Szükséges-e a csatabárd, vagy képesek vagyunk elásni azt?

2013.10.04 13:22

Holnap 15 órától a tavaly még az első osztályban szenvedő Egert látjuk vendégül, és ha csak a két csapat tabellán elfoglalt helyezését vesszük figyelembe, ismét 3 ponttal kalkulálhatunk. Más kérdés, hogy az Eger az öt vesztes meccses nyitó széria után az utóbbi két mérkőzésen szerzett már 4 pontot, és ezzel elkerült az utolsó helyről, tehát javuló formát mutatnak. Mindent egybevéve mégis ki kell, hogy jelentsük (és ezzel valószínűleg mindenki egyetért), hogy a győzelmen kívül más eredmény nem igazán akceptálható.

Az Eger tehát a tavalyi szezonban az NB 1 16. (utolsó) helyén végzett, 10 pontot vert rá a másik kieső Siófok, mínusz 42 volt a gólarányuk. Persze, ha megemlítjük azt a cseppet sem mellékes tényt, hogy az MLSZ mindenható döntéshozói az egrieket nem engedték hazai pályán játszani, így szinte végigturnézták az országot, talán nem is olyan meglepő a végeredmény. Ennek a folyamatnak a betetőzése volt, hogy a nyáron nem kaptak licenszet az NB 2-ben való indulásra, így csoportunk mezőnyét gazdagítják.

A történtek hatására nem rengette meg a focivilágot a hír, hogy a csapat kerete a nyáron teljesen kicserélődött, mindenki menekült a tavalyi gárdából amerre látott, akadt, aki Ausztráliáig (Kabele), alacsonyabb osztályú angliai gárdához (Lasimant), megint mások a börtönválogatotthoz igazoltak (Horváth Z., Németh N. – ohh, pardon: H. Zoltán és N. Norbert). Helyettük érkeztek jórészt fiatalok a tartalékok közül, valamint jópár külföldi játékos, így Topcagic, Palcu, Borlean, Milic és Milovanovic. Illyés kapus és Dér a Felsőtárkány csapatától jött, Varga Máté és Ablonczy a Honvéd tarcsiból, Czéh Turáról, Háda Nagykőrösről, Nagy Tamás Létavértesről, Haburcsák Bertalan Hajdúszoboszlóról, valamint még pár saját nevelésű fiatal került a keretbe.

Az első öt fordulóban aztán folytatódott az NB 1-ben már megszokott széria, az egri csapat öt vereséggel nyitott, ami még ezen a szinten is „bravúros” teljesítmény. Az első fordulóban Putnokon szenvedtek 1-0-ás vereséget, majd hazai pályán a Léta törte össze a szép hazai bemutatkozás álmait (1-2, gól: Czéh). Nyírbátorban 3-1-re kaptak ki (gól: Haburcsák), a hazai 0-2 a Hatvannal szemben ezek után várható volt. A Cigánd elleni 3-2-es vereség (ahol 0-3-ról álltak fel az egriek, gól: Palcu, Milic) már eltépett egy húrt a vezetőedző Vojtekovszki Csaba szívében is, felállt a kispadról, feladataival ideiglenesen Molnár Róbert lett megbízva, aki játékos-edzőként irányít, és már az ő dirigálásával verték meg otthon a REAC-ot, nem is akárhogy, 3-0-ra (gól: Ablonczy, Palcu, Milovanovic). Őszintén szólva az előző fordulóban nem gondoltam volna, hogy Böszörményből sikerül pontot rabolniuk, de a 2-2-es eredmény (gól: Milic, Milovanovic) azt bizonyítja, hogy az Egernek van tartása, és eszük ágában sincs feladni a harcot az NB 3-ban. Ez a harc azonban nem is olyan egyszerű. A játékosok fizetését a szezon megkezdése után brutális módon megvágták, lehet, még el is tudnák fogadni ezt a szituációt, ha legalább ezt az összeget megkapnák. A hírek szerint azonban a játékosok nem nagyon jutnak hozzá az alapfizujukhoz, van ellenben például gólprémium, ami tudjuk, nálunk is mit eredményezett az előző bajnoki évben. Tehát ha láttok egy egri játékost mondjuk a szögletzászló környékéről kapura tüzelni, az nem csupán azért lesz, mert hatalmas az önbizalma!

Kapott gólok tekintetében nem áll olyan rosszul az Eger, mint a pozíciója (jelenleg 14.-ek), hiszen a Veresegyház, a REAC, a Jászapáti is több gólt kapott, a Cigánd pedig ugyanannyit (13). Kilenc lőtt góljuk viszont egészen jó, hiszen mi úgy állunk a 4. helyen, hogy csupán eggyel többször sikerült az ellenfelek hálójába juttatni a bőrt. Javunkra szólhat, hogy idegenben eddig még mindig kapott gólt ez Eger (kétszer 3-at, egyszer-egyszer 2-t és 1-et), mi viszont mindig betaláltunk legalább egyszer hazai pályán.

