Nem lesz beharangozó? :(
Flúgos futam (12. forduló)
Megmondom őszintén, azt hittem, a 10. forduló 34 gólját már nem tudják überelni a csapatok, de ez is csak az én szegényes fantáziámnak bizonyítéka: a 12. fordulóban 35 gól esett a 7 meccsen, így csak összejött az 5-ös gólátlag mérkőzésenként. Igazuk is van a srácoknak: ha már a színvonal nem is nyűgözi le a nézőket, legalább lássanak sok gólt. Az egyetlen döntetlent hozó rangadón kívül nem sok esélyt adtak a győztes felek a legyőzötteknek, hullottak a gólok, mint a csillagok szentivánéjkor, ráadásul tovább szakadt a mezőny.
Salgótarján – KBSC 0-4: A kötelezők általában a legnehezebbek, mert bár pár héttel ezelőtt még azt gondoltuk, elég rázós túra lehet a salgótarjáni, a (volt) nógrádi megyeszékhely csapatánál – ahogy az Puebláéknál lenni szokott – elfogyott a lé, a játékosok meg megunták a hónapok óta tartó hallgatást, és honlapunknak fakadtak ki. Más kérdés, hogy akadt közülük, aki inkább arra kért minket, ha megoldható, vegyük le nyilatkozatát. Mivel legendásan játékosbarátmédium vagyunk, így eleget tettünk kérésének, talán még időben is, erre utalhat, hogy említett játékos a padon azért helyet kapott szombaton. Nehéz lehet a futballra koncentrálni, ha üres a hűtőszekrényed (és a gyomrod), ezt a szituációt jól használták ki fiaink, hiszen négy góllal szomorították a tarjáni közönséget. Nehéz és Irhás az utóbbi hetekben kiemelkedően jól, és főleg gólerősen futballozik, nem csoda, hogy az első két gól „az ő lelkükön szárad”, és az is külön öröm, hogy 4-4-2-ben sem fogyott el a tudomány, sőt, Bence szurkolótársunk beszámolója szerint Montvai is kezd magára találni. A magam részéről azt is elégedetten nyugtáztam, hogy Szabó Ádám jól kapta fel a fonalat Dobos cseréjeként, és nem sok hiányzott gólszerzéséhez, plusz az is örömmel tölthet el minket, hogy két fiatalunk (Illés Gabi és Sárközi) is képes volt a hálóba találni. Nagyon sokat jelent, ha a fiatalok nem csupán a szabályzat miatt, muszájból vannak a pályán, ez nagy előnyt jelenthet nekünk, hiszen Nehéz kihagyhatatlan a csapatból, de általában Illés Gabi és Sárközi is meghálálja a bizalmat. Czető – habár mostanában nem lép annyit pályára, de ismerjük a képességeit – ugyancsak remek tartalék, ráadásul több poszton is bevethető. Habár feljebb nem léptünk a tabellán, de 7 pontra csökkent a különbség a Várdával szemben, és mivel szombaton rajtuk készülünk átlépni, ez az előny az ősz végére még tovább faragható. Ne feledjük, hogy a kisvárdaiak az utolsó fordulóban Nyírbátorban vizitálnak, az sem lesz egy egyszerű túra, igaz, mi épp akkor fogadjuk a Putnokot. Szívből gratulálunk a csapatnak és sikeres felkészülésben bízunk a hétvégére!
