Ahogy az várható volt kezdik szétszedni az Ebest. Az eddigi távozók: Nagy Dávid (Nyírbátor), Szűcs Ádám (Putnok), Hadházi Dávid (Cigánd), Fülöp András (Püspökladány), Szabó Máté (Tiszavasvári)
Ein tic-tac, zwei taktik - Ja, és nyílt levél mindenkihez a KBSC háza-táján...
Tavaly év végén befejeztük az egyéni teljesítményeket bemutató sorozatunkat, most térjünk rá kicsit a „csapatmozgásokra”, nézzük, mit sikerült Borbély mesternek „főznie” az „alapanyagból”. Úgy gondolom, az átigazolásokat nagyjából sikerült úgy lezavarni, hogy gyakorlatilag minden posztra volt két használható ember, más kérdés, hogy sérülések, egyéb okok miatt voltak azért „lyukas” posztjaink.
Borbély Péter vezetőedző elképzelése egyértelmű volt a fő taktika kialakításánál: 4-2-3-1. Ez – ugye – tömören annyit tesz, hogy a négy védő előtt két védekező középpályás szűri az ellen támadásait, egy ember a támadó mögött igyekszik helyzetbe kerülni, és elosztani a labdákat, a két szélső pedig nyargalászik a vonalak mentén. Úgy gondolom, ez a taktika erre az összeállításra lett kitalálva:
(A támadó pozícióba nyugodtan be lehet helyettesíteni akár Davidot vagy Salvát is, nincs jelentősége, úgyis megdőlt ez már az idény első meccsén). Tátrai helye azonban üresen maradt hosszú sérülésének „köszönhetően”, így a lehetőségre váró klasszikus támadók közül kellett „feltölteni” ezt a pozíciót, mivel a fiatal Kádas komoly lemaradással érkezett, ráadásul félig-meddig sérülésből lábadozva. De egyébként is olyan fiatal a srác, hogy még mindig nem egyértelmű tagja a felnőtt keretnek.
Az alap-elképzelés nem is lett volna rossz, biztos védekezésből gyors ellentámadások indítása. A mi szemünknek és habitusunknak kissé talán defenzív típusú, de kaptunk mi tavasszal az előző garnitúrával annyi gólt, hogy képesek voltunk belátni: elsődleges szempont a stabilitás!
A felkészülési meccsek túlnyomó többségén ezt a formációt gyakorolta csapatunk, és (ritka kivételtől eltekintve) jöttek is az eredmények, igaz, volt egy meccs, ahol a 3-5-2-t (vagy a 3-6-1-et) gyakoroltuk (talán a Bőcs elleni), de az elvetésre került. Hogy ez most nem ment, vagy túl kockázatosnak ítéltetett, nem tudom, mindenesetre időnként nem rossz taktikai variáció az sem. Nézzük meg mind a két lehetőséget:
3-5-2:
Ebben a szisztémában két ékkel állunk fel, a többi nagyjából ugyanaz. A két „szélső védő” dinamikusan mozdul ki a szélre, az ellenfél támadásainál a két szűrő visszavonul a védekező harmadba. Esetleg itt el lehetett volna gondolkodni azon, hogy Kokó helyett a Duracell-Czető szerepeljen (szerintem előrébb is használható lenne a fiatal balhátvéd), akkor talán Illés szorul ki. Hogy David, vagy Salva, az most részletkérdés.
Nézzük, mi van, ha a ’86-os VB-n az argentinoktól megcsodált (és világbajnoki címet érő) 3-6-1-et használnánk:
Lehet, most azon vitatkozni, hogy ez 3-6-1, vagy 3-5-1-1, de véleményem szerint ez a felállás lenne a leginkább „illő” a jelenlegi kerethez. A fő problémánk az, hogy képtelenek vagyunk egy kétékes szisztémát pályára állítani, ha Molnár Gabi is játszik, mert a klasszikus 4-4-2-ben hiányzik az irányító, vagy éppen az egyik középső középpályás veszi át ezt a szerepet, ha támadásról van szó. A probléma viszont, hogy sem Kokó, sem Illés (egyelőre) nem képes összefogni a támadásokat, irányítani a középpályát, és ez jól kiütközött a Tárkány elleni utolsó (vagy első?) bajnokin. Ebben a felállásban eleve azt feltételezzük, hogy a 3 – meglehetősen darabos – védő képes kiváltani a szélre, a szűrők pedig rendben vissza tudnak érni – hárítani a légiveszélyt, nos, talán éppen itt akadt el ennek a variációnak az ötlete. Pedig, ha megnézzük, a sikeres védekezés után Kovács Bencével az összekötő szerepében, biztos hatékonyabbak lennénk, pláne, hogy Gabikának nem kellene annyit robotolnia a középpályán. Bencéből ki is nézem, hogy amolyan box-to-box szerepkört el tudna látni, és ott segítene, ahol kell, mint a legjobb képességű úttörők.
