Azért a szurkolásról is irhatnál ! Hetekig készültek a fiatalok és még olyan srácokat is "bekampányoltak" akik nem igazán szeretik a focit.de ezentúl igen !!!
Sajnos a füstbomba nem jött össze, de a rakétákat biztos hallotta mindenki !
Amúgy teljesen egyetértek a cikkeddel !
Ui.: lehet a várt két belső védőnk Dévényi Tibibácsi Discojában mulatta az időt előző éjszaka :)
A szív diadala...
Régen látott szépszámú közönség jött össze a Petében tegnap, ehhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy a kasszák zárva maradtak (apropó: gondolom, Putnokon mi is hasonló „elbírálásban” részesülünk – ez csak költői üzemzavar volt), meg persze első hazai, ellenfél a Narancsvölgye, igazi focibarát idő, mi kellhet még?
Nos, az első félidőt elnézve arra gondolhattunk, hogy egy csapat kéne, mert a gyors putnoki gólt (a védőink még az öltözőben voltak) nehezen tudta feldolgozni a barcikai alakulat. Persze, nem is túl lélekemelő, amikor a semmiből beakasztanak egy jobbegyenest, de feltűnő volt az ötlettelenség, a gyámoltalanság. A második félidőben aztán magasabb fokozatra kapcsoltunk, és vártuk, mi lesz ebből, győz-e az igazság, vagy pont nélkül maradunk. Salvador beállása nagyon jót tett a játéknak, a fekete spanyol olyan gólpasszt osztott ki egy gyönyörű akció végén, hogy azt öröm volt nézni.
Hogy szerencsénk volt-e? Persze. De jó csapatnak van szerencséje, és úgy érzem, meg is dolgoztunk érte. Ádám a gólról nem tehetett, nagyon jól eltalálta a román gyerek a lasztit. Érthetetlen, hogy a múlt héten kezdő belső védőpárossal mi lett, mert se Komlósi, se Menyhért a kezdőben, de mégcsak a kispadon sem. Mivel a mérkőzés előtt egy órával leadott nevezési lapon sem szerepeltek már, nem gondolom, hogy a bemelegítésnél sérültek meg, fogalmam sincs, mi történhetett, de utánajárunk. Treznai és Nyisa elvégezte a dolgát, előbbi kicsit bizonytalannak tűnt, félő volt, hogy kapunk egy gólt róla, de szerencsére ez nem történt meg. Igaz, a putnoki „rohamok” is meglehetősen bágyatagok voltak, gyakorlatilag a második félidőben szinte a felezőt sem lépték át. Czető sajnos nem sokkal volt határozottabb, mint a Tárkány ellen, az első félidőben rendre becsapta embere, sok labdát elszórt, körülményes volt. A második félidőben némileg javult a játéka, igyekezett kivenni a részét a támadásokból is, de a beadásokat én a helyében órákig gyakorolnám – akár edzés után. Nagy Peti most sokkal biztatóbb formát mutatott, mint a múlt héten, jobb bunkóban ő lesz az emberünk.
Illés Ricsi nekem kicsit szétszórtnak tűnt, bár ott volt mindenhol, de igazán jó megoldást ritkán láthattunk tőle, Kokó viszont megint csak rombolt, sok labdát az ellenfélnek ajándékozott. Véleményem szerint nem érzi még azt a szerepkört, amit rá bíztak, mert ő most nem klasszikus szűrőt kellene, hogy játsszon, hanem amolyan box-to-box középpályást. Ehhez viszont sokkal több futás kell, na meg sokkal pontosabb passzmunka. Nyitrai sok labdát nem kapott, ha igen, nem sokra jutott vele, én már nagyon vártam, hogy Kleiber bizonyíthasson a jobb szélen. David sok hibával játszott, de meglehetősen aktív volt, nem klasszikus balszélső, de amíg nincs Tátrai, ő lesz ott a megoldás. Molnár Gabi nagyjából azt hozta, amit Egerben, sokat vállalt, színt hozott a középpályás játékba, sok-sok hibával. Gólja nyilván szerencsés volt, de köszönjük meg neki, mert onnantól változott meg a találkozó képe jelentősen. Szabó Viktor nem tudott olyan hasznos lenni, mint a múlt héten, igaz, ez nem elsősorban neki köszönhető, „az ember társas lény”, ő sem élt egyedül a védők szorításában.
