https://www.onlajnok.com/match/index/date/2013-10-12/id/82084
Anaemia perniciosa...avagy képesek vagyunk-e lefutni az árnyékunkat?
Valahogy ki kell most bírjuk két hétig hazai nélkül, igaz, ahogy saját pályánkon eddig futballoztunk (kivétel az inkriminált kupaderbi), talán senki nem dől a kardjába, ha nem láthatja rövid ideig a csapatot. Ha nem lenne tökéletesen lejáratva a magyar foci szempontjából a kifejezés, azt is mondhatnám, hogy két sorsdöntő meccs előtt állunk. Hogy miért sorsdöntő, amikor még iszonyat sok meccs (konkrétan 22) hátravan? Később visszatérünk rá.
A Hajdúböszörmény annak köszönhetően került az NB 3. Keleti csoportjának mezőnyébe, hogy a Vác nem kapott indulási jogot, így a Tisza-csoportban megszerzett hatodik helyük is feljutást ért (illetve őket kérte fel az MLSZ, de ez most mindegy). Jelenleg a 8. helyen tanyáznak, 3 győzelem mellett 4-szer csupán az 1 ponttal kellett megelégedniük, viszont hozzánk hasonlóan csupán egyszer hagyták el vesztesen a pályát.
Nézzük az eddigi eredményeiket:
Hatvan – Hajdúböszörmény 1-4 (gól: Ungi, Milovac, Bogdanovic, Nagy Zs.)
Hajdúböszörmény – Jászapáti 2-2 (gól: Milovac, Sigér)
Hajdúböszörmény – Cigánd 3-0 (gól: Milovac, Bogdanovic, Szabó M.)
Tiszaújváros – Hajdúböszörmény 2-1 (gól: Szabó M.)
Hajdúböszörmény – REAC 3-2 (gól: Milovac, Bogdanovic, Sigér)
Ebes – Hajdúböszörmény 1-1 (gól: Ungi)
Hajdúböszörmény – Eger 2-2 (gól: Bogdanovic, Milovac)
Felsőtárkány – Hajdúböszörmény 1-1 (gól: Bogdanovic).
Nyáron a böszörményiek 8 játékost igazoltak, hogy sikerrel vegyék fel a harcot a harmadosztályú csapatokkal. Érkezett a kapus Vasas Ibrányból, a védelembe Holecz Létavértesről, Hokk Tiszakanyárról, Nagy Zsolt Ebesről és Buka a DEAC-tól, a középpályára Arnóczki Balmazújvárosból, valamint előre Gömze Létáról, illetve Perendic Hajdúszoboszlóról. Nem mondhatni, hogy olyan névsor, ami miatt be kellene trassolni. Az igazi erő azonban nem is annyira az új játékosokban rejlik, hanem a magban, ami megmaradt a tavalyi csapatból.
A játékos-edző Igor Bogdanovic-ot, gondolom, aki nem tegnap óta foglalkozik futballal, annak nem kell bemutatnom, a (ma már) szerb játékos kétszeres jugoszláv válogatott, a vojvodinai nevelésű támadó 2003-ban került a Loki csapatához, és egy rövid ankarai kitérőtől eltekintve (a Genclerbirligi-ben focizott fél évet) 2007-ig hű is maradt a csapathoz. Magyarországon futballozott még a Honvédban, a Győrben, a Nyíregyben és a Haladásban is, míg végül 2010-ben Böszörményben találta meg csapatát. Az NB 1-ben 111 meccsen 41 gólt lőtt, háromszoros magyar bajnok, a török első osztályban 4 meccsen 2 gól a mérlege. Nos, jelenleg ő látja el a Böszi játékos-edzői feladatait, hogy 39 éves kora ellenére nem felejtett el futballozni, arról szezonbeli 5 gólja tanúskodik.
Méltó partnere az ellenfél védőinek riogatásában 25 éves honfitársa, Marko Milovac, aki ugyancsak ötször volt eredményes az eddigi bajnokikon, azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy nincs még egy ilyen gólveszélyes ékpár a csoport együttesei között, legalábbis az eddigi eredmények ezt mutatják.
