100% full power...

A beharangozót azzal fejeztem be, hogy a játékosainknak be kell bizonyítaniuk, hogy férfiak. Nos, azt hiszem, ez tökéletesen sikerült, hiszen ha van valami, amiben egyértelműen az ellenfelünk fölé nőttünk, az a harciasság, a töretlen küzdőszellem és a mindent elsöprő energia.

Azt kell mondjam, nem ez volt ez egyetlen tényező, amiben felülmúltuk a kisvárdaiakat, hanem a játéknak gyakorlatilag minden eleme. Ha nem töketlenkedjük el a helyzeteket, nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelem, de sem Lakatos fejese, sem Montvai két ziccere nem talált utat a csoport legpatkányabb játékosa meglehetősen unszimpatikusan viselkedő Szécsi kapujába, így maradt nekünk a Lakatos elhibázott büntetője utáni Lipusz rakéta. Tökéletesen mindegy, az egy gólos győzelemért is három pontot adnak, és nekünk most ez volt a legfontosabb: a lehető legnagyobbat faragni a Várdával szembeni különbségből.

Igaznak bizonyultak a hírek, Erős, a vendégek egyik legkreatívabb középpályása, betegség miatt nem lett nevezve a mérkőzésre, és mivel Módisnak a kvóta miatt helyet kellett találni a csatársorban, így a gólkirály-jelölt Milovac helyett Ramos kezdett, jobbhátvédként viszont a fiatal Hidi kapott szerepet (ugyancsak a kvóta miatt). Az már az elején nyilvánvalóvá vált (sőt, a meccs kezdete előtt sejteni lehetett), hogy a jobb oldalukon lehet a legnagyobbat fogni a várdaiakon, mi az eddig balhátvédként (remekül) szereplő Zimányit vetettük be balszellőként, ami nem bizonyult megfelelő megoldásnak. Minden tiszteletünk Ádámé, mert birkózott becsületesen, de ha egy tőle gyorsabb, kreatívabb ember mozog a balszellőben, akár már az első felesben eldönthettük volna a meccset. Hidi végtelenül messziről kísérte emberét, folyton eltévesztette a ritmust, így egy Kovács Szilu-szerű balszélső könnyedén hazavágta volna, de szerintem Lipusz is hasznosabb lett volna ebben a szerepkörben.

Miski Zolinak nem volt sok védenivalója, klasszisát bizonyítja, hogy amikor kellett, számíthatott rá a csapat, és nem gémberedett el a semmittevésben. A végjátékban komoly védést is be kellett mutatnia, de a legnagyobb erénye az volt, hogy a megfogyatkozott csapat felé hihetetlen energiát sugárzott. A védelmünk szinte tökéletes volt. Középen Lakatos és Katona levegőt sem hagyott venni a vendégtámadóknak, különösen Attilának voltak hihetetlenül nagy mentései, kemény volt, mint a vídia. Lakatos hőssé válhatott volna, de az első félidőben a fejesét védte Szécsi, a másodikban pedig 11-esét, ennél azért egy kicsit jobban kell koncentrálni egy ilyen felfokozott hangulatú meccsen. Egyébként nem is értem, miért Béla rúgta a büntetőt, mikor legutóbb Nagy Peti és Montvai is magabiztosan értékesítette a 11-est. Mindegy.

Nagy Petit épp elégszer ostoroztuk már az idényben, most egy rossz szavunk sem lehet rá (azért annyit halkan megjegyzek, hogy tényleg nem kéne foglalkoznia a közönséggel, mert csupán annyit kérdezett valaki, hogy „miért nem rúgjátok be a helyzeteket?”, ő azonnal „kibeszélt” a szurkolókhoz – talán ezt nem kéne, mégiscsak ő a csapatkapitány). A második lapja jogos volt, azt meg, hogy miért kapott azért sárgát, mert a kirúgni készülő Szécsi nekifutott, a jóisten sem tudja.

