Megvan a kupa! Ezek a rendezvények arra jók, hogy növelje a csapat önbizalmát. Aminek külön örülök, hogy meggyőző volt állítólag a játékunk! Gratulálok!
Cél a kupagyőzelem!
Túl vagyunk immáron ötödik felkészülési meccsünkön is, és azt kell mondjam, formálódik valami, valami egység-féle, amely nagy tettekre lehet képes, aztán majd meglátjuk, mit is realizál ebből, hiszen a sorsunk finoman szólva sem csupán a mi kezünkben van.
Az öt meccsen bevitt 20 találat igencsak örvendetes, hiszen nem mondhatni, hogy ősszel ontották volna a gólokat a csatárok, és még ha le is vesszük a Bogácsnak rúgott nyolcast, a csoporttárs DEAC-nak és Újvárosnak hintett 2, illetve 6 gólt, illetve a szlovák másodosztályú Rimaszombat, és a honi második ligában pallérozódó Balmazújváros ellen szerzett 2-2 gól is bőven az elfogadható kategória. Ugyanakkor azt is hozzátenném, hogy az öt meccsből 4-szer is 2-szer nyúlt maga mögé az éppen védő (védeni igyekvő) portásunk, ami arra utalhat, hogy a defenzívával akadnak még gondok, amiket jó lesz orvosolni a hátralévő két hétben, mert oké, hogy a Puskás-bon mot-nak megfelelően képesek vagyunk (időnként) több gólt szerezni, mint amennyit kapunk, de elpártolhat tőlünk a szerencse, és akkor jó lenne, ha olyan stabilak lennénk hátul, mint a Diadalív.
Azt se felejtsük el, hogy Katona 3 meccses eltiltásával az ősz végére stabilnak mondható Lakatos-Katona centerhalf-páros 50%-os hiányt szenved a Cigánd, a Gyöngyös és a Tárkány ellen, így hát, meg kell találni azt az opciót, amely a leghatásosabb. Úgy érzem, az egyik legkomolyabb próbatétel tavasszal éppen a nyitófordulóban vár ránk, ha ott pontot/pontokat vesztünk, a szabolcsiak viszont triumfálnak, akkor nagyjából annyi esélyünk van az NB 2-re, mint Szálasinak a népbíróság előtt…
A Balmaz ellen egyébként hoztuk azt, amit tudunk: egy jobb csapat ellen is simán partiban voltunk, ha egy kis szerencsénk van, be is húzhattuk volna a győzelmet, de természetesen ez is egy kiváló eredmény egy NB 2-es csapat ellen. Tudjuk, hogy a balmaziak jelentős erősítésen mentek át a télen, jópár horvát játékossal kötöttek szerződést, na meg, Ukrajnából is kivonták a harcolni nem kívánó erőket. Csoporttársaink elleni felkészülési meccseik (Kisvárda 4-0, Putnok 6-1) arra késztettek minket, hogy túlzott reményeket ne tápláljunk arra nézvést, hogy végre legyűrjük a balmazi alakulatot, nos, legalább nem is kaptunk ki, mint mostanában gyakorlatilag bármilyen alkalomból tőlük. Az eredményen túl el kell mondanunk, hogy különösen a második félidőben abszolút egyenrangú ellenfelei voltunk a hajdúságiaknak, kár volt a potyáért, illetve a „menetrendszerű” védelmi megingásért, amelyek természetesen teljes mértékben elfogadhatatlanok bajnokin, amennyiben tényleg fel akarunk jutni.
Holnap minitornán veszünk részt Mezőkövesden, ahol 2X35 perces találkozókon dől el, melyik csapatok jutnak a döntőbe, illetve játszanak a harmadik helyért a négycsapatos haddelhaddon. Mivel a második meccs a miénk az NB 1-re aspiráló matyók ellen, így a papírforma alapján kétszer 70 percet kell játszanunk gyors egymásutánban, de nagyon reméljük, hogy a srácok borítják a matyóbrigád tervét, és 70 percnyi pihi után megszerzik a kupát. Ha azonban az előzetes erőviszonyokat vesszük alapul, a harmadik helyért a tárkonyosokkal meccselhetünk, és lévén, jövő szerdán a Putnok vizitál nálunk, a Petében, elmondhatjuk majd, hogy négy csapattal összemértük az erőnket a felkészülés során csoporttársaink közül.
Egyébként azt gondolom – már ha a kövesdiek elképzelései szerint alakították ki a programot, és nem sorsolás útján, amit nem hinnék – egy kicsit lebecsülnek minket a matyók, hiszen lehetett volna az ellenünk megvívandó meccs is a nyitóderbi, és akkor biztosan pihennek minimum 70 percet, de nem, ők 140-et akartak egyhuzamban lejátszani… Lelkük rajta, valami azt súgja, hazahozzuk a kupát!
