A kupaálmoknak annyi...

2014.09.24 05:04

Pedig de szépen kezdődött! Biztosan mindenkiben felrémlett a BKV-elleni meccs, bár tudhattuk, hogy az ellenfél ezúttal nem a Közép-csoportos palotai egylet, hanem egy másodosztályú brigád. Ennek ellenére, ha az első félidőben kicsit bátrabbak vagyunk, akár el is dönthettük volna a meccset, ráadásul – szerintem – a szél támogatását sem használtuk ki megfelelően, és nem (nagyon) próbálkoztunk átlövésekkel.

Minden hibánk ellenére – azt kell mondjam – derekasan helytállt a csapatunk, szépek voltak a kényszerítők, agresszívan, önfeláldozóan támadtuk le magasabb osztályú ellenfelünket, de helyzetekig elég ritkán sikerült eljutni. Amiben a két csapat között különbség mutatkozott a mérkőzésen, az a fizikai erő és a tudatosság. Már a kivonuláskor látszott, hogy amellett, hogy túlnyomó részt fiatalemberek alkotják a csákvári csapatot, ráadásul igencsak daliás testalkatúak. Úgy játszották a 4-4-2-t, hogy általában a középpályájuk balra tolódott, aztán a megszerzett labdát többnyire a jobb oldalukon igyekeztek meghúzni gyors jobbhátvédjük támogatásával. Aztán rájöttek, hogy Zimányi oldalán nincs nagyon mit keresniük, a második felesben inkább a balszélt erőltették, innen is kaptuk a gólokat.

Ami nagyon tetszett: a csapat megalkuvást nem ismerő rombolójátéka. A középpályán tényleg látványosan leütköztük a vendégeket, és általában nem is szabálytalan eszközökkel szereztünk labdát, kár, hogy a bírócelebek egyik legcelebbike, Karakó sporttárs ezt leginkább nem így gondolta. Kokó, Ricsi, Ignác is mindent bedobott, hogy nálunk legyen a labda, kár, hogy a megszerzett labdát nem tudtuk nagyobb hatásfokkal eljuttatni Nehézhez. Én két csatárral kezdtem volna, meggyőződésem, hogy nagyobb pressziót tudtunk volna gyakorolni rájuk, és ha vannak labdaszerzések, a statikus Montvainak lett volna lehetősége lekészítgetni Nehéznek, de nem az én tisztem. Ebben a cikkben nem szeretném kifejteni a véleményemet Koleszár edző menesztéséről (bocs, lemondásáról, és annak elfogadásáról), pénteken erre is sort kerítünk, de annyit mindenképpen hozzátennék, hogy nehéz lesz „menet közben” átállni esetlegesen egy másik stílusra. Ami azonban sok esetben hátrány, ebből a szempontból előny is lehet: a keretet nagyrészt rutinos játékosok alkotják, akiknek talán nem kell annyi idő egy új harcmodorra való átállásra.

Amikor bejött Montvai Nehéz helyére (ok, én is láttam, hogy Nehéz teljesen felőrlődött, nagyot küzdött, minden dicséretet megérdemel), már lehetett gondolni, hogy túl sok sót nem eszünk már meg támadójátékban, ezen a gyors, és viszonylag jó napot kifogó Bene próbált valamit javítani. Azonban most is ki kell hangsúlyozzam a nyilvánvaló tényt: lehet egy csatárral játszani, de akkor ne Montvaival. Szabó Ádámot is feleslegesnek láttam behozni (tudom, Ricsi eddig bírta), talán egy átszervezéssel meg lehetett volna oldani a középpályát, és akkor ki lehetett volna várni a végéig, átállni kétékre Dávid Ferivel.

Hátul hiába nézett ki masszívnak az alakzat (csak nekem nem hiányzott Komlósi?), sok volt a helyezkedési hiba, ami egy ideig leginkább szögleteknél domborodott ki, de sajnos aztán el is döntötte a meccset. Lehet, hogy mondjuk a Gyöngyös csatárát ki lehet cselezni a saját 16-osunkon belül, de ha komoly a tét, és az ellenfél sem megyeszintű, akkor miért nem bikázzuk át a bogyót a műfüvesre? Ezt még csak tanítani sem kell, annyira evidens, nem kell szégyellni, korunk legnagyobb védői is megcsinálják, ha arra van szükség.

Talán ez volt a legnagyobb hibánk, hogy sokszor nem éreztük meg, mi az adott periódusban a szükségszerű, és mi lehet célravezető. Ezért mondom, hogy a csákváriak tervszerűbbnek tűntek, mert megpróbálták egy ívre felfűzni a taktikájukat, amit nagy százalékban nem tudtak megvalósítani, de nem is mondtak le róla. Ha a gólunk után nem hagyjuk őket levegőt venni, ha még nagyobb energiákat mozgósítunk az előrejátékban, meg is sorozhattuk volna őket. A gólunk után 10-15 percig csak ámuldozva futkorásztak a vendégek, technikai hibák tömkelegét követték el, látszott, hogy meg vannak zavarodva. Ha kicsit is kezdeményezőbbek vagyunk, megpróbálunk nagyobb pressziót kifejteni, most sokkal pozitívabban tekinthetnénk vissza a meccsre.

Mindegy, kár polemizálni, kiestünk. Erről beszéltem a sorsolás ismeretében, hogy ez a Csákvár se hús, se hal, (talán) ha jó napot fogunk ki, el lehet őket kapni, de akkor sincs nagy tragédia, ha kikapunk tőlük, mégis csak NB 2-esek, mi viszont egyelőre csak vágyjuk a másodosztályt.

Azt gondolom, hogy megmutatta a csapat, hogy partiban tud lenni egy gyengébb NB 2-es csapat ellen, mert a köztünk lévő különbségek nagy része kompenzálható. Ehhez persze nagyon sok munka kell, kicsit félek is attól, hogy most majd egy új edző elölről kezd mindent, mert igazi idealistaként, jómagam még nem mondtam le a feljutásról. Nyilvánvalóan nem tett jót a csapatmorálnak, hogy éppen a meccs napján dőlt el, hogy az edző távozik, bár néhány játékoson úgy tűnt, mintha kicsit fellélegeztek volna. Ennek ellenére mindenki küzdött, hajtott, megpróbálta kihozni magából a maximumot. Igazából azt szeretnénk, ha ezekért a dolgokért nem is kellene megdicsérni a csapatot, olyannyira nyilvánvaló lenne. Ez lenne az alap, és erre rakódnának rá a pluszok. Amivel (még most is) meg lehetne nyerni a bajnokságot.

Hajrá Barcika!