Flúgos futam (13. forduló)

2014.11.10 17:17

A 13-as szám nem hozott szerencsét a mezőny két, eddig veretlen csapatának, oda lett a szüzesség. A csapatok egyébként ebben a fordulóban sem hazudtolták meg magukat, mindössze egyetlen döntetlen született. Ez az „ikszhiány” eredményezi azt, hogy iszonyatosan szakadnak el „a legjobbak” a kisebb játékerőt képviselő csapatoktól, az első és a 10. helyezett között csekély 22 pont a különbség. Csak összehasonlításképpen: tavaly a 13. forduló után ez a különbség csak 11 pontos volt. Borsodban nagy volt az öröm, hiszen a három pályára lépő nyert (nem is akármilyen ellenfelek ellen), a szünidőn lévő putnokiak meg annak örülhettek, hogy nem csökkent az előnyük kényszerszabadságuk alatt sem.

KBSC – Kisvárda 1-0: Megmondom őszintén, ambivalens érzésekkel vártam a találkozót, az egyik pillanatban sovány győzelmünkre tettem volna, máskor meg felsejlett bennem egy sima vereség lázálma. Azt viszont tudtam, hogy ha mindenki összeszedi magát, és csapatként funkcionálunk, nem lehet baj. Így is lett! Mindenféleképpen elmondható, hogy a motiváltabb csapat nyert, látszott, hogy futballistáink brutálisan fel vannak tüzelve a rangadóra, míg a várdaiakat megfogta három kulcsemberük, Vasas, Kornutyak és Erős hiánya. Hihetetlen nagy örömöt szereztek szombaton a csapat tagjai a szurkolóiknak, ami remélhetőleg felpörgető hatással lesz a tiszaújvárosi, illetve a Putnok elleni találkozókra is. Több nyert meccsünknek köszönhetően megelőztük a Hatvant, így már a negyedik helyen vagyunk, mindössze két pontra a dobogótól, de ne feledjük, hogy a cigándiak eggyel több meccset játszottak. Habár nem lesz sétagalopp, de mindkét fennmaradót be kell húzni!

Hatvan – Tiszaújváros 0-1: A másik szűzoltó borsodi, a Tiszaújváros. Sokszor megjegyezzük, hogy kevés az igazán nagy meglepetés a csoportban, na, ez most az volt a javából! A hatvaniak az eddigi veretlenség okozta eufóriával a lelkükben kicsit már elkalandoztak, pedig „csak” azt az Újvárost kellett volna legyűrniük, amely az előző játéknapjukon a brutálgyenge Veresegyház otthonában fogott padlót (0-3, a múlt héten – ugye – pihentek). Az egészen biztos, hogy fiesztára készültek a hevesi városban, és a hazaiak mindent meg is tettek az elején, hogy bemutatkozzanak borsodi ellenfelüknek: jónéhány helyzetet alakítottak, majd hagytak ki. Ahogy az lenni szokott: feltámadt a vendéggárda, és néhány helyzetecskével jelezték, hogy ők is a pályán vannak, de a csattanóra a második félidő 14. percéig várni kellett. Ekkor egy kapu előtti kavarodást lezárva, Kovács Péter megszerezte szezonbeli harmadik találatát, és kezdett forró lenni a pite a hatvaniak számára. A vendégek szakvezetője annyira örült a gólnak, hogy pár méterre beszaladt a játéktérre, jutalma az volt, hogy a kemény kispad helyett a lelátó kényelmét élvezhette a továbbiakban. Mivel visszaeső, így valószínűleg nem egy meccses eltiltást fog kapni. Habár brusztoltak, gyötörtek a hatvaniak a fennmaradó percekben, de a legnagyobb ziccer mégis az ő kapujuk előtt maradt ki: a gólszerző támadó nem tudott közelről túljárni Gyulay kapus eszén, pedig remetei magányban szerezhetett volna újabb találatot. Újabb gól már nem született, ellenben a forduló egyik legnagyobb meglepetése igen: az újvárosiak még két eltiltottjuk, Molnár és Lippai hiányát is elbírták, és megerősítették a helyüket a középmezőny tetején. A hazaiaknak nem csak azzal kellett szembenézniük, hogy oda lett az eddig féltve őrzött veretlenségük, hanem azzal is, hogy a dobogóról az ötödik helyre estek vissza hirtelen. És van még két brutálnehéz meccsük!