A védelemből viszont egészen bizonyosan hiányozni fog az általában stabil kezdő Hokk, aki múlt héten a kiállítás sorsára jutott, ahogy a balbekk Lovas is ugyanezen okból kifolyólag, ő speciel fél órát leszámítva minden játékpercet végigjátszott az idényben. Híreink szerint a jobbszélső Arnóczki sem szerepel sérülés miatt (amíg nem sérült meg, ő is sztenderd kezdő volt), ugyanez a helyzet az irányító Szabó Mártonnal, aki ráadásul 4 meccsen már 2 gólnál tartott, így nem igazán fogjuk nélkülözni.
A védelmet tehát elég alaposan át kell alakítania Bogdanovic mesternek (aki egyébként van annyira jóban magával, hogy nem cserélte még le magát egyik meccsen sem…), a középpálya viszont aránylag stabil, a támadókettős gólérzékenysége pedig önmagáért beszél.
Furcsa ambivalens érzések kavarognak viszont bennem (és akikkel beszélek, illetve akik fórumoznak, úgy tűnik, azokban is) saját csapatunkkal kapcsolatban.
Ha csupán a tabellát vesszük alapul, semmi okunk rá, hogy borúlátóak legyünk, hiszen a hatodik helyen állunk, nagyon is lőtávolban a lídertől, mindössze 3 pontocska a hátrányunk. Az egyetlen vesztes meccs a legkevesebb a csoportban (a Tárkánynak és – ugye – a Böszinek is ennyi van), akkor hol itt a probléma? Anaemia perniciosa. Aki nem járatos az orvosi latinban, annak: vészes vérszegénység. Ez jellemző a csapatunk játékára.
Idegenben nagyjából elfogadhatóan szerepeltünk (a „tárkányi” ikszet előre is elfogadtuk volna, Hatvanban ki lehet kapni), de a hazai produkció enyhén szólva is hagy kívánnivalót maga után. Konkrétan a bajnokságban eddig hazai pályán a mutatott játék borzasztóan zsenge. Két mákos győzelem (a Putnok és a Cigánd ellen), és két iksz simán nyerhető meccsen (Nyírbátor, Eger) nem igazán közönségvonzó, ennek eredményét a múlt héten már láthattuk is a lelátón. Ha most nem jön két nyertes meccs, garantálható, hogy még kevesebben lesznek a várhatóan mostohább időben, de lehet, hogy az Eger elleni meddő semmi is elriasztotta már az ingadozókat. Tudjuk, hogy Barcikán van egy olyan 200 fős mag, aki akkor is kint van, ha feltörlik velünk a Pete szent zöld gyepét, de azért gondolom nem az a cél, hogy ennyi legyen az átlagnézőszám. Hogy a harmatos hazai produkció most éppen minek köszönhető, azt a fene sem tudja. Lehet, hogy a libalegelő minőségű gyepnek, amit az istennek sem vagyunk hajlandóak elkezdeni kicserélni, és biztosak lehettek benne, hogy egy komoly esőzés még jobban taccsra vágja. Lehet, hogy a már a múltkor körbejárt szurkolói viselkedésnek (a múlt héten is volt paraszt bekiabálás nem kevés, ne legyünk álszemérmesek), vagy csak éppen így jött ki a lépés, nem tudom. De egy bajnoki címre hajtó csapat nem játszhat így hazai pályán, mert ha a két iksz helyett kétszer 3 pontot kasszírozunk, akkor most mi mondhatnánk a Létának, hogy „gyere, vazze, gyere!”, és nem mi üldöznénk az előttünk állókat.
