A siker Lét(r)ája...

2014.05.16 15:04

„A mai mérkőzésen két pontnál többet vesztettünk…”. Azt hiszem, tökéletesen leírja ez a Borbély Péter-féle, Veres elleni meccs utáni nyilatkozat a mostani helyzetünket. A múlt hét szombatján, a meccs előtt még igencsak bizakodóak voltunk, hogy meglehet a bajnoki cím, aztán a meccs után mindenki lehajtott fejjel ballagott haza. Mert tudtuk, hogy egy dolog a matematika, meg egy másik dolog a valószínűsége annak, hogy a Léta 3 meccsen 2-szer ne tudja begyűjteni a 3 pontot. Ráadásul a hajdúságiak demoralizáló győzelmet arattak a Hajdúságban (nem véletlen a szóismétlés, talán megértitek…), a feljutás esélye fényévekre került. A hét közepén újra fordult egyet velünk a világ…

Szándékosan nem foglalkoztunk eddig azzal az urban legend-el, hogy a létaiak be sem adták a licenszkérelmet az NB 2-re, mert – habár a kereteit ezek a tényezők döntik el – a sport mégsem arról szól, hogy sikerül-e adminisztratív úton bekerülnünk az egycsoportos másodosztályba. A sport a pályán elért eredményekről szól, és régen rossz, ha abban bízunk, hogy fehér abroszok mellett ülő, ormótlan testű döntéshozók két pogácsa között kiböffentik magukból, hogy is nézzen ki a jövő évi NB 2. rajtlistája. Nevezettek most úgy gondolták, elfogadják a licenszkérelmünket, a Létáról szó sem esett, de mivel Hencidától Boncidáig mindenféle aprófalva megkapta az indulási jogot, így majdnem biztosak lehetünk benne, hogy a Létavértes nem adott be igényt. Hogy ennek az egésznek így – az ő részükről – mi értelme volt, fel nem foghatom. Stabilnak tűnik a háttér, a Debrecen igényelt volna egy másodosztályú tartalékcsapatot – ha már a tarcsijuk adminisztratíve nem juthat fel – erre kiugranak a célegyenesben? Ez most akkor hogy?

Ráadásul a versenyszabályzat kimondja, hogy a legjobb nem feljutó csapattal kell feltölteni az NB 2. mezőnyét, amennyiben foghíjas, márpedig az lenne, ha Kelet bajnoka nem kapna indulási jogot. Tudjuk, hogy az a Közép-csoport 2. helyezettje, a Szeged, és valószínűleg így is marad, sok az a 2 pont különbség köztünk, ráadásul a maradék három ellenfelüket megeszik reggelire. Egyetlen egyben bízhatunk, ha minden így van, ahogy felfejtettük: a létaiak józan eszében, avagy racionális gondolkodásában. Ugyanis – ha komolyan nem adták be a kérelmet – nekik talán az a legjobb, ha a következő szezon küzdelmeire készülve minket engednek feljutni. Lesz jövőre is elég ellenfelük, nem biztos, hogy jó nekik, ha velünk is számolniuk kell. Ehhez csupán annyi kellene, hogy kétszer leikszeljenek, mi meg 3-szor nyerjünk. Tudom, sportemberekről van szó, akik biztosan be szeretnék húzni a bajnoki címet, ezzel dicsőséget szerezve Létevértesnek. Ja, nem, ezek a srácok nem is létaiak. Akkor viszont tényleg csak ebben a racionális gondolatban bízhatunk, más esélyünk ugyanis semmi, és még ez is megdőlne, ha nem nyerünk mindhárom fennmaradó meccsen.

Holnap viszont pályára lépünk az elsőn a fennmaradt háromból, idegenben a 11. helyezett, Jászapáti csapatával mérjük össze az erőnket. A jászságiak eleddig 7-szer győztek, 5-ször játszottak döntetlent, viszont 14-szer pont nélkül maradtak. 32 lőtt góljuk a harmadik legrosszabb a csoportban, ahogy az 50 kapott találattal is hátulról állnak a dobogó legalsó fokán.

