Eddig jó, legalábbis a 4 pont, de ha bajnokok akarunk lenni, akkor Létavértes után már legalább 5 kell. Ami nem jó az az eddig mutatott játék, ezért a legalább 5, valószínűleg a maximum 5 is egyben. Vagyis nagyon jó lenne egy döntetlen játszani szombaton. Nem fogadnék rá, hogy nem vernek el bennünket, de az biztos, hogy ez a meccs lesz az igazi erőfelmérő. Szerintem ugyanis a jövendő bajnokhoz látigatunk. Ha megverjük őket, akkor nem, akkor akár még mi is lehetünk.
A fiatal, gyors játékosokról annyit, hogy nem igazán Komlósiban látom ezeknek az ellenszerét. De hátha rutinból megoldja Ádám.
Más: hajrabarcika, olvastad-e az előző cikkhez írt hozzászólásomat a 10-en felüli hozzászólások láthatalanságáról? Tudsz megoldást?
Evés közben jön meg az étvágy - pontért megyünk az igazi kislokihoz
Én amondó vagyok: viszonylag jól kezdtük a bajnokságot, habár a Tárkány elleni meccs meg lehetett volna, de ne legyünk elkeseredve az iksz miatt sem, az idegen táj sosem volt csapatunk erőssége. A Putnokot – ahogy amióta világ a világ – helyre raktuk egy emlékezetes utolsó 10 perccel, de az biztos, hogy játékban ennél sokkal többet kell nyújtanunk, amennyiben vissza akarunk kerülni a második vonalba.
Holnap Létavértesre látogat csapatunk, aki kissé tájékozatlan, akár azt is mondhatná, hogy „sima liba”, de ez – sajnos – nem így van. A Videoton már tavaly kitalálta a nagy ötletet, a debreceniek csupán másolják: ha már a második csapat nem lehet NB 2-es (vagy NB 1-es), egyesítsük erőinket egy másik település csapatánál. Ne tévedjünk, ugyanaz az eljárás ez, mint amit a fehérváriak játszottak el: a Felcsútot felturbósították az NB 1-es keretből kimaradókkal, a Videoton II.-t meg hagyták menni a süllyesztőbe. A Loki is ezt célozza meg a Léta izmosításával, a Loki II. leves, a Létának viszont fel kell kerülnie a másodosztályba. Kíváncsi leszek, egy DVSC II. – Létavértes meccsen nem él-e azzal a létaiak mestere, hogy mondjuk az ellenfél jól mozgó balszélsőjét félidőben becseréli a saját csapatába.
A Létavértes a felkészülési meccsek sorát az immáron NB 2-es Kisvárda ellen nyitotta, és 3-0 arányban le is győzte (gól: Vinicius 2, Sós), aztán 4-2-re vesztettek Szolnokon úgy, hogy 2-0-ra még ők vezettek (gól: Kertész 2). A Nyíregyháza elleni meccset (0-5) tekinthetjük akár kisiklásnak is, ahogy a mieink elleni 4-0 arányú győzelmet is – más előjellel.