Veresegyház – Cigánd 1-3: A cigándiak annak tudatában léptek pályára a veresiek otthonában, hogy amennyiben nyernek, újra felléphetnek a dobogóra, sikerült is nekik. A 19. percben a hazaiak kapusa, Kovács Tamás a labda helyett a kiugró cigándi csatárral találkozott, így kiszórásra került, ráadásul Tempfli bevágta a büntetőt, így kicsit megnyugodhattak a vendégek. Az emberhátrányban futballozó veresiek (kilencedik piros lapjuk volt a szezonban) 8 perc múlva ki tudták egyenlíteni a gólhátrányt a már hetedik góljánál tartó Deák találatával, halkan teszem hozzá, hogy hét góljából hármat a már visszalépett létaiak ellen szerzett. Hogy a szünetben ne énekelhesse diadalittasan az asszonykórus a HonkyTonkWoman-t, arról ismét a középhátvéd Tempfli gondoskodott, a félidő hajrájában volt újra eredményes. A nem éppen tinédzser, 35 esztendős védő immáron hat találatnál jár, ami annak fényében meglepő, hogy az előző idényben mindösszesen egyszer volt eredményes. A krónikák szerint a vendégek játékukra korántsem lehetnek büszkék, ennek ellenére Roszelben még benne volt egy gól, és a mérkőzés vége előtt három perccel ki is préselte magából, beérve ezzel a már említett Tempflit a házi góllövőlistán. A borsodiak most szusszannak majd egyet, de az utolsó fordulóbeli, Hatvan elleni meccsük komoly csörtének ígérkezik. A veresieknek volt egy „kisiklásuk”, az Újváros elleni győzelem, és ha a következő két meccsükön sem tudnak pontokat szerezni, nagy bajba kerülhetnek!

Hajdúböszörmény – Salgótarján 5-2: Habár az eredmény arra utalhat, hogy sima hazai győzelem született, a játék képében nem igazán volt benne ez a különbség a tudósítások szerint. A hazaiak a 26. percben szerezték meg a vezetést Simonka révén, amit 5 perccel később Horváth egalizálni tudott. Hogy a vezetés birtokában térjenek pihenőre a hajdúságiak, arról Tóth Lajos gondoskodott, sőt, a második feles nyitánya is jól alakult számukra, hiszen Bogdanovic mester betalált, így kettőre duzzadt a különbség. Bő tíz perc múlva Privigyei gólja megint szorossá tette a meccset, és a hírek szerint könnyen az egyenlítés is meg lehetett volna, azonban Vadon kapus 16-oson belül elkövetett szabálytalanságát piros lappal díjazta a spori, ráadásul büntetővel jöhetett a Böszi, Igor mester pedig nem is hibázott. A szétesett vendégek hibáját a szerb támadó képes volt a hosszabbításban is kihasználni, ezzel megszerezte harmadik gólját, így alakult ki a háromgólos különbség a két csapat között. A Böszörmény – a múlt heti, Kispesten elszenvedett vereség ellenére – látatóan felszállóágban van, igaz, volt is honnan, de felléptek a 12. helyre, két pontra megközelítve szombati ellenfelüket. Nagy kérdés, mi lesz a Tarjánnal, sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el, és habár nem nyerhetetlen egyik fennmaradó találkozójuk sem, megkérdőjelezhetetlen favoritnak sem számítanak.

Felsőtárkány – Gyöngyös 2-0: Ahogy azt várni lehetett, Balogh Józsefnek megköszönték a héten a munkáját Tárkányban, talán arra ők sem gondoltak a kinevezésekor, hogy még pontot sem szerez a csapat irányítása alatt. Utódja Sütő Szilárd lett, aki Horváth Ferenc Győrből való menesztéséig annak segítője volt, véleményem szerint bölcs dolog volt a váltás, mert három olyan meccsre készült(t) a hevesi brigád, amelyeket szinte kötelező megnyerniük. Ebből egy már megvan. Egy Csóka-gól az első, egy a második felesben, így alakult ki a végeredmény, a Pétervásáról igazolt fiatalember immáron 8-nál tart (igaz, egyet ő is lőtt a Létának), jó vásár volt (mondjuk az ajánlólevele sem volt akármilyen, tavaly a Megyében 31 találkozón 44-szer volt eredményes). A Tárkány megszerezte második győzelmét, utoljára a negyedik fordulóban tudtak három pontot szerezni, de mondom: a következő két meccs ugyanilyen fontos a számukra. A Gyöngyös helyzete szinte reménytelen, elszenvedték sorozatban hatodik vereségüket, ezzel a tabella legalján kell keresni őket. Egy meccsük van még a szezonból, ha azt sem nyerik meg, már egészen biztos, hogy őszi utolsók lesznek.