Az őszi szezon lezárultával is a 11. helyen álltak holnapi vendéglátóink, a különbség csupán annyi, hogy a megszerzett 20 pontjukhoz tavasszal csupán 9-et tudtak összekapirgálni, ami tulajdonképpen 6, mivel ebben már benne van az Eger elleni 3 pont is. Amit ebben a szezonban fel tudnak mutatni: egy Hatvan elleni hazai győzelem, egy Tiszaújváros, Ebes és REAC elleni iksz, semmi több. 8 gólt lőttek és 20-at kaptak. Nem egy túl jó ajánlólevél, ugye?

Egyébként hazai pályán az egész bajnokságot nézve negatív a mutatójuk, hiszen 5 győzelmük mellett 6-szor kikaptak, és csak kétszer tudtak 1 pontot megszerezni. 17 gólt lőttek otthonukban, míg 23-at kaptak. A „komolyabb” csapatok közül a Putnok (0-2), a Cigánd (0-4), a Tárkány (0-4) és a Léta (1-3) is móresre tanította őket sporttelepükön, így nekünk sem kell barna foltos naciban kifutnunk a kezdéshez.

Hogy mikor zárjuk izomból a reteszt és mikor essünk nekik, mint másságát felvállaló a hímtagjának? Ebben a kérdésben „lőlapjuk” segít nekünk:

Lőtt:

1.-15. perc: 4 (3)

16.-30. perc: 4 (4)

31.-45. perc: 4 (9)

46.-60. perc: 5 (10)

61.-75. perc: 4 (8)

76.-90. perc: 11 (15)

 

Kapott:

1.-15. perc: 5 (7)

16.-30. perc: 9 (3)

31.-45. perc: 6 (2)

46.-60. perc: 10 (3)

61.-75. perc: 7 (4)

76.-90. perc: 13 (4)

A második félidőben fognak inkább felpörögni az események. Az utolsó negyedórában igencsak aktívak a Jászapáti csatárai, akkor viszont mi nem szoktunk gólt kapni. Ellenben – kiváló fizikumunknak köszönhetően – ahogy telik az idő, úgy leszünk egyre veszélyesebb fegyver: a jászok meg már 30 gólt kaptak a második felesben, a szünet után és a hajrában különösen „gólérzékenyek” védőik, minő véletlen, hogy mi ebben a két periódusban vagyunk a legaktívabbak gólszerzés terén. Amire vigyázni kell: holnapi ellenfelünk többször is fel tudott már állni – vagy legalábbis megkísérelte – vesztett állásból, ne higgyük el, hogy már győztünk, ha egy góllal megyünk. Habár a jászságiak kerete az egyik legidősebb a csoportban, de ez egyben rutint is jelent: ha lehet, ne szórakozzunk el még egy meccset ebből a háromból…

Egyébként a télen jelentősen kicserélődött a jászok kerete, hiszen 9 játékos (legalább) vette fel a nyúlcipőt, 10-en viszont érkeztek ellenfelünkhöz. A távozók között kétségtelenül a legnagyobb név Ulvicki, aki immáron Nyíregyházán készül az NB 1-es tagságra. Az érkezett játékosok névsora nem valami impozáns, ettől még persze lehetnének jók (de nem azok): Kiss Károly (REAC), Szabó Tamás (Nagykőrös), Frank (Biatorbágy), Nagy Dániel (Szolnok), Gólya (UTE), Gecse (Maglód), Háda (Eger), Szűcs (Nagybátony) és Takács (Gönyű) szerződtetésével gondolták azt a Jászságban, hogy innentől már tuti a bentmaradás, nos, ez még nem is olyan biztos (habár, több, mint valószínű). Tudjuk, hogy a legrosszabb 13. kiesik, de az ő 29 pontjuk valószínűleg elég lesz az újabb mennyei 3-as szezonhoz.

