Amikor szépen-lassan elfogynak a szavak...

2014.09.28 05:56

Nos, ha a kupameccset is beleszámítjuk, megvan zsinórban a harmadik vereség is. De ha csak a bajnokikat nézzük, akkor is azt látjuk, hogy 6 meccs után már harmadszor hagytuk el vesztesen a pályát, és ez meglehetősen csúfondáros. A Cigánd idei teljesítményét nézve, talán ott még bele is fért egy pofon, meg lehetett magyarázni mindenfélével: nem állt még össze a védekezés, idény eleji forma, szerencsénk sem volt, de a Hatvan elleni headshot és főként ez – teljességgel megmagyarázhatatlan.

Nem vagyok könnyű helyzetben, mert ez volt az első bajnoki, amit nem „élvezhettem végig” a saját szememmel, így aztán egy olyan filmet kellene elmesélnem, amit nem is láttam, meg aztán nehéz bármit is mondani egy ilyen övön aluli ütés után. Ennek a Jászberénynek a Várda 7-et rúgott! Hetet! Mi meg odamentünk toronymagas esélyeseként a meccsnek, erre térdre borulunk az újonc előtt.

Hajlandó vagyok elhinni, hogy felbillent a pálya a mérkőzés egészében, a hazaiak csak kétszer merészkedtek ki a térfelükről, és találtak két gólt, amivel eldöntötték a találkozót. Meg lehet győzni, hogy szebbnél-szebb támadásokat vezettünk, csak hát – a helyzeteket nem sikerült értékesíteni. Ha egy szemtanú azt mondaná, hogy a játék képe alapján egyértelműen fordított eredmény született, azt is bekajálnám. De – hogy egy klasszikust idézzek – NEM ÉRDEKEL!

Magyarázza el nekem valaki, hogy egy ilyen rutinos védelem, hogy képes olyan elemi hibákat elkövetni, amiket meccsről-meccsre látunk. Hogy képesek egy 10 emberrel játszó újonctól is gólt kapni? Hogy van az, hogy Dobos például, aki szárnyalt a Tárkányban lejátszott pár meccsén, volt csapata ellen még a mezőny legjobbja volt, azóta viszont – kis túlzással – még egy egyeneset sem rúgott a labdába? Bene a felkészülésiken rúgta a gólokat, most szélsőt játszatunk vele, Montvai meccsek óta „be van oltva” góllövés ellen.

És egyáltalán: akar ez a csapat bajnoki címet szerezni? Vagy már lemondtak róla? Mert akkor tessék szólni, mi sem spannoljuk magunkat, nagy levegőt véve megpróbáljuk lenyelni, hogy jövőre sem lesz NB 2-es csapata a városnak.

A „majdnem”, a „ha”, a „hajszál híján” nem játszanak a sportban. Itt az eredményjelző az egyetlen tényező, ami objektívan mutatja a teljesítményt. Lehetünk mi a szerencsétlen vesztes, de csupán a szerencsétlenségre fogni az eredménytelenséget hosszú távon nem lehet. Lehet, hogy időnként bezavar a szél, egy sérüléshullám, egy lökött játékvezető, de ezek csupán üres magyarázkodások, mert van olyan keretünk, amelynek mindezen hátráltató tényezőket le kellene küzdenie.

Őszintén szólva, azért vártam ettől a meccstől nagyon sokat, mert akár még azt is el tudtam képzelni, hogy az előző meccseken kicsit „az edző ellen” is játszottunk. Ne legyünk álszentek, előfordul az ilyesmi futballpályákon – itthon meg pláne – hogy a rutinosabb játékosok a kemény edzéseket, a dorgálást alibi játékkal honorálják, aztán jobb híján – mivel egy keretnyi labdarúgót nem lehet elküldeni – megy a vezetőedző. (Azért félreértés ne essék – Koleszár mesternek volt annyi hibája, amiket mi is leírtunk, hogy azokat nehéz lenne ezzel kimagyarázni.) Nos, belátom, hogy ez a teória megdőlt, hiszen ezek a fiúk a bajszos mester hiányában sem tanultak meg futballozni. Illetve tudnak (tudtak) ők, de valami nagyon hiányzik.

Gondolom, a szív. Fogalmam sincs, hány játékos olvassa el ezeket a sorokat – illetve a kommenteket - hétről-hétre, hogy mit gondolok, mit gondolunk aznapi teljesítményükről. Tudom, hogy vannak a keretből, akik igen, fájó, hogy általában nem őket illetik a negatív sorok. Hajlok rá, hogy többnyire azonban pont beleszarnak a játékosok, hogy mit gondol róluk a barcikai közönség. Ne értsük félre egymást, nem kell nekik mindenféle blogocskák szösszeneteit elolvasni, akiknek igazán szól, azok elolvassák. De rossz hírem van: a nagyobb baj, hogy ez a „beleszarás” a pályáról is „lejön”.

