Bizonyítani...

2013.05.11 07:15

Ennek már a fele sem tréfa! Ha a mai nap csapatunk nem tudja megmutatni, hogy igenis NB 2-es színvonalat képvisel játéktudásban, fegyelmezettségben, kitartásban és koncentráltságban, a számolgatásnak vége, lepottyanunk a "süllyesztőbe". Nem mellékes, hogy most már a vetélytársaink kezében vannak az ütőkártyák, nem csak saját magunkon múlik a sorsunk, mert habár az az 5 pont behozható a következő 4 meccsen, de ha a Putnok mondjuk szárnyakat kap, akkor minden édesmindegy. Sok múlik a tarcsik szereplésén is, eddig okoztak már nekünk számtalan kellemes percet azzal, hogy megtréfálták riválisainkat, erre a bajnokság végén is szükség lesz.

A Szeged pillanatnyilag a 7. helyen áll, csak kevesebb győzelmével szorul le a 6. helyről. Tízszer győztek és egyaránt 8 alkalommal játszottak döntetlent, illetve szenvedtek vereséget. Mindössze 38 gólt lőttek, ezzel a 3. legkevesebb találatot szerezték a csoportban, viszont kapott gólok tekintetében holtversenyben a negyedikek, tehát hátul egész stabil alakzatról beszélhetünk. Ősszel a 12. helyen, közvetlenül előttünk fordultak (mindössze 1 pont volt a hátrányunk), azóta egy 6-2-3-as szériát produkáltak, a 6 győztes meccsükben nyilván benne van a Vác ellen le nem játszott meccs is. Legyőzték tavasszal a Mezőkövesdet, a Szolnokot, a Nyíregyházát, a Debrecent és a Vasast is, ha az abszolút outsider kislokit nem nézzük, elég veretes névsor. Ikszeltek Putnokon és otthon, a Cegléd ellen, viszont vesztesen hagyták el a zöld mezőt a Honvéd és a Fradi második csapata ellen, valamint Békéscsabán is egy góllal alulmaradtak.

A Szeged is a leggyakoribb felállásban, a 4-4-2-ben játsza le meccsei többségét, megtalálták a nagy számú idegenlégiós helyét a csapatban, én mégis a tavasszal jó formába lendült Jovánczait emelném ki a jól záró védelem, és a topformában védő Belecan mellett. Szólnunk kell arról, hogy ellenfelünk ebben a szezonban eddig mindössze 1-szer tudott idegenben győzni, méghozzá április 13-án Szolnokon, 5-ször osztozkodtak a pontokon, 6-szor viszont veszítettek. Ha most elég lenne az 1 pont, nyugodtabbak is lehetnénk. Idegenben 12 meccsen mindössze 13 gólt szereztek (igaz, csak 20-at kaptak), olyan találkozó azonban nem volt, amikor meg tudták volna óvni kapujukat. Tavasszal némi előremozdulást figyelhetünk meg arra nézvést, hogy egyre hamarabb melegszik be a szegedi gépezet, mégis elmondható, hogy nagy általánosságban a második félidő első és második harmadában eredményesek.

A mérkőzés játékvezetője "kedves" ismerősünk, Németh Ádám, nevelőtanár és egyházjogász "barátunk", aki már kétszer is bizonyította, hogy a barcikai csapat nagy-nagy kedvelője. Először - ugye - Putnokon, ahol még csak azt hittük, hogy egy szemét kis csaló teljesen fogalmatlan, Kövesden viszont már kerestük szemünkkel a játékoskijárónál a vakvezető kutyáját is, amikor érvényes találatként könyvelte el Dobos második perces lesgólját. Németh "úr" összesen 22 meccset vezetett a szezonban (sajnos áramot nem), ebbe benne van a Hibernians-Sarajevo EL-selejtező is, valamint 9 NB 1-es, 1 Magyar Kupa és 11 NB 2-es (5 keleti, 6 nyugati) mérkőzés is. A szegediek ebben a bajnokságban még nem látták közelről, bízunk benne, hogy a csongrádiakkal szemben is hasonlóan "karakán" lesz, mint velünk szokott. Németh spori szereti az izgalmakat, imád belenyúlni a meccsbe, erről Kokó és Komlósi is tudna mesélni, mindkettőjük a kiállítás sorsára jutott a sporttárs dirigálása következtében. Az említett 22 meccsen kiosztott 103 sárga lapot, 14 (!) pirosat, és megítélt 17 (!) büntetőt. Miért nem néz az ilyen kalandfilmeket? "Meglepetésre" az MLSZ Játékvezetői Bizottsága ezúttal máshová delegálta a fehérnépet, magyarul két 23. kromoszómapárban XY-os egyed (jól van, na, két hímnemű) asszisztál az oldalvonalak mentén.