Nyírbátor – Honvéd-MFA 1-1: A nyírségiek a hatodik forduló óta nem tudtak nyerni, ennek köszönhető, hogy akkori negyedik helyükről leszánkáztak a kilencedikre. A Honvéd – ahogy az a tarcsiknál lenni szokott – elég hektikusan szerepel eddig, le is maradt a közvetlen élmezőnytől, így nagy kérdés volt, hogy melyik csapat lesz képes a maga javára eldönteni a találkozót. Nos, a vendégek végül kiharcolták az ikszet, mert az első félidő gólcsendje után Nagy Dávid találatával vezettek a hazaiak, de Dékány a 88. percben eredményes tudott lenni, így megosztoztak a pontokon a felek. Az eredmény tulajdonképpen egyik csapatnak sem igazán jó, mindketten maradtak a „helyükön”, de a piros-feketéket már nagyon szorongatja az Újváros.

Jászberény – DVSC-DEAC 3-0: Jó kis csapat ez a Jászberény! Öt forduló óta veretlenek a berényiek, és habár a Tarjánt gondoltuk a legmasszívabb feljutónak, a jászok ott vannak a nyolcadik helyen, és minden esélyük megvan rá, hogy akár még feljebb is zárkózzanak. A kisvonat kisiklatása sem jelentett komoly feladatot a hazaiaknak, Farkas duplájával és László góljával le is gyalulták a cíviseket, Farkas János egyébként a múlt heti négyese után szerzett két góljának köszönhetően már 13 találatnál jár, és át is vette a góllövőlistán az első helyet Milovac-tól. A debreceniek a múlt heti hentelésük után ezúttal a rosszabbik arcukat mutatták, és habár négy csapatot még így is megelőznek, de a középmezőny nagyon távol van…

A HÉT KÉPE: A kép, aminek "eredetije" beleégett a retinámba... (Fotó: Róth Zoltán)

 

Tartalékbajnokságok:

U21:

KBSC – Eger 1-1 (gól: Dávid F.): Habár a múlt héten azt írtuk, hogy kötelező a győzelem a középmezőnyben tanyázó egriekkel szemben, nem sikerült behúzni, pedig ezúttal Sárközit is bevetette Vincze Ricsi. Dávid Feri meglőtte 10. gólját a szezonban, de mivel a második félidőben egyenlítettek a vendégek, így pontosztozkodás lett a vége. Folytatás a jövő héten az éllovas Nyíregyháza ellen, akik már 8 ponttal „úsznak”.

U17:

KBSC – Eger 8-1 (gól: Márton 4, Molnár, Kovács Á., Jónyer, Filkóházi): A 17 éven aluliak viszont meggyőző arányban múlták felül a hevesi fiatalokat, Márton ismét elemében volt, és már 22 találatnál ját a szezonban! A helyzet ugyanaz, mint az U21-eseknél: a jövő héten a csoportelső nyíregyieket kellene idegenben kétvállra fektetni…

U15:

DVTK - KBSC 2-2 (gól: Szikora, Bónizs): Ha megengeditek, én bravúrnak érzem a srácok diósgyőri pontszerzését, túl sokszor nem volt alakalmunk eddig dicsérni, tegyük most meg. Az utolsó fordulóban a fiatalok az éllovas Debrecennel meccselnek hazai pályán, nagyon finoman fogalmazok, ha azt mondom, nem mi vagyunk az esélyesek…

U14:

DVTK – KBSC 17-0: Nem, nem és nem. Nem akar megszületni az idény első találata…

 

A 14. forduló legnagyobb rangadója a Putnok-Hatvan meccs lesz, gyakorlatilag megjósolhatatlan a végeredmény. A Tárkánynak illene otthon behúznia a Berény elleni meccset, de a jászok pillanatnyi formáját tekintve, talán inkább az iksz valószínű. Habár a Böszi feljövőben van, azt azért nem hinném, hogy meglepheti idegenben a Várdát, a Tarján-Nyírbátor döntetlen-körüli csörte, de nem lepne meg, ha a nógrádiak végre győznének. A Gyöngyös-Veres élethalálharc, nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, vasárnap meg még a két tarcsi is összecsap, a válogatott szünet miatt lehet, hogy jópár visszajátszóval. Én azt mondom: mindenki Újvárosba, az indokokat pénteken fejtem ki!

Téma: Flúgos futam (13. forduló)

Dátum: 2014.12.18

Feladó:

Tárgy:

The razor handle(car looking thing) comes with one razor already attached and ready to use. The Gillette Company also has the same ability to innovate, it is learned that recently the company has been through the razor technology, a subsidiary of Duracell batteries and 100 Long combination of innovative small appliances technology, the successful launch of the M3Power the wet shaving electric razor, stroke occupied 35% of the U. I decided to practice with the piece of plastic over the razor, before actually using it. Here is my website :: <a href="https://www.youtube.com/watch?v=L4cdl8SO4A8">cheap razor blades</a>

Tételek: 1 - 1 ból 1

Új hozzászólás hozzáadása