100% full power...

2014.11.08 16:38

A beharangozót azzal fejeztem be, hogy a játékosainknak be kell bizonyítaniuk, hogy férfiak. Nos, azt hiszem, ez tökéletesen sikerült, hiszen ha van valami, amiben egyértelműen az ellenfelünk fölé nőttünk, az a harciasság, a töretlen küzdőszellem és a mindent elsöprő energia.

Azt kell mondjam, nem ez volt ez egyetlen tényező, amiben felülmúltuk a kisvárdaiakat, hanem a játéknak gyakorlatilag minden eleme. Ha nem töketlenkedjük el a helyzeteket, nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelem, de sem Lakatos fejese, sem Montvai két ziccere nem talált utat a csoport legpatkányabb játékosa meglehetősen unszimpatikusan viselkedő Szécsi kapujába, így maradt nekünk a Lakatos elhibázott büntetője utáni Lipusz rakéta. Tökéletesen mindegy, az egy gólos győzelemért is három pontot adnak, és nekünk most ez volt a legfontosabb: a lehető legnagyobbat faragni a Várdával szembeni különbségből.

Igaznak bizonyultak a hírek, Erős, a vendégek egyik legkreatívabb középpályása, betegség miatt nem lett nevezve a mérkőzésre, és mivel Módisnak a kvóta miatt helyet kellett találni a csatársorban, így a gólkirály-jelölt Milovac helyett Ramos kezdett, jobbhátvédként viszont a fiatal Hidi kapott szerepet (ugyancsak a kvóta miatt). Az már az elején nyilvánvalóvá vált (sőt, a meccs kezdete előtt sejteni lehetett), hogy a jobb oldalukon lehet a legnagyobbat fogni a várdaiakon, mi az eddig balhátvédként (remekül) szereplő Zimányit vetettük be balszellőként, ami nem bizonyult megfelelő megoldásnak. Minden tiszteletünk Ádámé, mert birkózott becsületesen, de ha egy tőle gyorsabb, kreatívabb ember mozog a balszellőben, akár már az első felesben eldönthettük volna a meccset. Hidi végtelenül messziről kísérte emberét, folyton eltévesztette a ritmust, így egy Kovács Szilu-szerű balszélső könnyedén hazavágta volna, de szerintem Lipusz is hasznosabb lett volna ebben a szerepkörben.

Miski Zolinak nem volt sok védenivalója, klasszisát bizonyítja, hogy amikor kellett, számíthatott rá a csapat, és nem gémberedett el a semmittevésben. A végjátékban komoly védést is be kellett mutatnia, de a legnagyobb erénye az volt, hogy a megfogyatkozott csapat felé hihetetlen energiát sugárzott. A védelmünk szinte tökéletes volt. Középen Lakatos és Katona levegőt sem hagyott venni a vendégtámadóknak, különösen Attilának voltak hihetetlenül nagy mentései, kemény volt, mint a vídia. Lakatos hőssé válhatott volna, de az első félidőben a fejesét védte Szécsi, a másodikban pedig 11-esét, ennél azért egy kicsit jobban kell koncentrálni egy ilyen felfokozott hangulatú meccsen. Egyébként nem is értem, miért Béla rúgta a büntetőt, mikor legutóbb Nagy Peti és Montvai is magabiztosan értékesítette a 11-est. Mindegy.

Nagy Petit épp elégszer ostoroztuk már az idényben, most egy rossz szavunk sem lehet rá (azért annyit halkan megjegyzek, hogy tényleg nem kéne foglalkoznia a közönséggel, mert csupán annyit kérdezett valaki, hogy „miért nem rúgjátok be a helyzeteket?”, ő azonnal „kibeszélt” a szurkolókhoz – talán ezt nem kéne, mégiscsak ő a csapatkapitány). A második lapja jogos volt, azt meg, hogy miért kapott azért sárgát, mert a kirúgni készülő Szécsi nekifutott, a jóisten sem tudja.

