A legénység, amely sorra hagyja el a süllyedő hajót III.

2013.06.29 09:47

Úgy tűnik, habár már van új vezetőedző, és (talán) a finanszírozási forrás is megvan az NB 3-hoz, a káosz csak nem akar elülni. Illetve jó lenne, ha időnként némi információhoz juthatnánk, mert hallani itt mindenféléket, hogy a megmaradtak közül is távoznak játékosok, egyebek, amiknek a valóságtartalmát egyelőre sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk. A kommunikáció tehát megint a toppon, ahogy azt már megszokhattuk, senki nem mond semmit, a felkészülés elvileg július 10-én indul, kérdés, lesz-e annyi futballista Barcikán, akikkel egyáltalán érdemes nekivágni. Ahogy azt megszokhattuk, be volt ígérve, hogy nagyon hamar meglesz a keret, már június végére, mert ez elengedhetetlen a jó felkészüléshez, ehhez képest a hírek egészen másról szólnak. Közben formálódnak a vetélytársak, mi meg csak nézünk szét gyermeki naivitással, hogy: „hoppá, már el is indult az átigazolási szezon?”

Cikksorozatunk utolsó fejezetében a támadókkal foglalkozunk, nézzük, mit tudott hozzátenni a 4 fős kontingens a kiábrándító tavaszi szezonhoz.

Vólent Roland: Tavasz: 14 meccs, 4-szer lecserélték, 8 gól, 4 sárga lap, 0 piros lap. Ha csak rajta múlt volna…Láttam a játékost a Várda elleni felkészülési meccsen Tiszaújvárosban, és megmondom őszintén, nem dobtam el az agyam a játékától. Az látszott, hogy agilis, jó felépítésű támadó, de a kapura nem sok veszélyt jelentett. Ehhez képest Vólent Roland egyértelműen a leggólképesebb támadónk volt, az, hogy a tökutolsó csapat tagjaként a csoport góllövőlistájának negyedik helyén végzett, azt hiszem, mindent elmond teljesítményéről. Azt hiszem, beszédes teljesítmény, hogy tavaszi 19 gólunkból (a váci 3-at, ha nem baj, nem számolnám bele) 8-at ő szerzett. Nem hiszem, hogy Roland éppen az EL-selejtezős Honvédból hiányzik, mindenesetre nekünk vélhetően nagyon fognak hiányozni a góljai. Annak tükrében pláne megsüvegelendő a teljesítménye, hogy góljainak nagy részét saját maga harcolta ki a középpálya támogató segítsége nélkül. Sok sikert neki a továbbiakban!

David: Tavasz: 14 meccs, 2-szer be-, 2-szer lecserélték, 4 gól, 3 sárga lap, 0 piros lap. A tavaszi első, Putnok elleni meccsen (és még pár fordulón át) úgy tűnt, megvan előre a brutál páros: Vólent és David együtt megállíthatatlannak tűnt. Igaz, korábban is szóltam már róla, hogy nagyon szembeötlő az, hogy szinte semmi támogatást nem kapnak a középpályáról, tudvalévő volt, hogy ha ez nem változik, nem lesz jó vége. A Barca akadémiáját is megjárt spanyolt akár irányítóként, vagy visszavont csatárként is lehetett volna használni, ő maga is lenyilatkozta, hogy jobban szereti azt a szerepkört, de ez mit sem ért. David becsületesen küzdött a bal szélről indulva, de a szezon végére elfáradt, nem ment már semmi úgy, mint amikor ideszerződött. Látványos skill-jei nagyon fognak hiányozni, ha nem jön vissza, a visszatérés esélyét én kb. annyira taksálom, mint hogy ősszel fedett lelátók alól szurkoljunk.  

Salvador: Tavasz: 10 meccs, 7-szer be-, 1-szer lecserélték, 1 gól, 0 sárga lap, 0 piros lap. Szezon: 19 meccs, 8-szor be-, 7-szer lecserélték, 4 gól, 0 sárga lap, 0 piros lap. A jó öreg Salvador tavasszal csak egy gólig jutott, igaz, túl sok lehetőséget nem kapott, legalábbis jóval kevesebbet annál, mint amit megérdemelt volna. Azt mindenki tudja a Castillában nevelkedett csatárról, hogy minden idegszálával a gólra tör, technikás, iszonyatosan gólveszélyes futballista, de sajnos ez az idény neki sem úgy jött össze, ahogy azt mindannyian vártuk. Az ő visszatérése is nagyon-nagyon kétséges, szerintem nem is fog bekövetkezni, de azt hiszem, minimum az Újpest ellen lőtt góljára mindig emlékezni fogunk. Cáfolj meg, Salva!

Hornyák Marcell: Tavasz: 1 meccs, 1-szer becserélték, 0 gól, 0 sárga lap, 0 piros lap. Szezon: 10 meccs, 3-szor be-, 6-szor lecserélték, 2 gól, 1 sárga lap, 1 piros lap. Marcell tavasszal nem sok sót evett meg, tulajdonképpen onnan tudta, hogy barcikai játékos, hogy fizetésnapon pittyegett a mobilja, hogy átutalás érkezett, partner: KBSC. Nem mondom, hogy nincs spiritusz a fiatal támadóban, de nyilván sokat kell még fejlődnie, tanulnia, hogy megállja a helyét egy komolyabb csapatban. Nem hinném, hogy a Diósgyőr igényt tartana rá, szerintem ebből megint kölcsönadás lesz minimum, attól függően, hogy mi lesz velünk az igazolások kapcsán, talán nálunk is elférne.

 

Szavazás

Ki nyújtotta a legjobb teljesítményt a támadók közül a tavaszi szezonban?

David (7)
37%

Salvador (4)
21%

Vólent Roland (8)
42%

Összes szavazat: 19