Flúgos futam (12. forduló)

2013.11.06 11:27

Mielőtt belekezdenénk az elmúlt forduló eseményeinek taglalásába, engedjétek meg, hogy szóljak egy pár szót Salvador-ügyben. A puszta tények: klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Francisco Salvador Ela-val, úgyhogy immár nem láthatjuk többet kék-sárgában futballozni a színes bőrű mágust. Én a magam részéről – őszintén szólva – nagyon szomorú vagyok. Nem csupán a csapat miatt, hanem elsősorban a nagyszerű játékos miatt. A hírek arról szólnak, hogy Chupe maga kérte szerződése felbontását, tudvalévőleg újra megsérült két hete, amióta itt volt, szinte sorozatosan bajlódott a lábával, de azt is hallani, hogy nem érezte már jól már magát Magyarországon.

Minden kétséget kizáróan, Salva volt a legjobb futballista azok közül, akik tavaly nyáron klubunkhoz kerültek. Már az első hírek felbukkanása után alig vártuk, hogy pályára lépjen a srác, hiszen nem mindennap szerződik egy, a Castillában nevelkedett futballista a vegyészvárosba. A Putnok elleni idegenbelin aztán már kezdő volt, majd 6 perc után le kellett cserélni sérülése miatt. Rengeteg meccset kihagyott tavaly ősszel, tavaszra viszont felépült, más kérdés, hogy Kiprich edző csak a lehető legritkább esetben szavazott bizalmat neki. Nagyjából hasonló volt a helyzet idén ősszel is, Borbély mester fejében sem Salvador volt a megfelelő befejező ember, sőt, ha játszott is, igazából bal futóként számolt vele a vezetőedző, nem tudom, ez mennyit tett hozzá elhatározásához.

Nyilvánvaló volt, hogy a bohémkedést, az éjszakai életet sem veti meg a futballista, végigszívkirálykodta hétvégente a barcikai szórakozóhelyeket, de a játékán soha nem lehetett felfedezni, hogy ez kihatással lett volna rá, sőt, ő volt az a keretben, aki mindig teljes odaadással lépett pályára, akkor is, ha kezdő volt, és akkor is, ha a padról állt be csupán néhány perc erejéig.

Mi voltunk azok, akik leközölték a nyáron, hogy nem fog a két spanyol visszajönni, ők maguk nyilatkozták ezt. Érzésem szerint inkább David ragaszkodott a comeback-hez, talán Chupe már akkor sem repesett az ötlettől, hogy beleszaladjon egy újabb barcikai télbe. Nagy kérdés, hogy a távozó játékos által az év elején idecsábított Casado követi-e társát/barátját hazájába, ez nyilván el fog dőlni a télen. Davidot azonban itt találta meg a szerelem, ez a mi malmunkra hajthatja a vizet, nem lenne jó elveszíteni másik légiósunkat is. Drukkoljon tehát mindenki a szerelemnek!!!

Amikor eldőlt, hogy visszatér a két játékos az őszi KBSC-be, az olyan megelégedettséggel töltött el minket, mintha világbajnokokat igazoltunk volna. Egyértelmű, hogy a két játékos nélkül sokkal, de sokkal gyengébb lenne csapatunk, és ha a másik spanyol is távozna, nagyon nehéz lesz őket pótolni. Ne következzen ez be!

7 gólt szerzett támadónk a KBSC mezében, köszönjük Neked, Chupe, hogy eljöttél hozzánk, úgy érzem, mindannyian a szívünkbe zártunk örökre, és mindig emlékezni fogunk rád! Gólt lőtt tavaly ősszel bajnokin a Mezőkövesd, a Nyíregyháza és az Újpest tarcsi ellen. A kupában, a nagy Újpestnek lőtt hatalmas dugóját – azt hiszem – sosem felejtjük el, és a KBSC történetét bemutató (nem létező) könyvnek az aranylapjaira való. Tavasszal ő biztosította be szép góljával a Putnok elleni sikert, majd az idei bajnoki évadban az ő találatával fektettük két vállra a kis Fradit, de gólt lőtt a Kunhegyes elleni kupameccsen is. Hiányozni fogsz, Chupe, minden jót Neked a továbbiakban!

Nos, a rossz hírek után nézzük most már ténylegesen, mi is történt az NB 3. Keleti csoportjának 12. fordulójában!

