Ez a két pont még nagyon fog hiányozni...

2013.10.06 05:52

Ezt bizony be kellett volna húzni, mert túl sokat még az idegenbeli győzelmek sem érnek, ha itthon pontokat hullajtunk.

Az első félidő maga volt a gyötrelem, kár, hogy a Pete hatalmas LED-kivetítője nem írta ki a labdabirtoklási arányt, mert az egriek a mérkőzés nagy részében csak nyomozták a labdát, mégis talán a legnagyobb lehetőség előttük adódott, Ádám szépen védett. Biztos vagyok benne, hogy a mester türelmes játékot kért a mieinktől, de mintha a játékosok ezt egy kicsit félreértelmezték volna, meddő mezőnyfölény, céltalanul felívelt labdák, középpályán bemutatott töketlenkedés jellemezte a játékunkat. Az egriek brutálisan bevették magukat a kapujuk elé, és várvédő elődeik legszebb hagyományait folytatva óvták kapujukat a góltól – sikerrel.

Ezt a középre betagozódott egri védelmet a széleken lehetett volna megbontani, de az első félidőben Nyitrai nem igazán kapta el a ritmust, David oldalán pedig szinte a semminél is kevesebb történt. Szabó Viktor úgy festett, mint La Mancha lovagja, a szokásosnál is jobban magára hagytuk, pedig ismét jól tartotta meg a labdákat, de egészen egyszerűen nem akadt társa, akinek lekészíthetett volna. Középen túlságosan nagy volt a túlerő, mi meg megtettük azt a szívességet jó vendéglátó módjára, hogy folyamatosan belevezettük a labdát a védősorba, kevés futásra kényszerítettük ellenfelünket.

A megszokott szépen felépített támadásokból ezúttal szinte semmit nem láttunk, és ennek meglátásom szerint leginkább Molnár Gabi játéka volt az oka. Nem, ne higgye senki, hogy egyszemélyben fiatal karmesterünket akarom felelőssé tenni a számunkra szinte vereséggel felérő pontosztozkodásért, de most láthattuk, milyen az, ha nem számíthatunk rá. Sajnos Gábor iszonyatosan hangulatember, ha elmegy a kedve, akkor teljesen használhatatlan, és ezzel jó lenne kezdeni valamit. A mérkőzés első periódusában többször nem őt választották passzaikkal a középpályás társak, ezen Gabika megsértődött, és végigalibizte a meccset. „Ha ti nem adtok labdát, én sem fogok”-alapon ezerrel ment az önzőzés, ami egyébként is jellemző a fiatalember játékára, de egy ilyen masszív bunkervédelem ellen a csellózás, és az erőltetett betörések teljesen hatástalannak bizonyultak. Úgy érzem, valakinek, talán szakembernek, el kellene beszélgetnie a játékossal (de a szerető szülők is alkalmasak rá), mert kétségtelenül a csapat egyik legnagyobb értéke, és ha képes lenne az öncélú futballból visszavenni, bármi lehetne belőle. Kevés ilyen ragyogó gyémánt futballozik magyar pályákon, de játékának vadhajtásait le kell nyesegetni, mert különben megreked ezen a szinten.

Mivel Molnár durcázott, Kovács Bence nem élete meccsét játszotta, Kokó csupán küzdött, így a középpályánk teljesen indiszponált volt, a széleket nem használtuk ki, Szabó nem kapott megfelelő támogatást. Ennek volt az az eredménye, hogy a szünetre gól nélkül vonultunk le.