Kisvárda – Hatvan 1-1: Kétségkívül a forduló rangadóját rendezték Szabolcsban, a két veretlen csapat csapott össze. A második percben jártunk még csak, amikor Milovac megszerezte 12. találatát, ráadásul nüansznyin múlt, hogy nem duplázta meg találatai számát nagyjából két percen belül. Ez volt sorozatban a negyedik forduló, amikor betalált a korosodó szerb labdarúgó, igaz, a három dupla után most csak egy találatra futotta (a hétközi kupahenger alkalmával viszont ugyancsak kétszer volt eredményes). Az első percek láttán nem hiszem, hogy sokan gondolták, hogy a hatvaniak megőrzik veretlenségüket. Feltámadt azonban a Híres-gárda, mezőnyben kiegyenlített csatát láthattak a nézők, na meg rengeteg szabálytalanságot. Egészen a 88. percig kellett várni, hogy újabb gól essen a találkozón, akkor Vasas kapus csupán szabálytalanul tudta szerelni a kiugró vendégjátékost, és mivel az eset a 16-oson belül történt, jöhetett a büntető. Igen ám, de a várdaiak ekkorra már kihasználták összes cserelehetőségüket, így mezőnyjátékosnak kellett volna hárítania Franyó büntetőjét, nem sikerült. A 93. percben Kornutyak és Horváth Norman már annyira türelmetlen volt, hogy előbb lekéredzkedtek Lovas sporttárstól: dulakodásukért „jutalmul” a játékvezető teljesítette kérésüket. A meccs után Híres Gábor azt nyilatkozta, hogy megnyerték volna a találkozót, ha a második percben nem kapják azt a gólt, nos, mivel akkor 0-1-et regisztrálhattunk volna, dicséretet érdemel éleslátásáért. Habár az iksznek köszönhetően tovább őrzik a felek veretlenségüket, a Putnok immáron vesztett pontok tekintetében jobban áll a Várdánál, és elhúzott 4 ponttal (a 13. fordulóban szünnaposok lesznek), a Hatvan nyakában viszont ott lohol már a Cigánd. Ja, és a hatvaniak még játszanak az ősszel három borsodi csapattal (Tiszaújváros, Putnok, Cigánd).
Putnok – Veresegyház 6-1: Valamit tesznek a vízbe Putnokon. Vagy vérdopping, mást nem tudok elképzelni. Viccet félretéve: egészen szenzációsan szárnyal keresztül az őszi idényen a gömöri brigád, és láthatják a városban – ehhez nem is kellenek a tucatlégiósok, megy ez így is. Gondoltuk, hogy a veresiek (újra) beleszaladnak egy nagy parasztlengőbe, és túl sokat nem is lamentáltak a felek, az első félidő végén már 4-1-et mutatott az eredményjelző. Ráadásul Horváth Szabolcs duplázni tudott, és már három gólnál jár a szezonban, a felnőtt mezőnyben a rekordja négy volt, még a 2008/09-es idényben. A szünet után Monyók sorozatban harmadik meccsén is betalált, és az 58. percre ki is alakult a végeredmény, amikor Sápi volt eredményes. A 62. percben aztán szokás szerint megfogyatkozott a vendéggárda, ezúttal Foro volt a hunyó, megszerezte önmaga második, csapata nyolcadik rőt kártyáját a szezonban. A hátralévő mintegy harminc percben tehát gól már nem esett, de mivel a hazaiak a meccsen még büntetőt is hibáztak, az eredmény még a vendégekre nézve hízelgő. Putnokon most fújnak egyet, hogy felkészüljenek arra a két bivalyerős csörtére, ami még hátravan nekik a szezonból (Hatvan, KBSC), a veresiek pedig, akik zsinórban hetedik meccsüket is elbukták (amelyeken összesen kaptak 33 gólt), nagy harcot vívnak a hátsó csalitosban az ugyancsak szédületes formát mutató Böszörmény-Gyöngyös-Tárkány trióval.