A 4-2-3-1-ünk azonban ha úgy tetszik, működött az ősz folyamán. Főként a védekezést dicsérhetjük, elég csak a kapott gólok számát megnézni, így talán érthető, ha nem forgatjuk fel télen a játékrendszerünket, és nem fogunk átállni valami gyökeresen másra. Akkor viszont a támadások hatékonyságát másképpen kell megoldani. Az egyékes szisztéma akkor – és csakis akkor – üdvözítő, ha a középpályások létszámfölényt tudnak kialakítani az ellenfél kapuja előtt, és ehhez elengedhetetlen lenne a két szűrő fokozottabb jelenléte a támadó harmadban, ha kell. Molnár Gabi jelenlétével már így is sokat fejlődött a középpályánk (a tavalyihoz képest), a jobb szél húzásával nem is volt gond, a bal szélről meg már annyit beszéltünk, hogy mindannyian unjuk a témát. De ha mind a két szél működne, akkor sem biztos, hogy van kinek becenterezni a labdákat, mert kevesen érünk a kapu elé, és hiába a jól kijátszott szélsőtámadás, ha középen nincs elég érkező. Fel kell arra készülni, hogy ellenünk mindenki (na jó, majdnem mindenki) be fog állni bekkelni, és ha nem tudunk gyors szélsőjátékkal, bepasszokkal, létszámfölényes szituációk kialakításával helyzeteket megalkotni, akkor már csak az átlövés jöhet, az meg nem igazán a mi műfajunk.
Ráadásul most már tényleg vannak posztok, ahol egyértelműen erősítenünk kell, vagy nevezzük tűzoltásnak, édesmindegy. De remélem, az előbbi fog bekövetkezni. Ha megnézzük azt a 4-2-3-1-et, amit felvázoltunk kezdőtaktikának, vegyük az ősz eleji alternatíváját is a kezdő felállásnak:
Ebből – ugye – ma már legalább hárman hiányoznak, vagyis nagy problémák vannak elől és a jobb szélen. Hátul – úgy érzem – minden a legnagyobb rendben, Szabó Ádámnak jó alternatívája lehet Tarr Tibi, de a fiatal Tóth Andris sem ügyetlen. A jobbhátvéd posztra többen is esélyesek, Nagy Petin kívül Nyisa és Treznai is kiválóan tudja hozni a pozíciót, balhátvédben ott van Horváth Szabi, ha gond lenne Czető játékával (de Nagy Peti is beugrott már ide – emlékezhetünk: nagyszerűen). Középen Treznai, Nyisa is lehet megfelelő helyettes, így tehát ezt megoldottnak mondanám. Szűrőben lehet, hogy még sokan is leszünk, pláne, ha Demkó szerződtetésére pont kerül, itt sem gondolnék komoly igazolás-kényszerre, ott van még Kovács Bence és Halász is. A jobb szél neuralgikus pont lehet tavasszal. Hiába nem nagyon játszott Kleiber, azért még tudtuk, hogy szükség esetén bevethető, most csupán a fiatal Süttő maradt, aki ugyan a jobb oldal bármely posztján bevethető (az U21-ben: 13 meccs, 12 gól), de nem tudom, érdemes-e most bedobni, amikor a bajnoki címért harcolunk?! Ambivalensek az érzéseim, mert 19 éves, be lehetne már lassan vetni komolyabb szinten is, de mi van, ha nem jön össze neki? De azért, hogy kicsit fényezzük a srácot, említsük meg, hogy tavaly az U19-ben 12 meccsen 18 gólt lőtt, ráadásul a felkészülési meccseken a Tárkány és az Eger ellen is eredményes volt. Ha viszont elviszi tőlünk a Putnok, vér fog folyni a klubházban!
