Büszkeség és erő...a titkos recept...

2014.11.07 15:35

No, hölgyeim és uraim, holnap kétségkívül a mezőny legillusztrisabb csapatát látjuk vendégül, a csoport Rothschild-jait, a Kisvárdát. A szezonkezdet előtt, a sorsolást látva, maximálisan biztosak voltunk benne, hogy november 8-án rendezik a bajnokság döntőjének első összecsapását a Petében, azóta sok víz lefolyt a Sajón, és kicsit máshogy alakultak a dolgok. Úgy érzem, Gálhidi mester érkezése óta azért a legtöbben már elkezdtük keresni a sutba vágott rózsaszín szemüvegünket, ha holnap diadalmaskodni tudunk, talán fel is vesszük, és nekiállunk számolni a pontokat és a lehetőségeket.

De kik ezek a kisvárdaiak, és hogy kerültek egyáltalán ide? 1912-ben alapították a szabolcsi város labdarúgóklubját, egészen 2003-ig Kisvárda SE-ként indultak a különböző bajnokságokban, leggyakrabban a harmad-negyedvonalban találkozhattunk a nevükkel. 2003-ban alakult meg a Várda SE és annak rendje-módja szerint a hatodik vonalból rajtoltak, azonban csak 2006-ban kerültek fel a Megye I-be, ahol egy ezüstérem birtokában máris a harmadosztályban indulhattak a következő szezonban. Mivel a 2008/09-es bajnokságban csak a 14. helyet tudták realizálni a Tisza-csoportban, így újra a Megyében kellett helytállniuk, ráadásul ott is csak a 10. helyre futottak be. A következő szezonban azonban bajnokként kerültek vissza az NB 3-ba, és azt is megnyerték, ahogy a 2012/13-as harmadosztályú pontvadászatot is, így osztályozót játszhattak az egycsoportos NB 2-ért. Hazai 1-1-es döntetlenjük után, amit az NB 2. hetedik helyezettje, a Szeged ellen értek el, sokan nem adtak volna egy lyukas garast sem a feljutásukért, azonban a Tisza-parti városban 3-0-ra nyerni tudtak, így osztályt válthattak. Halkan teszem hozzá, hogy a szegedi drukkerek azóta is bundázással gyanúsítják csapatuk pár játékosát, azt is említsük meg, hogy a Csongrád megyeiek akkori edzője egy bizonyos Gálhidi György volt. A múltkor már utaltunk rá, hogy mocoroghat némi revánsvágy mesterünkben…

Habár 31 pontot összeszedtek a második vonalban is (immáron Kisvárda-Master Good néven), de mindez a hét győzelem ellenére is keveset ért, hiszen 10-szer játszottak eldöntetlen eredményű meccset, ami végül végzetesnek bizonyult. A 29. fordulóban a Cegléd megverte az ötödik helyezett Siófokot, a várdaiak viszont csak 1-1-re voltak képesek Zalaegerszegen, így biztossá vált, hogy búcsúznak az élvonaltól. Hogy volt tartás a csapatban, azt az bizonyítja, hogy az utolsó fordulóban 2-0-ra le tudták győzni a több győztes meccsel rendelkező ceglédieket, de ez már a „halottnak a csók” tipikus esete volt.

Hogy senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a várdaiak a harmadosztályba csupán átszállójegyet szerettek volna váltani, azt az is igazolja, hogy nem széledt szét a keretük, csupán néhány játékos igazolt el tőlük a nyáron, ráadásul azok, akiknek teljesítményével nem volt elégedett a szakvezetés. Ha azt mondom, hogy szinte bizonyos, hogy nem a klubhűség miatt maradt a szabolcsiaknál a keret nagy része, azt hiszem, nem járok messze a valóságtól. A legnagyobb érvágást talán az előző szezon legjobb góllövője, Bouard Ramos MTK-ba szerződése jelentette volna, de az idényben 8 gólig jutó brazilt a fővárosi kék-fehérek kölcsönbe visszaadták Várdára. A védelemből csupa rutinos ember távozott, így a Ferencvárosból ismert Bognár, aki Csornára igazolt, a 46-szoros válogatott Bodnár, vagy éppen az Írországban is megfordult Lakatos, aki a Tiszavasvári labdarúgója lett. A középpályán történt a legnagyobb takarítás, Üveges és Popovics Salgótarjánba került, Irhás hozzánk, Nagy Bálint Veszprémbe. A korábban Egerben az elsőosztályban is megfordult Pavlov is vette a kalapját a támadó szekcióból. A távozók helyére azonban – mondhatni – megfelelően igazolt a Várda. Kapusposztra érkezett mindjárt két fiatalember is, Vasas Hajdúböszörményből, illetve Szécsi kölcsönbe Debrecenből. Milovac ugyancsak Böszörményből tette át a székhelyét, Kardos Gyirmótról, Orosz Létavértesről, Módis Cigándról érkezett. A többiek: Minczér (Tiszaladány), Erős (Gyirmót), Kovács (Putnok), Nagy (Balmazújváros), valamint a szláv Mykuliak, illetve a saját nevelésű Hidi lett a keret tagja.

