Amikor a földön fekvőbe rúgni...szabad...
A tavasz egyik legfontosabb mérkőzésére kerül sor holnap a Petében, persze, lassan minden hazai (és majd idegenbeli) meccsre rámondható lesz ez, de a fontos meccsek sorában mindenképpen ez az első. A két kötelező hazait behúztuk, a Szolnok ellen viszont vesztettünk két pontot két gólos előnyről. Cegléden elfogadható volt az iksz (bár az is könnyen meg lehetett volna), Nyíregyházán be volt kalkulálva a vereség is.
A Békéscsaba vérmes reményekkel kezdte a tavaszi szezont, hiszen őszi elsőként telelt, elérhetőnek tűnt a feljutás. Aztán jöttek sorra a pofonok, súlytalannak bizonyultak a téli igazolások, nem állt össze a védelem, az egyetlen Randjelovic kivételével pedig a támadó-szekció is csődöt mondott. Mindennek az lett az eredménye, hogy a Nyíregyháza elleni vereség után Dajka László bedobta (bedobatták vele) a törölközőt, és a korábbi csabai sikeredző, Pásztor József vette át a csapat irányítását.
A téli holtszezonban 6 játékos hagyta el a csapatot (Kiss-Siófok, Makra-Orosháza, Balogh-Szigetszentmiklós, Bozsó-Gyula, Nadaban és Pufek pedig szabadlistára került), négy spíler pedig érkezett a Békés megyei együtteshez. Llanos Mendez a Deportivo Pereirától, Hadar a Bihor Oradeától, Calvin Tombaye az UTA Aradtól, a kolumbiai Mosquera előéletét viszont még a Moszad is nagy erőkkel vizsgálja. Hogy mire képesek ezek a légiósok, azt az eddigi tavaszi eredményekből nagyjából levonhatjuk, van baj Csabán rendesen.
Az NB2 Keleti csoportjának színvonalát mutatja, hogy még a gyatra tavaszi produkció ellenére is a 3. helyen áll szombati ellenfelünk, igaz, immáron 7 pont a lemaradásuk az éllovas Vasastól. A Csaba a lejátszott 22 bajnokijából 9-szer hagyta el győztesen a pályát, 8-szor játszott döntetlent és ötször volt kénytelen lehajtott fejjel levonulni. Mindez azért is érdekes, mert az öt vereségből csupán egy esett az őszi szezonra (a Mezőkövesd elleni hazai), az idén lejátszott 7 meccsből viszont 4-szer is pont nélkül maradtak. Egyetlen győzelmük idén a Fradi 2. elleni 2-1, és kiharcoltak egy "bravúros" 1-1-et az Újpest B. otthonában, és ugyancsak egy ikszet (2-2) Cegléden, viszont kikaptak otthon a Szolnoktól és a Vasastól, idegenben pedig a Nyíregyházától, valamint Matyóföldön beleszaladtak egy izmos headkick-be (0-5). Nincs tehát könnyű helyzetben Pásztor mester, egy nagy részben lélektelen zsoldosokból álló, morálisan padlón lévő keretből kellene holnapra ütőképes együttest varázsolnia.
Hogy a kapuban Máthé véd vagy Scekics? Szerintem még ők sem tudják. Máthé 2-szer, a montenegrói U21-es válogatott Scekics eddig 5-ször állt a háló előtt tavasszal. Mivel a Kövesd ellen utóbbi kapott egy zsákkal múlt szerdán, és a Vasas ellen is kétszer mattolták, lassan időszerű lesz Máthé kezdőbe jelölése, de nem hiszem, hogy erre most kerülne sor. A védelem közepén a 34 éves Botis papó és Lengyel helye atombiztos, ők szerintem még akkor is tuti kezdők lennének, ha egyik héten bibliai csapást mérne rájuk egy támadósor. Calvin lehet a jobbhátvéd (ha éppen nem lesz a középpálya jobb oldalára vezényelve), balbunkóban játszhat Horváth, Lllanos Mendez, de akár Juhász is.
A középpályáról nem mondható, hogy monolitikus állandóság jellemezné. Ami biztos, hogy Varga fog szűrőt játszani, Randjelovics meg támadó középpályást. De hogy hogyan tovább? Érdekes kérdés. Juhász lesz valószínűleg a baloldali, Raducu a jobboldali középpályás. A csatárokban egy dolog közös: nagyjából gólképtelenek tavasszal. Játszhat ott Leucuta, Obot, Hadar, Majoros vagy Mosquera is, ez a formáció összesen 4 gólra volt képes tavasszal (ebből Leucuta szerzett hármat). Ennek ellenére egyszer biztos megtalálják a góllövő cipőt, reméljük, nem holnap. Csoportunkban a Csaba rúgta a legtöbb gólt (40), így azért nem ajánlanám, hogy levegővételhez engedjük a szörnyű formában futballozó csabai támadókat.