Nálunk szinte mindenki a fedélzeten, csapatunk gyúrójának tájékoztatása szerint Salvador szinte teljesen meccsre kész, Nyisa meggyógyult, Tátrai pedig nem sérült meg ismét, csupán edzői megfontolásból nem kapott helyet a padon sem Palotán. Problémát egyedül Menyhért kisebb húzódása jelent, de a team azon van, hogy őt is sikerüljön összedrótozni a mérkőzésre.

Azt már a múltkor is leírtuk, hogy Illés összeszedte az ötödik sárgáját, így őt feltétlenül nélkülöznünk kell, helyette nyilvánvalóan Kovács Bence lesz a befutó a középpályán. A további felállásban nem gondolnánk, hogy változás lesz, nem is nagyon lenne indokolt, hiszen az utóbbi hetekben jönnek az eredmények, és néha tényleg szemet gyönyörködtető támadásokat vezetünk. Az általunk elképzelt felállást itt https://www.footballuser.com/844299/Dream_Team láthatjátok.

Az nyilvánvaló, hogy a három pont megszerzéséhez türelmes és alázatos játék kell, mert ez az Eger várhatóan nem az lesz, amelyiket végre sikerül majd kitömni, ez egyébként sem „divat” ebben a szezonban a z Nb 3-ban. Ha már a „türelem” és az „alázat” szavakat említettük, térjünk is rá a cikkünk második témájára, és ezt hadd vezessem be Vincze Richárd pályaedző nyilatkozatával:

„Természetesen győzelem a cél, mint minden meccsen. Viszont azt el kell, hogy mondjam, az Eger szereplése nagyon csalóka. Láttam őket többször is videón, és az edzőváltás előtt is szinte minden meccset végig irányítottak, de valami kis plusz mindig hiányzott belőlük, így volt ez akár a Létavértes, akár a Hatvan ellen. Az edzőváltás óta eltelt 2 meccsen simán 3-0ra verték a REAC-ot, aztán pontot loptak Böszörményből, ami nem egy könnyű dolog. Egyébként - ha megfigyeled - nagyon kevés a nagy arányú győzelem, ami jelzi, hogy mennyire kiegyensúlyozott a liga. Remélem, sokan kijönnek biztatni (nem szidni) minket, és segítségükkel sikerül megszerezni a 3 pontot.”

A szokásos szakmai elemeken kívül ami nekem elsőre megütötte a szememet, az a zárójelben elejtett megjegyzés. Említettük előző beharangozó cikkünkben, hogy a korábban készségesen nyilatkozó játékosok az utóbbi időben leszoktak eme nemes szokásukról, és ennek nem nagyon értjük a miértjét. Úgy gondolom, ebből a zárójeles megjegyzésből ez is nyilvánvalóvá vált.

Komolyan aggasztó, hogy akadnak a lelátón olyan „szurkolók”, akik bekiabálásaikkal saját játékosainkat találják meg, elküldik őket melegebb éghajlatra, felmenőiket emlegetik. Úgy gondolom, ez a szurkolói viselkedés legalja, mert az, hogy a saját csapatom játékosait nyomdafestéket nem tűrő módon alázom, egyszerűen józan ésszel fel sem fogható, de végképp nem tolerálható.

Hazánkban egyébként is „szezonja van” ennek a türhő nézőtéri viselkedésnek, és ennek nyilván rengeteg társadalompolitikai vonatkozása van, és kevésbé van köze a sporthoz. Az ország egyik legmostohább gazdasági helyzetű régiójában élünk, az emberekben (így a szurkolókban is) hatalmas méreteket öltött az elkeseredettség, a kilátástalanság. Néhányan ezt a nézőtéren kompenzálják, ezt a terepet tartják alkalmasnak arra, hogy a világba kiabálják bánatukat, keserveiket, hétköznapi megalázottságukat. Természetesen ne essünk át a ló túlsó oldalára sem, a futballpálya nem színház és nem templom, a nézőtéren helyet foglalók bekiabálásainak helye van egy futballmeccsen, de itt is, mint annyi más területén az életnek, sokszor elvetjük a sulykot. Nem hiszem, hogy azzal van baja egy játékosnak, ha elégedetlenül felmorajlik a nézőtér egy-egy rossz megoldásánál. Azonban ha ilyen esetben válogatott trágárságokat vágnak a fejéhez, tökéletesen megértem, ha néha kinyílik a bicska, még annak ellenére is, hogy nyilvánvalóan megpróbálja magát függetleníteni a bekiabálásoktól, hiszen idegenben sem számíthat másra. De könyörgöm, ez hazai pálya!