Nem mondhatni, hogy lehengerlően kezdte a szezont holnapi ellenfelünk, hiszen elég soványka győzelmeket aratott, de a hetedik fordulóig nem tért le a győzelmek útjáról. Eddigi eredményeik:

Kisvárda – DVSC-DEAC 3-1 (gól: Hegedűs 2, Brankovics)

Honvéd-MFA – Kisvárda 0-1 (gól: Fodor)

Kisvárda – Salgótarján 1-0 (gól: Nagy R.)

Kisvárda – Jászberény 7-1 (gól: Erős, Milovac, Módis, Nagy R., Ramos 3)

Tiszaújváros – Kisvárda 0-7 (gól: Hegedűs, Kardos, Nagy R., Fodor, Erős, Milovac 2)

Kisvárda – Putnok 4-2 (gól: Milovac 2, Nagy R. 2)

Cigánd – Kisvárda 0-0

Kisvárda – Gyöngyös 6-0 (gól: Erős 3, Milovac 2, Módis)

Felsőtárkány – Kisvárda 3-6 (gól: Erős 2, Milovac 2, Nagy R. 2)

Kisvárda – Veresegyház 5-3 (gól: Erős 2, Milovac 2, Hegedűs)

Kisvárda – Hatvan 1-1 (gól: Milovac).

29 pontot gyűjtöttek, 9-szer diadalmaskodtak és csupán 2-szer adták döntetlenre a meccseiket, veretlenek. Rúgtak 41 gólt (ezzel magasan a legjobbak), kaptak viszont 11-et, ami ebben a tekintetben csupán az ötödik helyre elég. 12 gólnál járó szerb csatáruk, Milovac vezeti a góllövőlistát a csoportban, de a középpályás Erős 9 találata, és a jobbszellő Nagy Róbert 7 egysége is megsüvegelendő.

Nézzük a lőlapjukat:

Lőtt:

1.-15. perc: 9 (1)

16.-30. perc: 3 (4)

31.-45. perc: 9 (5)

46.-60. perc: 3 (5)

61.-75. perc: 7 (1)

76.-90. perc: 10 (3)

 

Kapott:

1.-15. perc: 1 (1)

16.-30. perc: 1 (1)

31.-45. perc: 2 (2)

46.-60. perc: 1 (1)

61.-75. perc: 0 (3)

76.-90. perc: 6 (2)

Amit máris kiolvashatunk, az az, hogy nem fogunk unatkozni már az első félidőben sem. A szabolcsiak irgalmatlanul be szoktak kezdeni a meccseiken, aztán az első feles vége előtt újra turbófokozatba kapcsolnak. Habár a korai gólok mestereinek semmiképpen sem mondhatjuk magunkat, azért az első játékrész hajráját mi is meg szoktuk nyomni, így dőreség lenne a 35.-40. perc táján a Faházba indulni. A második etapot a Várda csatárai általában light-osabban kezdik, mi viszont ekkor vagyunk elemünkben gólszerzés terén, úgyhogy hajrá: nekik kell esni, mint meleg irodista a faxának… Az utolsó negyedórában nagyon is gólképes a kisvárdai védelem, jelzi ezt, hogy több gólt kaptak ebben a periódusban, mint addig összesen, viszont kinyílni sem szabad, mert ekkor a legeredményesebbek is. Összességében látszik, hogy fizikálisan nincs rossz bőrben a szabolcsi csapat, viszont tegyük hozzá: a Kupában már a nyolcban vannak, így több játékperc van a lábukban, mint futballistáinknak.

