"Borsodban sosem egyszerű nyerni" - Az egri játékosok gondolatai

2013.10.05 05:37

Ahogy azt ígértük, az alábbiakban az egri játékosok mai mérkőzéssel kapcsolatos gondolatait olvashatjátok:

Szabó Roland: Az elmúlt 2 meccsen 4 pontot szereztünk, a csapat kezdi megtalálni önmagát, és kezdjük jobban megismerni egymást. Több nehézségen ment át együtt a csapat, így úgy érzem, hogy még erősebb lett a csapategység, és a pontok után az öltözői hangulat is még jobb lett. A hétvégén a bajnoki címre esélyes Kazincbarcikához látogatunk, tudjuk, hogy egy erős csapathoz megyünk, ráadásul Borsodba, ahol sose egyszerű nyerni. A nyáron egy nagyon szoros edzőmérkőzésen kaptunk ki, ahol az Egri FC még újjáalakuló csapat volt, reméljük, most is jó mérkőzést láthatnak a szurkolók, ahol egri siker születik.

Varga Máté: Úgy érzem a csapaton, hogy jót tett nekünk a sikerélmény, mert ahogy kezdtünk, az botrányos volt. De most azt érzem a csapaton, hogy mindenhonnan képesek vagyunk pontot vagy pontokat elhozni, úgyhogy szerintem nagyon jó meccs kerekedhet ki belőle.

Czéh Márton: Sajnos nem tudok nektek információt adni a hétvégével kapcsolatosan, mert immár negyedik hete nem tartok az Egri FC-vel, anyagi okokból kifolyólag.

Nagy Tamás: Úgy gondolom, ez az utolsó két meccs bizakodásra ad okot a következő mérkőzésekre, kezd összeállni a csapat, persze vannak még hiányosságok, de azon leszünk, hogy kijavítsuk ezeket. Véleményem szerint az egyik legjobb csapathoz utazunk a hétvégén, pörgős, jó mérkőzésre számítok, amin megpróbáljuk mindhárom pontot elhozni. Persze ez közel sem lesz egyszerű, de mi minden mérkőzésre úgy megyünk, hogy három pontot szeretnénk gyűjteni, és ez most se lesz másképp. De ha „csak” egy pontot szerzünk, akkor sem leszünk elkeseredve, mert - amint mondtam - az egyik legjobb csapathoz utazunk.

Ablonczy Gerjén: Személy szerint nagyon nehéz mecset várok. Én jártam már Barcikán nem egyszer, és tudom, hogy az egy pontért is meg kell szenvedni. Mindenhova pontért, illetve pontokért megyünk, ez most sem lesz másképp. Szerintem egy jó iramú, küzdelmes meccs lesz. Nekünk meg kell kezdeni a felzárkózást, hisz a rajtnál beragadtunk, de rengeteg meccs van még, ahol javítani lehet, remélem sikerül is hétvégén.

Fenyvesi Ádám: Az elmúlt hét meccseit nézve, a csapat játéka bizakodásra ad okot. Vojtekovszki Csaba egykori vezetőedző munkája kezdi kiforrni magát, a játékunk egyre szervezettebb és összehangoltabb. A csapategység nagyon jó, gyors és pörgős edzésekkel, magabiztosan készülünk a hétvégi bajnoki meccsre.

Haburcsák Bertalan: Nehéz feladat előtt áll csapatunk, hisz tudjuk, hogy a Barcika jó erőkből áll. Nekünk még van hova fejlődni, de az elmúlt két meccsen történtek feljogosítanak, hogy bizakodjunk. Ha összeszedettek és koncentráltak leszünk, akkor úgy gondolom, hogy pontot, pontokat szerezhetünk.

Bozsik Bence: Azt hiszem, az edzésmunkára az első 5 fordulóban sem lehetett panasz, az utolsó két meccsen meglett az eredménye a kemény munkának, ami pontokban is látszott. Szombaton nem mi leszünk a találkozó esélyesei , de mindent megteszünk azért, hogy ponttal-pontokkal távozzunk Barcikáról, mivel szeretnénk továbbmenni azon az úton, amit elkezdtünk .

Téma: "Borsodban sosem egyszerű nyerni" - Az egri játékosok gondolatai

Dátum: 2013.10.05

Feladó: szupergo

Tárgy: Meccs

Semmi. A 2. félidő elején fociztunk 5 percet, a maradék 87-ben csak bosszankodtunk. Te jártál jól.

Dátum: 2013.10.05

Feladó: shift1

Tárgy: mai meccs

Mi történt a meccsen???

Dátum: 2013.10.05

Feladó: Dávid

Tárgy: Re:mai meccs

Gyenge 0-0 Megye 1-es színvonal

Dátum: 2013.10.05

Feladó: shift1

Tárgy: Re:Re:mai meccs

Részletében kérhetem, ha már nem lehettem ott. Köszönöm.

Dátum: 2013.10.05

Feladó: shift1

Tárgy: Eger elleni meccs

Sajnos ma nem tudok kimenni a meccsre, mert dolgozom. Ha hazaértetek kérlek írjátok meg részleten mi történt az összecsapáson. Köszönöm. Hajrá Barcika!!! Ez a 3 pont nagyon fontos lenne céljaink eléréséhez!

Tételek: 1 - 5 ból 5

Új hozzászólás hozzáadása