Cigánd – Felsőtárkány 5-1: Az előző idényben ez az összecsapás bizony komoly rangadónak számított, no de, sic transit gloria mundi… Az előjelek egyértelműen a borsodiaknak kedveztek, hiszen 5, nyeretlenül megvívott meccs után az előző fordulóban végre győztesen hagyták el a pályát, ráadásul azzal a Tárkánnyal kerültek szembe, akik öt vereséggel „melegítettek” az ütközetre. Tempfli már a 3. percben meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak, majd – némileg váratlanul – Csóka még az első felesben egyenlített, így vonultak pihenőre a felek. A második etapban aztán beindult az eddig még gólig sem jutó támadótrió, Varga, a tavaly ezüstcipős Molnár és Katona (kétszer) is betalált, így elég jelentős gólkülönbség állt be a két csapat között. Ráadásul az 56. percben meg is fogyatkozott a vendéggárda, Ludánszki került kiszórásra. Habár öt gólt kapni nem valami bámulatos teljesítmény, de a tudósítások szerint, ha nem Illyés Dániel áll a gólvonal előtt, tucatnyi is lehetett volna a különbség. A Cigánd újra rátalálni látszik a bajnokság első periódusában kitaposott útjára, Felsőtárkányban viszont sűrű, sötét fellegek borítják egyre intenzívebben az égboltot…
A HÉT KÉPE: Kapussors. Habár Illyés a Tárkány legjobbja volt a mérkőzésen, így is berámoltak neki 5 gólt a cigándi támadók… (Fotó: Fodor Balázs)
Honvéd-MFA – Hajdúböszörmény 2-0: A Honvéd két 2-0-ás vereséggel hangolt a Böszi ellen, akik viszont két győzelmet tudhattak maguk mögött. Ezen eredmények ellenére azért mégis a hazaiak tűntek jóval esélyesebbnek, és otthon is tartották a 3 pontot, két góljukat Ihrig-Farkas szerezte. Emlékeztek, ő volt az a Honvédban, aki 11-es számmal futballozott ellenünk, és a meccs nagy részét vízszintes testhelyzetben sírdogálta végig. Most viszont megszerezte első góljait a Parmából hazatért támadó, így a kispestiek felkúsztak a 6. helyre. A vendégek egyébként a játékkal messzemenőkig elégedettek voltak, és még van két olyan meccse a hajdúságiaknak, amin bizonyíthatják, hogy helyük van a harmadik vonalban (Salgótarján, Tiszaújváros), a Várda ellen nem hiszem, hogy lenne bármiféle keresnivalójuk.
DVSC-DEAC – Nyírbátor 6-1: A Nyírbátor jelentősen benyomta a féket az utóbbi időben, utoljára a 8. fordulóban tudtak nyerni, így le is csúsztak a nyolcadik helyre. Igaz, a lokisták is a hetedik kanyarban nyertek utoljára, így kérdéses volt, mire jutnak egymás ellen. Nos, a tavaly Létavértesen szereplő különítmény aktivizálta magát a hazaiaknál, hiszen hat góljukból ötöt ők szereztek (Balogh 2, Bereczki, Berdó, Sós), csupán a harmadik találatot szerezte az NB 1-es keretből kimaradni látszó Ferenczi. Habár három góllal már az első félidőben „megkínálták” a nyírségieket, állítólag a második félidőben parádézott inkább a hazai gárda, és tetszés szerint alakította ki helyzeteit. Elég régen pocsíkolták meg ilyen csúnyán a Nyírbátort, eddig pontosan stabil (hogynemondjam: brutális) védekezésükről voltak híresek. Vereségükkel újabb helyet csúsztak vissza a vendégek a táblázaton, a DEAC viszont kezd némileg eltávolodni a kiesőzónától.
Gyöngyös – Jászberény 1-6: Azt azért tudtuk, hogy a Berény jobb kerettel rendelkezik, mint az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő gyöngyösiek, de ilyen gólparádéra azért nem számítottunk az újoncok csatáján. Az eksztázisban futballozó Farkas egy laza négyessel jelentkezett be (már 11 gólnál tart a REAC-ból tavaly érkezett támadó – kis szépséghiba, hogy a Léta elleni három gólját majd csak a históriáskönyvek jegyzik…), majd Tóth és Szilágyi is betalált. A szépségtapaszt Barta 11-es-ből szerzett gólja jelentette a hosszabbításban, de ez a teljesítmény kevés lesz a bentmaradáshoz. A jászok viszont helyet cseréltek a Nyírbátorral, így már nyolcadikak, ráadásul a még le nem játszott három meccsen sem lehet leírni őket. A héten egyébként edzőcserére került sor Gyöngyösön, Majzik Zoltánt Tóth János váltotta. A történet a következő: az MLSZ fegyelmi bizottsága még szeptemberben tiltotta el két hónapra a vezetőedzőt a kispadtól, miután már el volt tiltva a kispadtól. Magyarul: annak ellenére, hogy érvényes eltiltása volt, a kispad mellől szidta kedélyesen a síposokat. Mivel a múlt hétvégi meccsen viszont két hónapos eltiltása ellenére is eljátszotta gyakorlatilag ugyanezt, most hat hónapot kapott, így jobbnak látták a vezetők, ha cserére kerül sor. Akármi legyek, ha Majzik Zoltánnak nincs bíró-fóbiája. A jászok viszont helyet cseréltek a Nyírbátorral, így már nyolcadikak, ráadásul a még le nem játszott három meccsen sem lehet leírni őket.