A második meccsen túlvagyunk, láttuk a csapatot idegenben és hazai pályán is. Mind a kétszer 4-5-1-et játszottunk, de valami nem stimmel ezzel a felállással. Ehhez sokkal nagyobb gyorsaságra lenne szükség, mert a középpályásaink nem az ellenfél kapuja előtt teremtenek létszámfölényt, hanem a felezővonalnál kóborolnak. Kokónak sokkal komolyabban részt kell vállalnia a támadásokból, Molnár Gabinak nem szabad, hogy elvegye a kedvét, ha nincs nála a labda, ha a szélső labdát kap, meg kell, hogy csinálja (vagy legalább megpróbálni) a cselt, mert Viktor egyedül teljesen súlytalan elől. A kakukktojás Molnár Gabi, mert ha ő nem lenne a pályán, akkor át lehetne állni klasszikus 4-4-2-re, de ki hagyná ki a váratlan megoldásokra képes srácot a kezdőből? A másik megoldás, amit Illés Ricsi lecserélése után láttunk, hogy „megszabadulunk” egy védekező típusú középpályástól, és úgy állunk át a kétékes rendszerre, ez most bejött, de majdnem késő lett. Mivel az egész felkészülést a meccs nagy részében látott játékrendszerben csináltuk végig, kérdéses, lehet-e ezen különösebb fennakadás nélkül változtatni, de félek, hogy ebben a felállásban mit sem fog érni a brutális mezőnyfölényünk.
Azt hiszem, csak egy putnoki mondhatja, hogy nem érdemeltünk győzelmet, mert a második félidőben felbillent a (nagyon rossz állapotú) pálya, és a sors igazságtalansága lett volna, ha az impotens játékot bemutató vendégek ponttal, vagy pontokkal távoznak. Akkor jött ki a két csapat közötti tudáskülönbség, amikor szisztémát váltottunk, és ez el kell, hogy gondolkoztassa az edzői stábot, mert lehet, hogy nem mindig fog összejönni a győzelem, ha túl késői a váltás. Azt hiszem, mindenki egyetért velem, ha azt mondom: hatalmas dicséretet érdemelnek a srácok, mert az utolsó pillanatig hittek a győzelemben, és a mezőnybeli hibákat hatalmas szívvel tették jóvá. Igazi csapatmunka volt ez, és olyan jó volt látni a nagyképű putnokiak arcán a csalódottságot, amikor robbant a stadion…
Jövő héten az eddig hibátlan Létavérteshez látogatunk, ott ennél több kell. Most még kicsit ünnepeljünk, mert megint megmutattuk a gömörieknek a kutyafittyet, hiába erőlködnek, csak mi nyerhetünk.
Hajrá Barcika!
Téma: A szív diadala...
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: YA
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: Re:YA
Nem tudom te melyik meccset nézted?!De még jó ,hogy mi kint voltunk és láttuk amit láttunk !!!Közép pályán miért is nem jött át a Putnok gondolom mert ott volt a középpályás!!!
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: -
Menyhért éppen házasodott, innen is sok boldogságot Neki, a csapat szép ajándékot adott:) Komlósinak, ha jól emlékszem egészségügyi gondjai voltak.
Bevallom 1Ft-ot nem adtam volna, hogy ezen a meccsen mi gólt rúgunk, nem hogy győzünk. Legalábbis az félidőben látottak alapján.
A többit meg leírtátok már. Czető nekem a második félidőre nagyon felhozta magát, David meg a meccs embere volt. Alapjába véve az utolsó 20 percben mindenki megérdemli a dicséretet, de egy szót nem szólhattunk volna, ha kikapunk. Így a végére jól jött ki minden:)
Ügyesen szurkoltatok!
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: Minuszok és pluszok
A meccs első harmada egyértelműen rossz volt, a második már kiegyenlített, a harmadik hozta meg a sikert. Ilyen hajrához nem szoktunk, de ez ugye már a harmadosztály. Ilyen fordítást egy rutinos, jó csapat ellen nem lehetett volna elérni. De a Putnok nem az. Becsületükre legyen mondva ők is nagyon hajtottak, elhitték, hogy innen 3 pontot visznek el. Így aztán az (igen szerencsés) egyenlítésünk után újra támadni kezdtek. Rá is fizettek.
Nyertünk, mert egyre bátrabb játékkal mentünk előre. Mint a vak ló.. Azt nem írhatom, hogy elképzelés nélkül támadtunk, mert az elképzelés az volt, hogy a labdát felíveljük a 3 védő között szenvedő Szabónak. És pont... Hogy mi lett volna a folytatás azt nem tudja senki, de ezzel próbálkoztunk. Persze teljesen eredménytelenül.
Salvador ez idő alatt a padon ill. a kapu mögött szomorkodott. (Az ideg majd megölt...)
Közben feltűnő volt, hogy Szabónak rosszuil van beállítva a lába a kirűgásoknál, Nyisa milyen bizonytalan rutinos társak hiányában, Molnár pedig nem adja senkinek a labdát, minden helyzetből és helyzet nélkül is ellövi. (Biztos ő hozta otthonról, minek adja másnak?)
2-3 helyzetünk még így is akadt, mert a Putnok ugyanilyen sok hibával játszott.