Veresegyház – KBSC 0-7: Megmondom őszintén, nem emlékszem ilyen nagyarányú győzelemre bajnokin, talán esetleg akkor, amikor a később osztályozót játszó, Csipke-Ternován-Deszatnik csatársorral felálló fiatal csapatunk indult hódító útjára a harmadosztályból, akkor lehetett ilyen fölényes meccs, de nem vagyok teljesen biztos benne. Idegenben 7 góllal nyerni nem akármilyen teljesítmény, annak ellenére is csodálatos ez az eredmény, hogy a totál lúzer Veresegyház volt az ellenfél. Megmaradt egyetlen spanyolunk mesterhármassal bizonyította jó formáját, így az utolsó két meccsen már 4-nél tart, nem bánnánk, ha a hétvégén is rajta maradna a góllövő cipő. Teljesült azon vágyunk is, hogy Molnár törje meg saját kis gólcsendjét, így már 6 gólos, de Kész Tibi is megszerezte első gólját kék-sárgában, ahogy a fiatal Kádas István is, aki eddig az U21-ben segédkezett. Bízunk benne, hogy mindezek ösztönzik majd arra a szakvezetést, hogy bátran nyúljanak a padon ülőkhöz is, mert nem biztos, hogy bizonyítási vágyuk nem sarkallja őket nagy dolgokra (lásd: Kádas 1 gól, 2 gólpassz), ebből meg csak profitálhat a csapat. Az onlajnok.com munkatársa valószínűleg egy párhuzamos univerzumban nézte a meccset, és pötyögte a látottakat, vagy egyszerűen 0-2 után beült a klubkocsma melegébe, és írt mindent, ami eszébe jutott. Csapatunk fölényes győzelmével feljött a tabella második helyére, ráadásul a gólkülönbségünket is sikerült plusz 12-re feltornázni, a Veresegyház természetesen utolsó, 2 megszerzett pontocskájuk mellett már mínusz 28 a gólkülönbségük. Meglepetten láttuk, hogy még csak egy árva sárga kártya sem került felmutatásra a mérkőzésen, azért én a hazaiak edzőjeként megkérdezném a játékosaimat, hogy: „mi a f…ért nem bírsz odarúgni, hülyegyerek?” Ha már szóba hoztuk Balogh Csabát, álljon itt (is) mérkőzés utáni nyilatkozata: „Úgy érzem, a csoport magasan legjobb csapata ellen játszottunk”. Ne tévedjünk, játszottak ők már a Létával, a Hatvannal és a Putnokkal is. Csak azért linkeltük ide a nyilatkozatot, mert tudjuk, hogy a putnoki szurkolók is a mi honlapunkat olvassák…

Putnok – Nyírbátor 4-2: WTF, Nyírbátor? 2-0-ra vezettek, és aztán kaptok egy négyest? Szégyelljétek magatokat! A 63. percig már kettővel ment a nyírségi brigád Putnokon, gondolom, addigra már sok szurkoló hazatolta a biciklit. Aztán jött a (szokásos) 11-es, amit a gömöriek új román megváltója, Serban gólra váltott, a hajrában pedig földbe döngölték a vendégeket. Tehát a Nyírbátoron az sem segített, hogy még a szabálytalanságot is a kapuba tudták juttatni (idézet a putnoki honlapról: „a megítélt szabálytalanságot Mészáros tekerte a bal felsőbe”), és maradtak a 11. helyen, ahelyett, hogy megelőzték volna a szabadnapos Tiszaújt. Lapok miatt a „szomszédok” a múlt heti 16 rugó után most 12 ezret szurkolhatnak le az MLSZ kasszájába, a hírre veszettül elkezdtek sütni a putnoki pékek (már ha értitek, mire gondolok…). A Putnok ott van már a 4. helyen, egy ponttal lemaradva tőlünk, bízunk benne, hogy a hétvégén nyílik az olló…

