Csak a szokásos bajnoki forma...

2014.09.20 19:05

Mostanában nem volt ilyen egyértelmű a meccs előtti szavazás: mindenki győzelmet vizionált. Lehet, kicsit alábecsültük a Hatvan csapatát, amely vereség nélkül érkezett a Petébe, ráadásul tudtuk tóluk, hogy összeszokott, gyors, kombinatív játékra képes csapatot alkotnak, sőt, megnézte a szakvezetés múlt héten a Jászberény elleni meccsüket is, így nem hiszem, hogy nagyon meglepett volna minket, amit a hevesiek játszottak.

Ok-ok, hogy vezetett a Hatvan, de erre a két cserére a 25. percben mi a bánatos lópéló szükség volt, Mester Úr? Még csak azt se mondanám, hogy a két lekapott játékos volt a mezőny legrosszabbja, mert ha Dobost vagy Lipuszt „fürdeti meg” idő előtt a vezetőedző, azzal túl sokat nem is tudtam volna vitatkozni. De lehozta Irhást, aki addig semmi rosszat nem csinált (igaz, túl sok jót sem), és volt olyan meccs, amikor szinte könyörögtünk a lecseréléséért, de a pályán maradt. Ráadásul egy ilyen (idős) játékosnak kell a játékperc is, hogy belelendüljön, a REAC ellen is a félidő derekára vált rendkívül hasznossá. Érthetetlen.  Ha meg Irhásról ezt írtam, mit írjak Nehézről, aki még csak labdát sem kapott lecseréléséig, de egyébként magasan a leggólerősebb csatárunk. Erre behozza Montvait, aki félig sérült állapotban leledzik, ráadásul az egy csatáros játékban maga kábé olyan veszélyes, mint bármelyikünk, aki ezt éppen olvassa. És mi lett volna, ha lesérül? Ja, bocs, jön Bene…

Az első félidő derekán már elhasználtuk két cserénket, úgy, hogy annak semmi értelme nem volt. Eleve féltünk már az alapfelállástól is, mert Illés Ricsi valamiért kikerült a keretből, és Katona állt a helyére, szűrőbe, nem is értettük, hogy miért nem Zimányi, aki egy igazi romboló.

A 4-5-1 „játszott” most is, de rá sem lehetett ismerni a csapatra. Ha valaki először a REAC ellen látta volna őket, és most másodszor, nem hitte volna el, hogy ez ugyanez a csapat. A taktikai elemek hasonlóak voltak, és nem is lett volna semmi baj, mert mi támadtunk, a hatvaniak szinte át sem jöttek a felezőn, de amikor kaptunk egy gólt, elkezdtünk kapkodni. Ha a csapat teszi ezt, talán még meg is értem, de hogyha a vezetőedző? Addig láttunk szép támadásokat, voltak remek beindulások, csak idő kérdése volt, hogy mikor leszünk eredményesek, de a dupla cserével valami megtört. Értem, hogy ha már Nehézt lecseréljük, kell egy másik fiatal a pályára, ez lehetett Sárközi becserélésének indoka. De miért nem álltunk át akkor a 4-4-2-re, miért kellett szélmalomharcot csinálni a meccsből, mert Dobos középen maximum annyira hatékony, hogy képes széttöredezni a játékot, ha vezetünk (Tárkányban láttuk), de a kreativitása negatív. Egyébként már a Veres ellen is „gyanús” volt Dobos, hogy nincs valami nagy formában (érdekes: a Tárkány ellen a meccs egyik hőse volt), most megmutatta, hogy értelmetlen tőle várni a nagy feltámadást.

Lipuszról külön már meg sem szükséges emlékezni: ok, lőtt egy szenzációs szabadrúgásgólt, de semmi több – elbújik, szabadul a labdától. Valós tudásához képest nagyjából a nullához konvergál a teljesítménye. „Nagyszerű” párja volt ma a bal szélen Illés Gabi, akit csak akkor nem játszottak át, ha a másik oldalon indult az akció, de egyébként támadásban is körülbelül annyi hasznát vettük, mint a zuhanó repülő utasai az oxigénmaszknak.

A védelem egyébként olyan volt, mint a többi csapatrész: lassú és körülményes. Nagy Peti ehhez a szinthez képest bántóan lassú, de Lakatosról is azt hittük, Nyisához és Menyushoz képest szélvész, nos, nem. A hatvani csatár úgy hagyta ott, ahogy akarta, sok rossz labda, bántó hiba jellemezte a teljesítményét, az eddigiekhez képest iszonyat gyenge volt, aki most látta először, akár meg is kérdezhette: mi a búbánatos f…t keres itt ez a gyerek?