Szerencsére Borbély még épp az utolsó pillanatban cserélt, így bejött 2 nyerőember.
Összességében nem érdemeltünk győzelmet, de a Putnok ellenünk valahogy mindig kikap. Maradjon így! Kár, hogy más csapatok is vannak a csoportunkban! Pl. a Létavértes...
(Ja! Menyhértnek nem lehetett volna más napokon, vagy pl. 2 héttel korábban házasodni? Sok boldogságot!)
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: rangadó!
Először is szívből gratulálok mindenkinek, aki kivette a részét a sikerből! 0-1-ről 2-1 lett a vége, ez igen szép eredmény, és megőriztük a nyerő formánkat a Putnok ellen! Reális a cikked!
Nézzük a meccset: Első félidő gyenge volt, a motiváció terén is. Onnantól, hogy bejött Salvador indult meg előre a játék, tálalta a labdákat a többieknek. Az egy csatáros hülyeség itt is eljön úgy látom. 3-4 védő szorításában szenvedett a meccs első felében Szabó Viktor, esélye sem volt, labdát sem tartott meg, illetve kapura sem lőtt. Nem tudom ,hogy emiatt volt-e ez, de semmit nem mutatott a srác. Ez nagyon kevés. A másik pedig ez a Czető Márk srác. Ez még megye 1-be is kevés, súlytalan, esetlen volt. Ha ő játszani fog, sok gólt kapunk még róla. A gólról Ádám nem tehetett, nagyon szépen rúgta be a Putnok a felsőbe. Lényeg tehát az, hogy Salvador nagyon kell ebbe a csapatba, és az egy csatáros játék nem lesz jó. Ha Salva nem jön, kikapunk, mert sose rúgtunk volna gólt... A többiek nyomtak, főleg a második játékrészben. Gratulálok mindenkinek, de sok munka van még hátra! Nagy örömet okoztak a srácok a barcikai drukkereknek!
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: rangado
Gratulálok ! Szép volt ! Ne kritizáljuk már Őket ,amikor harcolnak a győzelemér !
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: jajj szegény Putnok :)
SZÉP VOLT FIÚK!!! Gratuláció mindenkinek és köszönjük, hogy újra megmutattátok a putnokiaknak, hogy hol van a helyük.
Pont ezt az akarást és küzdőszellemet hiányoltuk korábban amit tegnap a második félidőben láthattunk. A játék még valóban nem volt olyan amilyet mindenki szeretne, de tegnap nem ez számított. A Putnok ellen csak a győzelem számít, az hogy, hogy jön össze csak másodlagos.
Túl vagyunk az első két fordulón. A bajnokság kezdete előtt szinte mindenki egyetértett abban, hogy a Tárkány és a Putnok is meghatározó csapat lesz a csoportunkban. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy a rajtunk elfogadható. "Idegenben" ikszeltünk a tavalyi NB III-as bajnok Felsőtárkánnyal (aki tegnap simán verte az Egert). A múlt héten is azt írtam és vallom azt ma is, hogy jobbak vagyunk a Tárkánytól is és csak rajtunk múlt, hogy nem 3 pontot szereztünk akkor is. Tegnap pedig legyőztük a 11 saját nevelésű és helyi kötődésű játékossal felálló Putnokot. Azt hiszem ez a siker a legjobbkor jött a jövő heti Létavértes elleni meccs előtt. Nagyon nehéz meccs lesz, de reméljük csapatunk önbizalommal telve lép pályára és pontosan érkezik majd haza.
Megmondom őszintén én hiányolom a szurkolótársak pozitívabb hozzászólásait. A jobb csapatok elleni biztató szezonkezdet után egy kicsit több optimizmust lenne jó olvasni. Erre azt látjuk, hogy nem érdemeltünk győzelmet.... Én úgy gondolom ez legyen a putnokiak baja.
A meccsről. Ahogy már említettem a játéktól természetesen én sem voltam elájulva. Csapatunk védelmét sürgősen rendbe kell tenni. Az első két meccset látva úgy gondolom jövőhétre megérett egy Czető - Horváth Szabi csere. Reméljük jövőhétre rendelkezésre áll majd a Komlósi - Menyhért duó is, amennyiben Ádám még nem lesz rendben úgy Nyisa ugorhat be Menyhért társaként. Treznai még nagyon bizonytalan, ezen a szinten is.