Kicsit lassan unalmas lesz felhozni, de hol van a Mezőkövesd ellen látott futball? Mi hiányzik bajnokin abból a teljesítményből? Megmondom: az elszántság és a brutális, egészpályás letámadás. Még az elvileg képzettebb matyó védők is csak pislogtak, hogy hogy is szabaduljanak a bogyótól, amikor felváltva rontottak rájuk támadóink, középpályásaink, most gondoljuk el, mit csinálna ebben a helyzetben a sokkal képzetlenebb (uram bocsá’: sutább) harmadosztályú védő, akinek Szabó Viktor (David, Nyitrai, Molnár, Kokó, Illés) „beleharap a fülébe”. Kb. azt csinálná, mint Guzmics a románok ellen: maga alá ürítene, és egy egyszerű passzt nem tudna megcsinálni. Szép-szép, hogy visszazárunk, ha az ellenfél támad, de könyörgöm, ezek a csapatok nem Kövesd-szinten vannak (igaz, ők is jönnek eggyel lejjebb nemsokára), ezek igazi amatőrök! Labdakihozatal – letámadás – kiugratás – gól. Ha gyorsan labdát szerzünk, Molnár Gabika nehogy már ne rúgja be az öt zicceréből egyiket-másikat. Nem kellene az ellenfelet átengedni a félpályán sem, hadd operáljanak felívelésekkel, Menyhért és Komlósi képes kifejelni azokat, és akkor megint kezdődhet elölről a támadásépítés.
A két szélt már a támadóharmadban le kell zárni, hogy a szűrők a kényszerű bepasszokra azonnal le tudjanak csapni, nem szabad játszani hagyni az ellenfelet. Legyen inkább nálunk a labda, az úgysem tetszik az ellenfélnek, mozogjunk többet a széleken, mozogjunk előre sokkal többen, kövessük a támadásokat! Ha Molnár Gabi elindul, robogjunk a szélen, mert két embert biztosan leköt (ebből egy minimum az egyik szélsőhátvéd), és üresen maradunk a széleken. Lássuk meg a baloldalon általában egyedül nyargalászó spanyolt, ő a gólvonalig viheti a bőrt! Ha létszámfölényes helyzetbe kerülünk, már nem muszáj egy az egyben megteremteni a helyzetet, ki is tudjuk passzolni. Képesek vagyunk rá, láthattuk már!
A másik: Szupergo kigyűjtötte az eddig játszatott játékosok szereplési statisztikáit. Köszönet neki érte! Tényleg ennyire 11 (12-13) emberesek lennénk? Csak mert végignéztem, hogy mi történik a csoport többi együttesénél (sőt, még a felsőbb osztályokban is): sokkal bátrabban nyúlnak a perememberekhez. Lehet, hogy az általában kezdőként kiállított 11 a legjobb (legképzettebb, legkreatívabb), de 11-12 emberrel egészen biztosan nem lehet bajnokságot nyerni. Nagyon úgy tűnik, hogy Borbély mester túlzottan ragaszkodik a kezdő 11-éhez, amivel nincs is túl nagy gond (mondom, nem állunk rosszul a csoportban), de formahanyatlás-indiszponáltság okán talán többször lehetne változtatni. Az, hogy az Eger ellen mindössze egyetlen cserénket használtuk fel, szerintem megmagyarázhatatlan. Ha kell, jöjjenek a bizonyításra vágyó játékosok, Kleiber, Kész, akár Halász Bálint (Horváth-al és Tátraival nem tudom, mi van...), de ne érezzék a játékosok, hogy bérelt helyük van a kezdőben! Néha a legvalószínűtlenebb edzői húzások jönnek be a leginkább, hátha nálunk is sikerülne! Ha kezdőként nem megy, le is lehet cserélni a nem bizonyítót, lehet, hogy pihenten jobban megy (és vérben forgó szemmel lép pályára) az eddig fix kezdőnek is. Mégis, most kezdőnek vegyük a "megszokottat", a lehetséges mozgásukkal megspékelve! A lap alján láthatjátok...
Ja, hogy miért sorsdöntő két meccs? Higgyétek el, sok múlhat ezen. Közel az eleje, de közel a középmezőny is. Igen, 22 meccs van még hátra, de ez egyre csak kevesebb lesz, ha a lehetőségeket vesszük alapul, a Putnok és a Léta is jelentősen meg fogja erősíteni a télen állományát, ha ez így nem lesz elég (de lehet, mások is). Nem hiszem, hogy nekünk erre pénzünk lenne, úgy gondolom, az utóbbi években megszokott őszi-tavaszi garnitúracsere most nem várható.
