Hamár valaki a régen ismert nevemen próbál kissé lealázó módon irni,ne alacsonyitsa le a mi szeretett csapatunkat annyira,hogy mi nem érünk fel a Putnok szintjére.Fehér B, Nyisa,Máté G, és még páran a mi gyerekeink,akiket kölcsönbe adtunk nektek,mindegyik szinte meghatározó játékosa a Putnoki csapatnak.Talán több tiszteletet várnánk el.az ilyen hozzászólóktól,ha más tollaival ékeskedik.Majd elválik,mennyire jó ez a narancsfalvai csapat,ha ellenünk kell focizni.Mi nem a vereseha,Gyöngyös vagyunk.Mindenesetre várjuk őket szivrepesve,győzzön a jobb csapat.Aztán tavasszal mindenki a helyére kerül.Hajrá Barcika.Go-to Tujvárosba!
100% full power...
A beharangozót azzal fejeztem be, hogy a játékosainknak be kell bizonyítaniuk, hogy férfiak. Nos, azt hiszem, ez tökéletesen sikerült, hiszen ha van valami, amiben egyértelműen az ellenfelünk fölé nőttünk, az a harciasság, a töretlen küzdőszellem és a mindent elsöprő energia.
Azt kell mondjam, nem ez volt ez egyetlen tényező, amiben felülmúltuk a kisvárdaiakat, hanem a játéknak gyakorlatilag minden eleme. Ha nem töketlenkedjük el a helyzeteket, nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelem, de sem Lakatos fejese, sem Montvai két ziccere nem talált utat a csoport legpatkányabb játékosa meglehetősen unszimpatikusan viselkedő Szécsi kapujába, így maradt nekünk a Lakatos elhibázott büntetője utáni Lipusz rakéta. Tökéletesen mindegy, az egy gólos győzelemért is három pontot adnak, és nekünk most ez volt a legfontosabb: a lehető legnagyobbat faragni a Várdával szembeni különbségből.
Igaznak bizonyultak a hírek, Erős, a vendégek egyik legkreatívabb középpályása, betegség miatt nem lett nevezve a mérkőzésre, és mivel Módisnak a kvóta miatt helyet kellett találni a csatársorban, így a gólkirály-jelölt Milovac helyett Ramos kezdett, jobbhátvédként viszont a fiatal Hidi kapott szerepet (ugyancsak a kvóta miatt). Az már az elején nyilvánvalóvá vált (sőt, a meccs kezdete előtt sejteni lehetett), hogy a jobb oldalukon lehet a legnagyobbat fogni a várdaiakon, mi az eddig balhátvédként (remekül) szereplő Zimányit vetettük be balszellőként, ami nem bizonyult megfelelő megoldásnak. Minden tiszteletünk Ádámé, mert birkózott becsületesen, de ha egy tőle gyorsabb, kreatívabb ember mozog a balszellőben, akár már az első felesben eldönthettük volna a meccset. Hidi végtelenül messziről kísérte emberét, folyton eltévesztette a ritmust, így egy Kovács Szilu-szerű balszélső könnyedén hazavágta volna, de szerintem Lipusz is hasznosabb lett volna ebben a szerepkörben.
Miski Zolinak nem volt sok védenivalója, klasszisát bizonyítja, hogy amikor kellett, számíthatott rá a csapat, és nem gémberedett el a semmittevésben. A végjátékban komoly védést is be kellett mutatnia, de a legnagyobb erénye az volt, hogy a megfogyatkozott csapat felé hihetetlen energiát sugárzott. A védelmünk szinte tökéletes volt. Középen Lakatos és Katona levegőt sem hagyott venni a vendégtámadóknak, különösen Attilának voltak hihetetlenül nagy mentései, kemény volt, mint a vídia. Lakatos hőssé válhatott volna, de az első félidőben a fejesét védte Szécsi, a másodikban pedig 11-esét, ennél azért egy kicsit jobban kell koncentrálni egy ilyen felfokozott hangulatú meccsen. Egyébként nem is értem, miért Béla rúgta a büntetőt, mikor legutóbb Nagy Peti és Montvai is magabiztosan értékesítette a 11-est. Mindegy.
Nagy Petit épp elégszer ostoroztuk már az idényben, most egy rossz szavunk sem lehet rá (azért annyit halkan megjegyzek, hogy tényleg nem kéne foglalkoznia a közönséggel, mert csupán annyit kérdezett valaki, hogy „miért nem rúgjátok be a helyzeteket?”, ő azonnal „kibeszélt” a szurkolókhoz – talán ezt nem kéne, mégiscsak ő a csapatkapitány). A második lapja jogos volt, azt meg, hogy miért kapott azért sárgát, mert a kirúgni készülő Szécsi nekifutott, a jóisten sem tudja.