És akkor nézzük, kikre nem számíthatunk holnap!
Az már biztos, hogy Zimi a mai nappal csatlakozott tesójához, Adriánhoz, és a putnoki keretben folytatja a felkészülést, nyáron visszavárja a szakmai stáb. Gondolom, többen lesztek, akik felhördülnek a hír hallatán, de gondoljunk csak bele, hogy a kvóta-szabály szerint muszáj két 21 éven aluli játékosnak egyszerre a pályán tartózkodnia, és a legjobb esélyünk a „jut is, marad is”-elv alapján, ha Nehéz mellett a balhátvéd pozíciójába állítunk egy fiatalembert, oda meg ott van Czető és Illés Gabi is. A helyzet az, hogy Gálhidi mester nem tudta sok lehetőséggel kecsegtetni Ádámot erre az idényre, így jobbnak látta mindkét fél, ha fél év kölcsön lesz a dologból.
A héten 3 játékosunk vette az irányt Székesfehérvár felé, ahol orvosi vizsgálaton estek át. Sárközi problémája a legkomolyabb, neki a lábfejével volt gondja, olyannyira, hogy ezidáig egyetlen edzőmeccsen sem tudtuk pályára küldeni. Tamás egy kisebb beavatkozáson is átesett a héten, a hírek szerint legalább két hétre van szükség, hogy felépüljön.
Kasza Daninak fáradásos combsérülése van, talán a jövő héten már játszhat, Lipusz keresztcsontja sérült, egy hét pihenőt írt elő neki a sportorvos. Illés Ricsi pihenőt kap a hétvégi tornára (láttuk, milyen „aranyosan” lépett oda neki a balmazi játékos), Irhás viszont kaphat már valamennyi játéklehetőséget a holnapi nap. Ugyancsak kész a játékra Komlósi Ádám, aki kisebb sérüléssel bajlódott, de holnap már bevethető lehet, ahogy Miski is elfoglalhatja a keeper-pozíciót, ő nem sérülés-betegség, hanem személyes okok miatt nem védett szerdán.
George továbbra is a fedélzeten, és bár sokan vizionálják már tavaszra is kék-sárga mezben, egyelőre a színes bőrű játékos külföldi ajánlatra vár, a vezetőség vele kapcsolatos álláspontja nem változott. Aztán majd meglátjuk…
A hiányzók (Kasza szűrőben, Lipusz a balszélen, Sárközi a jobbszélen, Irhás félig-meddig irányítóban) miatt biztos lesz, akinek komolyabb terhelést okoz a holnapi session, de bízunk benne, hogy újabb sérülések nem tarkítják a felkészülést.
A jövő hét szerdán, ne felejtsétek el, hogy 15 órától vendégül látjuk a Putnokot, erre a meccsre minden kétséget kizáróan a műfüvesen kerül sor, azonban az utolsó felkészülési találkozót, a Felsőzsolca ellenit szeretné a mester, ha normál füvön játszanánk le, erre viszont a centerpályánk szinte biztosan nem lesz alkalmas. Elképzelhető így hát, hogy Zsolcán kerül megrendezésre a game, ez a jövő héten eldől. Ugyanakkor el kell(ett) gondolkozni azon is, mi van, ha a Cigánd elleni derbiig nem fogad minket kegyeibe az időjárás, így hát puhatolózások vannak arra nézvést, ha nem javulnak a viszonyok, mi lenne, ha Múcsonyban, a műfüvesen kellene megrendezni az első bajnokit. Emlékezhetünk, játszottunk ott már NB 2-es bajnokit is (a Szolnok ellen), így hát ennek nem hiszem, hogy komoly akadálya lenne, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a mi műfüvesünk sajnos nem akkreditált bajnoki meccsekre.
Rólunk ennyit tudtunk összeszedni, nézzük a többieket!