De igazán nincs is indok rá. Jó csapatunk van, de valamiért bajnokin nem tudják magukból kihozni a maximumot. Igaz, idegenben csak Egerben (a Tárkány ellen) láttuk csapatunkat, de Létán a győzelem ellenére kidörzsölte a hátunkat a hálónk, és a hírek szerint a REAC ellen is közel volt a döntetlen. Az itthoni produkció viszont tökéletesen felejthető.
Most adott a lehetőség a játékosok számára, hogy bebizonyítsák: a bajnoki címre hajtunk. Két nehéz meccs, de abszolút nem nyerhetetlen. A négy pont (kevesebbről szándékosan nem beszélek) nem elég. Ha tetszik, ha nem, itt 6 pont kell. Persze, tudjuk, a másik két csapat is ponttal, pontokkal kalkulál. De mi határozott célokkal indultunk neki a bajnokságnak, és ebbe nem fér bele már sokkal több hiba. Agresszív, megalkuvást nem ismerő játékot várunk csapatunktól!
Hajrá Barcika!
Téma: Anaemia perniciosa...avagy képesek vagyunk-e lefutni az árnyékunkat?
Dátum: 2013.10.11
Tárgy: javítás
Volt egy nem tiszta mondatom az előbb, átírtam:
Tehát a 3. sortól helyesen:
"A hazai döntetlenekre (ahol 1 pont helyett bőven lehetett volna 0 a Nyírbátor ellen és az Eger elleni eseménytelen 90 percre) már nem lehetünk büszkék, de azoknak a győzelmeknek is csak visszafogottan örülhetünk ahol 3 pont helyett 1 járt volna (Putnok, Cigánd)."
Bocs!
Dátum: 2013.10.11
Tárgy: mérleg
A 6 pont nem lenne túlzott elvárás, ha... De nem így! A győzelmeink mindegyike kiszenvedett 3 pont volt, de le a kalappal, megküzdöttünk értük.
A hazai döntetlenekre (ahol 3 pont helyett 1 járt volna a Putnok és a Cigánd, valamint 1 pont helyett bőven lehetett volna 0 a Nyírbátor ellen, ill. az Eger elleni meccsre) azonban már egyáltalán nincs miért büszkének lenni. De a Tárkány és a REAC ellen és persze Hatvanban sem játszottunk jól.
Vagyis sosem. (Létavértesen X lett volna a reális, ott nagyot küzdött a csapat, a 3 pontra büszkék lehetnek.)
A sikereinket annak köszönhetjük, hogy az ellenfeleink semmivel sem voltak jobbak nálunk, sőt, talán többet is hibáztak. Tavaly nem igen rúgtunk győztes gólokat az utolsó percekben (inkább kaptunk...), most igen. Mert ez az NBIII. Ez a teljesítmény itt elég az élmezőnyhöz, de a feljutáshoz már nem lesz az.
A rúgott gólok száma mutatja leginkább a problémánkat. Hogy a gólképtelenség miből adódik nem tudom, ezt a szakembereknek kellene megoldani. Ha nem tudják, ők sem szakemberek...
Sokat nem kell elemezni, a tabella megmutatja, hogy ezen a szinten egy nagyon stabil csapat vagyunk. De csak ezen a szinten, az NBII igen messze van.
Kíváncsi vagyok mit hoz a 2 meccs. Szerintem csak 2-4 pontot. A középmezőnyhöz elég, viszont az nem sokat ér.
Ja, tényleg van pl. egy Halász nevű játékosunk is. Látta már valaki? Nem kapott még 1 perc játéklehetőséget sem. De a 7-15 perc sem sok 8 forduló alatt, amennyit a többiek játszottak. Annyira gyengék ezek a játékosok? Akkor minek igazolták őket. Ha meg nem rosszak, akkor miért vannak a süllyesztőben? Megérteném a bebetonozott helyeket, ha 24 ponttal vezetnénk a tabellát, de így?