Felröppensz-e, Te csodás Főnixmadár?

2014.10.10 16:22

A harmadik forduló óta most először fordul elő, hogy olyan csapattal mérkőzünk meg, amely előttünk áll a tabellán. A harmadik körben, Tárkányban nyerni tudtunk, és most – remélhetőleg – a Nyírbátort is két vállra fektetjük.

Ahogy azt említettük, Gálhidi mester kedden tartott először edzést a srácoknak, ha valakiben egyébként kérdésként merült volna fel: a vezetőedző szerződése az idény végéig szól, a team maradt a régi, tehát továbbra is Vincze Ricsi látja el a pályaedzői feladatokat, és Szedlák Berci foglalkozik a kapusokkal.

Nos, akkor vissza az edző személyére! Örvendetes, hogy szavazataitok alapján abszolút amellett teszitek le Ti is a voksaitokat, hogy jó ötlet volt Gálhidi Györgynek szerződést ajánlani. Jómagam is azt gondolom, hogy egy nagy szakmai tudású, fanatikus edző vette át a csapat irányítását, aki pont ahhoz ért, amire nekünk a legnagyobb szükségünk van: képes felrázni egy viharvert társaságot, kihozni belőlük a maximumot (vagy egy kicsit még többet is…). Az sem elhanyagolható szempont, hogy nem ismeretlen számára a feladat: magasabb osztályba juttatni egy klubot, ráadásul meglehetős hatékonysággal oldotta meg eddig az ilyen – akár lehetetlennek is tűnő – képleteket.

Nyilván önmagában az edző személye még nem old meg minden problémát, nem lettünk hirtelen a csoport toronymagas favoritjai, mert sok múlik azon, a játékosok mennyire lesznek partnerek a közös munkára. Nos, úgy gondolom – de cáfoljatok meg, ha rosszul – hogy az akarással eddig sem volt túlzottan nagy probléma. Volt olyan szurkoló, aki nem értette, mi a bajom a csapat teljesítményével egy győztes meccs után. Nem az akaratgyengeség, nem a motiválatlanság bökte a csőrömet, mert nem hiszem, hogy ezzel komoly probléma lenne. Amit én láttam, az az, hogy szétesőben van a csapat. Talán túlságosan sok volt az ötletelés, a próbálgatás, ráadásul elég erős a keret ahhoz, hogy mindenki játszani szeretne, így nem meglepő, hogy a zuhanyhíradóban arról szóltak a hírek, hogy nincs valami nagy barátkozás az öltözőben, megindult egyfajta klikkesedés. Nem állítom, hogy ez így volt (van), csak azt, hogy ezt lehetett hallani (nyilván nem a szotyolaárus mesélte…). Én azt láttam a Böszörmény elleni meccsen, hogy megint kipróbálunk valami mást, rakosgatjuk a dominókat ide-oda, miközben telik-múlik az idény, és csak nem látjuk azt a csapatot, amit a nevek alapján elképzeltünk.

Mert azt is látom, hogy többen verik már a tam-tamot, hogy „én megmondtam, hogy ennek így semmi értelme, ti meg full hülyék vagytok az egészhez”… Nos, nem állítom, hogy nem számítottunk sokkal többre az idény előtt, de talán még nincs minden veszve. Azzal azonban továbbra sem értek egyet, hogy csupán fiatal, saját nevelésű játékosokból ütőképes csapatot lehetne csinálni Kazincbarcikán. Többször foglalkoztunk az utánpótlással, Ti is nagyon jól tudjátok, vannak kifejezetten ígéretes játékosaink az U21-ben, de szerintem, aki azt mondja, hogy velük harcban lennénk a feljutásért, az egészen egyszerűen analfabéta a futballhoz. Világosan kitűzte a vezetés a célt: fel kell jutni, lehetőség szerint már 2015-ben! Akkor lettek volna igazán dilettánsak, ha ezt a célt fogalmazzák meg, maradt, aki maradt, felhozunk még pár játékost a lyukas posztokra a tarcsiból, aztán hajrá! Nem, ez így nem megy! És nem véletlen, hogy ezt sehol nem gondolják így akár a csoporttársaink közül sem, mert nagyon jól tudják, hogy ez nem működik!

