Most hívtak telón engem is, hogy gyenge volt...
"A Barcikáról csupa jót hallottam..."
Nem hiszem, hogy meglepetésként ér benneteket, hogy a héten megkerestünk néhány cigándi játékost (és a vezetőedzőt): fejtsék ki gondolataikat honlapunknak. Ezúttal amellett, hogy mit várnak a mai meccstől, arra is kíváncsiak voltunk, milyennek ítélik meg a felkészülésüket, valamint hogy mit várnak az előttünk álló idénytől. Íme:
Sánta Tibor: „A felkészülésünk nagyon kemény volt. Amit az edzőnk tervezett, mindent el tudtunk végezni, szerencsére a komolyabb sérülések is elkerültek minket. Profi körülmények között tudtunk dolgozni, a vezetők és a stáb kitett magáért. A keretünk nagyon erős, de az, hogy mire leszünk képesek együtt, az majd csak a bajnokikon derül ki. Célunk az 1-3 hely elérése. Hazai pályán szeretnénk nyerni, mert egy jó szezonkezdet nagy lökést adhat a folytatásra.”
Fekete Gábor: „Szerencsére nagyon jól sikerült a felkészülés, mindent el tudtunk végezni, amit terveztünk. Azért választottam a Cigánd csapatát, mert rendezett körülmények, jó játékosok és nemes célok fogadtak. Célunk a dobogó, remélem annak legfelső foka. Az első bajnokin csakis a 3 pont elfogadható számomra, attól függetlenül, hogy egy nagyon jó csapat ellen kell begyűjtenünk.”
Farkas Márton: „Nagyon kemény, és úgy gondolom, sikeres felkészülésen vagyunk túl, amely során sok edzés és mérkőzés van a hátunk mögött, felemás eredményekkel. Szerencsére sérülések nem hátráltatták a tervezett munkát, ezért mindenki maximálisan tudott dolgozni. A kisvárdai csapatban kevés lehetőség jutott volna számomra a szezon során, ezért úgy döntöttünk, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha távoznék. Több ajánlat közül választhattam, és számomra a Cigánd volt a legjobb döntés. Jó csapat, jó szakmai munka, korrekt körülmények, jó közösség. A célunk az első 3 hely egyike, amit reálisnak tartok. A Barcikáról csupa jót hallottam, remek játékosaik vannak. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen fognak szerepelni a bajnokságban, de ezt remélem, a második fordulótól kezdik meg. Nagyon nehéz, küzdelmes meccset, és természetesen győzelmet várok a hétvégi meccstől. Sok sikert kívánok!”
Csík Kristóf: „Úgy gondolom, hogy a felkészülési időszak sikeres volt, véleményem szerint, úgy csapat, mint egyénileg is sokat fejlődtünk, és elértük a felkészülés célját. A fő ok, amiért én itt vagyok, és szerintem, mint minden más fiatalnak is, hogy minél több tapasztalatot szerezzen felnőtt bajnokságban, a fejlődés, és persze a csapat segítése is a cél. A bajnokságban a csapat célja egyértelműen a legjobbak közt lenni, a dobogón. Szerintem erre nagy esélyünk van, és mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Nem is kérdéses, mint minden meccsen, úgy hétvégén is a cél a győzelem. Nagyon fontos lesz a bajnoki rajt, teljes erővel a 3 pontért megyünk. Az, hogy mennyire lesz nehéz, nem tudom, de mindent meg kell tenni, hogy elérjük a bajnokságban kitűzött célunkat, erre az első lehetőség szombaton lesz.”
Petercsák Márton: „A felkészülésünk nagyon jól sikerült, minden a tervek szerint ment. Próbajátékon voltam, és úgy hozta a sors, hogy leigazoltak, aminek nagyon örülök, szeretek itt lenni. A cél egyértelműen a dobogó, annak is a legfelső foka. Nekem nagyon fontos mérkőzés lesz a KBSC elleni, mert 3 évig ott nevelkedtem, de egy nagyon jó és szoros mérkőzésre számítok.”
Baksa Zoltán: „Felkészülésünk szerintem nagyon jól sikerült, egy kemény időszakon vagyunk túl, ami remélem, hosszú távon meghozza majd gyümölcsét. Jelenlegi keretünket jóval erősebbnek ítélem meg, mint a tavalyit, minőségi játékosokat sikerült igazolnunk, akik remélem, beváltják hozzájuk fűzött reményeinket. A bajnokságban kitűzött célunk az 1-3. hely valamelyikének megkaparintása, menet közben meglátjuk, mik a reális elvárások. A hétvégi mérkőzéstől egy jóval taktikusabb, keményebb találkozót várok, mint eddig bármikor, tudjuk, hogy Barcikán is nagyok az elvárások, ezért minden mérkőzésen kettőzött erővel küzdenek majd, de minket sem kellesz félteni. Hétvégére jó mérkőzést és sok sikert kívánok!”
Fogarasi Zoltán vezetőedző: „A felkészülésünk a terveknek megfelelően zajlott. Minden munkát elvégeztünk, bár a végleges keret egész későn állt össze. Sok volt a fiatal próbázó, de végül ebben a kérdésben is dűlőre jutottunk. Összességében a keretünk erősebb lett a tavalyinál, de majd meglátjuk, hogy ebben az igen erős bajnokságban meddig juthatunk el. A célokat tekintve: szeretnénk a dobogó közelében végezni, persze ha ez valamilyen medált jelentene, akkor lennénk igazán elégedettek. A keretünk erőssége alapján a tavalyi 6. helyezéstől mindenképpen szeretnénk előrébb végezni. Ennek eléréséhez első lépcsőfokként a hétvégi rangadón próbálunk majd jól teljesíteni. Az elmúlt évadban az élcsapatok ellen nem sok sikerélményünk volt, ezen feltétlenül javítanunk kell. Nehéz mérkőzést várok, ahol több tényező dönthet majd a végeredményről. Döntő lehet, hogy ki lép majd hamarabb túl az első meccs okozta izgalmi állapoton, de az első gól szerzője is komoly lépést tehet a győzelem felé. Tudom, hogy egy nagyon erős ellenfél érkezik hozzánk, akinek célja egyértelműen a bajnoki cím. Ennek ellenére hazai pályán nem is lehet más célunk, mint a győzelem, hiszen egy jó rajt messzire vihet bennünket is.”
Téma: "A Barcikáról csupa jót hallottam..."
Dátum: 2014.08.16
Tárgy: :(.... :)
reális célkitűzés a 4.-5. hely jelenleg...de megint csak az áltatás ment..kiégett motiválatlan igazolások..
Dátum: 2014.08.16
Tárgy: Re:ami meccs
,,Végig magabiztos, koncentrált játékkal megérdemelten nyert a Cigánd a forduló egyik rangadóján és ezzel fontos három pontot szereztek. ,,
Dátum: 2014.08.16
Tárgy: új idény
Új idény, és vannak új játékosok edző. Hajrá Barcika, ez a keret nem gyenge! Egy vérbeli befejező csatár kellene még, és rendben vagyunk nagyjából szerintem. Visszaolvastam a cikkeidet hajrabarcika, gratula, nagyon jók!