Évek óta küzdünk azzal a traumával, hogy csapat és közönsége egyszerűen nem tud egymásra találni. Nem titkolt célom volt a blog elindításával, hogy a két sarokban helyet foglaló feleket kicsit egy asztalhoz ültessem, ha emlékeztek, az elején még viszonylag nagy számban lehetett olvasni interjúkat KBSC-játékosokkal is. Hogy ez a sorozat megszakadt, nem annak köszönhető, hogy nem kerestük őket, egyszer csak testületileg elkezdtek nem válaszolni, büntetve ezzel a szurkolóikat. Nem engem, a szurkolókat. Ha már új idény, most is bepróbálkoztunk, hiszen a keret szinte egy az egyben kicserélődött, de a helyzet nem változott. Jobb híján így hétről-hétre az ellenfelek várakozásait közlöm…

Bocsánat a kis E/1-es mellékzöngéért, csak azért hozakodtam elő vele, mert szerintem ez is egy adalék arra nézvést, hogy milyen morál uralkodik a csapatnál (nem győzöm kihangsúlyozni, hogy tisztelet a kivételnek). Nem vagyok edző, nincsen semmiféle licenszem, nem is vágyom rá. Tudom azt is, hogy a szurkolók néha elborzasztó hangnemben szidnak edzőt-játékost, fel is hívtuk már rá többször a figyelmet, hogy tegyünk ezen hangok ellen, mert nem lesz jó vége. Mindezek ellenére mondom, hogy egy játékos a pályán fogja be a száját. Tudom, emberek, elpattan az a bizonyos húr, de ha meccs közben máshová figyel, akkor mi lesz az ellenféllel? Mit adnak ők, mit adtok Ti, kedves játékosok nekünk, szurkolóknak, amiért hálásnak kéne lennünk? Annyiszor megfogalmaztuk már, hogy ez a játék nem l’art pour l’art-elven működik, nem önmagáért való, hanem nézőknek szól. Habár sosem szidom minősíthetetlen hangon egyik játékosunkat sem a lelátóról, de őszintén, szívből tapsolni sem tudtam még ebben az idényben a csapatnak, talán csak a REAC elleni meccs után (megjegyzem: akkor sem vonult ki a csapat a meccs után a nézőihez, megköszönni a buzdítást).

Ahogy említettem, a blog indításának egyik fő mozgatórugója az volt, hogy megpróbáljuk közelebb hozni a szurkolókhoz a játékosokat. Nos, be kell látni, ez a kísérlet kudarcba fulladt. Hovatovább, hétről-hétre kevesebb barcikai gondolja úgy, hogy kilátogat a Petébe, arra már nem is merek gondolni, hogy azok száma is növekszik, akik úgy gondolják, hogy nem érdemes ennek a csapatnak szurkolni. Erős a gyanúm, hogy ezeket a sorokat is egyre kevesebben olvassák, pont ezen okok miatt. Elgondolkodom a folytatáson… 

Téma: Amikor szépen-lassan elfogynak a szavak...

Dátum: 2014.10.02

Feladó: Tiszta szív!!

Tárgy: ?

Kedves Vegyész szurkolók!!Gondolkozunk el azon mi is jó nekünk!!!!!Nekünk semmi nem jó akárki lesz itt az edző mindig bántani fogjuk!Sajnos én ezt helytelenek tartom!Koleszár György nagyon is jó edző,hogy miért mondott le?Gondolom oka volt vagy okot adtak rá,valakik!Én személy szerint sajnálom!!!Remélem hamar meg találják az edzőt aki elvállalja a csapatot mert ha így marad mint most van nagy bajok lesznek!!!Edző nélkül és csapat össze tartás nélkül nem lehet meccsekre kiállni!Szurkolok a csapatnak és nagyon bízok benne ,hogy hamar megoldódnak a problémák !Hajrá Vegyész bármi áron!!!!!!!

Dátum: 2014.09.28

Feladó: Kövesd

Tárgy: Edző

Én a vezetőség helyében Elek Norbertet nevezném ki vezetőedzőnek. Fiatal, ambiciózus edző, aki ért a játékosok nyelvén és a játékosok nagy részét ismeri. Ti is láthattátok, hogy Felsőtárkányban is milyen jó csapatot csinált.