A mezőny egyik legjobbja viszont Czető Márk volt, aki visszatért a kezdőbe (jelzem: kényszerből), és tökéletes kűrt mutatott be. Az NB 3-as mezőny egyik legjobb és leggyorsabb szélsőjét radírozta le a pályáról, le is kellett cserélni Nagy Robit, mert sok sót nem evett meg. Iszonyatos energiákat mozgósított Cece a védekezésben, és látszott, hogy az előrejátékban is nagyon hasznos tudna lenni, igaz, most nem ez volt a feladata, oké, de nem is a Gyöngyös ellen játszottunk…

A középpálya védekező szekciója olyan volt, mint a beton, védekezésben nagyot hajtott az Illés-Irhás duó, előrefelé Ricsi egy kicsit nekem szétszórtnak tűnt, jópár labdát eladott, Irháson viszont nagyon látszott, hogy bizonyítani akar, és azt kell mondjam: parádés teljesítményt nyújtott. Iszonyatos energia feszül ebben a srácban…

Zimányiról már volt szó, Dobosnak kevesebb lehetősége akadt, mint bal oldali párjának, de igyekezett megküzdeni minden labdáért. Védekezésben több hasznát láttuk a rutinos játékosnak, és azt kell mondjam, támadásban még mindig várjuk tőle azt az extrát, amiért ő a „dobosattila”.

Minden dicséretet megérdemel Gálhidi mester, hogy meg merte húzni a kétcsatáros szisztémát, Montvainak több lehetősége is volt, de azokat mind elrontotta, de gondoljatok csak bele: ahhoz, hogy helyzetbe kerüljön, oda is kellett helyezkednie. Nagyon jól látszott, hogy amikor lecserélték, adódott egy helyzetünk, de pont oda jött a beadás, ahol Tibinek kellett volna lennie. Oké, lehet, hogy azt is elrontja, de na… Nehéz Máté csapatunk egyik nagy erőssége, meg merem kockáztatni, hogy korosztályában nincs nála jobb játékos a csoportban, és a kora azt is jelenti egyben, hogy többszörösen hasznát vesszük. Miután kétcsatáros üzemmódban álltunk fel, így kicsit szélről, a jobb oldalról kellett indulnia, többször is szépen verte meg védőjét, de gólt ezúttal nem láthattunk tőle. Ennek ellenére hasznosan futballozott.

Lipusz gyakorlatilag első labdaérintéséből gólt szerzett, és látszott is, amikor hozzá került a labda, hogy ő az igazi balszellő a csapatban. Szabó Ádám nem az a fajta, akivel infarktus fog végezni, én talán inkább olyan meccseken számítanék rá, amikor nem a brusztolás az elsődleges, beálltával sokkal aktívabb lett a várdaiak bal széle, és ez neki is köszönhető volt.

Még egy mondat a sípos teljesítményéről, akinek a nevét nem vagyok hajlandó leírni: azt tudom neki tanácsolni, hogy nézze vissza az ezen a meccsen mutatott bíráskodását (ha kell, elküldjük neki a felvételt). Ha ugyanolyan katasztrofálisnak ítéli, mint ahogy mi, akkor hagyjon fel ezen tevékenységével, és keressen valami becsületes munkát, ha nem, akkor éjjel-nappal olvasgassa a szabálykönyvet, és keressen rá a neten olyan kifejezésekre, mint „pártatlanság”, „korrekt bíráskodás”. Ha viszont a hivatalos bérén kívül más összeg is nyomja a zsebét a hazaúton, akkor kívánom, hogy álljon meg egy gyógyszertárnál, és az összeset verje el, hátha meggyógyul.

Azt kell mondjam, régen láttunk ilyen jó meccset a Petében. Kellett ehhez természetesen az ellenfél is, akiken látszott, hogy nem képviselnek gyenge szintet, de jól megszervezett csapatunkkal egészen egyszerűen nem tudtak mit kezdeni. Ezt a jól szervezettséget elsősorban is Gálhidi mesternek köszönhetjük, aki a szezon kétségkívül legnagyobb igazolása volt, és ha már nyártól tevékenyen részt vett volna a csapat életében, most nem ennyi pontunk lenne, ebben biztos vagyok.

A csimborasszó a végére: amikor a csapat rákezdett a „Drága Vegyész” című nótára. Illetve a bánat tudja, hogy ez-e a címe, Kodály és Bartók elfelejtette lejegyezni annak idején, de a hatás frenetikus volt. Közönség és csapat együtt ünnepelt, és így, ebben a formában erre már nagyon régen volt példa. Ez az intermezzó, a mutatott játék és a férfias küzdés, biztos vagyok benne, hogy megteszi a hatását, és rengetegen fogjuk elkísérni a csapatot Tiszaújvárosba, de a Putnok ellen mindenképpen nagy tömegre számítok.

A Várda szűzen (értsd: veretlenül) érkezett hozzánk, de a „nagyfiú” elvette a szüzességét. Jó ma barcikai szurkolónak lenni…

Hajrá Barcika!!!