Salvador kérte, hogy engedjék el, nem érezte jol magát már magyarországon, ennyi. Nem kell ebbe beleképzelni semmi botrányt.
A nap, amikor 11 (14) kék-sárga vegyész rituális erőszakot követett el a veresegyházi asszonykóruson...
Ez már igen! Legszebb álmainkban körülbelül erre az eredményre gondoltunk, de az is könnyen megeshet, hogy ilyen brutális helybenhagyásról senki még csak álmaiban sem fantáziált. Tudtuk, hogy soros ellenfelünk pocsék formában van, azt is tudtuk, hogy ha egyszer nálunk minden klappol, (gyorsan elkapjuk a fonalat, van kedve futballozni a játékosoknak) valaki nagyon beleszalad a késbe, nos, ebben a bajnokságban először (!) a Pest megyeieknek jutott a hímtag rosszabbik felén való helyezkedés lehetősége.
Ne fukarkodjunk a jelzőkkel, ha csapatunk támadógépezetét dicsérjük, hiszen ezúttal sem lépett pályára Szabó Viktor és Salvador úr, akik vélhetően makulátlan egészségi állapotuk megléte esetén ott pacsiznak a kezdésnél, ennek ellenére úgy rohantuk le Veresegyházát, mintha az életünk múlna rajta. Kijárt már Davidnak a gólágyú, jót tett – minden bizonnyal – Nyitrainak és főleg Molnárnak a gólszerzés, Kész Tibi és Kádas gólja (ez utóbbi két gólpasszt is adott a padról beszállva – ne felejtsük el!) pedig hátha üzen a ceremóniamesternek, hogy a megszokott kezdőn kívül is van élet.
Erre utaltam a felvezetőben, hogy a Jászapáti ellen meg lehetne húzni azt, hogy a padon kissé elgémberedett tagokat is mozgassuk meg, hátha új vért, új impulzusokat adnak a csapatnak, nos, ha kicsit a kényszerűség, illetve a nagy fölény hozta is, ez már a mai meccsen is bejött.
Nem hiszem, hogy a védősorunknak túl nagy feladatot jelentett volna a veresegyházi könnyűlovasság, mindenesetre újabb meccset hoztunk le kapott gól nélkül, és ez nagyon is megsüvegelendő.
Korábban tárgyaltunk már róla, hogy egyes rosszabb eredmények magukkal hozhatják azt a – cseppet sem jó – mögöttes tartalmat, hogy nem tartanak eléggé tőlünk az ellenfelek egy-egy meccs előtt. Nos, az ilyen eredmények azok, amik egy ellenünk készülő csapat önbizalmát hajlamosak tökéletesen taccsra vágni, nagyon kíváncsi leszek, mit nyilatkoznak a héten a Jászapáti futballistái.
Totális erődemonstráció! Erre volt most mindenkinek szüksége! Játékosnak és szurkolónak egyaránt. Ennek a győzelemnek fel kell szabadítania a görcsöket, és elő kell hoznia futballistáinkból a jó értelemben vett vagányságot, csibészséget. Sajnos országunkban sokszor összekeverik a magabiztosságot a nagyképűséggel, mi ne tegyük ezt. Legyünk nagyon magabiztosak, de kellően alázatosak a következő meccseken is, hiszen ez az eredmény is bebizonyította, amit már a bajnokság kezdete óta mondunk: ha ez a csapat igazán megindul, nincsen a vetélytársak között olyan, aki képes lenne megállítani!
Büszkék vagyunk rátok, Srácok! Nagyszerű érzés ma barcikai szurkolónak lenni!
Hajrá Barcika!
Téma: A nap, amikor 11 (14) kék-sárga vegyész rituális erőszakot követett el a veresegyházi asszonykóruson...
Dátum: 2013.11.05
Tárgy: Re Salvador
Sajnos elküldték. Nem tudom kihozta meg ezt a döntést, de nem biztos, hogy átgondolt volt. Ezzel a döntéssel David Casadot is elküldték, mert ezek után Ő sem fog visszajönni a téli szünet után. Ők egyek voltak itt barcikán. Salvador hozta ide annak idején és együtt vállalták a visszatérést is nyáron barcikára. Tavaly télen amikor ide igazolt David, nagyon nehezen fogadták be a magyar játékosok. Megsúgom egyedül nem fog itt maradni. Egy másik hír a csapat háza tájáról az elmúlt hetekben elküldték a csapat technikai vezetőjét is. Egyenlőre még nincs pótolva. Tehát úgy néz ki télen nem egy csatárt kell pótolni hanem egyből- kettőt. Viszont azt már megszoktuk, hogy a légiósaink a szünet után nem jelentkeznek. Sok sikert Salvador!
