Köszönöm válaszodat! Nem szántam semminek a kérdésem, csupán azt gondoltam,amit leírtam .Valami miatt elzárkóznak ,akik eddig nyilatkoztak .
A felfelé ívelő sorozat kapujában...
Itt van a nagy lehetőség: ha holnap legyőznénk a hektikusan szereplő REAC-ot, és jövő héten igazolnánk a papírformát a meglehetősen harmatos Eger hazai elnáspángolásával, nagyon jó pozícióba kerülhetnénk. Ehhez – persze – a rákospalotaiaknak is lesz néhány szavuk, de hát azért indultunk neki feljutási tervekkel a bajnokságnak, hogy az ilyen meccseken ne engedjük a sajtot kiénekelni a szánkból.
A REAC pillanatnyilag a 14. helyet foglalja el, 1 győzelem mellett egyszer játszottak döntetlent, 4-szer viszont vereséget szenvedtek. 8 lőtt góljukkal körülbelül a középmezőnyben helyezkednek el ebben a tekintetben, viszont a kapott gólok számában (16) csupán a tökutolsó Veresegyház tud velük versenyezni. Kell-e ennél kellemesebb ellenfél?
Pedig az igazolások – nagyjából – jól sikerültek, nem kevesebb, mint 9 játékos érkezett ellenfelünkhöz. A legnagyobb név kétségtelenül Simek Péteré, aki korábban az Újpest és a Fehérvár labdarúgója volt, 6 válogatottbeli szereplés fűződik a nevéhez. Mivel a Vasasnál nem tartottak igényt a szolgálataira, úgy gondolta, a REAC-ban próbál szerencsét. Érkezett még a kapus Dániel Csaba, valamint Szekér Tatabányáról, Kiss Tamás Siófokról, Farkas János Mezőkövesdről, Kiss Károly Soroksárról, Almási Patrik az MTK-tól, Horváth Gábor Nagykőrösről, valamint Wágner Richárd a Diósd csapatától.
Amint helyezésük is mutatja, eleddig borzasztó szezont tudhat maga mögött a szebb reményekkel nekiinduló alakulat. Az első fordulóban mindjárt részt vettek a Léta nagy hentelésében, egy 6-1-es vereségbe szaladtak bele (gól: Kollár), amit úgy nézett ki, a hazai, Nyírbátor elleni 4-0-val tudnak is feledtetni (gól: Bojtor 2, Szekér, Kiss K.). A hatvani látogatás aztán megmutatta, mire is képes a csapat idegenben (0-3): nagyjából semmire. A Cigánd ellen otthon jók voltak az ikszre (1-1, gól: Farkas J.), de mivel az ötödik fordulóban újra idegenben kellett játszani, kikaptak hát Hajdúböszörményben is (2-3, gól: Bojtor, Farkas J.). Mivel a sorsolás szeszélye folytán nem hazai meccs jött, hanem idegenbeli az előző fordulóban (ne feledjük, nemsokára mi is kétszer utazunk egymás után), így eddigi legkínosabb vereségükre is sikerült szert tenniük, hiszen a pont nélküli, számos problémával küzdő Eger sodorta le őket a pályáról egy meglehetősen sima 3-0-al, erre – azt hiszem – kevesen számítottak.
Ilyen előjelek mellett készülnek ellenünk, de nagyon fogadkoznak, hogy most aztán megmutatják. Mátyus János nyilatkozata szerint volt olyan edzésnap a héten, amikor hét játékos jelent meg összesen sérülések-betegség miatt a tréningen, gondolom, a négy emberes emberhátrányt gyakorolták… Mivel bíznak benne, hogy mindenki egészséges lesz a hétvégére, fogadjuk ezt el ebben a formában, mindenesetre a Cigánd ellen kiszórt, 2 meccses eltiltását letöltő Debreczeni Dávid (aki egyébként nálunk is volt igazolt focista) már pályára léphet.
Gondolom a sok kapott gól okán volt csere az elmúlt fordulóban kapusfronton, hiszen az addig állandó kezdő Dániel helyett Almási védett, igaz, ő is kapott három bogyót maga mögé, ha holnap lesz oly’ kedves bármelyikük ezt megtenni, azt nagyon megköszönjük (igaz, kedden a három lőtt gól sem volt elég). A védelem nem igazán tinédzserekkel fog felállni, nagy valószínűség szerint, a 36 éves Dinka mellett Kollár (33) is esélyes, ő is megjárta a Kecskemétet és a Vasast például, kipróbált veterán. Debreczeni mellett Szekér lehet még a befutó negyedik embernek, aki Fehérváron és Újpesten is megfordult már, úgyhogy a rutin a védelmük mellett szól, de mondom: rengeteg gólt kapnak. Gondolom, a Honvéd nevelés Bojtort nem hagyják ki (ahogy eddig minden játékpercet „végigélvezhetett”), de talán Simek sem szorul a padra, bár eddig csak az első két fordulóban volt kezdő. Azt tutira lehet venni, hogy Farkas ékként bevetésre kerül, azért figyeljünk rá, ha szabad kérni!