Az egycsatáros rendszert én korábban sem szerettem. Tudom, hogy ez támadásnál 3 csatárt kellene, hogy jelentsen de mi valahogy nem tudjuk ezt játszani. Szabó Viktor jó tartja meg a rá felpasszolt labdákat, többször visszalép, de pont ebből adódóan a beadások után középen szinte senki nem érkezik. Ő még nem ér vissza a kapu előterébe a szélsők pedig nem érnek fel a támadásokhoz. A másik pedig, hogy Salvadornak valahogy helyet kell találni a kezdőben. Na nem balszélsőként, azt David tegnap megoldotta, hanem csatár szerepkörben. Amennyiben maradunk, márpedig a Létavértes ellen idegenben valószínűleg maradunk az egyékes rendszernél akkor én egy kicsit előreszaladva így állítanám össze a csapatot. Szabó Á - Nagy P., Komlósi, Menyhért, Horváth Sz. - Nyitrai, Kovács P., Molnár G., Illés, David - Salvador.
Borbély mester tegnap nagyon jó érzékkel cserélt. Salvador és Kleiber lendületet hoztak a támadójátékunkba és nem utolsósorban döntő érdemeket szereztek a győztes gólunk megszerzésében. Tavaly Kiprichtől én nem láttam ilyen változtatásokat.
Hajrá Barcika!!!
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: meccs
szurkoló: Ezek inkább építőjellegű kritikák a jövőre nézve, mindenki örül a csapat győzelmének!
Barcika: Egyetértek veled is. Borbélynak sokat nem kellett gondolkoznia, mert a barcikai nézők kiabálták be, hogy hozza már Salvadort. Igen nagy szerencse kellett most ehhez, mert alapvetően későn cserélt. Az eredeti szerkezet így nem lesz jó.
Szabó János idején sem volt jó semmire az egycsatáros bohóckodás. Jók lehetünk, de változtatni kell.
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: Néhány gondolat
Előrebocsátom, hogy nem a csapat ellen, hanem a csapat érdekében kritizálok, ha ezt teszem. Azt hiszem itt mindannyian így vannak ezzel. Szemben a lelátón trágárságokat bömbölő egyes bunkókkal...
Más. Borbély tényleg jó érzékkel cserélt, pont még az utolsó pillanatban. Pedig ha már ezzel a kezdővel és taktikával indította a meccset, akkor a szünetben kellett volna változtatni.
Azt hiszem az 1. gólunkig senki nem tett volna egy petákot sem arra, hogy nyerünk. De nem azért, mert nem volt szerencsénk és minden kimaradt, hanem az ellenfél gyengesége ellenére is alig akadt helyzetünk.
Legyen ez figyelmeztető, nem fogunk mindig a végén fordítani! (Úgy látszik, hogy csak Putnok ellen 120%-os a helyzetkihasználásunk már másfél éve...)
Más. Láttam a Kövesdet (lassan a helyükre kerülnek) és benne George-t focizni. Messze a legjobb volt. Vajon nálunk miért nem volt egy jó meccse sem? Miért menekült el? Nem hiszek az összeesküvés elméletekben, de már el tudom képzelni, hogy az az ominózus 11-es kihagyása sem a véletlen műve volt. Pontosan kifejezte vele, hogy miként érzi magát Barcikán. (Mint Maicon, Konate, meg a többiek, akik szó szerint elszöktek.)
Csak nehogy lassan így érezze Salvador is. Pedig ha Borbély is mellőzni fogja akkor így lesz. Tegnap pl. a meccs előtt minden tartalék játékos a pályán rugdalta a bőrt, csak Salvador ült egyedül a kispad sarkában. Fel sem állt a félidőig. Persze, nem játszhat mindenki de az miért nem kap lehetőséget, aki már bizonyította, hogy a legjobbak közé tartozik?
Dátum: 2013.08.25
Tárgy: Szurkoló
Milyen a szurkoló lélektana? 80 percig szidja,szapulja az edzőt a játékosokat,gyúrót,szakosztályvezetőt,polgármestert,meg mindenkit akinek a csapathoz köze van!Megfogadja,hogy soha többé nem teszi be a lábát a stadionba(persze,ezt már tavaly is mondta ezerszer),aztán jött egy szerencsés Molnár gól! Minden kezdett szebb lenni,már nem voltak olyan falábúak a játékosaink,úgy nézett ki, hogy nem kapunk ki,továbbra is veretlenek maradunk! Kleiber gólja után természetesen a mennybe emelkedett minden játékos,edző,gyúró,szakosztályvezető,polgármester,meg mindenki akinek a csapathoz köze van! GYŐZTÜNK! És ez egy kicsit a szerencsének is köszönhető,meg ahogy írtad a szívnek is,a Barcikai szívnek! A szurkoló pedig persze,hogy ott köpködi majd a szotyit 2 hét múlva is az ütött kopott betontömbökön, és hol szidja,hol magasztalja a csapatát,akit akkor is szeret,ha nem szeret! Nem volt egy jó,meccs, de ha minden meccs így alakul, győzelemmel a végén,akkor a szurkoló jövőre NB2-es meccsen teheti ugyanezt,mert azért szurkoló! HAJRÁ VEGYÉSZ!!!!!