Ebes – Cigánd 1-2: A Cigánd megszerezte sorozatban 4. győzelmét is, látszanak a problémák Ebesen. A hajdúsági gárdánál elfogyott az eddigi nagy della, hiszen a főszponzor, Kiss Sándor, a Cívis Brókerház Zrt. tulajdonosa ellen bűncselekmény gyanúja merült fel. A játékosok vállalták (annak ellenére, hogy pénz az ablakban), hogy heti két edzéssel felkészülnek az elkövetkező bajnokikra, de semmi garancia nincs arra, hogy be tudják fejezni a bajnokságot. Pedig az ebesi labdarúgás mostanában hollywood-i pompában fürdött, gondolunk itt a fölényesen megnyert megyei bajnokságra (29 meccsen 28 győzelem, 1 döntetlen), az ünneplő tömeg falta a malachúst és elolvadt Kökény Attila előadásán. A Körmend elleni osztályozóra már repülővel szállították a szurkolókat, a szezon előtt pedig olyan sajtótájékoztatót rittyentettek, hogy elsőosztályú csapatok is megirigyelték. A fizetések állítólag a legmagasabbak voltak a harmadosztályban, míg bírta a befektetni vágyó ügyfelek pénze. Eddig. Most viszont Jeremiás büntetőjével még vezettek a hazaiak, de Roszel és Sipos találatával végül a vendégek örülhettek, akik immár felkúsztak a 6. helyre. Az Ebes viszont már csak a 9., és ha a REAC focistái nem disszidáltak Vietnámba, még ott is belefuthatnak egy zakóba.

A HÉT KÉPE I.: Ki mondtáááá, hogy teli hassal nem lehet focizni? Kaja után 25-en: "na, adjunk a melónak, öcsém!"

Létavértes – Hajdúböszörmény 2-1: Nagyon drukkoltunk a Böszinek, de végül a létaiak megszerezték a 3 pontot. Kertész immáron a 10. gólját szerezte, kicsit belealudtak a vendégek a szünetbe, mert a második félidőben 10 perc alatt kaptak két gólt. Milovac gólja (amely a 6. volt az idényben) már csak szépségtapasznak volt jó, habár a hazaiak olyan brutális módon húzták az időt (Szécsi kapus még lapot is kapott), mintha az életük múlna rajta. A Léta továbbra is 3 ponttal vezet, de reméljük, csak szombatig lesz ez igaz, a Böszörmény lecsúszott a 8. helyre.

Jászapáti – Eger 2-1: Az Eger él és élni akar, bizonyították ezt a kiesési helyosztón is, hiszen a 88. percig emberhátrányban (plusz még a játékosedzőt is elküldték a padról) tartotta egy gólos előnyét, de aztán jött a feketeleves. Varga Mihály meglőtte első gólját az idényben, és a 91. percben az először mezt kapó, 18 éves Volyák is betalált (az U21-ben idén 11 meccsen 7 gól), így az egriek 6 veretlen meccs után pont nélkül maradtak, és a két csapat helyet cserélt a táblázaton. Bízunk benne, hogy a Jászapáti győzelme (amelyből mindössze 3 van ebben az idényben) nem jelenti azt, hogy ne nyomnánk le őket, mint a kormány a rezsiárakat.

Felsőtárkány – Hatvan 4-2:  A hét lúzere díjat nyugodtan oda lehet ítélni Vígh Ferencnek, a Tárkány ex-edzőjének, hiszen nem elég, hogy leváltották a múlt héten, még 200 ezer HUF-ot be is kell fizetnie a Szövetség pénztárába. De jaj! Nagy a vigasság Tárkányban, hiszen itt van Döme, a világválogatott, a válogatott korábbi másodedzője. Mivel – mint megtudtuk – Tárkányban az a jelszó, hogy onnan senki nem mehet el józanul, a lehető legjobb helyen van. Détári azzal kezdte a tárkányi pályafutását, hogy kihagyta a tréningezni családi okok miatt nem kívánó Rozát, aztán 4-2-re elkalapálták a jobb sorsra érdemes, magukat bajnokesélyesnek hitt Hatvant. Bár a hatvaniak nem gyengén bíróznak (a 43. percben 11-est mert ítélni ellenük a spori, és leküldte a pályáról a vétkes Gyarmatit), nem biztos, hogy csupán ez vezetett vereségükhöz, lehet, hogy nagy az a kabát, amire a „bajnokcsapat 2014” van varrva. A hétvégén mindenesetre szívből szurkolunk nekik… A Tárkány már a hetedik, a Hatvan lecsúszott az ötödik helyre.

A HÉT KÉPE II.: A világválogatott Döme a tárkányi valóságshowban...