A mezőny egyik legjobbja viszont Czető Márk volt, aki visszatért a kezdőbe (jelzem: kényszerből), és tökéletes kűrt mutatott be. Az NB 3-as mezőny egyik legjobb és leggyorsabb szélsőjét radírozta le a pályáról, le is kellett cserélni Nagy Robit, mert sok sót nem evett meg. Iszonyatos energiákat mozgósított Cece a védekezésben, és látszott, hogy az előrejátékban is nagyon hasznos tudna lenni, igaz, most nem ez volt a feladata, oké, de nem is a Gyöngyös ellen játszottunk…

A középpálya védekező szekciója olyan volt, mint a beton, védekezésben nagyot hajtott az Illés-Irhás duó, előrefelé Ricsi egy kicsit nekem szétszórtnak tűnt, jópár labdát eladott, Irháson viszont nagyon látszott, hogy bizonyítani akar, és azt kell mondjam: parádés teljesítményt nyújtott. Iszonyatos energia feszül ebben a srácban…

Zimányiról már volt szó, Dobosnak kevesebb lehetősége akadt, mint bal oldali párjának, de igyekezett megküzdeni minden labdáért. Védekezésben több hasznát láttuk a rutinos játékosnak, és azt kell mondjam, támadásban még mindig várjuk tőle azt az extrát, amiért ő a „dobosattila”.

Minden dicséretet megérdemel Gálhidi mester, hogy meg merte húzni a kétcsatáros szisztémát, Montvainak több lehetősége is volt, de azokat mind elrontotta, de gondoljatok csak bele: ahhoz, hogy helyzetbe kerüljön, oda is kellett helyezkednie. Nagyon jól látszott, hogy amikor lecserélték, adódott egy helyzetünk, de pont oda jött a beadás, ahol Tibinek kellett volna lennie. Oké, lehet, hogy azt is elrontja, de na… Nehéz Máté csapatunk egyik nagy erőssége, meg merem kockáztatni, hogy korosztályában nincs nála jobb játékos a csoportban, és a kora azt is jelenti egyben, hogy többszörösen hasznát vesszük. Miután kétcsatáros üzemmódban álltunk fel, így kicsit szélről, a jobb oldalról kellett indulnia, többször is szépen verte meg védőjét, de gólt ezúttal nem láthattunk tőle. Ennek ellenére hasznosan futballozott.

Lipusz gyakorlatilag első labdaérintéséből gólt szerzett, és látszott is, amikor hozzá került a labda, hogy ő az igazi balszellő a csapatban. Szabó Ádám nem az a fajta, akivel infarktus fog végezni, én talán inkább olyan meccseken számítanék rá, amikor nem a brusztolás az elsődleges, beálltával sokkal aktívabb lett a várdaiak bal széle, és ez neki is köszönhető volt.

Még egy mondat a sípos teljesítményéről, akinek a nevét nem vagyok hajlandó leírni: azt tudom neki tanácsolni, hogy nézze vissza az ezen a meccsen mutatott bíráskodását (ha kell, elküldjük neki a felvételt). Ha ugyanolyan katasztrofálisnak ítéli, mint ahogy mi, akkor hagyjon fel ezen tevékenységével, és keressen valami becsületes munkát, ha nem, akkor éjjel-nappal olvasgassa a szabálykönyvet, és keressen rá a neten olyan kifejezésekre, mint „pártatlanság”, „korrekt bíráskodás”. Ha viszont a hivatalos bérén kívül más összeg is nyomja a zsebét a hazaúton, akkor kívánom, hogy álljon meg egy gyógyszertárnál, és az összeset verje el, hátha meggyógyul.

Azt kell mondjam, régen láttunk ilyen jó meccset a Petében. Kellett ehhez természetesen az ellenfél is, akiken látszott, hogy nem képviselnek gyenge szintet, de jól megszervezett csapatunkkal egészen egyszerűen nem tudtak mit kezdeni. Ezt a jól szervezettséget elsősorban is Gálhidi mesternek köszönhetjük, aki a szezon kétségkívül legnagyobb igazolása volt, és ha már nyártól tevékenyen részt vett volna a csapat életében, most nem ennyi pontunk lenne, ebben biztos vagyok.