A balszél nagyon sok összetevős. Képes lesz-e Tátrai egy jó alapozás után a „megszokott” formáját hozni, és életet lehel-e elfelejtett baloldalunkba? Ha ez így lesz, és Kádas is egy jó – és sérülésmentes – alapozást tud majd maga mögött, akár nyugalom is költözhet elátkozott suta-oldalunkra, és akkor majdnem felesleges ide igazolni, mert ha nagyon nagy a baj, akár Horváth is kiköltözhet rövid időre, de Kész Tibi is megszokta már a left side-ot, ennél nagyobb baj ott nem lehet.
A csatártéma viszont nagyon is téma! Maradt nekünk a 3 gólos (és nem igazán gólérzékeny) Szabó Viktorunk és az egy gólos (igaz – nem a posztján játszatott) Kész Tibink. Nos, a nyilatkozatokból úgy tűnik ki, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy csatárt (csatárokat) kell igazolnunk. Igen, csatárokat, mert szerintem legalább kettő kell, hogy biztosan legyen esélyünk az őszi bajnoki cím tavasszal való megismétlésére. Az, hogy milyen formátumú játékosokkal töltjük fel ezt a pozíciót, nyilvánvalóan pénzkérdés. De hogy van-e pénz? Szerintem nincs. Azt gondolom, hogy ami „erősítésünk” lesz a téli szünetben, az jobbára a szerződés nélküli (értsd: máshonnan elküldött) játékosokból fog adódni. Házon belül nyilvánvalóan meg lehet próbálni Dávid Ferit, aki ugyan még csak 18 éves, de ez csak a mi focinkban tinédzserkor, nézzük meg, komolyabb futballkultúrával rendelkező országokban mire képesek már ilyen korú játékosok. Feri az U21-ben 14 meccsen 23 gólnál tart, biztosan nem ügyetlen, de kérdéses (amit már Süttő-nél is említettem) mire mennénk vele a felnőttben?
Ha meg van pénz? Hagyjuk is a csoportunk mesterlövészeit, a Léta nyilván nem fogja elengedni a 11 gólos Kertészt. De vannak még ügyes játékosok az NB 3 másik két csoportjában is. Itt van például a Középső csoport felhozatala:
- Eisenberger Tamás 19 éves, a Bölcske játékosaként 10 meccsen 8 gólt rúgott
- Fekete László – habár 5 nap múlva 33 éves lesz – 13 meccsen 10 gólos, az ESMTK labdarúgója
- A legnagyobb fogás a még csak 25 éves Kocsis Dávid lenne, aki 16 meccsen szerzett 13 góljával segítette ősszel a Rákosmentét.
De bízom benne, hogy ezeket a statisztikákat a klubvezetés is figyeli, és lesz eszünk hozzá, hogy körültekintően igazoljunk, és megfelelően pótoljuk a távozókat.
Most a poszt témájától kicsit eltérően engedjétek meg, hogy néhány nyílt levelet tegyünk közzé, amit – habár mi fogalmaztunk meg - , sok KBSC-fanatikussal történt beszélgetés inspirált. Bízunk benne, hogy a levelek tartalma értő fülekre talál!
Tisztelt KBSC-vezetők, városvezetők!
