Tényleg kiszámíthatatlanok a meccsek, bárhol bármilyen eredmény születhet, de ez nem a szokásos "a futballban minden megtörténhet" dolog, hanem sok az egyforma képességű csapat.
A bajnokság esélyese (rajtunk kívül) a Létavértes és a Tiszaújváros. Jelenleg. Mert hogy mit hoz a téli átigazolási időszak, azt csak találgatni lehet. Teljesen új csapatok születhetnek. Meg persze az is döntő lesz, hogy az addig élen állók komolyan gondolják-e az NBII-t, vagy inkább úgy "békéscsabaiasan" fejezik be a küzdelmeket.
Létavértesen biztos lesz erre pénz, a Debrecennek ennyit megér, hogy legyen egy 2. osztályú csapata, ha már a DEAC nem lehet.
Kérdés, hogy vajon "Leninvárosban" kihűl-e tavaszra a termálvíz, ill. Barcikán a szavak nem csak szavak maradnak-e és tudunk-e erősödni?
Bejön-e más csapat a képbe, pl. a Putnok, esetleg az Eger? (Megtörténhet, ha addigra nem lesz túl nagy a hátrányuk.)
A jelenlegi csapatunk elsőséégére azért nagy összegben nem mernék fogadni. Igaz másokéra sem. Tényleg minden lehet.
Hogy kik lesznek a kiesők, az egyáltalán nem érdekel.
Flúgos futam (1.-4. forduló)
Az előző szezonban már megszokhattátok, hogy egy-egy forduló után megpróbáljuk kivesézni, hogy mi is történt az adott hétvégén, hogy nagyjából képben legyünk az ellenfelek erősségével, pillanatnyi formájával kapcsolatban. Nos, a harmadosztályú küzdelmek már az 5. fordulónál tartanak, mi meg még rá sem hederítettünk (kis túlzással), hogy mi zajlik körülöttünk, megpróbáljuk most pótolni ezen hiányosságunkat. A jövőben igyekszünk minden bajnoki forduló után rövid rezümét adni a történésekről. Lássuk akkor, mi is történt Mária országának harmadik vonalában eddig!
KBSC: Kezdjük saját magunkkal – szemérmetlenül ! Az eddig lezajlott 4 fordulóban nem találtunk legyőzőre – és ez nagyon jó – szereztünk 8 pontot, ami igen könnyen lehetett volna 12 is, de ne legyünk telhetetlenek. Igazából a Tárkány elleni meccsre lehet elmondani, hogy az egy pont volt a maximum, amit ellenfelünk el tudott könyvelni, mert mi álltunk közelebb a győzelemhez, a „hazaiaknak” nagyjából Salvador volt a legveszélyesebb csatára. Ha viszont azt nézzük, hogy a Putnok 80 percig vezetett ellenünk, hogy Létán a kiállítás után szúrta a hátunkat a háló, hogy ha nincs szerencsénk, a bátoriak 3 ponttal távoznak, jó ez a nyolc pont. A hiányosságokat még bőven van idő kijavítani, de ha itthon pontokat vesztünk, azt sajnos idegenben kell „jóvátenni”, ha a céljaink nem változtak.
Cigánd: A cigándiak még nem játszottak otthon meccset, ennek fényében a megszerzett 4 pontjuk nem is olyan vészes, hiszen tavasszal szinte csak otthon játszva, jó esélyük lesz a felzárkózásra. Az első fordulóban az éppen szombaton látott nyírbátoriakat fektették két vállra (1-0), majd eheti ellenfelünk, a Hatvan behúzta nekik az első vereséget is (3-1) úgy, hogy a 3. percben már vezettek a cigándiak. A nagyobb pofont a böszörményi 3-0 jelentette, amire csak némileg volt gyógyír a hétvégi 1-1 Rákospalotán. Habár Monyók lőtte a vezető gólt a REAC otthonában, nem gondoltuk volna, hogy négy fordulót kell várni az ex-putnoki első találatára. Hétvégén már otthon fogadják az Egert, meg lennék lepődve, ha nem húznák be az első hazait.