Kisvárda: Alighanem az egyik legnagyobb erősítés, hogy Bouard Ramos – vagy ahogy Várdán becézik, Myke – tavasszal is a szabolcsiaknál marad, hiszen az MTK nem tart igényt a szolgálataira nyárig. Az előzetes hírekkel ellentétben, két meccset is lezavart a bajnokságra hajtó, jelenleg második helyezett gárda a Szatmárnémetivel, az A-csapat 2-0-ra verte a másodosztályú romániai gárdát (gól: Lucas, Nagy R.), míg a próbálkozókkal felbruttósított B-alakulat 2-1-re veszített. Jelenleg a vezetők kegyeit keresi a belső védő, Szilvási, aki Siófokról költözne „picit” odébb, de négy brazil futballista is beszambázott a Várkertbe, közülük esetleg a szélső hátvéd-szélső középpályás Pedro Henrique szerződtetésére van esély, a többiek máshol próbálkozhatnak. Komoly érvágás legkomolyabb ellenfelünk házatáján, hogy atombiztos középhátvédjük (csapatkapitányuk), Hegedűs keresztszalag-szakadást és porcsérülést szenvedett, így a következő idényben nem léphet pályára. Gyógyulást kívánunk neki! Szerdán az ugyancsak csoporttárs, Hajdúböszi csapatát porolták el tisztességesen (5-0, gól: Ramos 2, Kardos, Lucas, Módis), holnap a Nyírbátor ellen lépnek pályára.
Cigánd: Érdemes szétnéznünk első bajnoki ellenfelünk házatáján is, nos, ők egy Szepsiben megrendezett edzőmeccsen 1-1-es döntetlent játszottak a Bodva Moldava csapatával (gól: Roszel), míg szerdán 6-2-re verték a Mátészalkát (gól: Roszel 3, Csík, Katona, Varga Z.). Látszik, hogy „Rooney” nagy formában van, remélem, védőink hamar elveszik a kedvét a ficánkolástól. Holnap egyébként a román harmadosztályú Zalau-val szemben veszik fel a kesztyűt Nyírbátorban.
Tiszaújváros: Az újvárosiak teremben folytatták a felkészülést, hiszen a 30. (és egyben, ebben a formában legalábbis, utolsó) Borosi kupán vettek részt, és a negyedik helyet szerezték meg. Én a magam részéről azt mondom, nem baj, hogy nem indultunk a tornán, főképp azt figyelembe véve, hogy borsodi csoporttársunknál Fodor, Molnár, Bussy és Roza is megsérült a küzdelmek során. Gyógyulást nekik is!
Hatvan: Szerdán 4-1-es vereséget szenvedtek a hevesiek holnapi ellenfelünktől, a Mezőkövesdtől (gól: Sárközi), ráadásul kiderült, hogy alapembernek számító középpályásuk, Franyó Robi is inkább az osztrák ötödosztályban folytatja. Holnap a Gyöngyöstarján ellen lépnek pályára, valószínűleg kell a sikerélmény…
Hajdúböszörmény: Múlt szombaton 3-2-re verték Bogdanovic-ék a DVSC U21-ét, épp a már egyszer visszavonult, tarkopasz mester 3 góljával, majd a Tiszavasvárit is móresre tanították (4-2, gól: Szabó M., Sólyom, Tóth T., Hortó), Igor mester azt nyilatkozta, hogy: „az időjárási körülmények sajnos nem engedték, hogy még nagyobb különbség legyen a két csapat között”. Borzasztó. A Várda – ahogy fentebb látható – már egy kicsit nagyobb falat volt, a múlt héten már említettem, hogy talán jobb lett volna komolyabb meccseket lekötni, de úgy néz ki, eddig tartott az „álomvilág”.
Veresegyház: A Pest megyeiek is gőzerővel készülnek a szezonra, a Vác U21-e megintcsak túljárt az eszükön, hiszen 2-1-re alulmaradtak, de ők már annak is örülnek, hogy a REAC-tól szerződtetett Herbály gólt lőtt. A Csomád már nem tudott ellenállni a veresiek harci szellemének, és 5-2 arányban legyőzésre került, az öröm érzékeltetése végett hadd idézzem a honlapjukat: „pozitív, hogy a két gólon kívül nem nagyon kerültek helyzetbe a Csomádiak (nem én írtam nagybetűvel – a szerk.), mi viszont több helyzetet is kialakítottunk.” Csak megjegyzem: a Csomád a 4 csoportos Pest Megyei másodosztályú bajnokság Nyugati csoportjának lídere… Alacsony a léc…
Felsőtárkány: Tárkányban egyelőre örülnek, hogy lyuk van a rectum-jukon, mindenesetre 1-1-es döntetlent értek el a salgótarjániak ellen egy felejthetetlen mérkőzésen (gól: Csóka). A matyó B. 3-0-ás sikert könyvelhetett el a hevesiek ellen, holnap a Putnok ellen bizonyíthatnak.
Salgótarján: Ugye, volt a Tárkány elleni 1-1 (gól: „Cantona” Alapi), aztán 7-2-re alázták a jobb sorsra (nem) érdemes Karancslapujtőt (gól: Alapi 2, Bakos, Sólyom, Pchriehovsky 3). Ez utóbbi, szlovák próbázó játékos nevét még Scsipovicsné Zahedli Krisztina is csak nekifutásból tudja kimondani.