A (kék-sárga) galaxis őrzői...
Még a múlt héten dobtam fel nektek a kérdést, hogy kit láttatok a legjobb védőnek az őszi idényben, nos, tadááá...itt a végeredmény:
18 szavazattal Szemere Balu lett az első, Belényesi Csabi 16 vokssal a második, de Süttő Attila is kapott 5 szavazatot. Én ha tudom, hogy Fekete egy szavazatot sem kap, esküszöm, hogy rá adom a voksomat, mert nagyon jól adta elő magát Pepe is a szezonban, de nyilvánvalóan nem is ez a lényeg...
Mielőtt rátérnénk a védelmünk őszi performanszára, pár szó a héten történtekről...
Varga Benő már tavaly elbúcsúzott tőlünk, úgyhogy a hivatalos bejelentés senkinek nem okozott olyan váratlan pillanatot, mintha gombaszedés közben Terry Black óvatosan mögéd somfordálna. Én a magam részéről azért sajnálom a srácot, milliószor több van benne, mint amennyit nálunk ki tudott (ki engedtek) hozni magából, neki sokkal-sokkal nagyobb higgadtságot kell megtanulnia, és akkor akármekkora kapus is lehet belőle. De tényleg!
Odrót is sejtette mindenki, hogy új (bálna)vizekre evez, gyakorlatilag ha még az idény első felében azt mondja az edződ, hogy ha Bölény nem tud játszani, akkor áttérünk a 3 védős rendszerre, és nem téged állít be a pótlására, az finoman szólva is több célzásnál...
Tureszt a magam részéről sajnálom, mert cseppet sem tartottam haszontalan spílernek. Amíg kezdő volt, többször is a vállán vitte a csapatot, aztán viszont (hogy-hogy nem) a padra szorult, de még időnként onnan beállva is képes volt új lendületet hozni. Nem vagyok benne biztos, hogy szakmai oka van a távozásának, ha arra gondolok, hogy a facebook-os malőrnek a 4-ből 3 "elkövetője" immáron hivatalosan is a múltté, akkor egy mocskos szemétláda vagyok, hogy összefüggést keresek kicsit elgondolkodok...
Na mindegy, érkezett Kardos Norbi Várdáról, ha hihetünk a netnek, akkor kölcsönbe, 28 éves, 192 centis középhátvéd. Norbi Szegeden kezdte pályafutását, majd Debrecenben, Kaposváron, Gyirmóton és Mezőkövesden is futballozott, mielőtt 2014 nyarán a (még nagyon kis)Várdához került. Egyébként már tavaly is csak 6 bajnokin szerepelt, ősszel meg csak a Hódmezővásárhely ellen szégyenteljesen elbukott Magyar Kupa-meccsen, tehát nem lehet mondani, hogy "benne van a boogie a lábában". Mindenesetre - ha a statisztikák nem csalnak - 67 NB 2-es bajnokija van, amiken 7 gólt szerzett. Szerintem jó lesz ő ide nekünk, de majd meglátjuk... De ha Bölény nem épül fel egyhamar, vagy nehezen veszi fel a ritmust, de talán egyébként is, én várnék még egy centerhalfot...
Ha az információim nem csalnak, a hivatalos oldalon emlegetett kapus és támadó két román srác volt, őket már elküldtük, egyébként sem értem, mert elvileg aki külföldi pléjereket játszat, az nemcsak, hogy nem kap rétest estére, de még az MLSZ-málnától is elköszönhet... Ki érti ezt?
Több infót igazolásokról, újdonságokról, ha megöltök sem tudok, úgyhogy lépjünk tovább...
Szóljunk pár szót a haza védelmezőiről, akik azért voltak felelősek, hogy megóvják kapunkat a góltól...
A kapusok kérdése érdekes problémakör, hiszen Bence mindössze kétszer, a Rákosmente ellen, illetve a diósgyőri tarcsi ellen kapott kezdőmezt, talán ez utóbbi volt az a meccs, ahol elvágta magát, nem tudom, mindenesetre a látszat erre utal. Fülöp Gergőről sok rosszat is elmondtak már előttem itt a kedves "kollégák", az (talán) biztos, hogy nem kirívóan magabiztos portás, inkább azt mondanám, hogy az átlagot általában magabiztosan hozza. Megmondom őszintén, az első meccseken (a korábban látottakból kiindulva) még kicsit felszisszentem, amikor felé ment a labda, mert képesnek tartottam arra is, hogy a kapu felé guruló labda fölött tigrisbukfencet hányjon, és úgy skubizza, ahogy a golyó bevánszorog a gólvonal mögé, de ez az érzés egyre inkább tompult a fordulók előrehaladtával. Nem azt mondom, hogy Wertheim-zár van a gólvonalunkon, mert korántsem, de Gergő a hajrában már jó pár bravúrral is bizonyította, hogy lehet rá számítani. Ha a védelmünk úgy zár, mint az ősz második felében, akkor mindenképpen...
