A taps, amelynek helye van...

2014.05.23 15:48

Úgy vélem, a holnapi, utolsó hazai találkozón fog kiderülni, hány igazi szurkolója is van a csapatnak. Persze, lesznek majd megint hőbörgők, meg talán anyázók is (megszokhattuk már, illetve dehogyis: ezt nem lehet megszokni), de én most itt az igazi szurkolókra gondolok, akik nem csak akkor szerették ezt a csapatot, amikor zsinórban nyerték a meccseket, hanem most, a gyengébb eredmények után is úgy mennek ki, hogy szeretnének süveget hajtani a játékosok egész éves produkciója előtt.

Megértem én, hogyne érteném: nem vagyunk egyformák, más-más habitussal rendelkezünk, ki így-ki úgy adja elő magát, egyik-másik ember között nagy különbség van abban a tekintetben, hogyan képes elviselni a frusztrációt. Van, aki kiordítja magából a feszültséget, van, aki agresszív lesz tőle, és van, aki inkább belül őrlődik, vagy éppen mentségeket keres. Kétségtelen tény, hogy az utóbbi két hét eredményei (?) olyanok voltak nekünk, barcikai szurkolóknak, mint a vasszög, ha muszáj, lenyeli az ember, de k…va nehéz megemészteni. Hogy ebben külsődleges tényezők szerepet játszottak-e, azt nem tisztünk eldönteni. Annyit bizonyosan tudunk, hogy a játékosaink sem gépek, hibáznak néha, és ilyenkor bizony – ha rossz szájízzel is – le kell nyelnie a szurkolónak a keserű pirulát.

Azt gondolom, hogy idejekorán tudták meg a játékosok, a szakvezetés, hogy a Léta elbénázta (avagy direktbe csinálták, ki tudja?) a licenszkérelmet, volt nálunk egy – a versenykiírásból jól felkészült – súgó, aki szólt, hogy a Szegedet megelőzni nagyjából egyenlő azzal, mintha minden erőnket mozgósítva a kör négyszögesítésén fáradoznánk. Na, nem a Veres elleni meccs előtti időszakra gondolok, hanem az azutánira. Láttuk, hogy mission impossible, így aztán beleszartunk…

Azért ez a versenykiírás is megér egy misét. Mert OK, lehet azt mondani, hogy így lett kiírva, ez már a bajnokság kezdete előtt nyilvános volt, akkor most mit ugatunk? De hogy a három csoportból csak kettőből jut fel csapat, kicsit nonszenszesnek tűnik. Mert ez olyan, mintha az almát hasonlítjuk a körtével. Mind a kettő (na, jó, legyen még egy szilva, hogy három legyen…) gyümölcs, de közük nincs egymáshoz. A nyugati csoport például iszonyat gané. Az ottani második Budaörs 4 ponttal kevesebbet szerzett, mint mi, pedig, látva a felhozatalt, nem volt valami flúgos az a nyugati futam. Tudni kell, hogy az ott szereplő két tarcsi-csapat: a győri és a szombathelyi szinte minden meccsen más felállásban lép pályára, a győrieknél 50 (!), a Haladásnál 56 (!) játékos játszott az eddigi mérkőzéseiken. A Középső csoport combosabbnak tűnik a már feljutott, Fradi-tarcsi Soroksárral, a jó erőkből álló Szegeddel, vagy a Honvéd fakóval, ahol a fiatal korosztály legjobbjait vetik be, amíg olasz-uralom van Kispesten. De helló! Volt (van) itt egy Keleti-csoportos küzdelem is, ahol nem gondoltuk, hogy babra fog menni a „játék”, mert (ha magunkat és a Létát ki is veszem) a Cigándot, a Putnokot, a Tárkányt, a kislokit, az Újvárost bármikor neki merném ereszteni a Középső legjobbjainak, biztosan nem vallanának szégyent. A szégyent most majd az MLSZ viseli, amely ilyen elcseszett versenykiírást csinált, amellyel lehetővé vált, hogy az egyik csoportból senki ne jusson fel. Mi itt, keleten, menjünk a p…ba. És ez még akkor is vérlázító, hogyha tudjuk, hogy Szeged is a Duna ezen felén terül el. Összeesküvés-elméletekre hajlamos szurkolótársaimnak ajánlott még: „Csányi úr és Szeged”-témakör. A gugli a barátod…

A kesergő után nézzük, mi vár ránk holnap, nos, nem más, mint egy borsodi rangadó. Ránk is fér már, hiszen olyanból hazai pályán legutóbb a 6. bajnoki fordulóban volt részünk, akkor a Cigándot fogadtuk. Nos, megyei rangadók terén még csak-csak elvagyunk, hiszen 3-1-1 a mutatónk az eddigi öt meccsen (győzelem itthon a Putnok és a Cigánd ellen, idegenben, Újvárosban, iksz Cigándon, vereség Putnokon…jajjjjj…de rossz volt leírni…). A Tiszaújváros ennél drasztikusan rosszabb a megyében, de erről majd később.