Hogy egy példát mondjak: szép is lenne, ha egy fémipari cég hirtelen minden hegesztőjét elküldené, szerződtetne a helyükre a frissen végzett hegesztő-osztályból néhány ifjoncot, aztán bevállalna egy nagy presztízsű, komoly munkát. Mennyi az esély rá, hogy sikeres lenne a projekt? Ha tetszik, ha nem, szükség van az idősebb, tapasztaltabb, rutinosabb, nagy taktikai tudású játékosokra is, mert ők azok, akiktől a fiatalok is nagyon sokat tanulhatnak. Azon lehet vitatkozni, hogy a keret összetétele megfelelő-e kor szempontjából, eddig sem rejtettük véka alá a véleményünket arra nézvést, hogy például Dávid Ferinek egy-egy meccsen mindenképpen ott lenne a helye, hogy kupálódjon, szokja a légkört. De ehhez fokozatos, szisztematikus építkezés kell, ki kell várni egy-egy fiatalembernél a megfelelő pillanatot, előtte fel kell készíteni, és csak utána bedobni. Ha valaki emlékszik, mit csinált éppen az említett Ferike, amikor tavaly becserélték (talán a Veres ellen volt): egyszerűen annyira izgult, hogy minden labdát (oké, kb. háromszor jutott el hozzá) az ellenfélhez passzolt.

Nagyon kíváncsi vagyok, mire jut Gálhidi ezzel a csapattal. Kedden egy edzéssel kezdtek, aztán kettővel folytatták, sőt, még holnap is lesz egy gyakorlás. Nem egyszerű feladat, ami rá vár, de van neki annyi szaktudása és tekintélye, hogy belehajtja a játékosokat a győzelmekbe, efelől semmi kétségem. Mondom, a kérdés bennem, ami megmaradt, hogy mindenki partner-e ebben a munkában. Mert az bizonyosan nem kérdés, hogy a „renegátokat” olyan messze kell zavarni, mint ide Lacháza…

Vissza a vasárnapi meccsre… Hogy miért vasárnap? Melyik verziót szeretnétek? A hivatalos a román-magyar meccs. Érthető: az NB 3-ból beválogatottak így nem tudnának szerepelni a csapat bajnokiján, illetve a nézők a sorsdöntőnek titulált válogatott meccs helyett csapataik villanyfényes derbijét tekintenék meg, ahelyett, hogy a Királyi közvetítését néznék. A nem hivatalos: bizony, választás van vasárnap! Lehet, hogy valakinek az kedvez, ha kevesen mennek el (nem tudom, csak feltételezem…), máshol viszont lehet egy kis agitpropot is nyomni akár a hangszórókból: aki még nem volt voksolni, az – ugye – egy ilyen szép győzelem után oda húzza az ikszet, ahová kell, igaz, kedves polgártársak? Mindenkire rábízom, melyik verziót fogadja el a valósághoz közelebb állónak…

Ahogy már említettem: a Nyírbátor előttünk áll a tabellán, mégpedig pont előttünk, a 6. helyen, egyetlen pont előnnyel, így aztán a matematikából felmentettek is meg fogják érteni, hogy győzelem esetén meg fogjuk előzni őket. Fájdalom, feljebb még akkor sem kerülhetünk egyelőre, ha a két 15 pontos csapatot beérjük (a Hatvan kisvonat elleni hazai vereségére egyéként sem tenném rá minden ingó- és ingatlanvagyonomat – igaz, a Honvéd viszont pont most lesz pihenős), mert 10, illetve 14 gól a különbség köztünk, ilyen fajsúlyú győzelemre meg talán nem számítanánk.

