Kedves iLLETÉKES vEZETŐ eLVTÁRSAK, még mindig azt hiszitek, hogy jó munkát végeztetek az utánpótlásért???????
(...csak az vegye magára, akinek inge...)
Flúgos futam (7. forduló)
Lassan kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok a Keletiben, egyértelműen látszik, hogy mely csapatokat várhatjuk az élmezőnybe, kik lesznek azok, aki a középmezőnyt duzzasztják, illetve azok, akik a kiesés réme elől menekülnek. Persze, biztosan lesznek itt még nagy megtáltosodások, nagy visszaesések, tavaly is láttunk egy Verest, akikkel ősszel szinte bárki feltörölte a padlót, aztán egy Ebest, akik tavasszal váltak pofozógépekké.
Jászberény – KBSC 2-1: A tegnapi cikkben megfogalmazott tételt itt is leírom: a futball nem pontozásos sportág, itt bizony csak a gólok számítanak az eredményesség szempontjából. Ha egy csatárral nem megy a góllövés, próbáljuk meg kettővel, vagy bármit, ami segíthet. Az újonc otthonában „elért” vereség még akkor is szívfájdító, ha tudjuk, hogy a debütcsapatok otthonukban általában megtáltosodnak, még akkor is, ha végigtámadjuk a meccset, meg még akkor is, ha nincs még meg az új vezetőedző. A problémám mindössze annyi, hogy ha meg is lesz az új mester, az első felélénkülés után általában visszaesés következik be, amikor az új tréner megpróbálja a maga képére formálni a csapatot, reméljük, nálunk a hullámvölgyet felhőkarcolónyi hullámhegy követi. Ettől csak jobb lehet! A Várda már 10 pontra van…
Putnok – Tiszaújváros 2-0: Szerintem a Putnok-szurkolók megesküsznek rá, hogy győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben, én mindenesetre olyan híreket olvastam, hogy az újvárosiak alaposan ráijesztettek a gömörmagosokra, és góljukig szinte csak nyomozták a labdát. Nos, akárhogyis, 16. percben szerzett vezetőgóljukat megduplázták a 25. percben, ezzel gyakorlatilag össze is törték a vendégek pontszerzésről szőtt álmait. Az újvárosiak ráadásul meg is fogyatkoztak a hajrára, Fodor jutott a kiállítás sorsára. A Putnok győzelmével ismét feljött a második helyre – mindössze 1 pont a hátrányuk a listavezetővel szemben – az Újváros egy helyet csúszott lefelé, így a kilencedik.
Hatvan – Hajdúböszörmény 2-0: Úgy tűnik, a böszörményieken még a pihenő sem segített, ezúttal sem tudtak pontot szerezni. Persze, a hatvaniak igencsak veszélyesek ebben az idényben, ráadásul azt sem lehet mondani, hogy számolatlanul kapják a gólokat (4-szer kapituláltak, ahogy a csoport lídere is). Franyó már a harmadik percben büntetőt rúghatott, nem is hibázta el a lehetőséget, és habár időnként megjelent egy-egy vendégtámadó a hevesiek 16-osának előterében is, jobbára az történt a pályán, amit a hazaiak akartak. Sőt! Ha összeszedettebbek, akár jóval nagyobb arányban is kitömhették volna a hajdúkat, akik az 59. percben meg is fogyatkoztak: Tóth Tamást küldte zuhanyozni a játékvezető. A 86. percben tettek végleg pontot a meccs kimenetelére a hatvaniak: egy formás támadás végén Ácsnak könnyű dolga volt, így a Veszprémből szerződtetett játékos első hatvani meccsén eredményes tudott lenni. A hevesiek a negyedik pozícióból várják a következő fordulót, tapadnak az élbolyra, a vendégek viszont 6 zacskó bezsebelése után tökutolsók.