DVSC-DEAC: Ez a kisloki már nem a tavalyi, de hogy jó utánpótlásmunka folyik a hajdúságban, jelzi, hogy két csapatot is ki tudnak állítani a harmadik vonalban. Egyetlen vereségüket még az első fordulóban, Tiszaújvárosban szenvedték el, hiába vezettek, nem tudták megtartani az előnyüket. Amiben szerencsésebb helyzetben vannak, mint a Léta, hogy jópár DVSC játékos kettős igazolással versenyzik, így ha kimarad az első csapatból (esetleg kiszórták az NB 1-ben), játszhat a tarcsiban. A DEAC sztenderdkapusa így lett Novakovic, aki Verpecz és Poleksic mögött harmadik kapussá avanzsált az első csapatnál, de ismerős lehet a Loki keretéből Bernáth, Spitzmüller és Ludánszki neve is. Akkor még tegyük hozzá, hogy Korhut – első osztályú kiszórása után – is csatlakozott a 2.-3. fordulóban a fiatalokhoz, hétvégén pedig Slimane Bouadla és Szécsi Márk is pályára lépett. Az Ebes legyőzése a második fordulóban (1-0) még csupán ujjgyakorlatnak tűnt, azonban az, hogy idegenben 4-1-re tudták verni a pályaavatóra készülő Tárkányt, majd most hétvégén hármas csomaggal küldték haza a Putnokot, abszolút megsüvegelendő. Az, hogy a Loki idegenbe kevés játékossal utazik el (Tárkányban mindössze 3 játékos ült a padon), talán a busz befogadóképességének köszönhető, mindenesetre ez jó jel lehet az október 26-i, Pete-beli meccs előtt…
Ebes: Ha már említettük az Ebest, ki kell mondjuk: nem hiába volt a nagy fogadkozás a hajdúsági kiscsapatnál – a 4 meccsből hármat megnyertek. Egyetlen vereségük a már említett debreceni volt, azonban az első fordulóban legyűrték otthon a Fradit (2-1), majd a harmadikban a Veresegyházt (2-0), de hétvégén azt is bebizonyították, hogy idegenből is képesek skalppal hazatérni (Jászapáti, 2-1). Habár kétségtelen, hogy a helységnév alapján egy falusi biszem-baszom brigádnak gondolnánk őket, ne ebből induljunk ki, mert igencsak pórul járhatunk, habár őket is itthon fogadjuk szerencsére novemberben. Emlékszem, annak idején hasonlóan egzotikusnak tűnt a Kaba, a Sényő vagy a Tuzsér is, de az ebesieket senki ne becsülje le! Ha még azt is hozzáteszem, hogy Jeremiás is góllal vette ki a részét a Veresegyház elleni diadalból, élünk a gyanúperrel, hogy Ebesen valamit tesznek a vízbe…
Eger: A hevesi megyeszékhelyen ott folytatják, ahol az NB 1-ben abbahagyták: vereség vereség hátán. Igaz, ne legyünk igazságtalanok, ez már nem az az Eger, amelyik első osztályú bajnokira futott ki csupán pár hónappal ezelőtt, meg is látszik az eredményeiken. Eleddig a piros-kékek nagyjából annyira reménytelennek tűnnek, mint a Vasas a második vonalban, négy meccs, négy vereség. Különösen érdekes a képlet, hogy azokkal a csapatokkal játszottak eddig, akikkel már mi is, hétvégi ellenfelünket pedig „tőlük kapjuk”. Erejüket mutatja, hogy még Putnokon is képesek voltak kikapni (0-1) az első fordulóban, aztán sorrendben a Létavértestől (1-2), a Nyírbátortól (1-3) és a Hatvantól (0-2) is lezakóztak. Most meg Cigándra mennek. Aligha hétvégén kezdik meg a felzárkózást…
Felsőtárkány: Ha valakire illik a csoportban, hogy képes bárkitől kikapni, és bárkit legyőzni, az pont a Tárkány. Habár a második forduló után, miután simán elhozták a 3 pontot a Fraditól (2-0), azt hittük, beindulnak a Sárkányok, a hazai 4-1-es bukta a debreceniektől vaskos meglepetés volt. Azt hiszem, a Veresegyházról elhozott egy ponttal (0-0) sem igazán elégedettek a tárkányiak, mert hiába rugdossa Montvai jó szokásához híven a gólokat (3-nál jár), egyelőre ez nem az a bajnokesélyes csapat, aminek a szezon előtt kikiáltották.