Dátum: 2014.09.28

Feladó: Ra...go

Tárgy: Re:Edző

Már a hét elején tárgyaltak vele és Gálhidi mester sem csak a kupa meccset jött megnézni. Tehát hamarosan eldől ki lesz a vezetőedző. Akárki is lesz, nagy fába vágja a fejszéjét. Szinte lehetetlen küldetés ez, mert a szakvezetés egyértelműen a feljutás elérésére akar edzőt hozni. Ja és még egy folyosói pletyka rossz nyelvek szerint a tárkánynak a napjai sajnos meg vannak számlálva, ez azt jelenti, hogy kevés pontjaink száma is csökkenni fog. Törölni fogják a meccseiket, ha visszalépnek.

Dátum: 2014.09.28

Feladó: Keserédes

Tárgy: Minek és kinek?

Kedves szurkoló társaim! Ne álmodozzunk mi az NB II-ről. illetve csak álmodozhatunk.
Van 1 motiválatlan csak a pénzért itt lévő játékosokból álló csapat.
Van 1 rendezetlen tulajdonviszonyokkal rendelkező stadion. (illetve más tulajdonában lévő) ami valljuk be még az NB III-ban is karcsú!
Leépített utánpótlás!
Minek is kéne valakinek az NB II (rajtunk kívül)
Félek, hogy sokáig a 3 osztály foglyai leszünk.

Dátum: 2014.09.28

Feladó: Toking

Tárgy: Vége

Lefőtt a k.v.

Dátum: 2014.09.28

Feladó: shift1

Tárgy: problémák

Csalódott mindenki ,ez érthető. Arra kérek mindenkit, hogy nyugodjon meg, és nézzünk meg pár dolgot. Nem jöttek be az igazolások, de anyagilag a vezetőség megpróbált mindent. Nb3 az Nb3 egy játékos szemében is. Akarja mindenki a feljutást, a vezetőség is. Ha idejön Gálhidi György, akkor megint gondolhatjuk, hogy nem fillérekért lesz itt. Azért nem tudok haragudni a csapat körüli emberekre, mert most anyagi forrásokat sem kímélve próbálkoztak. Nem jött be, főleg Koleszár miatt is. Érdemes kitartani a KBSC mellett, mert mindenkit megvisel néhány játékoson kívül az, ami itt folyik most. Ha Gálhidi György jön, akkor hátha tud motiválni, elvégre ő már tett le az asztalra pár dolgot, és van nemzetközi tapasztalata is.

Dátum: 2014.09.28

Feladó: :)

Tárgy: Re:problémák

Nagyon nagy hiba lenne idehozni!!!Abszolut csak a penz miatt jonne ha jonne legkisebb mertekben se erdekelne h feljut e a csapat vagy megszunik...lattunk mar itt neves futbalistat,edzot tudjuk az eredmenyt,de a tarkanyiak is tudnanak meselni!Helyi edzo kell aki a sziven viseli a klub dolgait,nem miskolci vagy egyeb csurhe!

Dátum: 2014.09.28

Feladó: shift1

Tárgy: Re:Re:problémák

Kire gondolsz egyébként? Borbély lépéseivel sem mindig értettem egyet, de utólag belátva kihozta az akkori keretből a 100%-ot. Befejező csatár nélkül játszottunk le egy idényt.

Dátum: 2014.09.28

Feladó: ???

Tárgy: Re:Re:problémák

Azt hiszem mindenképpen külső,tapasztalt edző kell! Nagyon nagy rendet kellene tenni( a fejekben is ) a játékosok között ,mert valami nagyon nincs rendben és addig nem múködik,mint csapat .

Dátum: 2014.09.28

Feladó: szupergo

Tárgy: Re:problémák

Egyetértek shift1-gyel, tényleg le a kalappal a mostani tulajdonosok előtt. Ők azt nyújtják, amit egy tulajdonos nyújthat: a pénzt. A focihoz nem kell érteniük. Ahhoz az edzőnek kellett volna, gondolom döntő szava volt a játékoskeret kialakításában.
Abban már nem hiszek, hogy Gálhidi vagy más csodát tehet, legalább is az idén már biztos nem. De ha a télen elküldi a ballasztnak minősülő 5-6 játékost és célirányosan igazol a helyükre, majd a közülük be nem válókat is lecserélik a nyáron, akkor a következő bajnokság esélyesei lehetünk. De csak annak, a mostani már elúszott, bár a (majdnem semmit nem érő) dobogó még elérhető.

Tételek: 1 - 10 ból 20
1 | 2 >>

Új hozzászólás hozzáadása