A pihenőidőben biztos vagyok benne, hogy Borbély mester elmagyarázta a játékosoknak, hogy ő hogy is értette a türelmes játékot, mert egy fokozattal feljebb kapcsoltunk, és lassan jött is a várható csere, Kovács Bence helyett Salvador érkezett. Az viszont, hogy ez nem eredményezte a taktikai hadrend átrajzolását, szerintem óriási hiba volt. Mivelhogy én azt gondoltam, hogy Bence „lekapásával” átállunk a kétékes rendszerre, és elfelejtjük a plusz embert a szűrőszekcióban, ehelyett David behúzódott Kovács helyére, Salva meg kiment a balszélre. Hogy ennek mi értelme volt, nem tudom. Merthogy így volt két playmaker középen, akik kioltották egymás játékát (David, Molnár), egy viszonylag lassú balszélső (Salva), elől meg Szabó ugyanúgy vergődött egyedül, mint a partra vetett hal. Azt sem tudom, miért csak egyet cserélünk, ha több játékos is enerváltan futballozik? Ott ült még a padon Kleiber és Kész Tibi is. Milyen meccs kell ahhoz, hogy a fiatal csatárt kipróbáljuk, mit is tud, mint egy ilyen, ahol hatalmas a gólkényszer? Ha meg nem elég jó ehhez, miért ültetjük a padra? Miért nem ül ott a „kipróbált” Tátrai? Szóval vannak azért kérdőjelek az emberben.

A védelmünkkel különösebb probléma nem volt, és a magam részéről meg is nevezném a mérkőzés emberét, aki számomra Czető Márk volt. Gondolom, aki esetleg pont ezt a meccset mulasztotta el, most néz, mint Rozi a moziban, de a fiatal balhátvéd eddigi legmeggyőzőbb teljesítményét mutatta. Az oldalán szinte azonnal megölte az egriek próbálkozásait, többször nagyszerűen segített be a középső védekezésben, és még az előre játékhoz is volt energiája. Respect, Márk, csak így tovább! Azt meg nem kommentálnám, hogy amikor a 4., bajnoki címért hajtó játszik otthon a 14.-el, miért a balbunkó a meccs legjobbja?

Akadt persze nagy helyzet, amit ha kihasználunk, megnyerhettük volna a meccset, de őszintén szólva, nem érdemeltük volna meg. Itthon továbbra sem nagyon megy a játék (az egyetlen Kövesd elleni találkozót leszámítva, amikor szenzációsak voltunk), végtelenül görcsösek vagyunk, hogy ennek van-e valami köze a pénteki cikkben leírtakhoz, nem tudom. Mindenesetre egy bajnoki címre törő csapatnak egy ilyen „egérkét” le kellett volna mosnia a pályáról. És ami a legrosszabb, hogy tudjuk, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek, de ha ez nem jön ki, akkor megette a fene az egészet. Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani!

Mivel a Léta magabiztosan nyert Tiszaújvárosban, 3 pontra duzzadt az előnye, és ha a realitásokat vesszük a mai meccseken, valószínűleg visszaesünk a hatodik helyre. Győzelme esetén a Putnok is megelőz minket.

Most kétszer idegenbe megyünk, nem ígérkezik könnyű kirándulásnak a böszörményi és a Fradi elleni vizit sem, és a következő hazain sem a csoport egyik kutyaütője jön, hanem a nagy szívvel futballozó kisvonat.

Mindegy, felejtsük el ezt a meccset (igaz, ezt mondtuk a Nyírbátor elleni után is), készüljünk a továbbiakra, és bízzunk benne, hogy visszajön lassan valami abból, amit a matyók ellen láttunk.

Hajrá Barcika!

Téma: Ez a két pont még nagyon fog hiányozni...

