Egy Lisztesnyi különbség...

Benne volt. Nyilván én is a tudósításokra tudok hagyatkozni, az alapján meg reális is, sőt. A Szeged elleni meccseken tavaly is döntött a hazai pálya, így remélem, tavasszal megfordul az eredmény. Nekünk egyébként is - ahogy a világnak - a tavasz hozhatja el a megújulást...

Szóval a kezdőt eltaláltuk, igaz, nem volt túl nehéz. Messi meggyógyult, mindjárt adott is egy gólpasszt George-nak, akinek nagyon jól jönnének a gólok, hogy még lazábban próbálkozhasson. Igaz, Salvador-ról most nem sokat lehet olvasni egy kósza lövésen kívül, valószínűleg kicsit eltűnt a hazai védők szorításában. Ő a múlt heti meccs hőse volt, bántani nyilván nem kell.

Szabó - úgy tűnik - megint ihletett formában védett, kaphattunk volna jóval többet is, ha nem véd többször bravúrral. Azt nem tudom, a második gólban benne volt-e, nem egyértelmű, hogy csupán a talaj számlájára írható a bekapott gól, vagy lehetett volna-e menteni. Fótyik úgy tűnik megint hozta magát, az hogy Szalát lekapta a mester, talán jelzésértékű, várom, hogy Celso utolérje önmagát.

A beharangozóban nem sok szót fordítottam Lisztes Krisztiánra, leginkább azért, mert őt minden futballszurkoló nagyon jól ismeri, sok újdonság nem mondható el róla. A Fradiban az utóbbi években nem sok jó meccse volt, de azért egy nb2 neki még olyan terep, ahol kiválóan ellabdázgat pár évet. És ami a címet illeti, nem csupán arra gondoltam, hogy a sokszoros válogatott Lisztes szinte minden akcióban benne volt, majd győztes gólt szerzett, hanem elsősorban arra, hogy míg a Szegednél van egy fazonszabász, egy playmaker, addig nálunk ez nagyon esetleges. Korábban is említettem már, hogy ad hoc módra kerülnek nálunk előre a labdák. Ha hozzánk kerül a játékszer, vagy kitoljuk szélre, vagy felíveljük a két csatárnak, aztán lesz ami lesz. Nincs egy igazi zsugás, aki észrevenné, és pillanatok alatt lereagálná, hogy adott helyzetben mi lehet a nyerő húzás, ki kell-e tolni szélre, kényszerítőzni, beívelni a védők mögé, vagy lelassítani a játékot. Nem azt mondom, hogy a keretben nincs, hanem általában a pályán, illetve a taktikánk sem erre épül. A két szél nekem továbbra sem tetszik ebben a formában (kapom majd, hogy valami bajom van a magyar játékosokkal), de a tudósításban miért nem olvasom sehol, hogy: Tátrai húzta meg gyönyörűen a bal szélt, vagy: Hornyák viharzott el védője mellett a jobb oldalon? Azért, mert a két legutóbbi hazain sem láttunk ilyet. Már az Újpest ellen is látható volt, hogy Benő beállásával megélénkült a jobb szél, és onnantól fogva szinte minden támadásunkban benne volt. Marcell nekem egyelőre inkább támadócsere, mert ha Salvador elfárad, ugyan fel lehet tolni a helyére, de mégsem friss már, így kevésbé képes a legjobb megoldást választani, mint ahogy most is kihagyott egy nagy helyzetet az utolsó percben. Tátrai nagy kérdés, képes eldönteni egy meccset (mint a Vasas ellen), de valahogy kevés a bal szélen vezetett akció. George amolyan "kvázi-csatárt" játszik, kihúzódik általában jobb szélre, így a kilépő védők miatt középen nyílna nagyobb terület, de mivel az említett támadó középpályás nincs a pályán, ha nem jut el Salvadorhoz a labda, elhal az akció.

