A rosszabbik arcát mutatta az ősz legjobb csapata...

2013.11.23 16:06

Hát…ez meglehetősen nyugdíjasra sikeredett. Az első félidőben megrúgtuk a két gólunkat, de a második nézhetetlenre, sőt, nézőriasztóra sikeredett. Mivel tudom – és látom – hogy sokan csak a második játékrészre jönnek ki (nyilvánvalóan anyagi okok miatt), ők nem biztos, hogy most értik, miért is vezetjük a tabellát…

Az az igazság, hogy ennek a csapatnak nagyon kell egy Molnár Gabi. Tavaly is ez hiányzott a bentmaradáshoz. Egy tökös, cseleket megcsinálni akaró és tudó, a labdákat jól leosztó, a kényszerítőket értő játékmester. Sajnos ma (is) bebizonyosodott, hogy Molnár Gabi nélkül annyi ötlet van a játékunkban, mint a Barátok közt 1867. részében: egyszerűen halott volt a középpályánk. Egy ilyen ellenfél ellen gyors passzokkal, szélre kipasszokkal, de elsősorban is sok mozgással kellett volna operálni, de a játékosaink zömét „menet közben” meg lehetett volna műteni, minden második passz hátrafelé ment, nem hiszem, hogy túlzok, ha azt állítom, hogy Komlósi többször ért labdába, mint a középpályássorunk és a támadók.

Nem meglepő, hogy a két gólunk is gyakorlatilag egyéni megmozdulások eredménye volt, általában a szépen kijátszott helyzeteket elrontottuk, keveset lőttünk kapura, pedig az Antifitnessclub-os kapus alig várta, hogy segítsünk lemozogni férfiékességét. Ehelyett ment a körülményeskedés, nem használtuk ki az ad hoc ebesi védelem helyezkedési hibáit, keveset futottunk, a széleket meg még jobban elfelejtettük, mint eddig bármikor.

Ez volt az első félidő, a második meg maga volt a nettó borzalom. Mintha két falusi csapat játszott volna egymással, akik közül egyikük-másikuk másnapos, van aki a disznóvágást hagyta ott a meccs kedvéért (persze már tele „nyugtatóval”), egyesek meg úgy tűntek, mint akik fel voltak mentve a középiskolás tornaórák látogatása alól. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de egy tabellát vezető csapatnak egy ilyen szedett-vetett brigád ellen illene kiszolgálni a közönségét, hiszen mindenki láthatta, hogy ezek az ebesi srácok se nem jók, se nem akartak különösebben semmit, csak megúszni a nagy vereséget, nos, sikerült. Ahelyett, hogy javítottunk volna a gólarányunkon, birkóztunk, izzadtunk a középpálya brusztszekciójában, és ezen még az sem segített, hogy fiatal, viszonylag gyors emberek érkeztek csereként, mert képtelenek voltunk megjátszani őket.

Ami pozitívum:

  • Ismét nem kaptunk gólt. Az, hogy az egész őszi szezon során mindössze 8 gólt voltak képesek az ellenfelek bepréselni a hálónkba, egészen rendkívüli. Komlósi Ádám okosan irányítja (és irányította most is) a társakat, Menyhért személyében viszont az egyik legjobb (ha nem a legjobb) igazolást hajtottuk végre nyáron, mert egy ilyen robosztus, csupaszív középső védőre már évek óta szükségünk volt (lett volna). Menyusra már csak ha ránéznek is, tele a gatya a csatárok részéről, ha nem is a legtechnikásabb spíler a csapatban (most is volt két borzasztó megmozdulása), általában megbízható, és a szögleteknél is bőven hasznát vesszük, elől és hátul egyaránt. Czető Márk ma is nagyon kitett magáért, nálam ismét „man of the match”, ami egy ilyen találkozón nagy szégyen az első két harmad játékosaira. Ismét kiválóan rombolta az ellenfél akcióit, a támadásokból is összehasonlíthatatlanul többet vette ki a részét, mint Nyisa, aki bent maradt a csapatban a múlt heti kényszerű változtatás okán. Most nem igazolta, miért. A védekező feladatát csak-csak megoldotta, de ez egy szélsőhátvédtől a mai labdarúgásban már kevés. Egy szélsőbekknek ma már illik felfutnia (sőt: felérnie) a támadásokhoz, hogy a középpályásokkal kényszerítőzhessen, a szélsőknek utat törhessen, illetve az alapvonalig lefutva jól adjon be. Nos, ez nem Nyisa műfaja, ő egy viszonylag megbízható belső védő, igaz, Nagy Peti sem hozta azt eddig, amiket leírtam. A góltalansághoz tegyük hozzá az ősszel kiválóan teljesítő Szabó Ádámot, aki reméljük, nem fázott ma meg…
  • Senki nem sárgult be, nem lett kiállítva, így legalább ilyen problémánk nem lesz a Tárkány ellen.
  • Hogy nyertünk.