Ha egy avatatlan szemlélő meglátja a bíróhármas nevét (Böcskei Balázs, Makkosné Petz Brigitta, Hofbauer Roland) azt is hihetné, hogy a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjairól van szó. Úgy tűnik, hosszúra nyúlik a nőnap a JB-nél, most őszintén, honnan szednek ennyi női partjelzőt? Böcskei Balázst az egyes televíziós csatornák politikai műsoraiból is ismerhetjük, hiszen politikai elemzőként ismertebb, mint játékvezetőként. Reményeink szerint a futballhoz is ért annyit, mint a modern-posztmodern átmenethez, vagy a globalizációs problémákhoz. A 2012/13-as idényben eleddig 10 meccset vezetett a spori, négyet a legfelső osztályban, 3-3-at Keleten és Nyugaton. Nekünk még nem fújt a szezonban, a Csabának viszont ő dirigálta a tavaszi halványzöldek elleni 2-1-es meccsét. Hogy miként? Idézném Lipcseit: "Nem lehet elmenni szó nélkül a játékvezető ténykedése mellett, hiszen a kettős kiállítással eldöntötte a mérkőzést." Bizony-bizony. Böcskei úr a 31. percben kiszórt két vendégjátékost, majd mintegy kompenzálásként második sárgával Lengyelt is a hazaiaktól, valamint megítélt 1-1 büntetőt. A Vasas-Orosháza meccsen is ítélt két büntetőt, ami arra utal, hogy gyerekkorában valószínűleg imádta a tizenegyespárbajokat, és minden vágya volt, hogy közelről is lásson párat. Mindenesetre nekem a 10 meccsen befújt 6 büntető kicsit soknak tűnik. A lapokkal sem spórol Böcskei sporttárs, a 10 találkozón felmutatott 52 sárga és 4 piros elég derék!
Nálunk a problémák legalább nem súlyosbodtak, ami konstans: Nyitrai és Kokó egyelőre nem bevethető, Szabó Ádi pedig csak a következő fordulóban, a Vasas ellen tudja le 4 meccses büntijét. Jó hír, hogy a Nyíregyházán kényszerűen lecserélt Komlósi és Fótyik is bevethető, így a védelmünk legalább egyben van. A középpályán azonban nagyon kell ügyelni, nem lenne hátrány, ha a kiváló formában futballozó Randjelovicsot (tavasszal már 4 gólt lőtt, összesen 11-et!) valaki leradírozná a pályáról. Továbbra is kérdés, mi van Maicon-nal, mert habár egészséges, de pályán még nem láttuk. Kíváncsi vagyok, ha véletlenül Balu holnap összeszed egy sárgát, és ezzel kiiratkozik a kezdőből a Vasas ellen, ki játszik majd szűrőt a Fáy utcában. Salvador?
Mivel nem várom, hogy átállunk a 3-5-2-re, amit a múltkor ajánlottam, így valószínűleg marad a múlt héten látott hadrend, annyi különbséggel, hogy Tátrai valószínűleg visszakerül a kezdőbe, de lehet, Jeremiás is. Ennek megfelelően szerintem Póser-Privigyei,Komlósi,Fótyik,Horváth-Jeremiás,Kiprich,Fehér,Tátrai-Vólent,David lesz, szemben az én kezdőmmel, ami Póser-Privigyei,Komlósi,Fótyik-Maicon-Nagy,Kiprich,Tátrai-David-Vólent,Salvador lenne. Az okokat már ismertettem.
Hazai pályán egyetlen árva pontot sem lehet már veszteni. Kár lenne, ha abból indulnánk ki, hogy a Csaba rossz passzban van, abban volt a Nyíregy is, és lám, mi lett a vége. A védelemben erőszakosan, de lehetőleg szabályos eszközökkel kell szerelni a támadókat, hiszen tudjuk, Böcskei sporinál könnyen villan a lap, ehhez nagyfokú támogatást kell adni egymásnak. A középpályán állandó mantra már, hogy meg kell becsülni a labdát és agresszívan letámadni a labdát birtoklót, elől pedig élni kell a kialakított helyzetekkel. Ha kell, jöjjön már Salvador időben, ne súlyosbítsuk az aranyerét a padon ücsörgéssel! Ismételten felhívom a figyelmet, hogy a Csaba is arról nevezetes, hogy az utolsó negyedórában a legeredményesebb! Góljaik több, mint harmadát a véghajrában küszködték be. Ne essünk már ugyanabba a hibába többször!
Nagyon megy az idő, és ha elmegy egy-egy meccs, már nem marad sok idő a javításra. Maximális koncentráció kell, ha el akarjuk érni a célunkat. Jó lenne, ha végre kijönne a csapatból, ami benne van, és elkezdenénk leszakítani a vetélytársainkat! Az első lépcsőre holnap felléphetünk...