A csimborasszó a végére: amikor a csapat rákezdett a „Drága Vegyész” című nótára. Illetve a bánat tudja, hogy ez-e a címe, Kodály és Bartók elfelejtette lejegyezni annak idején, de a hatás frenetikus volt. Közönség és csapat együtt ünnepelt, és így, ebben a formában erre már nagyon régen volt példa. Ez az intermezzó, a mutatott játék és a férfias küzdés, biztos vagyok benne, hogy megteszi a hatását, és rengetegen fogjuk elkísérni a csapatot Tiszaújvárosba, de a Putnok ellen mindenképpen nagy tömegre számítok.

A Várda szűzen (értsd: veretlenül) érkezett hozzánk, de a „nagyfiú” elvette a szüzességét. Jó ma barcikai szurkolónak lenni…

Hajrá Barcika!!!

Téma: 100% full power...

Dátum: 2014.11.10

Feladó: Myo Max

Tárgy: Kisvárda

Ugye megmondtam mit fog játszani a Kisvárda és kire kell figyelni a meccsen!Minden úgy volt ahogy leirtam nem egy nagy csapat a Kisvárda ha nem egy Nagyképű csapat az edzőjűk most le esett a magas lóról de nem bir visszamászni mert súlyproblémákkal küszködik!!!Mindent csak megmagyarázznak és a kifogásokat keresik pedig csak el kell ismerni hogy vannak tőlük jobb csapatok is!Ennyi Döbrögi úr!!!!/Kisvárda edző/

Dátum: 2014.11.11

Feladó: Bence

Tárgy: Re:Kisvárda

Köszönjük :)


Azért nem mondanám ,hogy a Barcika jobb csapat, mint a Kisvárda. Bár azt is el kell ismerni, szerintem szombaton akkor is győztünk volna, ha legjobb kerettel jönnek, olyan elszántak voltak a játékosaink. Nem voltak toppon. mármint a Kisvárda. Sajnos ettől még 70-80%, hogy a bajnokságot behúzzák... :( De ne legyen így :)

Dátum: 2014.11.09

Feladó: Bence

Tárgy: KBSC-Várda

Amennyire tartottam a tegnapi meccstől, annyira meglepődtem a Várda játékán. Biztos voltam benne, hogy egy osztállyal erősebb csapat ellen fogunk játszani, ennek ellenére gyakorlatilag, egy kapura lövésük se volt. Oké értem én, hogy hiányzók meg minden, de sokkal, de sokkal többet vártam Tőlük.

Volt egy-két patkány, nagyképű játékosuk, de a SZURKOLÓIK előtt le a kalappal, legalábbis egy rossz szót nem hallottam Tőlük. Persze biztos voltak bekiabálások az Ő részükről is, de a meccs hevében ez oké...

Ahogy lejött a mérkőzés alatt és után, gyakorlatilag van 4-5 csapat a bajnokságban, Várda, Putnok, (Cigánd), Hatvan és a Barcika. A többi gyakorlatilag pofozógép, de ha kijön egy jó lépés Nekik, vagy az említett 4-5 bénázik (lásd mi) akkor jók lehetnek egy X-re, de akár győzelemre is. Tudom kicsit nagyképű e mondat, de a valóság szerintem ez.

Tegnap abszolút volt tartása a csapatnak, köszönhetően Gálhidinek, nagyon hiányoznak a nélküle elhullajtott pontok. Nem is szívesen választottam mérkőzés emberét (persze megtettem), mert tegnap a CSAPAT volt a mérkőzés embere.

A színvonal gyenguska volt, ám a küzdelem, harciasság mindenképpen dicsérendő. Ilyen meccsek és ehhez hasonló hangulat kéne, egy kicsivel akkor megint előrébb járnánk

GRATULÁLOK A CSAPATNAK!

Lehet valamit kifelejtettem :) Jah Hajrá Vegyész! Go to Leninváros.

Dátum: 2014.11.10

Feladó: Jo-Jo

Tárgy: Re:KBSC-Várda

Köszi, hogy így lealacsonyítod a többi csapatot. Remélem sokáig lesztek még itt velünk az NB III-ban. Amúgy tényleg egy nagy képű f@sz vagy!

Dátum: 2014.11.10

Feladó: Bence

Tárgy: Re:Re:KBSC-Várda

Kösz, Te is!