Szóval hatodik a nyírségi brigád, 4 győzelem mellett egy ikszet és 2 vereséget ügyeskedtek össze ebben az idényben.

Eddigi eredményeik:

Tiszaújváros – Nyírbátor 1-3 (gól: Nagy D., Lipcsei, Pálfi)

Nyírbátor – Putnok 1-2 (gól: Erdei)

Cigánd – Nyírbátor 1-0

Nyírbátor – Gyöngyös 4-1 (gól: Nagy D., Szilágyi, Erdei, Lipcsei)

Felsőtárkány – Nyírbátor 2-4 (gól: Szilágyi, Erdei 2, Nagy D.)

Nyírbátor – Veresegyház 2-0 (gól: Szilágyi, Nagy D.)

Nyírbátor – Hatvan 1-1 (gól: Erdei).

Nem mondhatni tehát, hogy a borsodi csapatokkal túlságosan „jóban lennének”, hiszen két eddigi vereségüket nekik köszönhetik (igaz, Tiszaújvárosban győzni tudtak), várjuk a folytatást!

„Lőlapjuk” így néz ki:

Lőtt:

1.-15. perc: 1

16.-30. perc: 1

31.-45. perc: 2

46.-60. perc: 3

61.-75. perc: 5

76.-90. perc: 3

 

Kapott:

1.-15. perc: 2

16.-30. perc: 0

31.-45. perc: 0

46.-60. perc: 5

61.-75. perc: 1

76.-90. perc: 0

Látszik, hogy eredményességben leginkább a második felesben várhatunk (illetve, dehogyis várunk!) komolyabb harci szellemet a nyírbátoriaktól, de a 45.-60. perc között igencsak gólképes a védelmük. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy a tárkányiak már a 13. percben kettővel mentek, aztán 4 góllal válaszoltak a nyírségiek, ugyanakkor a Putnok ellen például vezettek, de mégis vesztesen hagyták el saját pályájukat. Szóval: kicsit kiismerhetetlen alakulat a Nyírbátor, de megijednünk azért nem kell tőlük. Igaz, elbizakodottnak sem szabad lenni!

Korábban egy cikkben említettem már, hogy a Nyírbátor (és a Hatvan) legnagyobb erénye, hogy nem cserélődött ki gyökeresen a játékoskeret a nyáron, így nem kellett teljesen elölről kezdeni az építkezést, a gerinc megmaradt. A távozók közül egyedül Mészáros Márk búcsúja fájhatott a szurkolóknak, ő Szegedre távozott, de Haburcsák (Szakoly), Csáki (Ibrány), Csige (Nyírvasvári), Szilágyi (Jászberény), Lőrinc (Nyírgyulaj) és Balogh (Baktalórántháza) klubváltása egy szurkolónál sem okozott érfelvágásra okot adó depressziót.

Ahogy azt már megszokhattuk: a nyírségi vonal tovább él, a távozók helyére elsősorban a Nyíregyházán létszámfölötti fiatalok jöttek. Benkő, Szathmári és Osváth ennek megfelelően a Szpari kölcsönjátékosai, a másik két érkező viszont más megyéből érkezett: Pálfi a Győr korosztályos csapatától, illetve Pálvölgyi a Várdától, kölcsönbe.

Amit még tudnunk kell róluk, azt már az előző idényben is megjegyeztük (és mivel nagyjából konstans maradt a keret, nem változott): a nyírbátoriak nem vetik meg a kemény, férfias küzdelmet. Kicsit csodálkozom is, hogy a 8. fordulóig kihúzták piros lap nélkül, a jó hír, hogy a Hatvan ellen kiszórt Nagy Dávid és Jeddi stabil kezdők voltak eddig vasárnapi ellenfelünknél. Most nem lesznek… A két rőt lap mellett 24 sárgát gyűjtöttek eddig össze, összehasonlításképpen: mi 11 „első figyelmeztetéssel” rendelkezünk. Habár kicsit féltünk az előző idény két „rosszfiújának” (Illés Ricsinek és Zimának) a pajkosságaitól, egyelőre semmi komoly gond velük (igaz, Zimának volt már egy pirosa, és 3 meccses eltiltása, de higgyétek el, hogy nem ért az annyit), maradjon is így!