Ferencváros II.: A Ferencváros utánpótlásának legnagyobb kritikája, hogy nagyjából ugyanazokkal találkozhatunk az idei keretben is a halványzöld neveket vizslatva, mint tavaly. Ok, hogy Holman lassan húzóemberré növi ki magát az első csapatnál, de azt hiszem, igaza volt Moniznak, amikor a tartalék-szerepkörből lassan kiöregedő játékosokat (pl.: Nyilasi Bálint) inkább eltanácsolta a gárdától, mert minek foglalkoztatják őket, ha 21-22 évesen még nem férnek be a felnőtt keretbe? Nos, a zöldek úgy is kezdték a szezont, mint egy szárnyaszegett brigád, vereség Ebesen, aztán zakó otthon a Tárkánytól. Szerencséjük volt, hogy a harmadik fordulóban kedvező volt a sorsolásuk, így nyertek Putnokon, a hétvégi Léta elleni győzelem (egy újabb 2-1) már csak hab volt a tortán. A Loki és a Fradi zavarórepülése – ahogy tavaly is – még sok bosszúságot fog okozni a többi csapatnak.
Hatvan: A hatvaniak ellenünk már a negyedik meccsüket fogják otthon játszani (a Cigánd felcserélte a pályaválasztói jogot), és eddig 4 meccs – 3 győzelem. Az első fordulóbeli botlás után (Hajdúböszörmény, 1-4) magabiztosan hozzák a három pontokat, előbb a már említett Cigándot (3-1),majd a REAC-ot (3-0) verték, végül pedig egyetlen idegenbeli bajnokijukon, Egerben is (2-0) meglehetősen simán nyertek. A hatvaniaknál Horváth Sándor és Simon is 3 gólnál jár, jó lenne, ha nem hagynánk őket fickándozni a hétvégén. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy szombati ellenfelünk sok vizet zavarna a végelszámolásnál, de outsider-ként még bőven beleszólhatnak a helyezésekbe.
Hajdúböszörmény: A Böszi nagyon jól kezdte a szezont, idegenben kalapálták el a Hatvant, otthon ikszeltek a Jászapátival (2-2), majd egy unikális meccsen rúgtak egy jó nagyot a Cigándon (3-0). Hogy miért mondom, hogy unikális? Mert mind a két edző beismerte, hogy bizony a 3 gól ellenére felborult a pálya, és simán kellett volna nyernie a cigándiaknak. Van ilyen. Az öreg Bogdanovic még mindig életveszély, két gólt ügyeskedett eddig össze, de érdemes lesz figyelni ékpárjára, az ugyancsak szerb Milovacra is, aki már 3 gólos. Habár Tiszaújban vesztesként hagyták el a pályát (1-2) szombaton, a héten a REAC-al szemben lehetőségük van a bizonyításra.
Jászapáti: A jászságiak az első fordulóban elpusztították a Veresegyházt (4-0), és Böszörményben is pontot raboltak (2-2). Már azt hittük, hogy a Vén-Kotula-Dragóner hármas nevével fémjelzett gárda a (veterán) bajnokságra tör, de a tiszaújvárosi kijózanító pofon (1-2) után hétvégén hazai pályán az Ebessel szemben is alulmaradtak, így lassan visszaáll a világ rendje. Mindenképpen kiemelésre méltónak tartanánk azért Kőbányai Richárd nevét, aki az első 4 fordulóban éppen négy gólt szerzett.
Létavértes: A létaiaknak mi törtük meg a lendületét, hiszen az első két forduló után (REAC, 6-1; Eger 2-1) félő volt, hogy a DVSC által inkább istápolt (nyilván, ők felkerülhetnek, a DEAC nem) együttes rajt-cél győzelmet arat. Hogy nem így lett, arról mi gondoskodtunk, köszönet a fiúknak. Ezt a csorbát aztán nemhogy kiköszörülni nem sikerült, de egyenesen tovább süllyedtek a hétvégi, Fradi elleni vereséggel. Mivel hétvégén a debreceni tesókat fogadják, akár a 3 gólos Kertész is folytathatja a gólgyártást.
Nyírbátor: A nyírségiekről nagyjából mindent elmondtunk a múlt hétvégi meccs beharangozójában, amit tudtunk, amit meg nem tudtunk, azt meg láttuk szombaton. Lelkes játékosokból áll a nyírbátori csapat, ami alighanem elegendő lesz ahhoz, hogy a kiesést elkerüljék, de ennél többre gondolni, azt hiszem, az álom-kategória.
