Csend honol...

2014.02.12 12:44

Annak idején jeleztük, hogy ma a matyókkal küzdöttünk volna meg Matyóföldön, de ez valamilyen okból elmarad, így legközelebb marad nekünk a péntek, amikor (ismét) a Bükkábránnyal és a Felsőzsolcával mérhetjük össze az erőnket.

Az ábrányiakról sok mindent nem kívánnék mondani, két hete láthattuk már őket a Pete műfüvén, mivel akkor 3-1-re sikerült legyűrnünk őket, ráadásul egyik legjobbjuk, Kovács Szilárd jelen pillanatban is nálunk szerepel próbán, plusz még az álmoskönyv szerint már előrébb kell tartanunk a felkészülésben, mint két hete, bízunk benne, hogy nagyobb arányú is lehet az a különbség.

Gondolom, ahogy a múltkori „kettős rangadón”, most is az egyik meccsen a cserékkel „felélénkített” U21-et láthatjuk, az még nem egyértelmű, hogy ki lesz az, akit megtisztelünk az első sorral.

Merthogy – ugye – a Zsolca is a Megye I-ben szerepel, ahogy az Ábrány, ráadásul múltkori ellenfelünk 7. helyéhez képest a 4. helyről várják a folytatást. Hátrányuk csupán 8 pont a csoportlíder Sajóbábony mögött, így akár még a feljutás sem elérhetetlen. Lőtt gólok számában viszonylag szolidan teljesítettek a zsolcaiak ősszel, viszont a legkevesebb (12) gólt kapták a csoportban. Reméljük, azért nem a védelmek meccse lesz a pénteki. Az egészen bizonyos, hogy a soraikban futballozó Asszony Bélának (nem az öreg…), Szabó Sanyinak, Boczki Attilának, Bok Gábornak és Darai Tominak nem lesz ismeretlen a kazincbarcikai sporttelep.

Túl sok eseményről nem tudunk beszámolni a klubbal kapcsolatban, a két próbázó még mindig csak próbázó, habár szeretnénk leigazolni őket, egyelőre nem született egyezség a klubjukkal. Molnár Gabi talán már a jövő héten elkezdheti az edzéseket, Komlósi viszont nem igazán gyógyul, rá a szezonkezdetig szinte biztosan nem számíthatunk. Nagyon rossz hír, hogy Tarr Tibinek kézközépcsont-törése van, holnap dől el, szükség van-e operációra, de 6-8 hétig mindenképpen le kell mondanunk játékáról.

Ha már megszólításra kerültem a fórumon, pár szót ehhez a témához is hozzátennék. Nem, nem tudok semmiféle támogatóról, aki hirtelen előkerült volna, azt hiszem, ebben a gazdasági helyzetben, és főleg: ebben a mikrokörnyezetben ez nem is igazán releváns. Nyilván mindenki érzi talán a saját várospolgári létén is, hogy nem vagyunk a jelenleg regnáló hatalmi erő kedvencei, nem leszünk hirtelen Matyóföld, és nem kapunk a közösből 800 mihályokat. Azt azonban biztos forrásból tudom, hogy előzetes kalkulációk alapján nem kerülne annyival többe az NB 2 a harmadosztálytól, mint ahogy mi azt gondoljuk. Tegyük hozzá, hogy saját zsebből nem. Az MLSZ – ugye – a másodosztályú csapatoknak – az utolsó infók szerint – ad 50 millát a tévés bevételekből, ez jelentheti a kompenzációt a két csoport közötti kiadás-többletre (utazás, szállás stb.). Úgyhogy ne gondoljátok, hogy azért nem fogunk esetleg feljutni, mert az önkori eleve halott ügynek tekinti financiális okokból, az már más kérdés, hogy a jelenlegi keret alkalmas lenne-e másodosztályú erőpróbákra…

Téma: Csend honol...

Dátum: 2014.02.13

Feladó: shift1

Tárgy: szponzor

Hát igen Petya. Minden normális városban ez így lenne, ha van itt egy ekkora cég... Lásd pl Paks. Dehát nálunk még olyan abszurd helyzet is előfordul, hogy egy barcika város képviselőjének Putnokon van focicsapata... Ilyen csak a mesében van.

Dátum: 2014.02.13

Feladó: szupergo

Tárgy: Re:szponzor

Lelke rajta. De csak addig ez a helyzet amíg a barcikaiak is így akarják...

Dátum: 2014.02.13

Feladó: petya

Tárgy: szponzor

Az az igazság hogy a legmegfelelőbb szponzor a BorsodChem lehetne mert ha beszállna lazán ütőképes csapatot lehetne összehozni még az NB2-ben is és végre rendeződhetne az igen csak kaotikus helyzet.Rendbe lehetne hozni az utánpótlás,fejlesztgetni lehetne az épületeket,pályákat.1-2 értelmes,hozzáértő embernek kellene már végre észbe kapnia és egyeztetni a BC-vel már ha érdekel egyáltalán valakit is a dolog és nem csak a könnyű pénzt lesi.

Dátum: 2014.02.12

Feladó: shift1

Tárgy: szponzor

Köszi a választ hajrabarcika a cikkedben. Nem lenne hülyeség most beszállni valakinek ide, mert az Nb2 (ha feljutunk) még jobb "pénzmosásra", mint az NB3 szerintem. Szóval lehetne jelentkező. Oké, hogy Nb2-ben kap MLSZ pénzt is egy klub, de ott benn is kell maradni! Több Nb2-es klub Nb1-ből igazol játékosokat. Nekünk új csapat kellene megint. Szupergonak igaza van, hogy keresni kellene befektetőt, de nem vagyunk fideszes város, így kimaradunk a mézes bödönből.

Dátum: 2014.02.12

Feladó: szupergo

Tárgy: keret

A címben nem a pénzügyi keretre gondoltam, hanem a játékosokra. Legalább 5-6 új, stabil NBII-es játékos kellene a kezdőbe, ha indulnánk a másodosztályban. De hol van az még?
A szponzorok nem is fognak maguktól jönni. Állítólag az egriek jelezték Jámboréknak a Vasas tulajdonosainak, hogy segítség kellene és láss csodát, ő hajlandó az Egert fiókcsapatként üzemeltetni. Ha nem szólnak biztos nem jelentkezett volna. Szóval keresni kellene, mert a II. osztályban talán látna valaki fantáziát. De ahhoz most kellene találni amíg esélyünk van, különben csak még nagyobb fantáziával megáldott szponzor akarhat a III. osztályba befektetni...

Dátum: 2014.02.12

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: plusz

Még egy infó: az előzetes felkészülési-naptárba bekerült még egy meccs: jövő szerdán hazai pályán fogadjuk a DVTK U21-es csapatát. Az időpontot még nem tudjuk...

Tételek: 1 - 6 ból 6

Új hozzászólás hozzáadása