DVSC-DEAC – Ferencváros II. 5-0: Gondolom, kicsit presztízsmeccsnek is fogták fel a cívisek a Fradi elleni tartalékparádét, talán ezért is vetették be Poleksic-et, Ferenczit, Rezest és Szécsit egyszerre. Mindenesetre az ellenünk (szinte) semmit nem mutató Rezes triplázott (Szécsi és a már 8. góljánál tartó Molnár is betalált), így végül földbe gyalulták a meglehetősen rapszodikus Lipcsei-csapatot. Kunsági kapust lassan a tarcsiból is kiutálják a zöldeknél, a múltkor a nagy csapatban kapott egy négyest a győriektől Liga kupa meccsen, most egy ötöst a fakóban. A kisvonat feljött a harmadik helyre, a Fradi maradt tizenkettedik.

 

Tartalékbajnokságok:

U21-U17:

Mindkét csapatunk szabadnapos volt (csak 15-en vannak a két korosztályban), a héten mindketten a Hajdúböszörmény gárdájával mérkőznek, ahol kötelező a győzelem, hiszen a 21 éven aluliaknál 12., az U17-es csoportban viszont nullpontos, utolsó a Böszi.

U15:

KBSC – Nyírbátor 4-1 (gól: Tóth T. 3, Nyíri). Megtört a jég! Végre pontokat szerzett csapatunk, így elkerültünk az utolsó helyről, és ne feledjük, hogy eggyel kevesebb meccset játszottunk vetélytársainknál. Gratulálunk a srácoknak! Karcagról jó lenne nem nagy zakóval hazajönni…

U14:

KBSC – Nyírbátor 0-5 Sajnos a dobogón álló nyírbátoriak átrohantak rajtunk, így lecsúsztunk a 8. helyre, a Karcag ellen kellene javítani, akik viszont papírforma alapján ugyancsak jobbak nálunk.  

 

Nem hiszitek el, de újra teljes fordulót rendeznek a hétvégén, ráadásul szombaton lezavarják az összes meccset. A REAC elment egy kis sikerélményért a ferdeszeműekhez (nem hiszem, hogy nagy különbség lett volna – a szurkolóik már így is elég ferde szemmel néztek rájuk), aztán kiderült, hogy házhoz mentek a lóf…ért, mert mindhárom meccsen pont nélkül maradtak, rúgott gól nélkül, 11 kapottal fejezték be a tornát. Gratulálunk! Na szóval, a vietnámi hősök az Ebest fogadják, mindkét csapatra ráférne egy kis sikerélmény, bármi lehet. Az Eger a Tiszaújváros ellen kaphatja el az elvesztett fonalat hazai pályán, a Cigánd-Felsőtárkány (mindkét csapatnak 19 pontja van) igazi középkategóriás rangadó. Hogy a Hajdúságban is legyen egy csúcsmeccs, arról a Böszi-DEAC mérkőzés gondoskodik, drukkolunk a Loki tarcsijának. A veresegyháziak a Lipcsei-brigádhoz járulnak könyörületért, nem biztos, hogy fognak kapni. De! Ami a legfontosabb! A nyírbátori különítmény reméljük, összekapja magát, és megfricskázza a Létát, a Hatvan-Putnok meccs meg maga a meglepetés, eldönthetik, hogy ki lesz a harmadik a bajnokságban. Nálunk azonban minden szem a Jászapáti elleni meccsre tapad, pénteken beharangozzuk, mit is látnánk szívesen a jászok ellen.

Akik eltiltás miatt biztosan nem játszanak:

Ebes: Szabó Máté (5 sárga lap)

Eger: Milic és Molnár Róbert Csaba (piros lap – 1-1 meccses eltiltás)

Ferencváros II:: Korkut Kendál (még a 9. fordulóban kapott piros lapja miatt 4 meccset kapott, most tölti le a büntetését)

Hatvan: Gyarmati Ádám (piros lap miatt – 2 meccses eltiltás)

Jászapáti: Kiskapusi Balázs (5 sárga lap)

Nyírbátor: Mészáros Márk és Ráti Gergő (mindketten 5 sárga lap)

Tiszaújváros: Horváth Tamás (piros lap miatt 4 meccsre eltiltva, most kezdi el a büntetését)

Veresegyház: Kozma Dániel (piros lap miatt kirótt 2 meccses büntetését most tölti le).

Téma: Flúgos futam (12. forduló)

Dátum: 2013.11.06

Feladó: ...KC

Tárgy: Tartalékbajnokság

Annyival egészíteném ki hogy ha jól láttam hét közbe a 17 és a 21 az első fordulót pótolta Várdán...vegyes eredménnyel.

Tételek: 1 - 1 ból 1

Új hozzászólás hozzáadása