A Kupa első fordulójában egyébként a Tököl 4-1-es kiejtésével indítottak (gól: Hegedűs, Orosz, Módis, Molnár), a második körben „jótevőjük”, a Cegléd testén gázolták át (2-0, gól: Módis, Nagy). Harmadjára az elsőosztályú Nyíregyházát kapták ellenfélnek, 3-2-re győztek (gól: Ramos, Erős, Brankovics), a nyolcba pedig a Vác lealázása szükségeltetett (4-0, gól: Milovac 2, Ramos, Hegedűs). Vasárnap sorsolják a negyeddöntő párosításait, és habár a kisvárdai futballisták a Magyar Kupát csak „mellékzöngének” tekintik, ahol jó lenne szép eredményt elérni, nyilván a fejükben lesz az is, vajon kit fognak kapni a nyolc között…

A fentebb leírtakat végigolvasva megfogalmazódhat bennünk, hogy vajon mi keresnivalónk van nekünk a Kisvárda ellen? Nos, én azt mondom, nagyon is sok… És hogy miért?

Leginkább azért, mert a nagyobb csapatok ellen legendásan jók szoktunk lenni. A hazai pálya is mellettünk szól, plusz az is, hogy az új mester kinevezése óta látványosan sokat fejlődött a társaság játékban. Irhás hetek óta ihletett formában futballozik, nyilvánvalóan bizonyítani akar volt csapata ellen, hogy benézték, amikor elengedték. A legfontosabbnak azonban tényleg a Vegyész-szívet ítélem…

A konstans sérültjeink közül Komlósi, Kokó, Dávid Zoli játékára semmi esély. Bene combizomszakadást szenvedett, legalább még két hetet kell kihagynia, mire bevethető, talán (Kokóval együtt) a Putnok ellen már pályára léphet. Illés Gabi edzésen ráesett a már korábban is problémát okozó térdére, így szinte bizonyos, hogy még a padon sem lesz ott, ráadásul Nagy Peti játéka is kérdéses volt a héten, mivel komolynak látszó sérülést szenvedett, de híreink szerint tudja vállalni a játékot, mert szinte tünetmentes.

Illés Gabi hiányában nyilvánvalóan „kvóta-képes” játékosra van szükségünk, a legjobb megoldás Czető kezdőbe jelölése, de mivel a padon is kell két „benjámin”, így Sárközi és (minden valószínűség szerint) Dávid Feri foglalhat helyet a lócán. Ne feledjük, hogy a várdaiaktól a „kvótás” Vasas – aki eddig végigvédte a szezont – a múlt héten kiállításra került, így Szécsi áll majd a szabolcsiak kapujában, ami egyet jelent azzal, hogy be kell szuszakolniuk egy fiatalt valaki helyére, nem lesz elég a csatársorban kezdő Módis. A megfejtés valószínűleg a Putnokról igazolt Kovács Imre lesz, akit jobb-bunkóként szerepeltethet Révész mester, nos, mivel a fiatalember nem éppen a csúcskategória, én Gálhidi mester helyében a bal oldalunkra komoly energiákat mozgósítanék. A hírek szerint Zimányi fog előrébb játszani és Czető őrködik majd a szélvészgyors Nagy Róbert mellett, lehet, célszerűbb lenne ezúttal Lipusszal nekifutni balszellőben…

Hogy egy, vagy két csatárral vágunk neki a rangadónak, azt ezidáig nem tudtuk kideríteni, az biztos, hogy a csapat a héten próbálgatta ezt is, azt is, de a mesteren múlik. Nem hiszem, hogy a várdaiak túl sok olyan csapattal találkoztak idén, akik kétékes szisztémában álltak volna fel ellenük (talán csak a Szpari), lehet, ezzel meglepetést okozhatnánk. De az is tény, hogy a középpálya közepén bivalyerősek a várdaiak, így nem lenne jó, ha átfutnának rajtunk.