Putnok: Ha a Putnok így folytatja, lassan már csak a román rokonok fognak nekik drukkolni, a négy meccsen elért 3 pont azt hiszem, kicsit gondolkodásra késztette a putnoki vezetést. Nem lennék meglepve, ha télen jelentős vérfrissítésre kerülne sor Narancsváralján, hiszen az Eger elleni győzelmet három zakó követte, a szívünknek oly’ kedves barcikai feltámadás utáni, a halványzöldek elleni hazai, illetve a múlt hétvégi DEAC elleni talajfogás. Pedig a kaput immár az echte magyar nevű Andrei Alexandru Burdun védte, tőzsgyökeres putnoki, nem is lehet vitás… Érdekesség, hogy ez volt az első meccs, amikor nem szerzett vezetést a gömöri gárda, hétvégén viszont minden esélyük megvan a javításra a pehelysúlyú veresegyháziak ellen. Azért a tipszmikszen nem tenném rá a fizetésem a putnokiakra…
REAC: A REAC egy igazi sötét ló, szinte bármire képesek és annak az ellenkezőjére is. Kezdtek egy 6-1-es combossal Létán, aztán viszont 4-0-ra legázolták a Nyírbátort. Hogy a sokgólos meccsek sora folytatódjon, arról 3-0-ás hatvani cumijuk gondoskodott, ehhez képest a hétvégi, Cigánd elleni 1-1-ük maga volt a merő unalom. Hogy melyik a Mátyus János vezette rákospalotaiak igazi arca, azt a jövő dönti el, mindenesetre a hétvégi böszörményi kirándulás sem kecsegtet éppen túl sok jóval…
Tiszaújváros: Eddig diadalút, nem kérdés, az viszont az, hogy meddig fut az eddig meglehetősen megbízhatónak tűnő újvárosi szekér. Az mindenesetre elgondolkodható, hogy eddig csak volt barcikai játékos rúgott gólt, Dávid Zoli és Kovács Peti is négy góllal terhelte meg az eddigi négy fordulóban az ellenfelek kapuját, rajtuk kívül még Kera volt egyszer eredményes. Tiszaúji „kollégáink” kezdték a DEAC legyőzésével (2-1), majd sorrendben a Veresegyház (3-1), a Jászapáti (2-1) és a Hajdúböszörmény (2-1) is áldozatául esett az újvárosiak nem várt huszáros idénynyitásának. A csapat mentális erejét az is bizonyítja, hogy az első három meccs mindegyikén hátrányból fordítottak. Kíváncsi vagyok, mikor pukkad ki az újvárosi lufi, ha egyáltalán, de nem tartom túlságosan valószínűnek, hogy ezt a sorozatot sokáig tartani tudják, azért eddig nem a komolyabb csapatokkal találkoztak.
Veresegyház: Bár a Pest-megyeiek a hétvégén megszerezték első pontjukat otthon a Tárkány ellen, én a magam részéről sima kiesőnek tippelem őket. Kezdésnek a Jászapáti elleni 0-4 nem volt éppen villámrajt, aztán a Tiszaúj és az Ebes is elpüfölte őket. Sok kapott gól (9), egyetlen egy rúgott, minden adott hozzá, hogy a kiscsapat elinduljon a Megye felé.
Ha győztesen hagynánk el a hatvani pályát, nagyon könnyen felkapaszkodhatnánk a második helyre, hiszen a második DEAC Létavértesen, a harmadik Hatvan – ugye – velünk, a negyedik Ebes pedig a Tiszaújvárossal meccsel (ez utóbbi találkozót rendezik egyébként egyedül vasárnap). A Nyírbátor – Fradira kíváncsi leszek, tényleg megtáltosodott-e a Lipcsei-gárda, vagy csak tiszavirág-életű volt a menetelés. A három pontos Putnok az egy pontos Veresegyházt fogadja, igazi alsóházi rangadó. A Tárkány a Jászapáti legyűrésével kezdheti meg a felzárkózást, a Cigánd pedig a nullpontos Egert fogadja. A Böszörmény-REAC meccsre vagyunk még nagyon kíváncsiak, kiderülhet, tényleg jó-e a Böszi, vagy eddig csak szerencséjük volt.
Téma: Flúgos futam (1.-4. forduló)
Dátum: 2013.09.11