Hogy nálunk van-e sérült? Van, sajnos… Nem is kicsi a baj!

Kokónak üvegporc-sérülése van és habár hátravan még egy konzílium azzal kapcsolatban, műteni kell, avagy sem, 2-3 hónapig egészen biztosan nem számíthatunk a játékára. Azért egy apró adalékot engedjetek meg: ha sérültünk van, nem a barcikai kórházban kérünk szakvéleményt, hanem irány doktor Mohácsi, Székesfehérvár, aki a sportsérülések kétségkívül legnagyobb szakértője széles e hazában. Na, szóval, Kokó sérülésével kapcsolatban kicsit kutakodtam, és ezt találtam:

„Az ízületi felszínt borító üvegporc károsodása elhúzódó, sokszor nem is eredményez teljes gyógyulást, illetve az évek során a sérült, elhalt porc kiterjedése növekedhet, és tartós fájdalom alakul ki. Ilyenkor a fájdalmat gyógyszerekkel, ízületbe adott injekciókkal hosszabb-rövidebb ideig csillapítani tudjuk, de végleges megoldást a térdprotézis beültetése eredményez.” Inkább ne is kerestem volna rá!

Talán emlékeztek rá, hogy Szabó II.-t is sérülés miatt kellett lehozni a Böszi ellen, nos, Ádám legkorábban a jövő héten kezdheti el az edzéseket, így bízvást nem számíthat rá Gálhidi mester, ahogy a még mindig lábadozó Komlósi Ádámra sem. Joggal merül fel bennetek, hogy mi van Dávid Zolival, mikor láthatjuk már a pályán (vagy legalább a padon) a rutinos támadót? Nos, nem fogjátok elhinni, de Zoli még mindig a műtét időpontjára vár. Nem, nem arról van szó, hogy hosszú a várólista (egyébként az…), hanem arról, hogy Zolinak fertőzést, gyulladást találtak a szervezetében, így amíg ez el nem múlt, addig szó sem eshetett a szikéről. Reméljük, tavasszal már láthatjuk kék-sárgában újra…

Tekintettel fentiekre én a következő 11-et várnám a kezdőbe, de természetesen halvány segédfogalmunk sincs arról, hogy Gálhidi mester milyen játékrendszert preferál keretünket figyelembe véve:

A „gyémánt-alakzat”. Azt hiszem, Kokó sérülésével itt lenne az ideje átgondolni a középpályát, és a kiváló szűrő szereplésének hiányában „visszavonultatni” a második szűrő pozíciót. Lehet, kicsit túlságosan egyértelműnek vettük az utóbbi időszakban, hogy két szűrővel kell felállnunk, és ehelyett az irányító szerepkört hanyagoltuk, de talán nem lenne haszontalan megnézni, mit is tudunk egy hátravont szűrővel és egy klasszikus irányítóval. Hogy miért cseréltem akkor meg Ricsit és Ignácot? Úgy vettem észre, Ignác amúgy is minden lében kanál, tud szerelni és odacsúszni is, ha kell, viszont jó áron adja el a labdákat. Mivel ezen tevékenysége nem annyira kifizetődő a számunkra, így hátrább vonnám, és megpróbálnám, hogy a fáradhatatlan Richárd mire képes ebben a szerepkörben, mert ha végképp betli, akkor még mindig cserélhetnek, vagy behúzódhat Dobos középre. Három „utánpótlás-kvótás” játékos kell a kezdőbe (Czető, Illés Gabi, Nehéz), ezen ne is vitatkozzatok!