A feladat roppant egyszerű: le kell győzni a lelkes és egyre nagyobb arcú szegedieket, ha valamennyire is komolyan gondoljuk a bentmaradást. Nincs értelme finomkodni, húzni az időt, az első pillanattól támadólag kell fellépni, és a kapujukhoz szögezni a jól záró szegedieket. Szabó Ádám kiesett a sorból, megrántotta a derekát egy hétközi edzésen, de Póser Dani is el tudja végezni a feladatot. Kiprich Dani visszatér fő állomáshelyére, a védelem jobb oldalára, kicsit óvva intem a "szájalástól", nevelőtanár "barátunk" nem tűri, ha valaki okosabb nála a pályán (ami pedig nem olyan lehetetlen dolog). Komlósi és Fótyik a védelem közepén, Szala a bal oldalon. Rajta sok múlhat, kicsit unalmas már, hogy a tudósításokban nem ritka a kapott gólok után a "...jobbról érkező beadás után...", vagy a "...húzott el a jobb szélen..." sorok fellelhetősége. Oda kell lépni keményen, és az ellenfél fülét nyugodtan harapdáld, Ákos! Nagy Krisztián megkaphatja végre a jobbszélt, a magam részéről vártam már, hogy bizonyíthasson, Jeremiás pedig kihúzódhat saját helyére, balszellőbe. Balu visszatér eltiltása után, a másik kicsoda? Maicon? M-A-I-C-O-N? Az ki? Csak nem az a brazil-portugál srác, aki ősszel a legelfogadhatóbb teljesítményt nyújtotta a középpályán, és rengeteg labdát szerzett? Nagyon ideje volt már, hogy a kicsinyes haragszomrádot félretéve bevessük Douglas Reis dos Santost is. Ha nem bizonyít, igaza lesz a mesternek. De ha igen, nehéz lesz megmagyarázni, miért játszott a helyén Kiprichtől kezdve Bogátin át egészen Halgasig mindenki, szerintem edzésen volt olyan taktikai variáció is, amiben Póser Danira hárult a szűrőszerep.

A magam részéről kicsit sajnálom, hogy nem David irányít a bal oldalról, spanyol játékosunk mégiscsak lőtt 4 gólt és adott 6 gólpasszt tavasszal, Jeremiásról viszont túl sok jót nem tudok elmondani. Mindegy, meglátjuk, de borítékolom, hogy ez a csere hamar be fog következni. Elől Salvador és Vólent, nekik kell feltörniük a Wertheim-záras szegedi reteszt.

A belépés díjtalan, nincs apelláta, mindenkinek ki kell jönni. Kíváncsian várom, mennyien lesznek kíváncsiak a város csapatára, remélem, minél többen. Mert ha mi feladjuk, semmi egyebet ne várjunk el a játékosoktól sem. A kulcsszó: bizonyítani. A közönségnek, hogy tudja éltetni, biztatni a fiúkat, mégha a teher és a győzelmi kényszer az elején kicsit görcsössé is teszi őket, a fiúknak pedig, hogy profi labdarúgók. Az viszont nagyon jó lenne, ha nem veszítenénk el a higgadtságunkat. A pályán és a lelátón egyaránt.

Hajrá Barcika!!!!!