Szupergo!
Nem, nem érvényes. Az csak az NB 3 versenykiírásában van benne. Akár a Májer - Szabó, Sztahon, Lipcsei, Orlóczki, Kondás, Lukács, Hauberger, Ternován, Csipke, Deszatnik sorral is felállhatunk! :)
A kezdésről ne maradj le!
Ha csupán a két osztályni különbséget nézzük, akár ki is jelenthetnénk, hogy semmi esélyünk a matyók ellen, de mivel a Barcika köztudottan erős kupacsapatnak számít, én azért nem írnám le teljesen a csapatunkat. Én a magam részéről tudtam volna várni, míg a következő NB 2-es idényben találkozunk, szívesebben láttam volna mondjuk a felcsúti „akadémistákat”, ha már mindenképpen NB 1-es csapat.
A Kövesd jelenleg a 10. helyen áll az első osztályban, 3 győzelem mellett 5 vereséget gyűjtött, pontokon idén még nem osztozott. 13 lőtt góljuk mellett 18-at kaptak, ez a Kaposvár után a második legtöbb az NB 1-ben.
Természetesen minden követ megmozgattak a nyáron Kövesden, hogy NB 1-es szintű játékosokkal erősítsék meg a keretet, a távozók (Bényei, Farkas J., Kardos, Kemény, Lipusz, Nagy P.) nem jelentettek nagy érvágást, hiszen többnyire kiegészítő játékosok voltak. Érkezett viszont Balajti kölcsönbe a Lokitól, Búrány (Haladás), Éles (DVSC), Harsányi (Pécs), Hegedűs D. (Kaposvár), Horváth T. (Újpest), Gévay (Gyirmót), Kiss M. és Pilibaitis (mindketten Győr kölcsönbe) és Melczer V. (Siófok). Ránézésre egészen ütős kis névsor, legalábbis a Mezőkövesd eddigi szintjéhez mérten. Ha még hozzátesszük, hogy Fotyó mestert tőlünk sikerült kölcsönvenniük, a védelem is erősödött, bár – azt hiszem – világrekord, hogy az NB 3-ból kaptak kölcsön játékost.
Két vereséggel kezdték a szezont, előbb az MTK szabott rájuk egy sima zakót (0-3), majd a Loki is jobbnak bizonyult, igaz, csak egyetlen árva gólocskával (0-1). Az addig gólképtelen matyóbrigád viszont a harmadik fordulóban hatig jutott a Kecsó ellen (gól: Szalai, Melczer, Balajti, Bognár, George, Olasz), igaz, ehhez az is kellett, hogy az ellenfél 9 emberrel fejezze be a mérkőzést. A negyedik fordulós pályaavató (ekkor már túl voltunk a kormány 400 mihályos „gyorssegélyén”, amit Tállay képviselő csak annyival nyugtázott, hogy „nem értem, miért meglepő, hogy a kormány dotálja a kiemelkedően sikeres csapatokat”) nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen a Pápa két góllal tette emlékezetessé a jeles napot (0-2). A látványosan gyenge Újpest pályáján 6-1-re sikerült kikapnia holnapi ellenfelünknek (gól: George), viszont a felcsútiakat (egyszerűen nem vagyok hajlandó leírni az akadémia névadóját velük összefüggésben) 3-1-el sikerült elintézniük (gól: Petneházi, Balajti, George). Azt, hogy idegenben jobban megy, a Bozsikban bizonyították (2-0, gól: Pilibaitis, Harsányi), otthon viszont most hétvégén az eddig mindössze egy pontos Kaposvár lepte meg őket egy baráti hármassal (1-3, gól: Harsányi). Véber mester szerint védői őrgrófok módjára sétáltak a pályán, nos, egy kis laza sétára a jó levegőn a Petében is kiváló alkalom nyílik.
A Magyar Kupában már kétszer is pályára léptek a kövesdiek, az első fordulóban a másodosztályú Szolnokot búcsúztatták (1-0, gól: Balajti), a második körben a Kunszállás fikarcnyi problémát sem okozott (5-0, gól: Petneházi, Sigér, Hamar 2, Bogdány).
