetés" részéről eddig tojtak a szülők fejére (tájékoztatás, szülői értekezlet, ...) ,így nem is szabad azon csodálkozni, hogy sokakat elcsábít nARANCSFALVA. A 2002-es korosztályosok (SZÜLŐK) előtt pedig le a kalappal!

Dátum: 2013.08.13

Feladó: ZORRO

Tárgy: Re:utánpótlás

természetesen le a kalappal, de a a 2001 is hű maradt !

Dátum: 2013.08.13

Feladó: szupergo

Tárgy: Utánpótlás

Megnéztem Mo. korfáját. Ezek szerint az összlakosságnak kb 3%-a a 15-19 éves és kb. 2,5%-a a 10-14 éves fiú korosztály. Számoljunk! Ha Barcikán is hasonló a helyzet, akkor 30.000 lakost figyelembe véve van 900 ill. 750 ilyen korú fiatalunk.
Csak Barcikán, nem számolva pl. Sajószentpéter, stb.!
Ha csak minden 10. alkalmas focizni, akkor is van összesen legalább 150 fő. ha a felét már elvitte Putnok, akkor is van 70-80 potenciális futballista. Ha a maradékból minden 10-et lehet ide csábítani, már az is valami lenne.
De biztos többet lehet! Nincs olyan testnevelőtanár aki ne tudna 4-5 jó képességű gyereket ajánlani, vagy beszervezni. Vagy akár ingyen belépőjegyeket adni azoknak a szurkolóknak, akik hoznak 2-3 gyereket focizni, stb. De segíthetne a városvezetés, a helyi média is, mit tudom én ki... Ezek csak most eszembe jutott ötletek. Csak egyet nem lehet: semmit sem tenni. Mert fennáll a veszélye, hogy a barcikai foci a fő szponzor esetleges lelépése esetén teljesen megszűnik. Nem kellene megvárni!

Dátum: 2013.08.13

Feladó: xyz

Tárgy: ..

u17-nek milyen napokon van edzés? :)

Tételek: 1 - 7 ból 7

Új hozzászólás hozzáadása