Nálunk is okoznak problémát kisebb sérülések, de nem olyan vészes, mint a tavaszi hosszútávú sérüléshullám. Csapatunk gyúrójától, Tatár Pétertől kapott tájékoztatás szerint Salvador lábfeje a Cigánd elleni meccsen sérült meg, a héten fizikoterápiára járt, Illés Ricsinek a combja húzódott meg, ahogy Komlósinak is. Nagy valószínűséggel mindhárman bevethetőek holnap. Komplikáltabb Nyisalovits Doni sérülése, jelenleg csontkovácshoz jár derékproblémáival, holnap egészen biztosan nem léphet pályára. Ennek megfelelően mi úgy állítanánk össze a kezdőt, ahogy a lap alján látjátok.
Szerintem nem vitás: Kovács Bence jobb teljesítményt mutatott, mint ezidáig Illés, Horváth talán egy pöttyet rutinosabb, mint Czető. Salvát nem biztos, hogy kezdőként kell most erőltetni, pláne hogy Szabó Viktor eddigi legjobbját mutatta a matyók ellen.
Még egy kis szolgálati: mivel a szokásos heti körkérdésünkre írd és mondd: 2 (azaz kettő!!!) játékosunk válaszolt, így nem látjuk értelmét, hogy külön cikket kerekítsünk a nyilatkozatoknak. Anélkül azonban, hogy bárkit is megbántanék: nem hiszem, hogy egy közszereplőnek (ha tetszik, ha nem – azok) nincsen 3 perce egy héten arra, hogy tájékoztassa a szurkolóit, milyen érzések kavarognak benne a hétvégi meccs előtt. Én azt sem bánom, ha a hivatalos oldalon közlik a játékos-nyilatkozatokat, mert nem presztízs-kérdés (nekünk legalábbis nem), hogy hol olvashatunk maguktól a főszereplőktől nyilatkozatokat, de ezzel megtörni látszik egy hagyomány, és érdekes dolog, amikor az általunk amatőrnek tartott csapatok (pl.: Nyírbátor, Cigánd) játékosai nagy köszönettel veszik a megkeresést, a saját pléjereink miért dobják el maguktól a szurkolók tájékoztatásának lehetőségét.
Na mindegy, a két válaszolni hajlandó játékos véleményét itt olvashatjátok:
Nyisalovits Donát: Szerintem az a lényeg, hogy mindig mi rúgjuk az első gólt, ez utána úgyis megadja az önbizalmat mindenkinek, az pedig a legfontosabb a meccsen.
Nagy Péter: A Mezőkövesd ellen a kezünkben volt a továbbjutás, sajnos 2:0 és 3:1 után is hamar gólt kaptunk, ezért nem sikerült az előnyünket megőrizni. Úgy gondolom, az eddigi meccseken is jobbak voltunk az ellenfeleinknél, csak vagy hamar gólt kaptunk, vagy nem sikerült a helyzeteinket kihasználni. Ezeken kell változtatni, és akkor szombaton 3 ponttal jövünk haza Budapestről.
REAC:
Honti Attila: Sajnos nem úgy indult az idény, ahogy elvárható lenne csapatomtól. A sikeres eredmény érdekében mindenféleképpen a szervezett védekezésre törekszünk, egyértelműen a győzelem a cél, és nem engedhetünk meg magunknak több hibát. Remélhetőleg folytatni fogjuk a tavaly elkezdődött hazai sikerszériát, és begyűjtjük a 3 pontot.
Kiss Károly: Sajnos idegenben egyelőre nem megy a csapatnak. Hazai pályán már biztatóbb a helyzet, és ha visszatérnek az eltiltott, valamint a sérült játékosok, minden téren eredményes játékra számítok a Barcika ellen.
Füle Ákos: Valóban nem úgy kezdtük a szezont, ahogy elterveztük és vártuk magunktól, de bátran állíthatom, hogy a tabellán elfoglalt helyünk nem mutatja meg azt, hogy valójában milyen csapat vagyunk. A hétvégi meccstől pedig egy nagyon nehéz meccset várok, és mindenképp a három pont megszerzése a cél, hogy végre elindulhassunk felfelé, de nagyon nehéz feladat lesz. A legfontosabb a győzelem, mindegy, hogy szépen játszunk vagy sem, ez az elsődleges. De ha mellette még szép játék is lesz, az csak plusz öröm.
Czimmermann Patrik: A mi jelenlegi helyzetünkben csak a győzelem az elfogadható, amire úgy érzem, hazai pályán meg is van az esélyünk. Az eddigi játékunk és helyezésünk nem tükrözi hűen a csapat kvalitásait. Egy kicsit beragadtunk a rajtnál, de egy győzelem lökést adhat a csapatnak. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, de én bízom benne, hogy egy 2 gólos győzelem mellett, néhol jó játékkal fogjuk "elkényeztetni" azokat, akik kilátogatnak a mérkőzésre.
Switzer Nabil: Rövidre fogom: csak a győzelem elfogadható!