Katona szűrőbe állításával Kokóra maradt volna az a szerep, amit mostanában inkább Ricsi szokott ellátni: előrefelé ügyeskedni. Nos, ha azt mondom, hogy ez nem ment (ma) neki, akkor egészen finom leszek. A középpályán bántóan sokszor jöttek át a vendégek szinte érintetlenül, ha úgy vesszük, ehhez nem is lett volna szükség szűrőket a pályára vezényelni (pláne nem kettőt).

Azt kell mondjam, ha volt valami, ami tiszteletet váltott ki belőlem, az a hatvani csapat volt. Három pontért jöttek – félreértés ne essék, ez az 1-1 után is látszott – rúgtak két élményszámba menő gólt, és annyi. Amikor kellett, széttöredezték a játékot. Szuperek voltak.  

Mi nem. Hoztuk a bajnokikon megszokott jellegtelen, arctalan semmit. Azt kell mondjam, ennél a csapatnál még egy Fábry-poén is eredetibb, és szánakozva néznek ránk az olyan csapatok szurkolói, mint a Hatvan, akik nem hogy erősödtek a nyáron, inkább gyengültek. Nekünk számot kell vetnünk azzal, hogy habár a tavalyi kerethez képest az idei mérföldekkel erősebb, de ennek semmi látszatja. Ha a „sorminta” bejön, a Csákvár ellen újra lehengerlő játékot és továbbjutást fogunk ünnepelni. De ez sem fogja feledtetni a „bajnoki blöfföt”. Ez a csapat igen vérszegény.

Nem teszek úgy, mintha nem hallottam volna a szurkolói hangokat. Azokat, akik a kettős cserénél Koleszár mester alkalmasságát megkérdőjelezték. Azokét, akik „kurva gyengé”-t kiabáltak a meccs végén. Nem tudom elrejteni a felháborodásomat, hogy egy játékos a „kurvagyengére” egy cinikus mosollyal reagál. Nagy Peti volt az, ne kezdjük el kendőzni a dolgokat! Nagy a baj, mert már 9 pontra van a Várda. Lehet, hogy ez a különbség 6 pontra csökken, ha ők is kihagyják a Léta ellenit, de mi van, ha akkor sem győzünk?

Igaza van vajon a vezetőedző távozását követelő hangoknak? Koleszár mester a megfelelő ember a padra? Döntsétek el Ti és szavazzatok! Meg lennék lepve, ha a Csákvárt nem intéznénk el egészen simán...

Hajrá Barcika! 

Téma: Csak a szokásos bajnoki forma...

Dátum: 2014.09.21

Feladó: Gyula

Tárgy: Utánpótlás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hát igen ne álljanak ki a gyerekek?Az a helyzet hogy nincsenek is gyerekek mert pont hogy 11legény van és ha valaki lebetegedik már nincs egy csapatra való játékos.Diósgyőrbe és Sajó völgyébe viszik s srácokat(szégyen hogy a nagy múltú KBSC-nél senki nem akar előrelépést)A vezetők szégyelhetik magukat,mert semmivel nem törődnek utánpótlás szinten talán inkább rombolnak.

Dátum: 2014.09.21

Feladó: személyem

Tárgy: jajjj

Érthetetlen,és értékelhetetlen az eddigi teljesítménye,amit tegnap meg is koronázott.
Már a felállást sem értem.
Nálam a 4-4-2 sokkal inkább elfogadható.Van egy fiatal,agilis csatárunk és egy tapasztalt öreg róka.Egymás mellett egymást kiegészítve hatékony fegyver lehetne,főleg hogy nincs kreatív,támadó típusú középpályánk,és csak vagdossuk előre a labdát céltalanul.Ezeket Montvai szépen lepakolgatná Nehéznek.
Így viszont az egyszem ék csak sínylődik a védők között.
Az már a csúcsok csúcsa,mikor még őt is leviszi,az egyetlen talán támadni is tudó középpályással a 25.percben!!!!
Ezzel le is fejezte a csapatot,és lehetett is haza indulni,mert eldölt minden!
Én nagyon várok egy bejelentést még ma,igaz már elég későn,de még van kis esélyünk a bajnoki címre.Ne játszuk el!!!!
Azt a rombolást amit Koleszár művelt minél előbb helyre kell hozni.
Nem mernek játszani a játékosok,nem mernek egy cselt megcsinálni,pedig ez a legkönnyebb módja a látszámfölény kialakításának.
Az a középpályás és csatár,aki nem meri bevállalni a cseleket,mert fél az edzőtől,az nem is tudom miért lép pályára.
Márpedig ezt láthatóan már kiölte a csapatból!!!A jó edző biztat,és tudja mikor kell büntetni!!
Kérdéses még nagyon az idősebb játékosok szereplése.Biztos,hogy akarják ők az NBII-t???
Komlósi,Lipusz,....semmi helyük a csapatban,ráadásul Komlósi egy rendkívül megosztó,bomlasztó ember..Írhatnám,hogy tajparaszt,de most nem teszem...
Meg kell szabadulni tőle az edzővel együtt!!

