Győzelem, végre hazajöttél!

Végre győzelem hazai pályán! De milyen győzelem. Nem is: GYŐZELEM!!! Azt hiszem, régen borsódzott úgy a hátunk, nekünk szurkolóknak, mint amikor Ngalle eldöntötte az összecsapást. Na de, nézzük csak sorjában...

Nem állítom, hogy a nyugalom szállta meg bizakodó lelkemet, amikor konstatáltam a Nyitrai,Fehér,Privigyei,Szala négyes hátvédsorba állítását. Nagyon vékonynak tűnt ez így Komlósi, Fótyik (Czégel?) nélkül, fiatal négyes, viszonylag kevés rutinnal. Azt már az elején is gondoltam, hogy gól nélkül semmiképp sem fogjuk megúszni a dolgot, kérdés volt, tudunk-e mi lőni, vagy a gólínség tovább folytatódik. Az már a tegnapi nap kiderült, hogy mivel Kiprich edző eddig nem a Mozaik-ot lapozgatta (és nem is Hajrá Barcika-blogot :) ), így Komlósi Ádám állítja össze a csapatot. Nagy felfordulásra nem kellett/nem lehetett számítani, a kényszerű védősor-összeállítást leszámítva, a sztenderd csapatunk futott ki a pályára, a megszokott felállásban.

Ahogy teltek-múltak a percek, látszott, hogy ellenfelünk játékosai labdakezelésben, fizikai erőben felülmúlnak minket, lelkes másodosztályúakat, de pont ez a lelkesedés, ami általában a kupaküzdelmekben résztvevő alacsonyabb osztályú csapatok sajátja, ez vitte előre játékosainkat. Salvador gólját, azt hiszem, sokáig fogjuk még emlegetni, amellett a pali ma is megmutatta, hogy miért vártuk úgy, mint a gyerekek a karácsonyt, megérkezett a gól a játékunkba. A srác jól helyezkedik, és képes úgy forgatni az emberét, hogy lövéshez jusson, és ő...lő... Lő minden pozícióból. Ugyanis egy csatárnak az a legfontosabb tulajdonsága, hogy - amennyiben lehetséges - minden pozícióból tüzeli a kaput.

Egyetlen játékosunkra sem lehet panasz (pláne egy ilyen eredmény után), ki lehetne most emelni gyengébb teljesítményeket, de felesleges. Nyitrai meglepően jól ellátta a jobb-bunkó feladatkört, arra azért nem csak ő, de a többiek figyelmét is remélhetőleg felhívja az új vezetőedző, hogy sokkal közelebbről kellene fognia az emberét. Fehér Balu all-round játékos, jól megoldotta a középső védő posztot is, ha nem emelték át rajta a labdát (a gól előtti hibát hagyjuk is), magabiztos volt a földön és a levegőben is. Privigyeinek még sok helyezkedési hibája van, azt hiszem, kicsit megilletődött is volt ma ex-csapata ellen. Szala Ákos az elején a szokott hibáit ma is elkövette, de aztán nagy szívvel játszott. Messi sokat és agresszívan szűrt, Maicon ma kicsit halványabb volt, és volt pár eladott labdája is. Nem volt meglepő cseréje, Kokó frissebbnek és elszántabbnak tűnt a helyén. Luis egy külön cikket érdemelne. Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy mire képes a labdával, és bevallom, az idény előtt (a felkészülési meccsek láttán) őt gondoltam a nagy meglepetésnek. Amit azonban az utóbbi időben mutat, kevés. Nem húzza meg a széleket, nem ad be, nem száll be kellő dinamizmussal a kényszerítőkbe, ráadásul maximum 60-70 percet bír. Van egy fogadásom, hogy ha továbbra is ezt mutatja, Kipu előbb-utóbb kihagyja a kezdőből.

Direkt hagytam a végére a középpálya két legjobbját, Ngalle-t és főként George-ot. Ez a két srác sokszor nagyon megbolondította a vendégeket, George konkrétan hülyét csinált védőjéből. Rajtuk nagyon látszott, hogy megértik egymást, nagyon sokat hozzátettek a győzelemhez. Salvador reméljük, nem sérült meg, szerintem inkább tartalékoltuk a hétvégi meccsre, a helyén Hornyák kellően agresszív volt, látszott rajta, hogy szépen szeretne bemutatkozni az új edzőnek, és az ugyancsak frissként beálló Horváth Benő is nagyon agresszív és dinamikus volt.

Szabó Ádám ugyancsak a meccs hősei közé sorolható, bravúrokat mutatott be, ha így folytatja, és kicsit rutinosabb lesz a kifutások terén, nagy jövő állhat előtte.

Azért ne csapjuk be magunkat: nem vagyunk jobb csapat, mint az Újpest. Sok tekintetben fölénk nőttek a lila-fehérek, ne felejtsük el a 3 kapufájukat sem, de egy dologban ma jobbak voltunk: szívben. Azt hiszem, ez a csapat ma bizonyított, nem csak a (magas jegyár ellenére szép számú) közönségének, hanem az új mesternek is, aki alighanem arra számított, hogy lelkes, nagyszívű játékosokból álló csapatot örököl, mert azt nyilván ő is tudta, hogy nem vagyunk világverőek.

Azt hiszem, igazságtalanok lennénk, ha nem tennénk hozzá, hogy ez még Szabó János csapata volt, hiszen azt hiszem, egyikünk sem gondolja, hogy akár Kipu, akár Ádám egy nap alatt tett volna csodát. Az új edző munkáját majd a következő meccseken dicsérjük vagy szidjuk, egyelőre örüljünk ennek a győzelemnek. Nekünk most a legfontosabb a szombati meccs, és a minél előbbi felzárkózás. Így hát, Cromwell-t idézve, csak annyit szombatra: "...tartsátok szárazon a puskaport"!

Gratulálunk fiúk, HAJRÁ BARCIKA!!!!

 

(És még egy zárójeles megjegyzés: ha tényleg az MLSZ döntése alapján zárták le a felső sorokat a nézőtéren, akkor lenne pár ötletem, hogy mivel foglalkozzanak inkább. Na de, nem írom le inkább, megfejtéseket várom a kommentekben...)