Habár Ramos az egyik (ha nem: a) legképzettebb futballista a csoportban, nem fosunk be tőle. Milovac-ra is emlékezhetünk még tavaly tavaszról (KBSC-Hajdúböszörmény 6-2), futkosott, mint gázlöket a bőgatyában, de nagyjából annyira volt veszélyes, mint parittya a lopakodó ellen. Hátvédeinknek – és védekező középpályásainknak – amint csak lehet, értésükre kell adniuk, hogy „aki szaladgál, rosszul jár”. Majd mi szaladunk, ti nem ezért jöttetek ide!

Nyilvánvalóan nagyon sok fog múlni a középpálya védekező szekcióján, az Illés-Irhás egységnek komoly teljesítményre lesz szüksége ahhoz, hogy stoptáblát mutasson a Várda kreatívjainak, de mivel mindketten általában Red Bull+Duracell kombót nyelnek a meccsek előtt, így ezzel nem szabadna, hogy gond legyen. Vagy ha igen, akkor nagy baj van… A Lakatos-Katona tengelyre óriási feladat vár, hiszen a légvédelemre nagy szükség lesz a pontrúgásoknál, de Czető Márk is meg kell, hogy mutassa, hogy képes elbánni egy mégoly gyors és technikás szélsővel is, mint Nagy Robi.

A csatárunknak (csatárjainknak) az a feladata, ami eddig: ne gyámoltalankodjanak a kapu előtt, hanem basszák be izomból minél nagyobb hatékonysággal használják ki az adódó helyzeteket, amiből lehet, hogy nem lesz olyan sok, mint általában, de annál fontosabb, hogy vércseként csapjunk le rájuk!   

Annak függvényében, hogy egy- vagy kétékes rendszert használunk, ez lehet a kezdő:

Mindkét csapatnak égetően szüksége van a három pontra. Mi a felkapaszkodásunkért harcolunk, és hogy visszajöjjünk „a meccsbe”, a Várda viszont azért, hogy egy pontra megközelítse a Putnokot, és ha lehet, lehagyja ősz végére. Tudják a várdai fanatikusok is, hogy fontos meccsük lesz holnap, így az előzetes hírek szerint 60-100 szurkolójuk tiszteletét teszi a Petében holnap. Ugye nem kell mondanom, hogy mekkora lenne a szégyen-faktor, ha hangosabbak lennének holnap a várdai szurkolók? Ha bohócot csinálnánk magunkból azzal, hogy „visszafogott” a nézőszám? Aki nem jön ki (persze, konkrét igazolást elfogadunk), az nem is hiszem, hogy egy percig is drukkolt a csapatnak, hogy sikerüljön a feljutás. Adott egy meglehetősen nagyarcú magabiztos ellentábor, akik bátran vállalják az idegenbeli utazás minden ódiumát. Ha nem állunk ki most a csapatunk mellett, akkor megérdemeljük-e vajon, hogy ők megtegyenek mindent értünk, a klubért, a városért? Csak úgy mellékesen: a nők és a 14 éven aluliak ingyen tekinthetik meg a mérkőzést.

Még valami: arra kérnék mindenkit, hogy hagyjuk el az MLSZ-t ostorozó rigmusokat. Alapvetően semmi közünk hozzá, oké, „poén” volt a kispestiekkel kórusban szidni a szövetséget, de csak klubunkat büntetjük ezzel. Mindenki biztos lehet benne, hogy ellenőr lesz becsületes mennyiségben a Petében, így örüljünk, hogy megúsztuk a két héttel ezelőtti „hangpárbajt”. Tudom, nem a Ti pénzetek (az enyém sem), de nem jobb-e, ha igazolásokra költik a tulajdonosok a pénzt, mint a büntetésre?

Ha és amennyiben olvassák a játékosaink is ezeket a sorokat (ebben nem lehetek biztos), nekünk, szurkolóknak csupán egyetlen kérésünk van. Mutassátok meg, hogy nem véletlenül hisszük azt rólatok, hogy alkalmasak vagytok a bajnoki címre! Ha férfias, vért-verejtéket hozó küzdelem után mi jövünk ki vesztesen a harcból, meg fogjuk bocsájtani. Ha van nálunk jobb, azt el kell fogadni. De gondolja át mindenki, aki pályára lép, hogy bizonyítania kell. Bizonyítani azt, hogy érdemes a kék-sárga színek viselésére, hogy alkalmas másodosztályú futballistának (minimum) és hogy FÉRFI. Férfiakat szeretnénk látni a pályán, akik küzdenek egymásért, a klubért és a városért, és inkább „halnak meg” hősként a pályán, minthogy engedjék az ellenfelet bohócot csinálni magukból!