Többször említettük már itt-ott-amott, hogy a futball szempontjából matuzsálem-korú játékosok alkotják a keret magját. Somodi (35), Vén (36), Zováth (37), Kiskapusi (37) és Kotula (38) sem a jövő reménységei, ellenben félvállról sem kellene őket venni, hiszen jónéhány nagy csatát láttak már nevezettek. Nagy Dániel piros lapja miatt biztosan nem lép pályára, más eltiltottjuk nincsen.

Ahogy nekünk sincs. Kokó és Nagy Peti visszatérhet a csapatba, így végre a legjobb 11-ünket tudja pályára küldeni Borbély mester:

Fontos lenne, hogy – a múlt heti meccs hiányosságaiból tanulva – sokkal többet ütközzünk, támadjuk le minél előbb a labdát vezető embert, és sokkal hatékonyabban huzigáljuk a széleket. Az sem baj, ha jobbat-balt egyaránt. Egy ilyen idősödő csapat ellen a gyors játék lehet a legnagyobb fegyverünk, és arra mi – ha olyan napot fogunk ki – nagyon is képesek vagyunk. Kokó visszatértével végre stabilabb lehet a középpályánk szűrő szekciója is, talán nyugodtabban, pontosabban építjük fel majd a támadásainkat – ahogy azt korábban megszokhattuk. Bízunk benne, hogy Kovács J. Zoltán, aki stabil NB 2-es spori, nem akar főszereplő lenni (legalábbis nem a mi kárunkra). Ne felejtsük el, hogy jövő héten a Tiszaújváros ellen játszuk utolsó hazai bajnokinkat (aminek akár még komoly tétje is lehet), Szabó Ádám, Nyisa, Menyhért és Kokó viszont négy sárgával rendelkezik.

Én azt mondom: a meccseket (és a bajnokságokat) a zöld füvön kell nyerni. Nagyon remélem, hogy a játékosok nem a mindenféle kerülőutakkal foglalkoznak, hanem azzal, hogy a legjobb tudásukat nyújtva begyűjtik a fennmaradó 9 pontot. Emlékszünk, hogy a balmazi 6-0 után pár éve elkönyveltük a kiesést, aztán mégis bentmaradtunk. Számolgatni, ügyeskedni ráérünk még – most a pályán van bizonyítanivalónk.

Többen mondtátok már, hogy szerethető csapatunk van (végre). Ezt a klisét sokszor, sokan elsütötték már az utóbbi években magyar csapatokkal (elsősorban a magyar válogatottal) kapcsolatban, akkor is azt gondoltam: a szurkoló elsősorban eredményeket vár, és azok a mindenáron való küzdésen alapszanak. Nem tartom jogosnak, ha valaki azt mondja, ez a csapat nem tett meg mindent a győzelemért a veresiek ellen. Én (és nem csak én) igenis úgy láttam, hogy megpróbáltunk mindent, gürcöltünk, izzadtunk a sikerért, de múlt héten egyszerűen ennyi telt. Van ez így, nem mindig jön össze, amit szeretnénk. Dolgozzunk akár az élet bármelyik területén, de akár magánéletünkben, kapcsolatainkban is – nem mindig sikerül a legjobbunkat adnunk. Habár törekszünk rá. Egy jó szemű főnök, egy hűséges barát vagy társ azonban mindig mellettünk áll, még akkor is, ha nem minden optimálisan alakul, vagy nem mutatjuk a legpozitívabb arcunkat. Arra kérek minden barcikai szurkolót, hogy tartsunk ki emellett a csapat mellett, mert tényleg megérdemlik. Aki látta az előző tavasz csapatát, szerintem össze sem tudja hasonlítani a mostaniéval. És nem elsősorban az eredményekre gondolok.

A mi városunk, a mi csapatunk, a közös sikereink érdekében fogjunk össze most és a jövőben is, elfelejtve minden haragot, széthúzást:

Hajrá Barcika!!!!!!!!