Sok múlik persze azon, milyen felállásban küldi fel az edző csapatát, mennyire is veszik komolyan e kupát, hiszen nem akármilyen sorozat előtt állnak a bajnokságban, sorrendben a következő ellenfelek ellen kellene eredményt elérni: Paks (i), Diósgyőr (i), Haladás (o), FTC (i), Pécs (o), Fehérvár (i), Győr (o), aztán kezdődik minden elölről, jön még idén a tavasz első két meccse, az MTK és a Loki elleni.
Ránézésre ezeken a meccseken nem a matyók a fő esélyesek, így akár meg is alapozhatják év végére a diadalmas visszatérést a második vonalba.
Valahogy nem hiszem, hogy a legerősebb kezdőjét szerepelteti Véber Gyuri, azt gondolom, szerepet kaphatnak az eddigi perememberek, így Dobos, Sigér, Bogdány, Olasz is, de nyilván akkor leszünk okosak, ha a meccs előtt egy órával látjuk az elektronikus jegyzőkönyvet.
Nálunk mindenki a fedélzeten, kíváncsiak leszünk, mennyit vett ki belőlünk a szombati második félidős eredmény utáni rohanás, mindenesetre sok kevergetésre nem nagyon van lehetőség. Nyisa a Magyar Kupa első fordulójában a kiállítás sorsára jutott, így valószínűleg a Komlósi-Menyhért párost láthatjuk ismét a védelem tengelyében, Nagy Petit pedig nem hiszem, hogy éppen volt csapata ellen felejti a padon a vezetőedző. Mivel Czető Márk a Cigánd ellen már egészen biztató volt, nem hiszem, hogy éppen most kerülne sor váltásra. A középpályán viszont lehet, hogy érdemes lenne másokat is kipróbálni, akár még Kovács Bence, vagy Kleiber is képbe kerülhet, elől csak az a kérdés, hogy Szabó vagy Salvador.
A Kövesdet a hétvégén a Kaposvár az első 4 percben verte meg (ebben a minutumban már 2-0-át mutatott az eredményjelző), és mivel nekünk is a „ jó kezdés” a „specialitásunk”, lehetőleg senki ne maradjon le a kezdő sípszóról.
Mi azért bízunk abban, hogy akár még meglepetést is okozhatunk, gyertek ki minél többen, ha megtehetitek, mert habár nem igazán közönségcsalogató az időpont, de mégiscsak első osztályú gárdát fogadunk.
Hajrá Barcika!
Téma: A kezdésről ne maradj le!
Dátum: 2013.09.24
Tárgy: RE: tipp
Dátum: 2013.09.24
Tárgy: RE: -
Bence! Valamelyik NB 1-es meccs közvetítésében hallottam, hogy Magyarországon tilos ilyet a szerződésekbe belevenni. (Szerintem csak nálunk van ilyen, és nem is olyan régen). Más kérdés, ha abban állapodnak meg szóban, hogy ilyen alkalommal a játékos sérültet jelent. :)
Dátum: 2013.09.23
Tárgy: -
Érdekes meccs lesz, vajon Fótyik játszhat ellenünk? Mert a kölcsönadott játékos szerződésében általában benne szokott lenni, hogy nem játszhat a kölcsönadó csapat ellen. Igaz ez olyankor van, mikor egy csoportban vannak, hogy kupára is vonatkozik nem tudom. Sőt maga Dominik sem tudta megmondani.
Kíváncsi vagyok mire leszünk képesek, de nagyon nem reménykedem semmiben, legfeljebb nagyon fogok örülni, ha továbbjutunk. Úgy legyen! :)
Dátum: 2013.09.23
Tárgy: Tipp
Ha az első negyedórában nem kapunk gólt, bármi lehet...
A Cigánd ellen csatárposzton nem alkotott maradandót Salvador sem, de kizárt, hogy Szabó lefussa a kövesdi védőket, úgyhogy inkább Chupe kezdjen. A 2. gólja után majd lemehet pihenni.
Kezdhetne (pályára léphetne) Horváth, Kleiber és Tátrai, de akárki az eddig mellőzöttek közül, mit veszíthetünk?
(A kupában is érvényes a fiatalok játszatása?)