Mátyus János vezetőedző: (arra a felvetésre, hogy eddig elég vegyes a csapat szereplése): A vegyes eredmények helyett én máshogy fogalmaznék. Gyengén szerepelünk, itthon még elfogadhatóan teljesítünk, de idegenbeli játékunk katasztrofális. Vissza kell térnünk ahhoz a játékhoz, amit tavasszal produkáltunk. Jó csapatot fogadunk, tehetséges, szépreményű edző készíti föl őket. Ráadásul sok sebből vérzünk, rengeteg a sérültünk. Ennek ellenére nyernünk kell és nyerni is fogunk. Létfontosságú a 3 pont megszerzése!
A Kövesd ellen mutatott játék nyilvánvalóan elég lenne a REAC otthonában a győzelemre. Kérdés, képesek vagyunk-e azt a produkciót továbbvinni, valamint, hogy mennyit vett ki játékosainkból a hétközi összecsapás. Mi azért nagyon reméljük, hogy ez a győzelem lesz az, ami elindít minket az NB 2 felé, mert amennyiben tudja azt hozni a csapat, amit kedden láttunk tőlük, egészen egyszerűen nincsen ellenfelünk a csoportban, és csak magunkat verhetjük meg.
Hajrá Barcika!
Téma: A felfelé ívelő sorozat kapujában...
Dátum: 2013.09.28
Tárgy: előre fuss
Nekem is az a véleményem, hogy nagyon fontos meccs következik. A nem éppen a legideálisabb lelki ( az eddig nullpontos egri vereség ) és fizikai ( sérüléshullám ) állapotban lévő REAC-hoz látogatunk és nagyon bízom benne, hogy a csapatunkban is inkább pozitív élmények maradtak a hétközi kupameccs után.
Itt a fórumon is szinte kivétel nélkül dícsérő hozzászólások hangzottak el ami nagyon régen volt már tapasztalható.
Én most láttam először a szezonban a hétközi kupameccsen, hogy mit is szeretnénk játszani. Most valóban nem egy csatár szenvedett elől, hanem a két szélső és Molnár Gabika is felért a támadásokhoz. Érdekes, hogy pont egy elsőosztályú csapat ellen sikerült ezt bemutatni, de reméljük ezután már gyakran láthatjuk majd ezt csapatunktól. Amennyiben így lesz, úgy szép szezonnak nézünk elébe.
Mindent bele! HAJRÁ BARCIKA!!!
Dátum: 2013.09.28
Tárgy: Bojtor
Közben sikerült a REAC-os Bojtort is szóra bírni, mivel a csapat egyik kulcsfigurája, érdekes lehet az ő véleménye is: "Elég rosszul kezdtük a szezont sajnos, így nem is vagyunk könnyű helyzetben. A holnapi meccs nagyon fontos lesz számunkra, mint amúgy mindegyik. Egy igen parázs meccsre számítok. A Barcika ott van a középmezőnyben, és szerintem hozzánk sem a jó helytállásért jönnek, tehát biztos vagyok benne,hogy ők is mindent meg akarnak majd tenni a győzelemért. Ráadásul ott van egy igen gólérzékeny támadó is náluk, a Molnár Gabi, akit én személyesen nem ismerek, de biztos nem véletlen van a neve mellett már 5gól. Tehát nagyon oda fogunk figyelni, és mindent meg fogunk annak érdekében tenni, hogy itthon tartsuk a 3 pontot, és elinduljunk fölfelé a tabellán. Így én csakis a győzelmünkel lennék elégedett!"
Dátum: 2013.09.28
Tárgy: Re:kérdés
Talán nem kellene basztatni "hajrábarcikát" mert Ő vagy ŐK az egyetlen objektív hírforrása a szurkolóknak !
Dátum: 2013.09.27
Tárgy: kérdés
Nem tudom,hogy teszed fel a játékosoknak a kérdésed ,de gondolom a facebook oldalon. Nos azt hiszem van olyan játékos vagy játékosok akik nem regisztráltak ezen az oldalon. Az nem is válaszolhat ,Könöm ! Elnézést,ha tévedek !
Dátum: 2013.09.28
Tárgy: Re:kérdés
Kedves valaki! Jól gondolod: felhasználjuk a közösségi teret információszerzésre. Attól nyilván nem tudok ilyen formában infót szerezni, akinek nincs profilja. Viszont, ha megnézed, az első forduló környékén még 10-en felül volt a választ adók száma. Erről beszélek.
Dátum: 2013.09.27
Tárgy: Tipp
Nagyon úgy érzem, hogy nem lesz döntetlen holnap. 60 %-ban bízom a győzelmünkben. Ami aggaszt az a védelmünk lassúsága. Jó, hogy NBI-es ellenféllel szemben, de kedden nagyon feltűnő volt ahogy Menyhértet lefutották párszor. Nyisa sem igen találja önmagát a sérülése óta (igaz, nem is fog most játszani), de Komlósi sem volt soha az a villámléptű, mostanában meg főleg nem. Remélem a REAC-nak nem fog minden labda bepattanni a kapuba, mint a Kövesdnek!