Ami negatívum:

  • David nem tudta helyettesíteni Molnárt. Nem, ne is szépítsük, a spanyol csak próbálta eljátszani Gabikát, de ez nem sikerült neki. A csellók helyett hátrapasszok, sok elrontott átadás, a szélek helyett a középső áttörés erőltetése….egyszóval nem ment ma Davidnak. Ne legyenek kétségeink: nem edzői hiba volt ebben a pozícióban játszatása, mert a jelenlegi keretből egyedül ő lehet(ne) alkalmas a playmaker szerepre, de ezt ma nem igazolta.
  • Nincs csatárunk. Annyiszor elmondtuk már, hogy Szabó Viktor egyedül nem fogja megváltani a világot (köszönet neki az első gólért – az nagyon kellett a nyugalomhoz), Kész Tibi nem balszélső, ráadásul a Kész-Szabó-David kontingens lecserélésével gyakorlatilag teljesen farnehézzé vált csapatunk. Gyakorlatilag nem volt elől senki.

Tudnék még sok-sok pozitívumot, illetve negatívumot is említeni, de majd sort kerítünk erre egy félidei összegzésnél. Mindenesetre Halász Bálint beállásával némileg felcsillant valami újra a támadójátékból, és ha arra gondolunk, hogy az általában padon ücsörgő Halász, Kleiber, Kádas trióhoz is bátran nyúlhatunk, megelégedettséggel tölthet el minket. Ne legyünk azonban elégedettek, mert ennél mi sokkal többet tudunk. Mivel a Léta leikszelt ma Cigándon (az utolsó pillanatokban), már egészen biztosan őszi elsők vagyunk, ne feledjük, a következő, Tárkány elleni hazai már tavaszi meccsnek számít. Ennek ellenére meg kell azt nyerni, mindegy hogyan, még akkor sem fogunk haragudni, ha a maitól egy fokkal gyengébb játékkal sikerül a győzelem (mondjuk ezt nem nagyon tudom elképzelni…), a lényeg a 3 pont.

Azt hiszem, mindent összevéve, büszkék lehetünk a csapatunkra, hiszen félidőben a tabella első helyén állunk, de nagyon reméljük, hogy tavasszal többször kijön belőlünk az, ami bennünk van, mert a szenvedést csak a mazochisták szeretik nézni.

Őszi bajnok!!! Köszönjük, Srácok!!!

Hajrá Barcika!!! 

Téma: A rosszabbik arcát mutatta az ősz legjobb csapata...

Dátum: 2013.11.23

Feladó: rajongo

Tárgy: mérkőzés

Néhány szó a mérkőzésről. Hát gyerekek ez igen sovány volt. Mondhatnánk, csak annyit játszottunk ami elég volt a három ponthoz, de ez sajnos nem igaz. Nem tudtunk és nem is akartunk jobban játszani. Már sokadszor derül ki, nem tudunk mit kezdeni a betömörülő védekező csapatokkal a hazai pályán. A Kbsc honlapján lehet szépíteni az Ebes helyzetét, de aki kilátogatott a meccsre az láthatta ez egy utánpótlás csapat volt, helyenként burleszk alkatú játékosokkal. (A kapussal az élen) Kérem ezen a mérkőzésen gól arányt kellett volna javítanunk. Jövő héten érkezik a tárkány. Ez a játék nagyon kevés lesz a jó pozíciónk megtartásához. Ráadásul szegény embert még az ág is húzza elven tovább nőtt a sérültjeink száma. Casado is megsérült. Télen nagyon célra törően kell igazolnunk, mert most látszik, ha lesérül néhány alap ember, már csak szenvedünk. Nincsenek alternatíváink. (Feltéve, ha csapat vezetés (tulajdonosok) akarják a feljebb jutást)

(Elnézést az ismétlésért de a hozzászólásom ehhez a cikkhez tartozik)

Tételek: 11 - 11 ból 11
<< 1 | 2

Új hozzászólás hozzáadása