Ha a kapus előtti sort kívánjuk elemezni, azért ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy míg az ősz első felében 4 védővel álltunk fel, az utolsó bajnokikon már 3 legény helyezkedett el a közvetlen védelem tengelyében, és gyakorlatilag kijelenthető, hogy ezzel nyertük meg (vagy nyertük tönkre) az utolsó meccseket.
Persze, ez a 3 védős szisztéma mostanság kicsit idegennek tűnik, pláne ezen a szinten, de a világban számos nagy csapat alkalmazza, kimagaslóan eredményesen. Hiába tűnik úgy, hogy ez egy orosz rulett, mert 1 védővel kevesebb van (papíron) a kapus előtt, a gyakorlatban ez akár még lehet nagyobb biztonságot adó variáció is. Mivelhogy... A három bekkes rendszerben általában 3 centerhalf helyezkedik el egymással egy vonalban, nagyjából egymástól egyenlő távolságra a védelmi zónában. Na igen, de akkor hol vannak a szélső hátvédek? Nos, ők hol itt, hol ott... Ahogy a játékhelyzet megkívánja... Ha támadunk, akkor a felezővonalon átmerészkedve segítik a támadásokat, ha védekezni kell, akkor viszont villámgyorsan spuriznak vissza, így a 3 védőből optimális esetben mindjárt 5 lesz... Ehhez mi kell? Természetesen elsősorban is gyors, másodsorban multifunkcionális szélsővédők. Hogy Nagy Peti az volt-e? Nos, nem igazán. Czető? Ő sem a szó szoros értelmében. Ezt Szemere tudja nagyon, és a Putnokon igen sokat fejlődött (ezt be kell látnunk) Süttő, akik a modern szélsőbekk/szélsőjátékos esszenciáját a meccsek nagy részén bemutatták számunkra. Ezért lehetett Szemere a legjobb szerintetek (szerintem is), mert amellett, hogy a védőfeladatát a legtöbbször hiba nélkül abszolválta, még igencsak hasznos munkát végzett az ellenfél térfelén is, és komoly szerepe volt a támadások megszervezésében, vagy éppen befejezésében. Nem csak gólokra gondolok, hanem gólpasszokra, kulcspasszokra...
Belényesi és Fekete két pont olyan középső védő, akik a 4-4-2-ben igencsak hatékonyak. Az egyik (Bölény) statikusabb, megfontoltabb, viszont kiválóan helyezkedik, és jól dobja játékba a középpályát. Arról ne is beszéljünk, hogy szögleteknél a csapat egyik leghasznosabb tagja, mind a saját kapunk előtt, mind támadásban, hiszen életveszélyes a fejjátéka.
"Pepe" inkább agresszivitásával, elveszett labdát nem ismerő harcmodorjával veszi fel a versenyt, ő a dinamikusabb. Nem az a természetes intelligencia jellemzi a játékát, mint kollégájának, nem is olyan letisztult, de egy őserő a srác, és a termete ellenére a fejjátékban is ügyes. A higgadtság, a pozíciójáték terén akadnak még hiányosságai, de ezeket szerintem kellő alázattal, szorgalommal képes lesz orvosolni, és egy nagyon stabil bekk lesz belőle...
Odróról nagyjából annyit, hogy hatalmas csalódást egyszer sem okozott a játéka, sőt, a Sopron elleni kupameccsen például állítólag tündökölt (bocs, dolgoztam, nem láttam a talit), de (talán) ehhez a megfeszített tempóhoz ő már túl "profi". Ha értitek, mire gondolok...
Szemerét és Süttőt nagyjából kitárgyaltam már, azt kell mondjam, Farkas gólképességén kívül a szélsőjátékunk az, ami élményszámba ment. Elől Engel Alexszel, Marius-sal, (időnként) Túróval, és mögülük megtámogatva a két sráccal, akiket az idény elején felhúztak, és pörögtek a szezon végéig. Közöttük mindössze annyi különbséget látok, hogy talán Szemi már most beférne egy NB 1-es középcsapatba, Attila az NB 2-ben lehetne megoldás (szinte) bármely csapat balhátvédgondjaira. (De kussoljunk, hátha nem veszi észre őket senki.)
Molnár Máté maradt még ki a védekezőharmadból, nos, ő szerintem kicsit felemásan hozta magát. Voltak jobb meccsei, voltak rosszabbak is, a probléma igazából abban áll, hogy igazán kimagaslóan egyik találkozón sem teljesített (igaz, emlékezetesen rosszul sem). Igazi fregoliember, mert több helyen is bevethető, szerintem lesz ő még jobb is, és tényleg sajnálnám, ha kikerülne a keretből, mert ügyes kis futballista. Talán több önbizalomra van szüksége, olyanra mint amilyen Szeminek az egész idényben megvolt, Attilának meg az első gólja után lett...
Nem tudom, a hóhelyzet befolyásolja-e a felkészülési meccseket, elvileg a műfűről letolod, aztán hajrá, úgyhogy szerdán, nem éppen nézőbarát időpontban, fél 12-től összecsapunk a miskolci fakóval, de ha oda nem is tudsz kimenni, szombaton, a Bánhorváti ellen ott a helyünk!
Folytatom majd a középpályás-sorral, meg miegyébbel, amit megtudok...