Kole-szar.....(ezt minél előbb orvosolni kell)
Csak a szokásos bajnoki forma...
Mostanában nem volt ilyen egyértelmű a meccs előtti szavazás: mindenki győzelmet vizionált. Lehet, kicsit alábecsültük a Hatvan csapatát, amely vereség nélkül érkezett a Petébe, ráadásul tudtuk tóluk, hogy összeszokott, gyors, kombinatív játékra képes csapatot alkotnak, sőt, megnézte a szakvezetés múlt héten a Jászberény elleni meccsüket is, így nem hiszem, hogy nagyon meglepett volna minket, amit a hevesiek játszottak.
Ok-ok, hogy vezetett a Hatvan, de erre a két cserére a 25. percben mi a bánatos lópéló szükség volt, Mester Úr? Még csak azt se mondanám, hogy a két lekapott játékos volt a mezőny legrosszabbja, mert ha Dobost vagy Lipuszt „fürdeti meg” idő előtt a vezetőedző, azzal túl sokat nem is tudtam volna vitatkozni. De lehozta Irhást, aki addig semmi rosszat nem csinált (igaz, túl sok jót sem), és volt olyan meccs, amikor szinte könyörögtünk a lecseréléséért, de a pályán maradt. Ráadásul egy ilyen (idős) játékosnak kell a játékperc is, hogy belelendüljön, a REAC ellen is a félidő derekára vált rendkívül hasznossá. Érthetetlen. Ha meg Irhásról ezt írtam, mit írjak Nehézről, aki még csak labdát sem kapott lecseréléséig, de egyébként magasan a leggólerősebb csatárunk. Erre behozza Montvait, aki félig sérült állapotban leledzik, ráadásul az egy csatáros játékban maga kábé olyan veszélyes, mint bármelyikünk, aki ezt éppen olvassa. És mi lett volna, ha lesérül? Ja, bocs, jön Bene…
Az első félidő derekán már elhasználtuk két cserénket, úgy, hogy annak semmi értelme nem volt. Eleve féltünk már az alapfelállástól is, mert Illés Ricsi valamiért kikerült a keretből, és Katona állt a helyére, szűrőbe, nem is értettük, hogy miért nem Zimányi, aki egy igazi romboló.
A 4-5-1 „játszott” most is, de rá sem lehetett ismerni a csapatra. Ha valaki először a REAC ellen látta volna őket, és most másodszor, nem hitte volna el, hogy ez ugyanez a csapat. A taktikai elemek hasonlóak voltak, és nem is lett volna semmi baj, mert mi támadtunk, a hatvaniak szinte át sem jöttek a felezőn, de amikor kaptunk egy gólt, elkezdtünk kapkodni. Ha a csapat teszi ezt, talán még meg is értem, de hogyha a vezetőedző? Addig láttunk szép támadásokat, voltak remek beindulások, csak idő kérdése volt, hogy mikor leszünk eredményesek, de a dupla cserével valami megtört. Értem, hogy ha már Nehézt lecseréljük, kell egy másik fiatal a pályára, ez lehetett Sárközi becserélésének indoka. De miért nem álltunk át akkor a 4-4-2-re, miért kellett szélmalomharcot csinálni a meccsből, mert Dobos középen maximum annyira hatékony, hogy képes széttöredezni a játékot, ha vezetünk (Tárkányban láttuk), de a kreativitása negatív. Egyébként már a Veres ellen is „gyanús” volt Dobos, hogy nincs valami nagy formában (érdekes: a Tárkány ellen a meccs egyik hőse volt), most megmutatta, hogy értelmetlen tőle várni a nagy feltámadást.
Lipuszról külön már meg sem szükséges emlékezni: ok, lőtt egy szenzációs szabadrúgásgólt, de semmi több – elbújik, szabadul a labdától. Valós tudásához képest nagyjából a nullához konvergál a teljesítménye. „Nagyszerű” párja volt ma a bal szélen Illés Gabi, akit csak akkor nem játszottak át, ha a másik oldalon indult az akció, de egyébként támadásban is körülbelül annyi hasznát vettük, mint a zuhanó repülő utasai az oxigénmaszknak.
A védelem egyébként olyan volt, mint a többi csapatrész: lassú és körülményes. Nagy Peti ehhez a szinthez képest bántóan lassú, de Lakatosról is azt hittük, Nyisához és Menyushoz képest szélvész, nos, nem. A hatvani csatár úgy hagyta ott, ahogy akarta, sok rossz labda, bántó hiba jellemezte a teljesítményét, az eddigiekhez képest iszonyat gyenge volt, aki most látta először, akár meg is kérdezhette: mi a búbánatos f…t keres itt ez a gyerek?