Az edzőváltásokat általában rövidtávon megéri meghúzni. Jön egy nagy flash a játékosoknál, hirtelen mindenki bizonyítani akar, meg akarja mutatni, hogy ott a helye a kezdőben. Én a magam részéről azt gondolom, hogy Gálhidi mester kinevezése biztosíték lehet arra nézvést, hogy talán hosszabb távon is fennmarad ez a „véreshús-effektus”. Ha nem, akkor – a kertgazdálkodással ellentétben – télen kell beindítani a fűnyírót, és átgondolni, hogyan tovább. Aki azt írta, nem szabad feladni, annak igaza volt. Tíz pontra van a Várda, de egy meccsel többjük van. Ha (adja Isten!) mindkétszer legyőznénk őket, az már csak 1 pont mínusz lenne a végén. Nem állítom, hogy fel fogunk jutni, a színes légvárak építéséből már kinőttem, de arra azért megtanított a sors, hogy feladni soha nem szabad! Ritka nagy hibát követnénk el, ha ezt tennénk, játékosok és szurkolók egyaránt. Én azt mondom: az elvándorlók is vissza mind a lelátóra, hátha valami most megindul. Csodát egy pár nap után ne várjunk Gálhiditől, de adjunk esélyt csapatunknak, hogy főnixmadárként szülessen újjá!

Sokkal, de sokkal több szurkolót várunk a Petébe, mint a múlt héten! Adjunk még egy esélyt, és adjuk hozzá mi is, amit tudunk!

Hajrá Barcika!

 

Téma: Felröppensz-e, Te csodás Főnixmadár?

Dátum: 2014.10.11

Feladó: csupa szîv!

Tárgy: ok

Én úgy gondolom a sérülésről az akkori edző is bőven sàros!!!Ott voltam a meccsen bemelegîtés nélkül küldte pàlyàra a jàtékost!!!Meg egyépként is mér is ült a padon ??Nem gondolnàm valami jö sűlt volna ki Richàrd edzővel!!!

Dátum: 2014.10.11

Feladó: J.L.

Tárgy: Re:ok

A 90. percben rúgta le az ellenfél játékosa Kokót...és a 36. percben állt be...

Dátum: 2014.10.11

Feladó: ???

Tárgy: Re:Re:ok

Aki ismeri az tudhatja ,hogy hamar rendbe fog jönni !Az akarat sokat számít !

Dátum: 2014.10.10

Feladó: K

Tárgy: Sérülés

Ám ha az ízület egyébként jó minőségű, üvegporc alkotta pereméről kis, henger alakú darabokat vehetünk ki, majd mozaikszerűen, amilyen sűrűn csak lehet, beültethetjük a szeletkéket a "gödörbe", így mintegy 80 százalékos kitöltést érhetünk el - mondja Hangody László. Ezután remény van a közti területek regenerációjára, mégpedig egy 30-60 perces beavatkozás után.
Kutakodtam Én is a sérülésről,de jók a kilátások.Remélem legalább felhívta a böszörményi játékos ,aki a sérülést okozta .

Dátum: 2014.10.10

Feladó: szupergo

Tárgy: Feladatok

"... fizikálisan és sebességben feljebb kell kapcsolnunk, legyen szó akár labdával, akár labda nélküli játékról – mondta Gálhidi György. – Védekezésben be-becsúsztak hibák, és az előrefelé való játékban sem volt igazán hatékony a csapat."
Hát igen! Szóval erőnlétileg kell fejlődnünk, ill. jobban kell védekeznünk és támadnunk. Elég egyszerű a feladat...
Rövid távon bízom egy fellendülésben (innen már amúgy is csak feljebb léphetünk...), de a bajnoki cím rózsaszín madarát nem hiszem, hogy lépre tudjuk csalni.
Az kár, hogy Gálhidi csak nyárig vállalta és maradása addig sem biztos, de az ő szempontjából értehető. Bár így nagy eséllyel nyáron megint edzőváltás és a keret kicserélődése várható, ez pedig látjuk hová vezet. Van itt gond elég.

Tételek: 1 - 5 ból 5

Új hozzászólás hozzáadása