Mindannyiunk által szeretett klubunk az előző (2012/13) idényben a valaha volt legmélyebb pontjára süllyedt. Voltunk mi már besorolás alapján ennél lejjebb is, de morálisan – úgy érezzük – ennyire mélyponton még soha, hiszen a bentmaradást célként zászlajára tűző alakulat dicstelenül bukott el – sokszor megalázva, atomjaira porlasztva – az előző idény során. Örömmel vettük, hogy a szebb napokat megélt klub az azonnali visszajutást tűzte ki elsődleges célként, ehhez láthatóan biztosítva volt a megfelelő anyagi keret és a kielégítő színvonalú szakmai stáb. Habár az idény során mind a klub-, mind a városvezetés felé intéztünk kérdéseket a hogyan-továbbal, sőt, a napi dolgokkal kapcsolatban is, kérdéseinkre választ mindezidáig nem kaptunk. Úgy gondoljuk, a profi sport – és benne a futball – kiemelten közérdekű tevékenység. Habár az ismert politikai ellenszél miatt városunk és klubunk nagy valószínűséggel nem támaszthat (komoly) igényt a város sportéletének kormányzati támogatására, mégis tisztában vagyunk vele, hogy a KBSC is részesedik az önkormányzat sportra előirányzott támogatásából. Mint ahogy a kormány az adófizetők pénzéből gazdálkodik, úgy az önkormányzat is az itt élő polgárok által befizetett (közvetett vagy közvetlen) adótartalmak révén képes támogatásokat nyújtani. Pluszban megjegyzendő, hogy a klub által rendezett hazai mérkőzések jegybevételei is túlnyomó részben a KBSC szurkolói által kerülnek a klubkasszába. Mindezekért semmi külön elbánást, privilégiumot nem várunk. Csupán időről-időre tájékoztatást. Választ várunk a következő kérdésekre:
- Igaz-e, hogy László János, a klub tulajdonosa hátat fordított a kazincbarcikai labdarúgásnak?
- Az önkormányzatnak van-e terve arra, milyen forrásokból lehet megbízható hátteret biztosítani a barcikai focinak?
- Maradtak-e az idény elején kitűzött célok, azaz: a bajnoki cím elérése?
- Van-e valamilyen hosszú (vagy akár rövid) távú stratégia tehetségeink megtartására?
Szeretnénk leszögezni, hogy nagyrabecsülésünket fejezzük ki amiatt, hogy a kazincbarcikai futball – en block – létezik még. Biztosak vagyunk benne, hogy egy kevésbé sportszerető – és hasonló anyagi helyzetben lévő – városvezetés már megszüntetette volna a városi futballra fordított kiadásokat. Ennek ellenére kérjük, hogy a fent megfogalmazott kérdésekre szíveskedjenek választ adni! Mismásolásokat, féligazságokat, elkendőzést olvashattunk már többet is más hasábokon. Most a barcikai szurkolók nevében kérjük, hogy szíveskedjenek segíteni minket a tisztánlátásban, mert a nyilvánvaló rossz is kevésbé fájdalmas, mint a be nem teljesíthető remény!
Üdvözlettel: a KBSC szurkolói.
Tisztelt KBSC-játékosok!
Először is engedjétek meg, hogy a bravúros őszi első helyhez szívből gratuláljunk! Rengeteg barcikai szurkolónak adtatok plusz energiát teljesítményetekkel, amit, ha időnként kritizálunk is, azt csupán a Ti érdeketekben teszünk. Hisszük, hogy profi sportolók révén, el tudjátok fogadni a jó szándékú kritikát, és magatok is belátjátok, van még hová fejlődni. Az őszi szezon nem csak a Ti jó szereplésetekről maradt emlékezetes. Tudjuk, hogy csapat és közönsége kissé eltávolodott egymástól, ami – úgy gondoljuk – egyik félnek sem jó. A KBSC szurkolói megszokták már, hogy legyen akár eső és sár, Ti megosztjátok velünk belső gondolataitokat, és segítetek abban, hogy bárki megismerhesse érzéseiteket egy-egy győztes, illetve vesztes meccs után is. Nincsen tökéletes csapat, ahogy nincsen tökéletes szurkolótábor sem. Itt-ott akad egy-egy fogaskerék-hiba, de a nagy egység meg kell, hogy legyen. Látnotok kellett, hogy például Tiszaújvárosba milyen sokan kísértünk el benneteket, és tudnotok kell, hogy ez a létszám az első tavaszi idegenbelin, a Putnok ellen, hatványozottan több lesz. Arra kérünk benneteket, hogy a tavaszi szezon során is igyekezzetek azt az alázatos, szívet a pályára kitévő játékot játszani, amit ősszel, és akkor teljesülhetnek közös álmaink: az NB 3 Keleti csoportjának bajnokának lenni! Kérünk benneteket, ne azonosítsátok a KBSC szurkolóit a (habár néha hangosan megnyilvánuló) kisebbséggel, akik nem tudva uralkodni érzelmeiken, nem megengedett módon fejezik ki nemtetszésüket! Mi mindannyiótokban hiszünk, nekünk Ti vagytok a hőseink!
Tisztelt KBSC-szurkolók!