Dátum: 2013.11.05
Tárgy: Re:Re Salvador
Salvadorért nagy kár. A képességének talán 10-20 %-át tudta kamatoztatni, ami jórészt nem az ő hibája, hanem a vezetőké, az edzőké. Én a helyében már vissza sem jöttem volna a nyáron. Ahogy Borbély is mellőzte és amit játszatott vele az megalázó lehetett neki. Tudom, egy játékosnak akkor és ott kell játszani, ahová állítják, de akkor is ostoba dolog volt.
Sok-sok légiós kallódott már itt el hasonló okokból érthetetlenül. 19 éves tehetséges fiatalokat üldöztek el, akik sokra vihették volna (Renan, Messi, stb.). Sokan örülnek ennek (nem írom le milyen világnézetű emberek...), de engem ez elszomorít.
Salvador már nem fiatal, de a magyar 3. osztályban nem lett volna jó? Ha meg David is elmegy, hogy lesz? Olyan sok gólt lőttünk? Pont a támadósor volt a leggyengébb csapatrészünk, alig több mint 1 gól/meccs átlaggal. (Még szerencse, hogy van Veresegyház.)
A KBSC oldalon mindenki nagyon elégedett (itt is vannak ilyenek szép számmal), csak azt felejtik el, hogy ebben a bajnokságban a 2. hely már semmit sem ér. Jelenleg pedig a Létavértes stabilabb csapat, jobb háttérrel, korlátlan igazolási lehetőséggel a DVSC-ből, a Putnokot pedig harcosabbnak érzem, akik biztos fognak erősíteni a télen. Igen, mindkettőt legyőztük az ősszel, de így sem vagyunk az élen.
Várnám a mindig elégedettek cáfolatait, vagy ők csak havonta egyszer, siker után írnak? Ne értsék félre, olyan nagyon nem vagyok kíváncsi rájuk!
Dátum: 2013.11.05
Tárgy: -
Várható volt a Salvador ügy. Jó pofa, nagyon rendes embert ismertem meg benne, akire mindig fogok emlékezni pozitívan. Sok sikert Neki otthon vagy bárhol máshol.
Dátum: 2013.11.05
Tárgy: Salvador elment.
Tiszta szívemből gratulálok a csapatnak! Nincs mit hozzáfűzni, egy meccsen javítottuk jelentősen a gólarányunkat!
A Mai Észak újságban a következő jelent meg:
Salvadorral közös megegyezéssel szerződést bontott a klub!
Dátum: 2013.11.04
Tárgy: meccs
Gratulálok srácok, nagyon örültem ennek a szép eredménynek!! Szupergo, a kritikáid után annyit írhattál volna, hogy szép volt fiúk.....Ebből is látszik, hogy nem vagy igazi szurkoló.
Dátum: 2013.11.05
Tárgy: Re:meccs
Ha neked nem jön le az írásaimból, hogy szurkoló vagyok, akkor szövegértési problémáid vannak.
Olvasgasd még őket, hátha megérted!
Dátum: 2013.11.03
Tárgy: -
Röviden, tömören: tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk pontosan addig, míg az első gól meg nem születik. Ez így is lett, hiszen bár jobban játszottunk, kiéleződött a különbség a 30. percig volt miért izgulni. Szünetben már sejteni lehetett, hogy itt akár kiütéses győzelem is lehet, szerencsére meg is lett. Külön kiemelni nem szeretnék senkit, hiszen a csapat minden tagja dicséretet érdemel a mutatott, nem csak eredményes, de szép játékért is. Köszönjük Fiúk!
Akik rengeteget fejlődtek: a két szélső védő Nagy és Czető. Ma uralták a pályát.
Úgy gondolom minden sikerült, bár ha így lenne, akkor 0-10 lett volt, de telhetetlenek ne legyünk. Folytatni kell a jó szériát és behúzni a soron következő meccseket.
Dátum: 2013.11.04
Tárgy: Re:-
Bizony be kell, mert ha a sorsolást nézzük csak akkor lehetünk elsők télire, ha minden pontot (12) megszerzünk, de még akkor sem biztos...
A Léta sem nagyon fog ugyanis pontot veszteni. De azért reménykedjünk hátha visszaesik a formája és veszít 3-4 pontot!
Dátum: 2013.11.03
Tárgy: Végre kinyilt !
Végre kinyilt a gólzsák!Érezhető volt,hogy egyszer beleszalad valamelyik csapat a pofonunkba!Gratulálok fiúk!Szép volt,és így tovább!!!HAJRÁ VEGYÉSZ!!!