Holnapi ellenfelünk a tabella 7. helyén áll, és céljuk, hogy ezt a pozíciót megőrizzék. Feljebb már ha megszakadnak sem kerülhetnek, legrosszabb esetben viszont a 10. hely lesz az övék, de nyilván meg fognak minden tenni annak érdekében, hogy a hetedikek ők maguk legyenek. Mérlegük alig pozitív, hiszen 12 nyertes meccs és 5 döntetlen mellett 11-szer veszítettek a bajnokság során, gólkülönbségük ritka, mint a hasonló vércsoport, nullás. 37-szer mattolták az ellenfelek portását, ugyanennyiszer viszont ők vonultak középkezdéshez. Idegenben nem állítható, hogy megváltották a világot ezidáig, 4-szer győztek (Veresegyház, Nyírbátor, Eger, FTC II.), 3-szor döntetlent játszottak (Jászapáti, Hajdúböszörmény, REAC), 7-szer viszont szomorkásan botorkált haza a tiszaújvárosi csapatbusz. 17 gólt lőttek idegen földeken, 21-szer viszont megadásra kényszerült éppen pályán lévő kapusuk.

A tavaszt az ötödik helyről várta Jabil-váralja, tehát tavasszal némi visszalépés mutatkozott, igaz, mi ez ahhoz képest, hogy az őszi első négy fordulóban minduntalan győzelemmel vonultak le a pályáról az újvárosi harcosok. Akkor vezették is a tabellát, de mivel Tiszaújvárosban imádják a szimmetriát (talán feng shui…), jött ugyancsak 4 vereség: a kilencedik hely már nem volt annyira szimpatikus…

Télen nem volt nagy játékosmozgás az újvárosiaknál, miért lett volna: egyrészt jó helyen álltak, masszív teljesítménnyel, másrészt nem is hiszem, hogy találtak volna egy jó vastag bukszát ehhez. Kőrösi Nagykállóra, Berecz Felsőzsolcára távozott, viszont inkább erősödtek a télen, jött a 41 éves Roza kapus Tárkányból, Galambos kölcsönbe a Diósgyőrtől, Fehér Balu Ceglédről kölcsönbe, és a nálunk mellőzött Horváth Szabi. Jól is indult a szezonjuk, hiszen az első 4 meccsen most sem találtak legyőzőre (Veres és Ebes kipipálva, Jászapáti-Böszi iksz), de a Tárkány-Putnok-Léta kombó már sok volt nekik, 3 vereség következett. Kétségtelen hőstett volt ezután, hogy a Nyírbátor 11 meccses veretlenségi sorozatát ők szakították meg, de Hatvanban kár volt kikapniuk. A Cigánd és a REAC elleni idegenbeli iksz belefért, de így is úgy látogatnak hozzánk, hogy 3 forduló óta nyeretlenek (hacsak a múlt heti, Eger elleni parázs meccset nem számolják győzelemnek…).

Említettem már, hogy Borsodban – bizony – nem éppen az Újváros a király. Az eddigi 5 meccsükön mindössze 1 pontot szereztek (otthon, a Cigánd ellen), 2-szer a Putnok, 1-szer mi, és egyszer a már említett cigándiak is megszerezték a 3 pontot ellenük.

Nézzük a „lőlapjukat”, a meccsek melyik periódusában kell rájuk a legjobban odafigyelni, illetve mikor van esélyünk bevinni a találatokat:

Lőtt:

1.-15. perc: 6 (3)

16.-30. perc: 5 (4)

31.-45. perc: 2 (9)

46.-60. perc: 4 (10)

61.-75. perc: 8 (9)

76.-90. perc: 9 (15)

 

Kapott:

1.-15. perc: 7 (7)

16.-30. perc: 10 (4)

31.-45. perc: 4 (2)

46.-60. perc: 4 (3)

61.-75. perc: 6 (4)

76.-90. perc: 6 (5)

Nos, a második felesben sokkal aktívabbak gólszerzés terén az újvárosi legények, jó lesz ezt észben tartani! De általában jól kezdenek ilyen tekintetben, úgyhogy nem kinyílni, mint pillangókés a romalagziban! A beszipkázott találatokat figyelve érdekesség, hogy nem is nagyon emlékszem olyan csapatra, akik az első félidőben több gólt kapnak, mint a másodikban (minket kivéve). Mivel általában mi is a szünet után vagyunk aktívabbak, lehet, hogy nekik kell esnünk az elején, mert később már nehezebb lesz… Annyit még mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az ősz első három meccsén mindannyiszor hátrányból volt képes megnyerni a meccset az újvárosi brigád (ez még egyszer, ugyancsak ősszel, a Nyírbátor ellen sikerült), úgyhogy a vezetés tudatában sem kell még a BL-döntőre készülni lelkiekben…