Habár igyekszünk minden KBSC-szurkoló honlapja lenni, ez nekünk nem megy. Továbbra sem kívánunk a szélsőséges megnyilvánulásokat hirdető, a csapatot – vagy annak egyes játékosait – megalázó szurkolókkal semmilyen formában közösséget vállalni. A csapat fellépései legyenek ünnepnapok az igazi szurkolóknak! Higgyük el, hogy a keret minden tagja minden energiáját abba fekteti, hogy bearanyozza a barcikai labdarúgás aranykönyvének lapjait, hogy inaszakadtáig a bajnoki címért gürcöl. Amennyiben erről ellenkező híreitek vannak, nosza, kapjátok elő, hiszen azért vagyunk, meg fogjuk jelentetni. Ha vannak kilógó játékosok, azoknak nincs helye közösségünkben. Azonban tegyünk arról is, hogy a szurkolók közül kilógó „drukkereket” taszítsuk ki magunk közül! Nem kérünk a rasszista, antiszemita megnyilvánulásokból! Nem kérünk az elvtelen pocskondiázásból! Ha ez a csapat eléri a céljait, sokan lesznek, akik ünnepelni fogják. Ha nem, még többen lesznek, akik eltiporják. És közben senki nem veszi figyelembe, hogy nekünk most már szinte csak ez maradt, mert magunkra zártunk egy ajtót, és a legendásan fényes barcikai sportélet lehet az egyetlen esély, hogy a réseken „kiszivárogjunk”. Lesznek nehéz meccsek, és minden bizonnyal vereségek is. Próbáljuk meg megtalálni a módját, hogy értelmes, intelligens ember módjára, jól meggondolva fejtsük ki a véleményünket. A lelátón, és itt, a szurkolói honlapon is. Mivel – úgy tűnik – a hivatalos honlap is bezárta a kaput a szurkolói megnyilvánulások előtt, talán ez maradt az egyetlen fórum, ahol megénekelhetjük búnkat-bánatunkat. Ahogy eddig sem, ezután sem szeretnénk senkit sem korlátozni vélemény-nyilvánításában. Legyen az hazai szurkoló, vagy éppen ellendrukker. Ha a jó ízlés úgy ítéli meg azonban, meg fogjuk tenni. Ahogy a múltban, legyünk továbbra is az ország egyik legszimpatikusabb szurkolótábora:
Hajrá Barcika!!!
Téma: Ein tic-tac, zwei taktik - Ja, és nyílt levél mindenkihez a KBSC háza-táján...
Dátum: 2014.01.04
Tárgy: levelek
Szerintem nem nagyon kellene vitát nyitni a közölt "levelekről".
Ennek a posztnak a hozzászólásaiban annak kellene hangsúlyosnak lennie, hogy nagyon nagy öröm az, ha van valaki, aki a szabadidejét, energiáját nem sajnálva működteti a blogot.
Azt a blogot, ami nívójában jelentősen túlmutat egy amatőr kezdeményezésen mind információ tartalmában, mind újságírói színvonalában.
Az olvasók nevében köszönöm!
Dátum: 2014.01.03
Tárgy: értetlenül
Többször elolvastam a szurkolóknak szánt levelet, de egyszerűen nem tudom, mi az, amitől egyeseket "felháborított ez a cikk". Kérem, hogy tételesen írjátok le!
Dátum: 2014.01.04
Tárgy: Re:értetlenül
Nincs a levelekben semmi hiba, ne is keresd!
Amit a válaszból ki tudtam hámozni az az a fajta sértettség, hogy aki a levelet írta nem tűri el, hogy az írásod előtt őt személyesen nem kérdezted meg. De miért kellett volna és konkrétan kivel kellett volna a gondolataidat jóváhagyatni?
A másik dolog az, hogy az illető szurkolónak csak azt tekinti, aki a "B középben" ugrálja végig a meccset, attól elhatárolódik aki "csak" izgul, de jórészt csendben marad, vagy a közelében állókkal vitatja meg a dolgokat. Érdekes, hogy attól nem aki magából kivetkőzve trágárságokat üvölt a pályára. Ő lenne a SZURKOLÓ, így nagy betűvel?
Nem hiszem.
Szóval kedves hajrabarcika, ne okozzon nagy traumát egy-két ellenvélemény!