A mezőny egyik legjobbja viszont Czető Márk volt, aki visszatért a kezdőbe (jelzem: kényszerből), és tökéletes kűrt mutatott be. Az NB 3-as mezőny egyik legjobb és leggyorsabb szélsőjét radírozta le a pályáról, le is kellett cserélni Nagy Robit, mert sok sót nem evett meg. Iszonyatos energiákat mozgósított Cece a védekezésben, és látszott, hogy az előrejátékban is nagyon hasznos tudna lenni, igaz, most nem ez volt a feladata, oké, de nem is a Gyöngyös ellen játszottunk…
A középpálya védekező szekciója olyan volt, mint a beton, védekezésben nagyot hajtott az Illés-Irhás duó, előrefelé Ricsi egy kicsit nekem szétszórtnak tűnt, jópár labdát eladott, Irháson viszont nagyon látszott, hogy bizonyítani akar, és azt kell mondjam: parádés teljesítményt nyújtott. Iszonyatos energia feszül ebben a srácban…
Zimányiról már volt szó, Dobosnak kevesebb lehetősége akadt, mint bal oldali párjának, de igyekezett megküzdeni minden labdáért. Védekezésben több hasznát láttuk a rutinos játékosnak, és azt kell mondjam, támadásban még mindig várjuk tőle azt az extrát, amiért ő a „dobosattila”.
Minden dicséretet megérdemel Gálhidi mester, hogy meg merte húzni a kétcsatáros szisztémát, Montvainak több lehetősége is volt, de azokat mind elrontotta, de gondoljatok csak bele: ahhoz, hogy helyzetbe kerüljön, oda is kellett helyezkednie. Nagyon jól látszott, hogy amikor lecserélték, adódott egy helyzetünk, de pont oda jött a beadás, ahol Tibinek kellett volna lennie. Oké, lehet, hogy azt is elrontja, de na… Nehéz Máté csapatunk egyik nagy erőssége, meg merem kockáztatni, hogy korosztályában nincs nála jobb játékos a csoportban, és a kora azt is jelenti egyben, hogy többszörösen hasznát vesszük. Miután kétcsatáros üzemmódban álltunk fel, így kicsit szélről, a jobb oldalról kellett indulnia, többször is szépen verte meg védőjét, de gólt ezúttal nem láthattunk tőle. Ennek ellenére hasznosan futballozott.
Lipusz gyakorlatilag első labdaérintéséből gólt szerzett, és látszott is, amikor hozzá került a labda, hogy ő az igazi balszellő a csapatban. Szabó Ádám nem az a fajta, akivel infarktus fog végezni, én talán inkább olyan meccseken számítanék rá, amikor nem a brusztolás az elsődleges, beálltával sokkal aktívabb lett a várdaiak bal széle, és ez neki is köszönhető volt.
Még egy mondat a sípos teljesítményéről, akinek a nevét nem vagyok hajlandó leírni: azt tudom neki tanácsolni, hogy nézze vissza az ezen a meccsen mutatott bíráskodását (ha kell, elküldjük neki a felvételt). Ha ugyanolyan katasztrofálisnak ítéli, mint ahogy mi, akkor hagyjon fel ezen tevékenységével, és keressen valami becsületes munkát, ha nem, akkor éjjel-nappal olvasgassa a szabálykönyvet, és keressen rá a neten olyan kifejezésekre, mint „pártatlanság”, „korrekt bíráskodás”. Ha viszont a hivatalos bérén kívül más összeg is nyomja a zsebét a hazaúton, akkor kívánom, hogy álljon meg egy gyógyszertárnál, és az összeset verje el, hátha meggyógyul.
Azt kell mondjam, régen láttunk ilyen jó meccset a Petében. Kellett ehhez természetesen az ellenfél is, akiken látszott, hogy nem képviselnek gyenge szintet, de jól megszervezett csapatunkkal egészen egyszerűen nem tudtak mit kezdeni. Ezt a jól szervezettséget elsősorban is Gálhidi mesternek köszönhetjük, aki a szezon kétségkívül legnagyobb igazolása volt, és ha már nyártól tevékenyen részt vett volna a csapat életében, most nem ennyi pontunk lenne, ebben biztos vagyok.
A csimborasszó a végére: amikor a csapat rákezdett a „Drága Vegyész” című nótára. Illetve a bánat tudja, hogy ez-e a címe, Kodály és Bartók elfelejtette lejegyezni annak idején, de a hatás frenetikus volt. Közönség és csapat együtt ünnepelt, és így, ebben a formában erre már nagyon régen volt példa. Ez az intermezzó, a mutatott játék és a férfias küzdés, biztos vagyok benne, hogy megteszi a hatását, és rengetegen fogjuk elkísérni a csapatot Tiszaújvárosba, de a Putnok ellen mindenképpen nagy tömegre számítok.
A Várda szűzen (értsd: veretlenül) érkezett hozzánk, de a „nagyfiú” elvette a szüzességét. Jó ma barcikai szurkolónak lenni…
Hajrá Barcika!!!
