Nem lesztek bajnokok!
Ajándék belülről...
Ahogy azt már belengettük, holnap 11 órától a Felsőtárkány csapatával találkozunk. Múltkor is mondtam már: ragyogó ötletnek tartom az ellenfélválasztást, hiszen a tárkányiak ellen mind a két meccsünket lejátszottuk már (egy döntetlen, egy győzelem), de szerintem egyébként sincs különösebb titkolóznivalónk. Kicsit aggódunk, Détári mester megtisztel-e minket kitüntető jelenlétével, de talán holnap már tényleg élőben köszönthetjük a jó Lajost. Nem tudom, érkeznek-e vendégszurkolók a lelkes sárkány-táborból, mindenesetre dob nem lesz, abba belefialt a macska (nem vicc, olvassátok el a tárkányi honlapon).
Ellenfelünk január 15-én kezdte a felkészülést, kicsit meglepő módon nem nagypályán, hanem az Imola-Hírlap teremtornán verbuválódtak, meg is nyerték annak rendje-módja szerint, igaz, az Egerszalók, a Markaz, a Verpelét vagy a Gyöngyös nem biztos, hogy áthághatatlan ellenfél, akár még teremben sem. A múlt hét szerdára tervezett, Jászberény elleni mérkőzésük (immár nagypályán) a pálya használhatatlansága miatt elmaradt, szegény embert az ág is húzza… Annál nagyobb meglepetés volt, hogy szombaton 1-0 arányban legyőzték a Diósgyőr vegyescsapatát, a gólt Kasza szerezte. A tudósítások szerint a diósiak nagyjából végigegykapuzták a meccset, na de Hornyák volt elől, mit lehet tenni…
Az már kicsit csúnyább, hogy a Salgótarjántól egy hármaskolbászt kaptak szerdán, ez még annak ellenére is kínos, hogy a Tarjánban Bárányos és Penksa (kétszer) volt eredményes. Bizony-bizony. A 6-szoros magyar válogatott Bárányos és a 7-szeres szlovák válogatott Penksa is a Puebla hálójában kötött ki, azt meg már csak félve írjuk le, hogy a tavaly nálunk szereplő Maicon és a jolly joker, az aduász, a félelmetes Husanik Patrik is a tarjániak játékosa. Mivel az SBTC 5 pontra van lemaradva a nógrádi mennyeiben a jó erőkből álló, vereség nélkül, 5 ponttal vezető Somostól, tavasszal nincs veszve semmi! Na de, vissza a témánkhoz!
A Tárkány a 9. helyet foglalja el csoportunkban, nyilván ennél jobbat szeretnének. Az atomjaira hulló ebesi keretből ennek érdekében szerezték meg Nagy Tamást (ősszel: 8 meccs, gól nélkül) és Balázs Bálintot (10 meccs, gól nélkül, 3 sárga lap). „Képben van” még az Egerből nagyon elvágyódó Illyés kapus, valamint Kovács és Pados Répcelakról, illetve Bollók a Szentistvántól, engem ezek a nevek igazán nem győztek meg. Ami biztos: Szurkos (ősszel: 14 meccs, 0 gól, 3 sárga lap) befejezte a pályafutását (ezen a szinten legalábbis), Roza állítólag Tiszaújvárosba szerződött, de erről semmi bizonyító erejű dokumentumot nem találtunk. Olasz Jani nálunk van próbajátékon, Laurinyecz viszont hiába túrázott Békéscsabán, nem kellett, de mivel érte cash-t szeretne látni a tárkányi vezetés, valószínűleg marad. Két legeredményesebb gólszerzőjük nem játszott Tarjánban (Montvai és Béres), nem tudjuk, holnap ráteszik-e stoplisnyomukat a Pete műfüvére.
Nálunk, ami biztos: Molnárt, Demkót és Komlósit nem láthatjuk sérülés miatt. Az U21-esek ezúttal nem lépnek pályára a Tárkány ellen, hiszen ők 15 órától a Harsánnyal játszanak edzőmeccset, akit érdekel, nyugodtan megnézheti a srácokat.
Kovács Szilárd és Olasz Jani holnap is pályára lépnek, és valószínűleg a Tárkány ellen bemutatott játékuk lesz az, ami eldönti a sorsukat. Megtudtuk, hogy amennyiben mindketten szerződést kapnak, további igazolásokat nem tervez a szakvezetés. Csak emlékeztetőül: eddig csupán Krajnc Balázs firkanthatta alá az igazolási okmányokat, még Demkónak sincs szerződése.
De amire a leginkább kíváncsiak vagytok: igen, Molnár Gabi tavasszal is nálunk folytatja! Megtörtént tehát a döntés, és nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha kijelentem, hogy ez a legnagyobb igazolásunk. Azt hiszem, mindent elmond Gábor (és nevelője) lojalitásáról és lokálpatriotizmusáról, hogy nálunk marad, és játékával (nem utolsó sorban: góljaival) megpróbálja elősegíteni, hogy a tavasz végén bajnokcsapatot ünnepelhessünk.
Úgy tűnik, az évszakhoz képest ideális futballidő lesz, azt hiszem, nem bánjátok meg, ha kilátogattok megnézni a srácokat!
Hajrá Barcika!
Téma: Ajándék belülről...
Dátum: 2014.02.08
Tárgy: Re:Nem
Szeretettel várunk március 8-án, amikor újra felülhettek a szopórollerre...
Dátum: 2014.02.07
Tárgy: Jó
Jó, nagyon jó hír, hogy Molnár marad. Ha van kedve játszani, akkor a csapat motorja. Remélem lesz kedve, mint ahogy a szurkolóknak is "virágos" a bajnokság végéig...
De ez azért nem annyira biztos. Szerintem támadók terén gyengültünk, ha jönnek Olaszék még akkor is. De jó, legyünk ugyanolyan erősek mint ősszel. Félő, hogy a Léta, de még a Putnok sem adta fel a bajnoki címért folytatott versenyt és mivel ők valószínűleg erősebbek lesznek mint voltak, nem biztos, hogy kitart az előnyünk.
Persze a sportban amúgy sem lehet biztosra menni, de ha már tényleg komolyan gondolja a vezetés a bajnoki címet (feljutást?), akkor még össze kellene volna kaparni egy kis pénzt egy jó támadóra.
De ha nincs, hát akkor nincs, csak nehogy emiatt az egész éves munka és remény kútba essen! Ez itt a tét.