Az eddig megrendezett két bajnokin viszont 6 ponttal gazdagodott ellenfelünk, az első fordulóban az egyik bajnokesélyesnek kikiáltott REAC-ot intézték el 6-1-el (gól: Kertész 2, Berdó, Kinyik), érdekesség, hogy a rákospalotaiak két öngólt is vétettek. A múlt hétvégén holnapi ellenfelünk Egerbe látogatott, és a tavaly még elsőosztályú hevesieket verték 2-1-re (gól: Vinicius, Bereczki). Ellenfelünkről mindenképpen tudni kell, hogy fiatal, lelkes és rendkívül gyors játékosok alkotják a keretet, akikből előbb-utóbb lehet még valaki. A kakukktojás Madar Csaba, aki a DVSC szakvezetői team-jének is a tagja, nem mellesleg 3-szoros válogatott, 367 meccse volt az élvonalban. Igaz, októberben betölti a 39. életévét, de ha csereként szóhoz jut (mint az első két bajnokin), okozhat zavart a középpályán. Különösen érdemes figyelni a brazil Vinicius és a gólerős Kertész kiiktatására, a középpályás védekezésen ezúttal is sok fog múlni, na meg azon, hogy áll fel a védelem…
És akkor térjünk is rá a mieinkre: Komlósi a Putnok elleni meccs időpontjában betegséggel küszködött, így nem léphetett pályára, kérdés, meggyógyult-e annyira, hogy vállalja a kezdőben való játékot. Menyhért ennél sokkal kellemesebb programmal töltötte az időt a múlt hét szombaton, ugyanis rabigába hajtotta a fejét, megnősült csapatunk tar középhátvédje, ezúton is sok boldogságot kívánunk neki és ifjú arájának! Megjegyzem, az esküvő időpontja információink szerint már sokkal előbb ki volt tűzve, minthogy a játékos Barcikára igazolt volna, úgyhogy senki ne gondolja, hogy cserbenhagyta a csapatot a fontos meccs előtt.
Nagy változást tehát igazából a hátvédsorban várunk a kezdőben, nem hiszem, hogy értelme lenne felforgatni a csapatot, így amit várhatunk: Szabó Á. – Nagy P., Komlósi (Nyisalovits), Menyhért, Czető (Horváth Sz.) – Illés – Kovács P., Molnár – Nyitrai, Szabó V. , David. Ha úgy hozza a játék (vagy akár már a meccs előtt) nekem átfutna az agyamon a Czető – Horváth, a Nyitrai – Kleiber csere, vagy akár az, hogy a jó öreg Salvadort hová állítsam a kezdőbe. Nem hiszem ugyanakkor, hogy pont az egyik bajnokaspiráns ellen változtatnánk a felálláson, az majd lehet, hogy aktuális lesz a Nyírbátor ellen jövő héten.
A meccset a nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Urbán Eszter vezeti, az ínyenc férfiolvasók kedvéért egy képpel is kedveskedünk a sípmesternőről:
Azt hiszem, nem keseredünk el, ha csak egy pontot sikerül fognunk (de természetesen a háromért kell harcolnunk), a lényeg úgyis az lenne, hogy megmaradjon a veretlenségünk, és aztán hadd jöjjenek a papíron könnyebbnek tűnő meccsek. Ha egy pont megvan, ki tudjuk jelenteni, hogy a gyilkos hármas kombóból (Tárkány, Putnok, Léta) egészen jól jöttünk ki, a Sárkányokat és a Loki zabigyerekét ráérünk majd elpüfölni hazai pályán is rügyfakadáskor.
Hajrá Barcika!
Téma: Evés közben jön meg az étvágy - pontért megyünk az igazi kislokihoz
Dátum: 2013.08.30
Tárgy: Eddig jó
Dátum: 2013.08.30
Tárgy: Re:Eddig jó
Nem olvastam, de akkor ezek szerint ezért. :) Megoldom... De ennek leellenőrzéséhez az kell, hogy 10 felett legyen a hozzászólások száma. Hajrá! :)
Dátum: 2013.08.30
Tárgy: Re:Eddig jó
Elméletileg most már jó. Most már csak a kommentek kellenek...
Dátum: 2013.08.30
Tárgy: -
Hű de jó ez a csaj:)
Amúgy nincs valami nagy győzelmi érzetem, sajnos szerintem simán kikapunk, remélem nem lesz igazam. Még egy olyan hatosra is gondolok rémálmomban, mint amit a REAC kapott. Főleg, ha gyors játékosok ellentétben a mi lassú védőinkkel.
Jó lenne, ha két csatárral nyomnánk, akkor nagyobb esélyünk lenne.
Alapvetően egy pozitív ember vagyok, de most nagyon nem érzem valamiért a győzelmet vagy a döntetlent. Lehet az első 170 perc miatt van ez:) de azért reménykedem az utolsó 10 perc játékával elhozzuk a 3 pontot:)