Cigánd – Kisvárda 0-0: Egyértelműen a forduló rangadójára került sor Cigándon, és aki kicsit is ismeri a két település csapata között feszülő – nem éppen szívélyes – viszonyt, az tudhatja, hogy nem csak a tabellán elfoglalt helyezésük miatt volt ez így. A tétnek, és az imént elmondottaknak megfelelően, szép számú nézősereg gyűlt össze a Darazsak sporttelepén, és mivel cirka 20 kilométer választja el egymástól a borsodi várost a szabolcsitól, vendégdrukker is akadt elég. Nos, inkább nagy küzdelem jellemezte a szomszédvárak csatáját, semmint szép játék, vagy helyzetek sokasága, mindkét csapat azért tett a leginkább, hogy megőrizze kapuját a góltól. Bouard beállása a második feles elején kicsit felpörgette a vendégeket, több helyzetet is elpuskázott a színes bőrű játékos, de a hazaiaknak is akadt pár lehetősége, igaz, élni nem tudtak ezekkel, így mindkét gárdának meg kellett elégednie az egy ponttal. A várdaiak másodedzője leginkább a kupatalálkozójuk utáni fáradtsággal magyarázta a meccs után a pontvesztést, míg Fogarasi mester, a hazaiak trénere felhívást intézett a borsodi csapatokhoz, hogy ne mondjanak le a Várda utoléréséről, essenek csak nekik, mint eltérő szexuális irányultságú a nemi szervének. A két gárda között – a döntetlennek megfelelően – maradt a kétpontos különbség, azonban a Putnok beékelődött közéjük.
A HÉT KÉPE: A várdai ultrák Cigándon. Akinek jó szeme van, Gáspár Győzőt is felfedezheti a képen... (Fotó: Fodor Balázs)
Felsőtárkány – Honvéd-MFA 0-4: Három kölcsönjátékosunkkal a kezdőben próbált meg fogást találni az edzőjét vesztett Tárkány a piros-fekete tarcsin, nos, ez finoman szólva sem sikerült nekik. Mint ismeretes, a héten a hevesiek fiatal mestere, Elek Norbert a távozás mezejére lépett, miután belátta, hogy ígéretekkel még a felsőtárkányi üzletekben sem lehet fizetni. Nagy a baj Tárkányban, pénz továbbra sincs, a befektetőjelölt egyre inkább úgy tűnik, csak nem akar érkezni, és ha ez továbbra is így marad, lehet, hogy a téli pihenőre már meglesz a két kieső. Kár lenne a Sárkányokért! Nem mondhatni, hogy a Honvéd a tartalék tartalékjával érkezett volna, az első csapat keretéből Baráth, Prosser, Nagy Gergő, Holender és Bobál is kezdő volt, ez utóbbi és a kölcsönből visszatért Czár góljaival a szünetre kétgólos előnybe került a vendéggárda. Hogy szimmetrikus legyen a két félidő gólok szempontjából, arról Bobál újabb gólja és Prosser találata gondoskodott a második etapban, így a Honvéd felkúszott az ötödik helyre, míg a hazaiak a cseppet sem hízelgő tizenkettedik pozícióból várják a folytatást. Bobál Gergely egyébként már hatgólos…
Veresegyház – DVSC-DEAC 2-5: A veresiek tavaly megszokták, hogy jó esélyük van némi gólzáporra, ha kilátogatnak a Sporttelepre, nos, a Loki fiataljai percnyi kételyt sem hagytak arra nézvést, hogy melyik a jobb csapat. Igaz, a tavaly Létán szerepelt különítményt most még megspékelték Ferenczi hadbavetésével is, a 23 éves támadó első idei tarcsimeccsén mesterhármast szerzett, az ötgólos vezetés kivívásában méltó partnere volt Juhász Csaba, aki két gólig jutott. Az ötöskolbász után valaki behúzta a vészféket a Lokomotívon, mert a hazaiak két gólt is berámoltak a cívisek ketrecébe, de ez csupán kozmetikázásra volt elegendő. A kisvonat felrobogott a 10. helyre, a Pest megyeiek viszont a 14. helyen szerénykednek.