Nem tudom, Kiprich edző végleg lemondott-e a padon ücsörgő játékosokról, de azt hiszem, Ngalle sokkal több lehetőséget kellene, hogy kapjon. Ő képes szervezni a játékot, sőt, ha kell, be is tudja fejezni az akciókat. Megoldás lehet, hogy - ahogy barcika barátom említette a honlapon - bal szélről indul, és onnan húzódik az akciónak megfelelően befelé, nyilván ebben az esetben a védőknek kell tolódniuk balra, és a balhátvédnek kicsit fentebb jönnie. Ugyanezt megcsináltuk a szezon elején, ha emlékszik még valaki, Renan ugyanezt játszotta a jobb szélen. Jobbról indult, és középre fókuszálta a futásirányát, így egy ügyesen jobbszélre kimozgó csatár (ez - ugye - George) már húzhatja is az alapvonalig a labdát. Ezzel már be is vezettem, hogy szerintem Renan is Luis is kaphatna még lehetőséget, mert láttuk már őket jól játszani, igaz, bűngyengén is. Azonban ebben a játékrendszerben nagyban segíthetik a támadásokat, és akkor még nem beszéltem Fabio-ról, aki szélvészgyors. Neki csak arra kell vigyáznia, hogy nehogy Forrest Gump módjára kiszaladjon a stadionból a labdával.

A középpályán igen jó szolgálatot tehet nekünk, ha a posztján játszik Kokó, Fehér Balu, Horváth Benő is, Bence inkább a szélen, a másik két srác meg inkább a "tömörítésben" a középpályán, ha arra van szükség.

Azt gondolom, lesznek távozók a télen, sőt, ez biztos is, kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok. Én Varsányit szinte biztosra venném (biztosan nem véletlenül hagyta itthon Kipu), azt hiszem Renan-nak, Luis-nak, talán Nyitrainak is kifelé áll a rúdja. Nagyon sajnálnám, ha a csak epizódszerepeket játszó hazai nevelésű játékosaink - több játéklehetőség reményében - csomagolnának, mert hasznos és ügyes játékosok, és minden játékrendszerben hasznukat tudjuk venni. Nagyon szeretném, ha maradnának. Ugyanakkor azt is szeretném, ha nem mondanánk le a padozó külföldi játékosokról sem adminisztratíve, lássuk már, mire képesek tétmeccsen, mert más az edzésmunka és más a versenyhelyzet. Nem sokat láthatta őket Kipu éles helyzetben.

Tragédia nem történt, megyünk tovább, jövő héten kedden, ebédidőben a Magyar Kupában Nyíregy. Mindenki hozzon ebédet, és ha lehet, még egy embert. Nem hiszem, hogy sokan leszünk. Akit nem enged el az asszony az ebéd miatt, mondja azt, hogy leviszi a szemetet! Jövő hét végén jön a Balmaz, nekem a "Balmazújváros" szó a "rémálom"-al cseng össze, remélem, törlesztünk. Ez már csak azért is kell, mert megint alulról figyeljük a mezőnyt. Örömteli, hogy a "tarcsik" jól szerepelnek a hétvégén, ők a végelszámolásnál senkit nem érdekelnek, addig viszont pár sallert kiosztanak. Még a Honvédtól és az Újpesttől kérjük, hogy hazai pályán kokizzák meg ma a Szolnokot, illetve a Ceglédet. A következő forduló ismét a miénk lehet, hiszen több közvetlen ellenfelünk is egymás ellen játszik, így 3 ponttal sokat tehetünk a felzárkózásért. Például ha mi nyerünk, és a Kövesd végre összeszedi magát, és legyalulja otthon a Putnokot, pontszámban beérjük őket.

Ez a meccs elment, van még ősszel négy, a két hazain kötelező a győzelem, a két idegenbelin jelen helyzetünkben ha összesen megvan 1 pont, már nem búsulhatunk, bár mi soha ne menjünk fel a pályára abban a szellemben, hogy jó az iksz. Kazincbarcelonában ez nem szokás...

Hajrá Barcika!