A Várda egy csapat. A KBSC maga a 22 lábon járó veszedelem. Nagyon várjuk a diadalittas pacsit a végén, srácok!

Hajrá Barcika!

Téma: Büszkeség és erő...a titkos recept...

Dátum: 2014.11.08

Feladó: Myo Max

Tárgy: Kisvárda

Kovács Imre már nem lesz verhető a szélen mert elküldték Kisvárdáról!Varga Attila vagy a másik fog játszani a Hidi Norbi de ő a valószinűbb! így biztos hogy Módis lesz az egyik csatár!Erős Gabi végig lázas volt a héten ő se biztos!

Dátum: 2014.11.07

Feladó: szupergo

Tárgy: Esélyek

Nem véletlen a Várda sikere a bajnokságban és a kupában sem. Számolatlanul rúgják a gólokat. igaz mivel nagyon sok a gyenge csapat, lehet is. Sok ponttal vannak előttünk.
Ugyanakkor mi nem igen szórtunk meg az ellent. Volt néhány betlink is, ami nekik nem. Tehát nem mi vagyunk az összecsapás esélyesei.
De! Hazai pályán játszunk. Gyakorlatilag ez az utolsó esélyünk a felzárkózásra, ennek plusz motivációt kell adni. A fociban egy meccsen bármi megtörténhet.
A 2 kiállított játékosuk nagyon hiányozhat nekik. Nyomaszthatja őket a győzelmi kényszer. (Minket nem annyira, tőlünk már nem nagyon lehet elvárni a bajnoki címet, de ha nekik nem sikerül, az az előzmények után nagy blama lesz.)
Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az esélyek a következők: H20%, D30%, V 50%. Nem sok az esély, de hátha ez lesz az a bizonyos 5. meccs!
Majd meglátjuk. Ha győzünk (és utána még megverjük a Tiszaújvárost és a Putnokot is) akkor, de csak akkor lesz reális esélyünk egy téli erősítést követően a feljutásra. Ha az idén nem szerzünk még 9 pontot, akkor ez szinte lehetetlen. De egyelőre hol az a Várda elleni 3 pont?

Dátum: 2014.11.07

Feladó: --

Tárgy: Zelkó

Már most indulnék a meccsre szívem szerint.....

Dátum: 2014.11.07

Feladó: ++

Tárgy: Yeah

Nem tartom túl jó ötletnek a 2 csatáros felállást.Miért is?
Nos:
Mindössze két csatárunk van,ha mindketten kezdenek,nem valószínű,hogy a mérkőzés végén még hatékonyak lesznek,főleg Montvai erőnlétét látván.Én a második félidő első harmada után állnék át a két ékes felállásra,ezzel frissítve a támadószekciót.Montvai fél óránál többet úgy sem tud hatékonyan játszani,így az utolsó félórára sok terhet le tudna venni nehéz válláról,megosztaná a védelmet,és könnyebben rohamozhatnánk.Nem gondolnám,hogy ez a mérkőzés az elején eldönthetö,megnyerhető lenne..
Nagyon sok fog múlni azon,hogy a szélső védők és a középpálya mennyire lesz tökös,mennyire mer előre játszani,vállalni a totális támadást.letámadást.persze tudom ez számukra nagyon sok futást jelent,és kell hozzá az erő,de talán a széleken és a szélső védő poziciókban van a legtöbb lehetőségünk a megfelelő cserékre...
Szerintem kulcspozició lesz a széle, hogy mennyi,és milyen minőségű labda érkezik tőlük középre...
Nem nyerhetetlen ez a meccs,de a nagy zakó is benne lehet..Legalább játszunk focit,és bátran!!!

Tételek: 1 - 4 ból 4

Új hozzászólás hozzáadása