Dátum: 2014.01.03
Tárgy: információ
Bár az én véleményemet sem kérdezte meg, tökéletesen egyetértek hajrabarcika ezen írásával is.
Nem felejtem el, hogy az elmúlt évben a hivatalos honlap hosszú heteken át semmilyen értékelhető információt nem közölt a csapatról a születés és névnapok - egyébként rendkívül fontos - hírein túl.
Csak itt lehetett tájékozódni, mert a KBSC lapján később megjelentek is cenzúrázottnak, legjobb esetben is sematikusnak tűntek.
Ezért nincs ott szinte már egyetlen hozzászólás sem, aki akar valamit közölni ide ír. Az más kérdés, hogy néhányan nehezen tűrik el a magukétól eltérő véleményt, de nem érvelnek, hanem csak beszólnak. De ez van, ennyi telik tőlük, szóra sem érdemesek.
Én a magam részéről megköszönöm (a jó értelemben grafomán) hajrabarcika tevékenységét. Hiányozna, ha nem lenne. Várom, várjuk a további információkat.
Dátum: 2014.01.03
Tárgy: Re:információ
Szupergo! Köszönöm megerősítő véleményed, ahogy "Barcika"-ét is. A honlap a továbbiakban is megállás nélkül üzemel, várjuk az első edzést, és így az első híreket. Sajnálom, hogy akadtak, akik félreértették a jó szándékot, senkit nem állt szándékunkban megbántani, lesajnálni, egyéb, csupán tényként közöltük, hogy idióta módon működik a futball Barcikán, dehát ezt mindenki tudja - évek óta így van már. Aki ebben részt vett, nyugodtan magára veheti, a tény tény marad, hivatalosan semmi nincs, ne én írjam meg, ha valami van, én is annak örülnék. Esküszöm, hogy semmi ambíció nincs bennem, hogy első kézből szolgáltassak híreket, Zotyesz biztos előbb is tudja azokat. Kérdés: miért én írom le ezeket először? Ha?
Dátum: 2014.01.03
Tárgy: ...
azért az túlzás, hogy úgy van beállítva a dolog, hogy mintha megtiltanám bárkinek is a hozzászólást a honlapon, ott is mindenki kinyilváníthatja véleményét, de már megszoktam, hogy ez itt zajlik...ilyen fajta nyílt levelekkel meg egyéb dolgokkal sose keresett senki, hogy tegyek közzé...hozzászólást is talán egyszer kellett törölni az elmúlt években
ettől függetlenül örülök, hogy van ez a honlap és nem akarok vitákba folyni, csak leírtam személyes véleményem
Dátum: 2014.01.03
Tárgy: Re:...
Zotyesz! Téged sem bántott senki, örülünk, hogy van még hivatalos honlap (a sok viszontagság után). Én úgy vettem észre, hogy a hozzászólás funkció megszűnt az oldalon, ha nem így van, sorry... Csak ezért írtam. A hivatalos honlapnak más a funkciója, mint a szurkolói honlapnak, ezt mindenki tudja. Senki nem bánt Téged ezért, mert habár gyümölcs-gyümölcs, de alma meg körte, nem ugyanaz. Egyik sem jobb, más...
Dátum: 2014.01.03
Tárgy: Re:...
Ne haragudj Zotyesz, de hozzászólni a hírekhez a hivatalos honlapon már hónapok óta lehetetlen.
Az elmúlt években többször kértük már, de megteszem most is, hátha választ kapok majd itt rá.
A felkészülés során az átigazolási szezonban nem lehetne az edzésekről időközönként összefoglaló hírt közölni? Gondolok itt az itt készülő esetleges próbázókra kitérve.
Dátum: 2014.01.09
Tárgy: Re:Re:...
Hát én erről a problémáról nem tudtam, ha valaki ezt letiltotta azt a tudtom nélkül tették...
Amúgy ez elmúlt három évben Egerbe jártam, és nyaranta a Balatonon dolgoztam, így keveset tudtam a csapatnál lenni, szinte csak a meccseken. Amíg én nem voltam, a klub alkalmazottja kezében volt még szerkesztési jog, így ezért lehetett kevesebb információ, de nem akarok mentegetőzni. Most már itthon vagyok, így a mostani felkészülésről igyekszem majd részletesen és rendszeresen beszámolni.