Gyöngyös – Salgótarján 2-2: A Puebla-szállítmány nem érkezett még meg Nógrádba, így egyelőre a nyáron kialakult kerettel kell eredményt elérnie az Oláh-Balga párosnak. Habár a 14. percben az esélyesebbnek tűnő vendégek szerezték meg a vezetést Üveges révén az újoncok csatáján, hamar jött a válasz. Sőt, a 26. percben már a hazaiaknál volt az előny, miután Nádudvari duplázni tudott, most lőtte a bajnokságban első góljait a támadó, összehasonlításképpen: tavaly a Megyében 22-ig jutott. A második feles közepén kiegyenlített a tarjáni csapat, Liszka volt eredményes, és még annak ellenére is maradt a pontosztozkodás, hogy a vendégek kapusa kiállításra került. Mindez azért érdekes leginkább, mert akkorra már túlvoltak a nógrádiak három cserén, így mezőnyjátékost kellett megbízni a kapu felügyeletével. A hevesieknek nem sikerült így sem újabb gólt szerezni, így maradtak a 13. helyen, míg a velük azonos pontszámmal álló tarjániak a 11.-ek.
Tartalékbajnokságok:
U21:
Mezőkövesd – KBSC 6-0: Habár a félidőben még csak egy góllal „úsztak” a hazaiak, a végére szégyenteljes vereséget szenvedtünk a matyó fiataloktól. Maradjunk annyiban, hogy Vincze Ricsinek nem volt túl fényes napja a szombat…
U17:
Mezőkövesd – KBSC 2-2 (gól: Márton 2): Márton Martin nagy formában játszik, immáron 10 gólos 7 találkozón. Habár a hazaiak szereztek vezetést, megfordítottuk az eredményt, szomorú, hogy egy utolsó percben kapott gól azt eredményezte, hogy 2 pontot ott hagytunk Kövesden. Pláne úgy, hogy már emberelőnyben játszottunk…
U15:
DVSC – KBSC 8-1 (gól: Ignácz): Már az első felesben eldőlt a meccs, hiszen a hazaiak négygólos előnyre tettek szert. Mindössze két cserejátékosra futotta a padra nálunk, elég siralmas a korosztály eddigi teljesítménye…
U14:
DVSC – KBSC 27-0: Nos, hát erre mit lehet mondani? A félidei 12-re kaptunk még 15-öt. Egy cserénk volt a padra…
Akad néhány meccs a hétvégi programban, ami országos egyesnek tűnik, ilyen a Putnok-Jászberény, a Várda-Gyöngyös és a Honvéd-Veresegyház találkozó is. Nem gondolnám, hogy az újvárosiak meg tudják tréfálni a komoly üzemi hőfokon futballozó Cigándot, de egy megyei rangadón bármi előfordulhat. A Tarján-Tárkány és főleg a Nyírbátor-Hatvan viszont komoly küzdelmet ígér, ahol előre nem igazán jósolható meg, mi lesz a végeredmény.
Arról egyelőre nincs százszázalékos infónk, hogy létrejön-e a pályaválasztó-csere a Böszi elleni meccsünkre, de ha a nullpontos hajdúságiakat sem ütjük, akkor vége mindennek.
Téma: Flúgos futam (7. forduló)
Dátum: 2014.09.29
Tárgy: utánpótlás
Dátum: 2014.09.29
Tárgy: Re:utánpótlás
Kedves illetékesek ,ha segíteni akrjuk egymást akkor a Sajóvölgyével közösen kellene megoldani a játékosok pótlását.Igaz nincs rálátásom,hogy ott mennyi gyerek van leigazolva pl.a U 14-ben,de ha bővebb a keretük kellene adni a kbsc-nek .akkor hihetőbb lenne a jó kapcsolat.Ja és miéert nem néznek körúl a vidéki gyerekek között. Vannak tehetségesek !
Dátum: 2014.09.29
Tárgy: Re:Re:utánpótlás
Az átigazolási időszak ha jól tudom október 1-ig él ha eddig nem változtak a keretek amire lett volna szükség bőven valószínű nem is fog már ebben az évben.Az az igazság szerintem hogy senkit nem érdekel ez a helyzet mert ha igen akkor már tett volna vmit ha módjában is állt volna.Tudatosan le lett építve itt az utánpótlás.