Amellett, hogy emberi mivoltában undorító megalázni a saját csapatod játékosait, még a teljesítményére is negatív hatással vagy, ha válogatott szidásokban részesíted. El tudom képzelni, hogy néhányan (Czető Márk, Szabó Ádám, Szabó Viktor stb.) már szinte gyomorgörccsel lépnek a pályára, és akkor sem lennék meglepve, ha azt mondanák, hogy lassan szívesebben járnak idegenbe játszani. Pedig el kell, hogy higgyük, hogy mindent beleadva játszák végig a mérkőzéseket, és azt hiszem, hogy a hajtást, a motivációt senki nem vitathatja el, aki nem vakvezető kutyával jár a meccsekre. Aki nem tud anélkül meccsre jönni, hogy ne ordítsa le a saját játékosaink fejét, az komolyan mondom, talán jobb, ha otthon marad.

Nyilván lehet azon polemizálni, jogos-e, hogy a játékosaink pár elmeháborodott miatt a szurkolók, olvasók, csapatért szorítók egészét „büntetik” azzal, hogy „nem állnak velük szóba”. Mi is mondhatnánk, szerkesztők, hogy kikérjük magunknak, hogy a csőcselékkel azonosítsanak minket, és elhatárolódhatnánk tőlük. De nem tesszük. Hogy miért? Azért, mert hiszünk abban, hogy egy csoport felelősséggel tartozik a tagjai viselkedéséért, és ha valaki hibázik, a retorziót mindenkinek viselnie kell. Ugyanis ez kell a fejlődéshez. Hiszünk abban, hogy a valóban SZURKOLÓ többség el tudja hallgattatni (na nem fizikai fenyítéssel) azt a néhány NÉZŐt, aki megengedhetetlen módon viselkedik a lelátón. Mi EGYÜTT vagyunk a barcikai szurkolók közössége.

Hadd osszak meg veletek egy személyes élményt! Kis ideig Angliában volt alkalmam dolgozni, és lehetőségem volt több helyi futballmeccset is megtekinteni. Most attól tekintsünk is el, hogy milyen a futball minősége a magyaréhoz hasonlítva, vagy milyen az atmoszféra. Inkább csak azt az elemet emelném ki, ami engem a legjobban meghökkentett (és a tévéközvetítésekben csak ritkán hallatszik): a hazai csapat játékosát még akkor is megtapsolják, ha egy-egy esetben rossz megoldást választ. Biztatásul. Ott is megy az ellenfél froclizása, közismert jópár „kedves” rigmus, amiket az ellenfél legnagyobb sztárjainak, illetve legmegosztóbb játékosaink „tiszteletére” szólaltatnak meg, de egészen más a miliő. Tudom, tudom, ez Magyarország, ha csak ennyiben lennénk lemaradva a ködös Albiontól, nagyon boldogok lennénk. De itt SOHA nem lesz az, ami ott van, ha marad ez a morál.

A futballpálya nem háborús színtér. Felejtsük el azt a háborús retorikát, ami a médiumokból árad és megfertőzi mindennapjainkat, a sport nem erről szól. Tudom, sokan azt hiszik, hogy gyűlöljük például a Diósgyőrt, vagy legújabban a Putnokot. Ez nem így van. Egy kis frocli, egy kis szurkálás, úgy gondoljuk, belefér, de ezeket a csapatokat is fiatalemberek alkotják, akik pályára lépésükkel nem valamilyen ideológiát közvetítenek, csupán győzni szeretnének. Lehet egyet nem érteni a háttérrel, ami körülveszi ezeket az egyesületeket, lehet megfogalmazni véleményeket ezzel kapcsolatban, de mindez nem a sportpályára való. Az ellenfelet pedig le kell győzni, és nem el kell pusztítani.

Arra kérnénk mindenkit, hogy próbáljunk meg ténylegesen SZURKOLNI a csapatunknak, legyen hozzájuk TÜRELMÜNK, és tanúsítsunk mi is több ALÁZATot a sport iránt! Biztos vagyok benne, hogy a játékosok is felszabadultabban fognak futballozni, ha érzékelik, hogy a kilátogatók együtt lélegzenek velük, és a csapat 12. embereként belehajszolják őket a győzelmekbe. Lehet elégedetlennek lenni, lehet egyet nem érteni edzői döntésekkel, de próbáljunk meg kulturáltan, toleránsan meccset nézni és szurkolni. Higgyétek el, mindenkinek jobb lesz így!

Hajrá Barcika!

(Egy ideig – nyilván kényszerűségből is – csupán az aktuális ellenfél játékosainak meccs előtti véleményeit olvashatjátok, úgy gondolom, ez nem a mi hibánk (mármint az oldalé), egészen egyszerűen így alakult. De ez ellen EGYÜTT kell tennünk/tennetek!)