Dátum: 2013.10.08

Feladó: szupergo

Tárgy: Játékpercek

Az elmúlt fordulókban a játékosok a következő időt töltötték a pályán:
1-3. Szabó Á., Czető, Kovács P., 720 p, vagyis minden meccset végigjátszottak.
4. Molnár 717 p, tulajdonképpen ő is végig ott volt.
5. Nyitrai 698 p, ugyanez mondható el róla.
6. Nagy 630 p, 1 meccset hagyott ki.
7. David 602 p, 3-szor játszotta végig a 90 percet, de minden meccsen pályára lépett.
8. Szabó V. 580 p, ugyanaz mint David.
9. Illés 559 p, 4 meccset játszott végig, 1-et hagyott ki.
10. Komlósi 540 p, 6 meccsen lépett pályára, mindet végig játszotta.
11. Menyhért 479 p, 6-ból 5 meccset végig játszott.
12. Nyisalovits 360 p, 4 meccs végig játszva.
13. Salvador 238 p, minden meccsen játszott, de egyet sem végig.
14. Treznai 187 p, 3 meccsen.
15. Kovács B. 124 p, 3 meccsen.
16. Kleiber 23 p, 3 meccsen. Ezalatt fontos gólt is szerzett.
17. Kész 16 p, 1 meccsen.
18. Horváth 7 p, 1 meccsen.
A többiek (ha vannak) 1 percet sem töltöttek a pályán.
Tehát a legtöbbet pályán töltő 11 játékos:
Szabó Á. - Nagy, Komlósi, Menyhért, Czető - Nyitrai, Kovács P., Illés, Molnár, David, - Szabó V.
A 20-as keret (ha annyi, ki tudja?) többi 9 játékosa összesen 955 percet, vagyis 1 mérkőzést (ami 990 p lenne) sem töltött a pályán. Átlagosan meccsenként kb. 120 percet, vagyis 13 percet játékosonként.
De ha kezdőcsapatot és a 3 cserét (Nyisalovits, Salvador, Treznai) nézzük, akkor a "maradék" 6 játékosra már csak 170 p jut összesen, ami meccsenként nincs 4 perc játék sem. Ennyiért felesleges itt tartani őket, ennyit akár emberhátrányban is ki lehet bírni. Tehát gyakorlatilag minden harmadik játékos mellőzött, soha nem játszhat.

Dátum: 2013.10.07

Feladó: Egri szurkoló

Tárgy: Hétvégi bajnoki

Teljesen korrekt értékelést olvastam!Igaz én nem ismerem a K.barcika múltbeli játékát és játékosainak tudását,de a nyári előkészületi egri mérkőzésen sokkal lelkesebben és szervezettebben játszottak.A Molnár játékát akkor az egekbe magasztaltam és sokkal magasabb osztályban is megállhatná az akkori teljesítményével a helyét.A mostani bajnokin viszont semmit azaz észrevehetetlen alibit teljesített és még meg is köszönheti a játékvezetőnek,hogy a sárga lapja után a tízin belüli műeséséért nem küldték le a pályáról.
A kocsmában a szurkolók szerint mentális okok játszanak szerepet a játékban,talán nem kapják meg a beigért dolgokat a játékosok?
Az igazi jó játékos mindig minden mérkőzésen nyerni akar!
A mieink az éhenhalás környékén vannak,annyira nem tiszteli őket a tulajdonos és mégis oda tették magukat,igazi sportemberként!
Tisztelet ezért nekik!
Hajrá Eger!

Dátum: 2013.10.06

Feladó: Barcika

Tárgy: jövő

Abban teljesen egyetértek veletek, hogy a tegnapi Eger elleni meccset meg kellett volna nyerni.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én ahány csapatot láttam eddig a csoportunkban azoktól mind jobbak vagyunk. Sajnos ezidáig ez a pályán nem nagyon látszódott. Szinte kivétel nélkül minden meccsünk szorosra, nyögvenyelősre sikeredett. Hogy ez miért van arról nagyon sokat beszélgettünk már itt a fórumon is.
Csak bízni tudunk benne, hogy a játékunk nagyon gyorsan megváltozik, mert a sorsunkat véleményem szerint nagyban fogja befolyásolni az elkövetkező 3 hét. Hiába nyertünk volna tegnap ha az elkövetkező hetekben nem jönnének az eredmények, akkor ugyanúgy a középmezőnyben találnánk magunkat. Viszont egy győzelmi szériával, amiben nagyon bízom, az élre repülhetünk.
MINDENT BELE! HAJRÁ BARCIKA!!!

Dátum: 2013.10.06

Feladó: shift1

Tárgy: meccs.