Sajnálom, ha értelmezési problémáid vannak.

Biztos maradunk még 1-2-3 évet, senki nem állítja az ellenkezőjét, aztán az is lehet, hogy nem.

Dátum: 2014.11.09

Feladó: ++

Tárgy: képek

Érdemes megnézni a Kisvárda Facebook oldalán a képeket..Van 166 kép,nagyszerűen visszaadják a mérkőzés hangulatát,a küzdő jelleget...
Vezetésünkig a legtöbb képen Irhás és Nehéz szerepel a játékosaink közül,majd utána már leginkább a védőink..A képek szinte teljes egészében a labdára koncentrálnak.
Megtekinthetőek az alábbi linket bemásolva:
www.facebook.com/kisvardafc
Érdekes a várdai drukkerek hangulatváltozása is :-)))
Egyébként nekem is Irhás és Nehéz játéka tetszik legjobban hetek óta..Jóban vannak a labdával,és szemlátomást egyre jobban értik is egymást.Ez még sokat érhet.

Dátum: 2014.11.09

Feladó: kazincbarcelona

Tárgy: putnok

Nem tudom mi köze lenne Szitkának az együttműködés azon részéhez, hogy a Putnok, hogy szerepel, vagy bele kellett volna a megállapodásba írni hogy Putnoknak kötelező kikapni miden gyengébb csapattól, hogy ne legyen riválisa a Kazincbarcikának, viszont köteles megverni minden csapatot, aki a KBSC riválisa. Záradékként pedig beleírni a megállapodásba
hogy és természetesen az egymáselleni meccsek hat pontját előre be kell írni a jegyzőkönyvbe! Ilyet épeszű ember nem mond. Az a helyzet, hogy Kosztának gyakorlatilag a bajnokság kezdete előtt maradt egy azaz egy darab játékosa Botló Ádám aki felnőtt NB-s mérkőzésen szetepelt. Egy hónap alatt kellett csapatot építenie olyan játékosokból , akik nagyrésze nem is hallott a másik létezéséről, Az se segítette a munkáját, hogy a KBSC az utolsó pillanatig húzta az időt, hogy kit kegyeskedik odaadni Putnokra! Nyisa pl. a nyitány előtt két nappal került Putnokra. Koszta kisérletezett és sok próbálkozót elküldött. Olyanokat igazolt, akiket ismert, akikben megbízott. Hozzájuk csatlakoztak putnoki fiatalok. Peti ebböl a lesajnált árnyékcsapatból egy igazi CSAPATOT csinált, melynek 90%- a putnoki, 10%- pedig tűzbe menne az edzőjéért. Alázattal vannak a futtbal és tiszteleztel egymás iránt. A KBSC ma jobban játszott ellenfelénél, megérdemelten nyert. De egyetlen barcikai sem játszott benne. Hol az a híres évtizedes munka? Hol vannak a barcikai focisták. A megye az ország minden szegletén, csak Barcikán nem. Egybem biztos vagyok, hogy nagyot fog csalódni, aki azt hiszi, hogy a Putnok elleni 3 pont zsebbe van. Megállapodás ide, megállapodás oda, a Putnok nem adja le a három pontot, ezek a fiúk, mégha harmad annyi pénzért is, nem Putnokért, hanem edzőjükért, szurkolóikért, és önbecsülésükért fognak küzdeni, mert nem zsoldosok
nem túllihegett "sztárok" csak egy kiváló edzô és ember kivàlò játékosai és sportberei. Mert Putnok A CSAPAT a KBSC, pedig csak egy csapat!

Dátum: 2014.11.09

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:putnok

Megkérdezhetem, hogy miért ezt a nicknevet választottad magadnak?

Dátum: 2014.11.09

Feladó: kazincbarcelona

Tárgy: Re:Re:putnok

Nem

Dátum: 2014.11.09

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:Re:Re:putnok

Akkor nincs több kérdésem. Biztatnálak, hogy indítsd újra a putnoki honlapot! De egyébként további jó trollkodást! Két hét múlva meg ne fojtsd majd vissza a könnyeidet!

Tételek: 1 - 10 ból 29
1 | 2 | 3 >>

Új hozzászólás hozzáadása