Tartalékbajnokságok:
U21-es és U17-es csapatunk a Léta ellen lépett volna pályára, így – jobb híján – pihentek a hétvégén. A következő fordulóban az egri fiatalok ellen lépnek pályára hazai környezetben, a győzelem mindkét találkozón kötelező kör!
U15:
KBSC – Tiszaújváros 2-6 (gól: Jóni, Munkácsi): Sajnos csak 6-0 után sikerült szépítenie csapatunknak, mégpedig a Sajókazáról frissen igazolt Jóni Márkó góljával, de Munkácsi találata is kevés volt az üdvösséghez.
U14:
KBSC – Tiszaújváros 0-2: Továbbra is várunk a korosztály első találatára, a 11 meccsen kapott 113 gól önmagáért beszél…
A 13. forduló meccsei közül két rangadóra hívnám fel elsőként a figyelmet, a mi Várda elleni „slágermeccsünkre”, valamint a Tárkány-Gyöngyösre, ami igazi kiesési rangadó. A Nyírbátor minden bizonnyal igyekszik majd javítani valamit a Honvéd ellen az utóbbi hetek borzasztó mérlegén, ahogy nyilván a böszörményiek is szeretnék újra megkezdeni a pontgyűjtést a viharos időket megélő Tarján ellen. Formájuk alapján a Hatvannak nem jelenthet gondot hazai pályán a Tiszaújváros, ahogy a Veresegyház-Cigánd meccs is tutinak tűnik. A berényiek folytathatják jó őszüket a Loki ellen, bár az ördög tudja, milyen kerettel utazik a kisvonat a Jászságba.
Pénteken igyekszünk megkeresni a Várda gyenge pontjait…
Téma: Flúgos futam (12. forduló)
Dátum: 2014.11.03
Tárgy: Kisvárda
A Kisvárda gyenge pontja 2fiatalnak játszani kell mivel Vasas a kapus volt az egyik ezért ajobb hátvéd poszton Kovács Imi fog játszani aki oda-vissza verhető nincs játékban.Módis lesz az egyik csatár aki halál lassú és körülményes másik fiatalnak!Egyszerű a helyzet Fodor Erős G irányitó triót ki kell venni a játékból levegőt nem vehetnek a mérkőzésen.A Nagy Robira ugyanez vonatkozik le kell venni a pályáról.A kisvárda mindig ezt játssza A Nyiregyháza ellen is a Vác ellen is hogy a Nagy Robinak kihasználták a gyorsaságát és beütik terűletre mert irtó gyors szélső és képzet!A Milovac-ot és a Hegedűst keresik a pontrúgásoknál.De a Milovac dolga még hogy letegye a rárúgott labdákat!De ha ő nem kezd akkor a Myke kezd!!!Ő pedig nagyon jól indul be az üres területekre és nagyon labdabiztos gól érzékeny játékos.De a gyengéje hogy sérülékeny és fél nagyon ezért oda kell pakolni neki az elején és tartani fog!Sima győzelem lesz ha szigorúan ezeket betartják a fiúk mert minden csapat ellen így játszanak de a Hatvan és a Cigánd megfogta őket mert tudták mi a gyengepontjuk.Csak azért nem nyertek ellenűk ez a két csapat mert helyzetkihasználásban nem jeleskedtek!!!Úgy hogy Hajrá Barcika!!!!!
Dátum: 2014.11.03
Tárgy: Re:Re:Kisvárda
Szívesen!
De mégegyszer mondom ez teljesen így van!Ez nem csak egy gondolat ők mást nem tudnak játszani!Gálhidi mesternek ezt el kell mondani vagy jutatni!