Katona szűrőbe állításával Kokóra maradt volna az a szerep, amit mostanában inkább Ricsi szokott ellátni: előrefelé ügyeskedni. Nos, ha azt mondom, hogy ez nem ment (ma) neki, akkor egészen finom leszek. A középpályán bántóan sokszor jöttek át a vendégek szinte érintetlenül, ha úgy vesszük, ehhez nem is lett volna szükség szűrőket a pályára vezényelni (pláne nem kettőt).
Azt kell mondjam, ha volt valami, ami tiszteletet váltott ki belőlem, az a hatvani csapat volt. Három pontért jöttek – félreértés ne essék, ez az 1-1 után is látszott – rúgtak két élményszámba menő gólt, és annyi. Amikor kellett, széttöredezték a játékot. Szuperek voltak.
Mi nem. Hoztuk a bajnokikon megszokott jellegtelen, arctalan semmit. Azt kell mondjam, ennél a csapatnál még egy Fábry-poén is eredetibb, és szánakozva néznek ránk az olyan csapatok szurkolói, mint a Hatvan, akik nem hogy erősödtek a nyáron, inkább gyengültek. Nekünk számot kell vetnünk azzal, hogy habár a tavalyi kerethez képest az idei mérföldekkel erősebb, de ennek semmi látszatja. Ha a „sorminta” bejön, a Csákvár ellen újra lehengerlő játékot és továbbjutást fogunk ünnepelni. De ez sem fogja feledtetni a „bajnoki blöfföt”. Ez a csapat igen vérszegény.
Nem teszek úgy, mintha nem hallottam volna a szurkolói hangokat. Azokat, akik a kettős cserénél Koleszár mester alkalmasságát megkérdőjelezték. Azokét, akik „kurva gyengé”-t kiabáltak a meccs végén. Nem tudom elrejteni a felháborodásomat, hogy egy játékos a „kurvagyengére” egy cinikus mosollyal reagál. Nagy Peti volt az, ne kezdjük el kendőzni a dolgokat! Nagy a baj, mert már 9 pontra van a Várda. Lehet, hogy ez a különbség 6 pontra csökken, ha ők is kihagyják a Léta ellenit, de mi van, ha akkor sem győzünk?
Igaza van vajon a vezetőedző távozását követelő hangoknak? Koleszár mester a megfelelő ember a padra? Döntsétek el Ti és szavazzatok! Meg lennék lepve, ha a Csákvárt nem intéznénk el egészen simán...
Hajrá Barcika!
Téma: Csak a szokásos bajnoki forma...
Dátum: 2014.09.22
Tárgy: Re:Re:szakma
Remélem most már megnyugodnak a kedves szurkolók,mert valóban bunkóságnak tartom ,amit ezekben a hozzászólásokban olvastam . Koleszár Úrnak kívánok erőt egészséget és eredményes munkát a továbbiakban . A barcikai szurkolóknak senki nem jó , bárki az edző ,mindig fognak hibát találni de főleg az a kevés ember aki ide írogat. Tisztelet a kivételnek,aki normális hangnemben bírál.
Dátum: 2014.09.23
Tárgy: Re:Re:Re:szakma
Lassan csak az a kevés ember lesz kint a meccseken is, aki ide írogat...
Dátum: 2014.09.21
Tárgy: Re
A bajszos borsodi, fő edzőkepzo koordinatorunk vette a kalapjat...de még par embernek kellene(csatlosai,"segedei")!!!!!!
Dátum: 2014.09.21
Tárgy: Re:Re
Ezt csak szeretnéd vagy valóban távozott? Délelőtt még ő tartotta az edzést a csapatnak, voltam kint az ifimeccsen.
Dátum: 2014.09.21
Tárgy: Re:Re:Re:Re
Bocs, de ezzel a névvel nem nagyon jó feladónak lenni ,mert megtévesztő !!!
Dátum: 2014.09.21
Tárgy: szavazàs
telefonról adtam le a voksomat, sikerült is vèletlenül az igenre tennem. Valószínüleg semmi nem fog vàltozni, túl konok ahhoz, h maga mondjon le, a vezetõsègtõl meg megszokhattuk màr, h rosszúl dönt. Màsik dolog, h ki lenne alkalmas, vagy mèg jobb kèrdès, h ki vàllalnà. Legutóbb mikor nb2-ben a padon ült KGY màr akkor se rajongtam èrte, de most szezon elejèn úgy èreztem, h vele lehozzuk a meccseket 1-2 gólos különbsègekkel. Úgy kèpzeltem, h lesz egy csúnya focit jàtszó, de eredmènyes csapatunk. Nem hiszem, h nincs pènz ès nem akarjuk az Nb2-t, akkor Kàlmàn Vilmos lenne a kispadon. Nem úgy nèz ki, h a Vàrda botaladozni fog, megkockàztatom, h veretlenek maradnak.