Ha a Tiszaújvárosról van szó, nyilván nem mehetünk el szó nélkül afelett, hogy mennyi volt játékosunk is játszik az ellenfélnél amellett, hogy Koleszár Gyuri bácsi is a mi edzőnk volt hajdanán, danán… A már említett Horváth Szabolcson, Fehér Balázson kívül Hamar Zsolti, Toplenszki Szabi, Kerekes „Kera”, Galambos Norbi, és a ketten 17 gólt összemuzsikáló Kovács Peti-Dávid Zoli duó is viselte a szent kék-sárgát. Azt gondolom, jó lenne, ha nem ellenségként tekintenénk rájuk, hanem olyan ellenfélként, akik tudják ugyan, hogy honnan indultak (biztos sokat is jelent nekik a Pete gyepe), de most egy másik csapatért kell mindent beleadniuk. Mondjuk egy Kokó-Fehér Balu párharcra kíváncsi fogok lenni…

Hogy aztán mi hogy készülünk? Nyilván fásultan. Egy fárasztó idény végén…fáradtan…megfogyatkozva…kicsikét hit nélkül. Az biztos, hogy a tavasszal megszokott belsővédő-páros, Menyhért és Nyisa sárga lapok miatt hiányozni fog, de üggyel-bajjal ezt még pótolni is tudjuk. A padra meg majd leül az Elek Ricsi-Hallgató Márk kettős valamelyike. Krajnc felépülésével sokat nyertünk a két fennmaradó mérkőzésre: valakit, aki Molnár Gabi szerepét át tudja venni (így-úgy-amúgy), és el tudja osztani a labdákat. Mi ezt várjuk:

Ha a (köreinkben) közismerten nem éppen szívélyes viszony nem létezne játékos és szurkoló között, gondolhatnánk, hogy csapatunk tagjai szépen szeretnének búcsúzni közönségüktől. Nagyon reméljük, hogy némely bárdolatlan egyénnel nem azonosítják (továbbra is) a játékosok az értük szurkoló, és akár tűzbe-vízbe menni képes fanatikusokat, és megteszik nekünk azt a szívességet, hogy némileg kiszabadulva az eredménykényszer béklyójából tökön rugdalják az újvárosiakat, akikkel egyébként semmi bajunk, nagyon szimpatikusak, kedveljük őket.

Élénken él emlékezetemben az őszi tiszaújvárosi meccs. Nagyon sokan kísértük el csapatunkat, és már az elején látszott, hogy volt értelme, mert nagyon beszorítottuk a hazaiakat, érett a gól, majd David révén meg is szereztük az olyannyira vágyott találatot, akkor még nem tudtuk, hogy győztes gól volt az, és a spanyol utolsó találata KBSC-mezben. Az újvárosi sportlétesítmény láttán mindannyian azt gondoltuk: bárcsak nekünk lenne ilyen „szentélyünk”, az újvárosi játékosok meg valószínűleg azt: bárcsak nekünk lenne ilyen szurkolótáborunk. Nos, a „szentély” tekintetében sok beleszólásunk nincs a dolgokba (valószínűleg a tulajdonosok, a város sem tud mit tenni), a másik dologban viszont van.

Ezt az oldalt úgy indítottam el, hogy egy blog formájában kommentálom a KBSC meccseit, a csapat körüli történéseket. Később lett weboldal, elsősorban Nektek köszönhetően, hiszen like-jaitokkal, érdeklődésetekkel, kedves szavaitokkal arra sarkalltatok, hogy próbáljunk meg alternatívát mutatni a hivatalos oldal mellett, és tegyünk kísérletet arra, hogy a Vegyész-szurkolók szócsövei legyünk. Minden az oldalon megjelenő interjút úgy kezdeményezünk, hogy „a KBSC szurkolói honlapjának szerkesztője vagyok…”. Szeretnénk minden szurkolónak a weblapja lenni. De közösséget továbbra sem fogunk vállalni az obszcén megnyilvánulásokkal, primitívséggel kapcsolatban, így ha kell, elhatárolódunk a kék-sárga színekért szorító (vagy éppen csak hőbörgő) zajolóktól, még ha ez némelyeknek rosszul is esik. Nekünk is nagyon rosszul esett némely rigmus (hát még a játékosoknak), és ez még akkor sem elfogadható, ha Diósgyőr, Loki, Videoton meccseken is felhangzanak hasonlók.

Mi barcikaiak vagyunk. Azt javaslom, vegyünk példát – ha már éppen ők jönnek holnap – a tiszaújvárosi szurkolóktól: megvertük őket ősszel, de nem hallottam egy éles hangot sem sajátjaiktól, beletörődtek a vereségbe. Inkább legyünk egy harmadosztályú szurkolótábor (ha úgy tetszik a „nagyobbak” szemében), de ne legyünk negatív példa. Kisváros vagyunk „kis csapattal” egyelőre (vagy már…), szeressük a srácokat, ne ócsároljuk őket! Mi sem finomkodunk a jelzőkkel a cikkeinkben, ha nem úgy ment valakinek, de tartsuk meg a szintet!

Mert van egy szint, ami alá nem szabad süllyedni! És ezt nagyon remélem, hogy minden fiatal (és nem fiatal) barátunk megérti. Én például akkor is vastapssal búcsúztatom csapatunkat holnap, ha éppen súlyos vereséget szenvedünk. Hogy miért? Az egész éves küzdelemért, a sok élményért, a reményért…

Ki tart velem?

Hajrá Barcika!