Téma: 100% full power...
Dátum: 2014.11.10
Tárgy: Re:Re:putnok Ref.
Dátum: 2014.11.09
Tárgy: Re:putnok
A jelenlegi 8 pont hátrányunk ellenére sem a Putnok az ellenfelünk a bajnoki címért folytatott küzdelemben. A végén már nem lesznek tényezők, ki fognak pukkadni.
Dátum: 2014.11.09
Tárgy: Re:Re:Re:putnok
Erősen benne van a pakliban, hogy a hátralévő 2 meccsen a Putnok talán 1 pontot ha szerez. Ha már 3 lenne, azon nagyon meglepődnék. De nem fogok...
Dátum: 2014.11.09
Tárgy: Re:Re:Re:Re:putnok
Minimum 4, de inkább 6, barcikának max.2, de lehet 0!
Dátum: 2014.11.09
Tárgy: Re:putnok
Kedves kioktatásod után idézet az nb3.hu oldalon június 18-án megjelent írásból (ehhez hasonló tartalmú cikkektől hemzsegett a sajtó akkoriban):
"A Putnok és a KBSC rivalizálása az utóbbi években már-már legendás borsodi futballkörökben, éppen ezért is meglepő némileg, hogy a két szomszédvár városvezetése pár nappal ezelőtt megállapodott egymással arról, hogy a következő szezontól fokozottabb együttműködés keretében próbálnak meg sikereket elérni.
Teljes fúzióról semmiképpen sem beszélhetünk, viszont arról mindenképpen szó van, hogy a két csapat között 5-6 játékos cseréje valósulna meg, mégpedig olyan szellemben, hogy a putnokiak komolyabb játékerőt képviselő (és nagy részben kazincbarcikai kötődésű) futballistái költöznének a vegyészvárosba, míg a barcikaiaktól olyan emberek szerepelhetnének a gömöriek gárdájában, akiknek jelenleg nem tudnak elegendő játékpercet biztosítani a KBSC-nél.
Az együttműködési megállapodás kiterjed az utánpótlás-nevelő munkára is. A tervek szerint a KBSC U19-U17-es csapatát „turbóznák fel” a tavasszal a Putnok csapatában szereplő legtehetségesebbekkel, cserébe a Sajóvölgye első osztályban szereplő U15-U14-es korosztályos gárdái barcikai fiatalokkal erősödhetnének."
Szerintem nem kell nagyon magyarázni, ha megy a szövegértés...
Dátum: 2014.11.09
Tárgy: Re:Re:putnok
"Ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem, hogy mit csinálok!" Ismerős? Kamu az egész együttműködés! Vagy annak neveznéd, hogy Kokó és félig meddig Zimi kivételével nincs barcikai kötődésű játékos a csapatban. És gondolom ennek fényében igazolták le az ősbarcikai, Lakatost, Irhást, Dobost, a fiatal tehetség Montvait. Akikkel egyébként nincs bajom, csak az együttműködésről beszélek. Azérz küldték tárkányba és nem putnokra a felesleges játékosokat. Azért mem tartottak igényt Nyisára, Fehérre, Horváth Szabira, Marcinaskóra, hogy csak a putnokon játszókat említem. Azért kap ki minden héten 10 köztével minden utánpótláscsapat, mert nagyon bejött az együttműködés. Blablabla, csak a hülye hiszi, hogy így van. De ne is az asztalnál dőljenek el a dolgok.
Dátum: 2014.11.09
Tárgy: Re:Re:Re:putnok
Sajnos súlyos tárgyi tévedésektől hemzseg az írásod, de nem baj, egy mezei szurkolótól nem vár el az ember háttértudást. Csak akkor ne okoskodnál!
Dátum: 2014.11.09
Tárgy: Re:Re:Re:putnok
Ok, szóval tényleg nem megy a szövegértés.
Pont azt próbáltam én is vázolni, amire célozgatsz: ez csak porhintés, a valódi cél az, hogy a nagyobb kalapból (lásd TAO-s pénzek) nagyobbat lehessen meríteni.
Mondjuk az utánpótlás csapatokról annyit, hogy az igazi gond az U14 és alatta lévő korosztályoknál van, ahonnan a Sajóvölgye, meg a Diósgyőr ellopkodta az embereket. Az úgy meg elég nehéz, hogy valahol elvégzik a kiválasztás, elindul a nevelés, aztán mikor látszik, ügyes a gyerek, akkor lenyúlom...
De ha jól látom, a Sajóvölgye U-s csapatai sem világverőek (ha általánosítani akarok, mint te...)
Dátum: 2014.11.09
Tárgy: Re:Re:Re:putnok
Inkább jegeljük a dolgot, mert az utánpótlásba 1 szem Sajóvölgyés gyereket sem küldtek Barcikára Zsoltiék!