Egyébként az is érdekes, hogy cserélni is lehetne simán, mert Kész Tibi meg Kleibert is ott van. Minden posztra van játékosunk. Egyre jobban nem értek egyet Borbély elképzeléseivel. Ez a csapat több gólt is tudna termelni, ha nem követnének el alapvető hibákat a szakmai team emberei is. Akkor nyerünk meccset egyedül, ha rúgunk a végén gólt valami csoda folytán. Sokkal többet tud ez a csapat.

Dátum: 2013.10.06

Feladó: shift1

Tárgy: Eeger elleni meccs.

Nem voltam a meccsen de a részletes leírásból látom, hogy mi is a valós helyzet. Ez a játékrendszer megbukott már a legelején, csak volt olyan szerencsénk pl. a Putnok ellen is, hogy a végén rúgtunk gólt. De ez nem törvényszerű, lásd a tegnapot. Egyébként lehet mérkőzés közben is felállást változtatni, nem bűncselekmény. Salvador behozta és kitolta szélre? De elmondom a titkot, ő nem tud szélen játszani. Hazai pályán 0-0 egy Eger ellen, nem elfogadható eredmény. 1 pont nem ér semmit. Nagyon kevés gólt rúgunk, ez semmiképpen nem lesz elég a céljaink eléréséhez, de ezt hetekkel ezelőtt is írtam. Ez a hadrend egy védekező csapatnak ideális, aki pl. benn akar maradni az Nb3-ban.

Dátum: 2013.10.06

Feladó: szupergo

Tárgy: Nem számít

Nem számít az semmit, hogy ma is elveszett 2 pont. Nem, mert ez a csapat a 3-6. hely környékén fog állni a 30. forduló után. Hogy melyiken, az pedig teljesen mindegy, érmet, vagy olimpiai pontokat itt nem osztanak, itt csak az 1. hely számít, az viszont nem lesz a miénk.
Elgondolkoztam, hogy a sértődött, nem nyilatkozó játékosok vajon most magukba néznek-e? Biztos nem, mert ez megtehették volna már csak itthon vagy 3-4-szer, de nem történt meg.
Majd minden másban egyetértek a cikk írójával. Abban is, hogy Czető volt a legjobb, de ebből a csapatból most azért nem volt olyan nagyon nehéz kitűnni. De tény, hogy lelkesen rohangált Nyitraival együtt. Ez is valami.
Igen, Molnárnak is sikerült felhívni magára a figyelmet kedvtelen játékával. Fontos tagja ő a csapatnak, de gyémántnak azért nem nevezném, akkor nem itt játszana.
Hogy mért nem kap mindig vagy miért nem kap néhány ember soha lehetőséget, azt már itt többször szóvá tettük, senki nem érti. Szerintem még Szabó, Kiprich vagy most Borbély sem igen értette, érti. Csak és kész... Ne is próbáljuk kitalálni!
Valaki azért szólhatna Borbélynak, hogy ez a játékrendszer megbukott. Nem 1 vagy 2, hanem most már 8 meccsen. Nem értek a focihoz, de azt látom, hogy olyanok vagyunk mint az életlen kés. Semmi veszélyt nem jelentünk az ellenfél kapujára.
Jó-jó, majdnem a legkevesebb gólt kaptuk, de alig van olyan csapat is, amelyik kevesebbet szerzett nálunk. Ilyen felállással a bajnokság középső helyezéseit lehet csak megcélozni. Nekünk pedig nem az a cél, vagy igen?
4 éve kínlódunk. Ez alatt alig-alig volt jó meccsünk, csak szenvedett a csapat. Az NBII-ből hosszú agonizálást követően kiesve már sokkal gyengébb ellenfelekkel szemben is gyakorlatilag ez folytatódik. Van értelme? Lassan nem lesz néző. Igaz, az errefelé nem is számít...

Tételek: 1 - 6 ból 6

Új hozzászólás hozzáadása