Dátum: 2014.09.21

Feladó: Jo-Jo

Tárgy: Re:jajjj

Komlósi "papa"tényleg egy favágó..

Dátum: 2014.09.21

Feladó: zelko

Tárgy: Koleszár takarodj

Az egész csapatot nem lehet lecserélni, Koleszárnak viszont mennie kell. Egy ilyen alibi edzőnek, aki semmit nem mer kockáztatni, egy Tiszaújváros szintű csapatnál a helye, ahol nincsenek elvárások! A múltkori cseréje, amikor egy szem csatárunk helyett védőt hozott be a gyengécske Gyöngyös ellen 1-0-nál, már az érlázító volt. Látok párhuzamot közte és a Pintér féle magyar válogatott között. Pintért is eltávolították!
Egy "tökösebb" edző kell! Koleszár takarodj!

Dátum: 2014.09.21

Feladó: Vegyész 2

Tárgy: Re:Koleszár takarodj

Bocsáss meg igen Tisztelt barcikai "barátom"!
Igen is Tiszaújvárosban is van elvárás! Még ha nem is az NB II. De amit vállalnak azt teljesítik is! Igen! Koleszárt "újvárosban" sem kedvelte mindenki, de amit vállalt azt teljesítette is!
Minden esetre kívánok, hogy vele, vagy nélküle érje el csapatod a kitűzött célt és akkor nem kell velünk példálóznod, mint azt már többen megtették e fórumon!
További sportsikereket nektek, és hajrá Borsod!

Dátum: 2014.09.20

Feladó: Csak

Tárgy: !

Csak Gratulálni szeretnék Koleszár mesternek, lenyűgöző ez a szakmai hozzáértés!

Dátum: 2014.09.20

Feladó: szupergo

Tárgy: Legalább vége

Aki még nem tudná annak elmondom: A Keleti csoport 2014-15-ös bajnoka a Kisvárda.
Na, hogy ezen túlestünk, beszéljünk a meccsről!
Valaki mondja el nekem, hogy mi volt az oka a meccs negyedénél a kettős cserének! Hátrányban levinni azt a játékost, aki jószerivel egyedül képes gólt lőni és behozni Montvait? Már akkor nagyon látszott, hogy mindennek vége, bár Lipusz gólja után volt még egy kis remény a győzelemre.
Bevallom én örültem Koleszár kinevezésének. Agilis, kemény kezű, tapasztalt edzőnek tartottam, aki sok sikert megért ő már a barcikai padon. Úgy gondoltam, hogy most ez folytatódhat.
Tévedtem, mint az MLSZ Pintér Attilával. Bár úgy mint a válogatottnál a szövetségi kapitány, itt sem az edző egyedül a kudarc oka. Az igazolásokért azonban minenképpen felelnie kell, bár nem tudom ki(k)nek még.
Mára talán már mindenkinek világos amit 4-5 hete írtam: a csapat összetétele rossz. Az öreg(edő) hajdani "sztárok" leigazolása teljes tévút. Akitől lehet érdemeinek elismerése mellett minél hamarabb meg kell szabadulni, már csak költségkímélés céljából is. Mert jövőre is lesz bajnokság, oda kell a pénzt gyújteni, erre már teljesen felesleges költeni. Mint ahogy a válogatottnak is lesz EB, VB, akármilyen selejtező.
Ez a szép a fociban, a remény. Na, az halt most meg nálunk vagy 10 hónapra.

Dátum: 2014.09.21

Feladó: :)

Tárgy: Re:Legalább vége

Ugyen ezeket mondtam a nyaron a jatekosokkal kapcs...es akkor hajrabarcika es a tobbiek lehurrogtak...! Még mindig szivesebben latnám a palyan ebben a helyzetben is Hbencet,Nyitit,Nyisat,stb

Dátum: 2014.09.20

Feladó: :)

Tárgy: ...

Mar miota mondom,h az utanpotlas tonkre van teve,mint ahogy a tobbi kluh resz is...eszmeletlen penzek mennek zsebbol zsebbe...aki ott van az hallgat a tobbiek haborognak h miert tortenik ez?! Amig nem lesz eltakaritva koleszarostol,kadarostol,kocsistol,vincericsistol az egesz kontar penz ehes csurhe addig kedves szurkolo tarsak ne varjatok semmit! Illetve emlekszem mikor kaptam toletek a jatekosok kritikai.miatt...de ugy latom most masok is eszlelik lassankent a dolgokat!!

Dátum: 2014.09.20

Feladó: Anonym

Tárgy: Gyalázatos Koleszár "mester"........

Csak gratulálni tudok ennek az embernek, egy 10 éves jobb edző lenne.....de hagyjuk csak hagy cserélgesse be Montvait aki mellet kellemesen érezheti magát......zsák a foltját

Tételek: 11 - 20 ból 27
<< 1 | 2 | 3 >>

Új hozzászólás hozzáadása